Bűnt követek el, ha olyan nőt veszek feleségül, aki már nem szűz, és mással vesztette el a szüzességét?
Figyelt kérdés
Én azt hallottam, hogy az ilyen férfi kurafi, mert egy tisztességes férfi csak szűz lányt vesz el feleségül, még abban az esetben is, ha esetleg ő maga már nem szűz. Ugyanis a férfi még mindig kevésbé mocskolja be magát, ha elveszti a szüzességét, mint a nő: a nő esetében helyrehozhatatlanok a következmények, és pl. az anyai hivatásra sem alkalmas már. Én ezt tanultam, de kissé elbizonytalanodtam benne, ezért kérdezem most itt.2017. júl. 3. 14:17
81/130 anonim válasza:
Es anyadnak elmondtad mar, hogy paraznalkodtal?
82/130 A kérdező kommentje:
Dehogy mondtam, nem bolondultam meg. Egyébként nem hazudok a kispap barátommal kapcsolatban, csak azt felejtettem el írni, hogy volt kispap. Szóval csak járt szemináriumba, most már nem készül papi hivatásra, csak annak idején akart pap lenni, de közben megváltozott az elképzelése. A barátnője pedig csak jóval az után lett, tehát nem őmiatta hagyta ott a szemináriumot.
2017. júl. 4. 18:09
83/130 A kérdező kommentje:
Egyébként közben gondolkoztam a dolgon. És egy egészen új megközelítésben kezdem látni. Tegyük fel most (amivel én egyébként nem értek egyet, de most tegyük fel, hogy nem nekem van igazam), szóval tegyük fel, hogy a férfi és a nő teljesen egyenrangú ezen a téren is, vagyis ha a férfinak joga van ahhoz, hogy házasság előtt már legyenek kapcsolatai nőkkel, és a nőnek ezt el kell fogadni, akkor a nőnek is lehetnek ilyen kapcsolatai, és ezt meg a férfinek kell elfogadni. Tegyük fel, hogy így van, vagyis nem teszünk különbséget férfi és női bűnök között. De ebben az esetben is, ha mind a ketten bűnnel a fejükön mennek bele a házasságba, az több bűn a kapcsolat és a gyerekek szempontjából is, mint ha csak az egyik lenne bűnös előéletű. És a gyerekek két oldalról kapják a rossz géneket, míg ha csak az egyik bűnös előéletű, akkor csak az egyik oldalról. Vagyis mindenképpen jobb a kapcsolat szempontjából, ha csak az egyik bűnös előéletű (persze, hogy a legjobb az lenne, ha egyik sem lenne az). Vagyis ha férfit és nőt teljesen egyenrangúnak tekintünk, akkor is a következő a helyzet: ha egy férfi házasság előtt elvesztette a szüzességét, akkor mindenképpen szűz nőt kell elvennie, hogy mentse ami még menthető, cserébe a nő is, ha elvesztette a szüzességét házasság előtt, és így akar új életet kezdeni, akkor csakis szűz férfihez kell feleségül mennie. Ekkor ugyanis fordított a helyzet: a nő oldaláról mennek a rossz gének és a férfi viszi a tisztaságot. De az olyan kapcsolat milyen már, ahol mindegyik csak a mocskot viszi?!
2017. júl. 4. 18:23
84/130 anonim válasza:
Meggyontad a papodnak a bunodet, o meg elsikalta az isteneddel az ugyet? Kaptal penitenciat es maris igaz, tiszta emberkent nezhetsz a tukorbe? Fura egy istenhitetek van nektek katolikusoknak. :)
Szerinted egy igazhitu, szende katolikus szuzlanynak nincs joga tudni, hogy milyen jellemu emberhez megy felesegul? Szerintem, ha no lennel, te is messzire elkerulned a magadfajta sunyi, hazug, ketszinu ferfiakat. Tudod, lehet, hogy jo katilus vagy, csak embernek vagy sz@r. Sok sikert neked a szuzlanyhoz, kiskoma!
85/130 anonim válasza:
Tisztázzunk valamit. Szexelès során senkinek a genetikája nem módosul, nem lesznek "koszosak" a gènjeid. Már ezèrt sincs sok èrtelme ilyeneken agyalni, amiket leírsz. Menj ki, ès èlj már egy kicsi a világban, a gondolataid már nagyon eltorzultak.
86/130 A kérdező kommentje:
AZ a baj, hogy már eddig is túl sokat éltem a "világban", ezért történhetett meg, hogy ez a bukott nő is bemocskolt. És már előtte is túl sok mocsokra volt rálátásom, mert a szüleim túlságosan szabadjára engedtek. Egyébként valaki kérdezte, hogy mi a véleményem a muszlimokról: hát az a helyzet, hogy bár mindenben nem értek velük egyet, és nem is ismerem túlságosan a tanaikat, csak nagyon vázlatosan, az alapokat, nagyjából amennyit történelemből tanultam, meg a rádióban hallottam, de az tény, hogy a családalapítás terén azért valamit jól csinálnak, ami abból látszik, hogy népszaporulat is van bőven, míg a rendkívül felvilágosult, bukott angyalkákat felkaroló, humanitárius és állítólagosan "keresztény" európa lassan kihal. És meg is érdemli, mert egy ennyire elerkölcstelenedett világ természetszerűleg pusztulásra van ítélve, mint ahogy elpusztult a Római Birodalom, az asszír birodalom és még sorolhatnánk. A hellenisztikus világról ne is beszéljünk, amikor szintén hasonlóan "jó" erkölcsök uralkodtak a szexualitás terén is, mint a mai állítólagosan keresztény, valójában minden hagyományos értékéből kifordult európában.
2017. júl. 4. 18:36
87/130 anonim válasza:
Faraszto vagy mar nagyon, te tisztaszivu, te katolikusok gyongye!
88/130 anonim válasza:
Hát ez teljese hü#e. Te jó ég, nem is értem, hogy mit hadovál! Nem egészséges az biztos! Azért tiszta valaki, mert szűz és azért mocskos valaki, mert nem az????! Te idióta! Aki már nem szűz, mert az első szerelme pl. elvette a szüzességét, de aztán nem maradtak együtt, az a nő nem lehet emberséges, jó, értékes? Neked, csak szűz meg kurv.ák/kurafik léteznek? Középút nincs? Te beszűkült, korlátolt, tudathasadásos állat!Húzzál tényleg az anyádba!
89/130 anonim válasza:
Az mèg semmi. De szerinte majd a gyerekbe is belemegy az anyán keresztül a k@va gèn. Èrted? X hónapos csecsemő, k#@ gènekkel.
90/130 anonim válasza:
Sőt! Ha nem szűz nőt veszel el felesègül, akkor a kislányotok már szűzhártya nèlkül jön a világra! Idióta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!