Tényleg vannak olyan emberek akik nem hisznek istenben, és nem olvasták még a bibliát?
Egyik osztálytársamat megkérdeztem, hogy mi a kedvenc bibliai zsoltárja, és azt mondta, hogy nincs neki, és még nem is olvasta soha a bibliát. Poénként fogtam fel, de ez tényleg létezik? Ha léteznek iylen emberek, mit gondolnak, ki teremtette akkor mégis ádámot és évát?
11F
"Azokat az embereket is kereszténnyé kéne nevelni, ahogyan titeket is, tudatlanokat. Ha szép szóval nem megy, akkor erőszakkal"
Kérdező,légy szíves valld be,hogy kamu a kérdés...először én is poénként fogtam fel,de ez tényleg létezik? Hogy 11 éves emberek már ilyen szintű agymosáson mennek keresztül?
A pokoltól pedig azok rettegnek,akik meg vannak félemlítve.A Keresztény Egyház vezetői nem képviselik hitelesen a szerető Istent.
Az ateisták olyan emberek akik nem hisznek Istenben.
De én nem hiszem, hogy léteznének ilyenek.
Legalábbis nálunk a gyülekezetben egy sincs.
18/23-as válaszoló vagyok.
Számomra ez inkább vallásfilozófiai kategória. Ez az a szakterület, ahol a pro- és kontra ellenérvek összecsapnak.
Én pedig nem szeretek túlzottan "kardoskodni".
Ha jól emlékszem a Bibliában Jézus egyértelműen kijelentette: "Aki kardot ránt, kard által vész el."
Jelenlegi homályos emlékeim szerint a PÉLDABESZÉDEK valamelyikében hangzik el.
Kérdező: mi értelme erőszakkal kereszténységre nevelni az embereket?
El tudod magyarázni?
Ádám és Éva pedig nem létezett (mármint nem csak egy volt belőlük, nem egy embertől származik mindenki), ezt már a pápa is elismerte. Képletesen kell érteni a történetüket.
Kedves kérdező,
Ha nem troll vagy akkor az a válaszom, hogy nèzd vègig a törtènelmet, ès nèzd meg, hogy miket èrtek el erőszakkal.
A màsik meg hogy mondd meg a szüleidnek, hogy ne egy burokban neveljenek fel mert amibt kilèpszba burkodból összeroppansz.
Egyébkénk melyik iskolába jársz?
Amúgy, kérdező, ha szó szerint vesszük a kérdésed, ezt írtad:
"Tényleg vannak olyan emberek akik nem hisznek egyetlen istenben sem, és nem olvastak még könyveket?"
Szerintem elsőnek végezd el az 5. osztályt, tanulj meg rendesen magyarul, és ne csak a Bibliával foglalkozz. Nem egészséges.
Igen, vannak olyan emberek, akik nem hisznek Istenben, és nem olvasták még a Bibliát.
Olyan is van, nem hisz, pedig olvasta.
Olyan is van, aki hisz, de nem olvasta a Bibliát.
És van, aki hisz, és olvassa a Bibliát.
Sokan vagyunk, sokfélék, hála Istennek:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!