Mondjak neki igent vagy csak be akar csapni? Van Istentől ihletett szerelem?

Kicsit hosszú...igazából már titokban összejöttem vele, megbeszéltük, hogy akkor most együtt vagyunk, és nem kell tudnia a gyüliseknek. Egy páran gratuláltak meg minden, jól esett, főleg az eddig sikertelen/félbeszakadt, rövid "kapcsolataim" után. Aztán jöttek a hites "barátok" és részben az a srác is, aki megkérte a kezem, hogy milyen nem helyénvaló, ésszerűtlen, hűtlen és hithez nem méltó döntés volt ez részemről. Én nem így gondoltam, mert szerintem nem helyes bárkit is elítélni csupán külső szortírozó tényezők alapján, pl. hogy nem hívő. Jó mélyen elhelyezték a bűntudatok a szívemben, érveltek a Bibliával, saját tapasztalataikkal, a lelkiismerettel, a Szentlélekkel, mindennel, amivel csak el tudjátok képzelni. Persze, már akkor azt kellett volna mondanom, hogy nem érdekel, nem ti döntötök helyettem. De sajnos nem így tettem...

Valójában nehéz is kikerülni egy jól megszokott közösségből, akik korábban sokáig támogattak, összejártunk minden héten többször is. Szóval annyira nem egyszerű a dolog. De szakítottam a sráccal, túlságosan össze voltam zavarodva, közben bezavart az is, hogy ugye ez a ,,nem lehet házasság előtt szexelni" dolog, amivel már nem értek egyet, akkor meg kimenőben voltam belőle...De a srác is furcsa volt, mert hazudott (szóval egyrészt nem sajnálom). Azt mondta, hisz, csak legyünk együtt (közben meg ateista nagyon is). Máskor meg hogy ,,csak akkor várok, ha van mire". Na köszi, ha eddig meggondoltam volna magam, hogy mégsem tartom meg a tisztaságom, akkor csak a kedvedért nem fogom már elveszíteni, ha ilyen vagy -.- Ja és volt, amikor egy buliban a pénztárcáját mutogatta (még a legelején, amikor fel akart szedni), hogy jaj, neki mennyi pénze van. Ez rohadt idegesítő, én nem ez a fajta lány vagyok -.-"

Mindegy, senki sem tökéletes, én sem, ő sem. Mégsem volt szép egyetlen buta indok miatt visszautasítani, nekem se esett volna jól.

A könyvem vissza fog kerülni, ő írt rám még év végén, hogy vissza akarja adni majd szeptemberben.

Igen, úgy érzem sokszor sok mindenki kihasznált, mert az a fajta mindenkinek a kedvében járó, mindenkinek segítő, mindenkinek minden jegyzetet kölcsönadó emberke voltam a gimiben, és az első két hétben kb az egyetemen. Ezt már abbahagytam. Csak a barátaimnak segítek (ez 2 embert jelent a csoportból). Nekik érdemes, a többi nem hálálkodik.

Hogy miben nem voltam eddig önmagam? Míg otthon laktam szinte semmiben :( Na jó, ez erős túlzás, de akkor is:

- burokban éltem az életem, szinte mindentől óvtak, ami nem volt a legjobb, bár tudom, csak szeretetből tettték

- nem mehettem abba a suliba, ahova én akartam, még egyetemre sem (Pestre mentem volna szívesebben, de oda nem engedték, hogy jelentkezzem)

- egyszer a szüleim miatt szakítottam egy sráccal, mert nekik nem tetszett (azóta senkiről nem számolok be nekik)

- a vallásos neveltetés

- nem engedték, hogy zenesuliba járjak zongorázni tanuljak, így titokban tanultam meg órák után az ének teremben, mert nagyon akartam :D Utána kiharcoltam egy szintetizátort!

- és tegyük hozzá a nagyon erős családi és vidéki hiedelmeket, amik a tudatunkban és a tudatalattinkban élnek, hogy megmondják egy lánynak, hogy gyenge, túl érzékeny és ne menjen orvosnak (pedig most is itt tanulok, haha :D)

Nem arról van szó, hogy csak magammal akarnék foglalkozni, de olyan szinten érzékeny vagyok olykor, hogy legszívesebben seprűvel járnék magam előtt, hogy még csak a hangyákat se tapossam el...Ok, erős a hasonlat, de amikor gyakorlaton voltam a kórházban, akkor is egy kicsit mintha túlságosan is foglalkoztam volna az emberekkel. Az sem jó, ahogy az ápolók és orvosok teljesen lesz*rják a haldoklókat, de ez a mesélje el az életét, szívesen meghallgatom, csak hogy egy kicsit jobban érezze magát hozzáállás se jó a részemről...így olykor könnyebb csak nem mindent ennyire komolyan venni!

Lucifer-666!

Alapvetően bizalmatlan vagyok a srácokkal szemben, főleg ebben az egyetemista korban, amikor szinte mindegyik úgy gondolkodik, hogy ,,megdöngetek minél több csajt és bulizok, amennyit csak akarok, mert most van rá lehetőség". De a csoporttársamnak több bizalmat szavaztam, mert tényleg rendes volt, meg (gondoltam) ha csak megfektetni akar egy lányt, miért pont a csoporttársát? Ennek ellenére rejtetten kihallható volt a szavai mögött ugyanez a gondolkodás: ,,Csak élvezd, engedd el magad! Nem kell foglalkoznod azzal, mit mondanak mások, egyébként is túl szép is fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen mély és komoly dolgokon gondolkodj, mint a vallás! (...) Velem akarsz lenni, vagy nem? Van fogamzásgátló, nem kell aggódni!" Na kösz, én meg reménykedtem, hogy én is érdekellek esetleg -.-"

És nem hiszem, hogy csak most lenne lehetőség szexre :) Ugyan már! Biztosan sokan vannak, akik az egyetem után találnak párt maguknak, és addigra remélem többen akarnak majd hosszabb távra is tervezni.

,,Hogy kell hálálkodni?"

Nem rosszak velem, sőt :) Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szívesen segítek azoknak, akik csak akkor jönnek oda hozzám, ha kell valami. Persze ezt is csak olyan emberrel lehet megcsinálni, aki hagyja, jogos. Ezért nem fogom hagyni! Tudni kell néha nemet is mondani, hatalma van :)

A családommal kapcsolatban egyetértek Veled. Elkezdtem olvasni egy könyvet, ajánlották; a címe: Mérgező szülők. Le lehet tölteni netről is, akit érdekel...Hiszen gyakorlatilag senkinek a szülei sem tökéletesek, és olyan látszólag teljesen normális szülők furcsa nevelése is befolyásolni tudja a gyerek személyiségét, akiről nem is gondolnánk. Pl. ebből tudtam meg, miért akarok mindenkinek megfelelni, miért szorongtam nagyon sokat egy időben, miért vagyok maximalista, túl érzékeny és bizalmatlan olyanokkal szemben is, akiknél ez egyébként nem volna indokolt. Érdekes dolgok ezek, hogy hogy függ össze a tudatos a tudatalattival, a nevelés a viselkedéssel, és a családi hiedelmek a későbbi gondolkodással. De ha már tudunk róluk és nem tagadjuk ezeket a tényeket, már könnyebben megtehetjük a lépéseket afelé, hogy önálló, saját, (viszonylag) szabad életet éljünk; merjünk önmagunk lenni, és a szüleinktől függetlenül is meg tudjuk hozni életünk legnagyobb döntéseit (persze tanácsot lehet kérni). Mert bizony nagyon sokan, akiknek ,,mérgező" szüleik voltak, még felnőttkorukban, amikor már munkahelyük is van, súlyos és komoly leuralásban élnek a szüleik által. Tudni kell a sarkunkra állni!

És köszönöm a jókívánságokat! :)

Vidiripi!

A srácról, aki zaklat, nem tudnak a szüleim. Felesleges mondani is nekik, ismerem a szüleimet, tudom, hogy nem fogadnál el. Mi viszonylag jó módban élünk (3 kocsink is van + vállalkozás), kívülről egy ,,megfelelő" család vagyunk (anyáék nem váltak el, nincs szerető stb.), ráadásul én orvosira járok. Biztosan nem támogatnák, hogy egy olyanhoz menjek hozzá, aki szinte nincstelen, nincs érettségije, munkája sem, rosszul néz ki, és a szülei is komolyan összevesztek. Persze ha én tényleg szeretném, vagy szeretnék valakit úgy őszintén, akinek hasonlóak a körülményei, jobban meggondolnám a dolgot :) De őt nem szeretem. És szerintem ez nála főleg vágy és egy kicsi érzelem. Nem viselkedne így, ha őszintén szeretne...Aki igazán szeret, nem kezel a tulajdonaként (főleg úgy, hogy még nem is kapott meg), és nem ragaszkodik hozzám úgy, mint egy tárgyként, ha nemet mondok neki. Ráadásul akkor figyelne arra, amit mondok és érdekelné a véleményem, nem pedig a saját meggyőződését akarná rám erőltetni.

A másik pasi szerintem sem az őszinteségéről híres, sajnos :( Pedig reméltem... És valóban nincs sok szerencsém a fiúkkal. De most őszintén, hány olyan ember van ezen a Földön, akinek minden megy elsőre és örökké tart a szerelmük? :) Elvégre nem az élet nem egy Disney mese. Majd biztos lesz valakim, nem vagyok az a magányos típus; és igyekszem majd egyszerre a megérzéseimre és az eszemre is hallgatni a szívemen kívül. Az pedig valóban jó ötlet, hogy majd egyetem után is ráérek :) Csak az esik rosszul néha, ahogy látom, már mások boldog kapcsolatban élnek, nekem meg még senkim sincs :/

Önálló életet élek, igen, viszonylag. De nincs önálló keresetem. A kollégium, a ruha, a kaja, a könyvek mind pénzbe kerülnek, és a szüleim támogatása nélkül soha nem lehetne belőlem orvos. Persze férjhez mehetnék (nem a nyomulós sráchoz), de az is csak csöbörből vödörbe... Amíg nem lesz munkám, a szüleimtől függök. Utána már nem! És egy ideig szeretnék egyedül is élni (olyan 1-2 évig, vagy kit tudja), csak hogy ne legyen az, hogy ha elvesz valaki, azt mondja majd nekem: ,,a porból emeltelek ki, nélkülem senki vagy! Nem válhatunk el, mert hova mennél?" De igen, el lehessen válni (bárki megbolondulhat egy kapcsolatban), és el lehessen menni!

Még jó, hogy azért merek egyre jobban önmagam is lenni :) Engem pl. nagyon érdekel, hogy más országok hogy néznek ki (és nem csak képekről!), milyenek ott az emberek, mennyivel másabb az egészségügy; na meg sokkal könnyebb lenne az életem, ha kint megkeresnék egy pár milliót, aztán ha hazajövök, egyedül, a szüleim támogatása nélkül is képes lennék egy saját házat venni. Mert lefogadom, hogyha ők adnák alám a kocsit és vennék nekem a házat, akkor az lenne, mint most a nagyszüleimékkel: lenne kulcsuk a saját házamhoz, bármikor beállíthatnának és gyakorlatilag mindenbe beleszólnának az életemmel kapcsolatban. Na azt nem! Még ha azt hiszik, jót is akarnak vele.