Hogyan értelmezik a Tanúk az alábbi Bibliai történetet? 28 vers!
János 20, 26-28:
26.És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, bement Jézus, és megáll a középen és monda: Békesség nektek! 27 Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. 28 És felel Tamás és monda neki: Én Uram és én Istenem!
1 Tim 3,16:
16. És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.
Nos ez a tényt ezt megerősíti a többi Igehely amit ez mellett felsorakoztatunk itt többekkel és nem az ellenkezőjét amit egy szervezet próbál hamisítani !!!
Mt 13,11:
11 Ő pedig felelvén, monda nekik: Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
Ezek szerint az Isten országának vannak titkai és ezt nem mindenki érti meg !!!
Ján 22,22
22: Mindent nekem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.
Nem mindenki hivatalos Isten országába csak azok akiket Isten elhív és kijelenti magát nekik az Istenség aki 3 személyben nyilvánult meg mégis egy Isten !!!
Kol 1.15:
15 Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; 16 Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek;
Vannak teremtmények, és van a Fiú aki nem teremtmény hanem született.
A teremtmény és a született között-a teremtés és a születés között különbséget tesz a Biblia, elsőszülött azért elsőszülött mert utána és általa szintén sokak fognak megszületni vagyis újjászületni (Jézus és Nikodémusz beszélgetése)
A teremtett világ és minden teremtmény Jézus által (1 Móz 1,26) és Jézus számára lettek teremtve (Róm 8,17) az egész teremtett világ, összes mennyei lény és az angyalok.
Jézus aki az Atyából származik (Ján 1,1-2) a Szent Szellemmel együtt részt vett a teremtésbe (1 Móz 1,26)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Már sokszor leírtam ide a GYK-be, hogy a háromság melletti érvek három fő csoportba sorolható ÁLÉRVEK:
1. kiragadott, magában és helytelenül értelmezett szövegrészek, mint a Róma 9:5
2. a kétértelmű helyek félrefordítása, amire szintén jó példa a Róma 9:5, vagy a János 1:1, 2, melyek egyúttal kiragadások is, hiszen a tágabb szövegkörnyezettel, valamint a teljes Írással leleplezhetőek
3. betoldások, mint a hírhedt "jánosi betoldás"
A Timoteustól idézett versed kapásból félrefordított, a háromság dogmával a fejben fordított szöveg:
(1Timóteusz 3:16) "Igen, az Isten iránti odaadás szent titka elismerten nagy: 'Ő nyilvánvalóvá tétetett testben, igazságossá nyilváníttatott szellemben, megjelent angyaloknak, prédikáltak róla a nemzetek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.'"
Hasonlítsd össze pontosabb fordításokkal is! Érdemes.
"Ezek szerint az Isten országának vannak titkai és ezt nem mindenki érti meg !!!"
Ez biztos! Ha félrefordított és hamisított szövegekre alapozol, megvezeted magad rendesen. Kíváncsi vagyok, hogy BEISMERED-E, hogy rosszul, eleve háromságos szellemben fordított igékkel akartál megvezetni minket, Tanúkat??? :-)
"Ján 22,22
22: Mindent nekem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.
Nem mindenki hivatalos Isten országába csak azok akiket Isten elhív és kijelenti magát nekik az Istenség aki 3 személyben nyilvánult meg mégis egy Isten !!!"
Te ezt olvastad ki ebből a versből? Hol is írja itt, VAGY BÁRHOL máshol ezt a mesédet a Biblia??? SEHOL. A 3 személy, 1 Isten filozófia ördögi hazugság!
Én azt olvasom ki ebből a versből, hogy Jézus megkapott minden hatalmat az Atyjától ahhoz, hogy a rá bízott feladatokat elláthassa. Majd Jézus hivatkozik egy mély és sajátságos kapcsolatra az Atyjával, de hozzáteszi, hogy ennek ellenére Ő másokkal is meg tudja ismertetni úgy az Atyát, mint ahogy Ő ismeri!! Tehát ez megint csak azt bizonyítja, hogy a gyakran HAMISAN idézett János 10:30-ban az "egység" akarat és szándék egység, nem pedig egy istenkáromló mitikus kapcsolat.
"A teremtmény és a született között-a teremtés és a születés között különbséget tesz a Biblia"
Éppen a Bibliát cáfolod ezzel! A hegyek is "születtek". A szavakon lovagolsz és a szellem helyett a betűk bűvöletében keresel HAMIS érveket a hamis tanod mellé.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tanítja-e a Biblia, hogy a Háromság állítólagos tagjai mind örökkévalók, kezdet nélküliek?
Kol 1:15, 16, ÚRB: Jézus Krisztus „a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön.” Milyen értelemben „az elsőszülött minden teremtmény közül” Jézus Krisztus?
1. A háromsághívők azt állítják, hogy az „elsőszülött” kifejezés itt azt jelenti, hogy legjobb, legkiválóbb, legelőkelőbb; így nem a teremtés részének, hanem a teremtett dolgokhoz képest a legelőkelőbbnek tartják Krisztust. Ha feltételeznénk, hogy ez így van, és a háromságtan helyes, miért nem mondják az Atyáról és a szent szellemről is azt, hogy minden teremtmény közül elsőszülött? A Biblia csak a Fiúval kapcsolatban használja ezt a kifejezést. Az „elsőszülött” szó a szokásos jelentése alapján arra utal, hogy Jézus a legidősebb Jehova fiainak családjában.
2. Mielőtt a Kolosszé 1:15-ben az „elsőszülött [valaki] közül” kifejezés előfordul, már több mint harmincszor találkozunk vele a Bibliában, s minden egyes esetben, amikor élő teremtményre vonatkozik, egy és ugyanaz a jelentése: egy bizonyos csoport elsőszülött tagját jelenti. Az „Izrael elsőszülöttje” Izrael egyik fiát jelentette; a „fáraó elsőszülöttje” a fáraó családjának sarja volt; a „jószág elsőszülöttje” maga is állat volt. Mi az oka akkor annak, hogy egyesek másképpen értelmezik a Kolosszé 1:15-öt? A bibliai nyelvhasználat vagy talán kísérlet az általuk képviselt nézet igazolására?
3. Kizárják-e a Kolosszé 1:16, 17 (ÚRB) szavai, hogy Jézus teremtve lett, amikor azt mondják, hogy „benne teremtetett minden . . . minden általa és reá nézve teremtetett”? A „minden” szóval fordított görög szó a pan′ta, vagyis a pasz ragozott formája. A Lukács 13:2-ben az egyes bibliafordítások a következőképpen adják vissza ezt a szót: „a többi”, ÚRB, B.—D., Kat.; „minden más”, Káldi. (Lásd még: Lukács 21:29, Kat. és Filippi 2:21, Kat.) Mindazzal összhangban, amit a Biblia még a Fiúval kapcsolatban ír, az ÚV a pan′ta szót a Kolosszé 1:16, 17-ben ugyanebben az értelemben adja vissza, tehát részben ez olvasható ott: „általa teremtetett minden más . . . Minden más őáltala és őérte teremtetett.” Így tehát a Fiú úgy szerepel, mint teremtett lény, az Isten által létrehozott teremtésmű része.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nem az érvekből fogytam ki, hanem a hozzád való türelemből és a reménységből, hogy értelme van érvelni."
A hamis érvelésnek nincs értelme, ebben egyetértek.
"1 Tim 3,16:
16. És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe."
A probléma az, hogy az eredeti görögben nem Isten (θεός) van, hanem aki (Ὃς):
Nestle szövege:
"καὶ ὁμολογουμένως μέγα ἐστὶν τὸ τῆς εὐσεβείας μυστήριον· Ὃς ἐφανερώθη ἐν σαρκί, ἐδικαιώθη ἐν πνεύματι, ὤφθη ἀγγέλοις, ἐκηρύχθη ἐν ἔθνεσιν, ἐπιστεύθη ἐν κόσμῳ, ἀνελήμφθη ἐν δόξῃ."
Tehát a helyes fordítás fordítás:
"és elismerten nagy a kegyesség eme titka: Aki megjelent (láthatóvá lett) hústestben, igazolást nyert szellemben, megjelentetett az angyaloknak, hirdettetett a nemzeteknek, hitelre talált a világban, felvitetett dicsőségben."
"Nos ez a tényt ezt megerősíti a többi Igehely amit ez mellett felsorakoztatunk itt többekkel és nem az ellenkezőjét amit egy szervezet próbál hamisítani !!!"
Hamisítani nem mi hamisítunk, hanem a háromság hívők. Ha őszinte kutató lennél, akkor elgondolkoznál rajta, hogy egy Bibliából védhető tanítást miért meghamisított versekkel próbálnak védelmezni? Talán mert mégsem védhető, mivel a Biblia tiszta tanítása leleplezi ezt az eretnek hazugságot?!
István 35!
A probléma az, hogy az eredeti görögben az Isten szó (θεός) Theosz található nem pedig az általad írt: aki (Ὃς).
A Bibliát szinte minden nyelvre lefordították ezekben szintén az Isten szó szerepel szemben az Újvilág fordítással.
Innentől kezdve nincs miről vitatkozni !!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!