Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A keresztény egyházak tényleg...

A keresztény egyházak tényleg torzítani igyekeznek Jézus tanításait?

Figyelt kérdés

1, Jézusi tanításokat felülértelmezik a Biblia egyéb más prófétájának tanításával.

Elég, ha csak az ellenségszeretet jézusi tanítására gondolunk, hiszen mindegyik egyház jogosnak véli az ellenség elleni fegyveres harcot, természetesen jogos önvédelemből, halomra lehet gyilkolni az ellenségeket. Pedig Jézus inkább hagyta, hogy ártatlanul keresztre feszítsék, de akkor sem használt erőszakot, pedig megtehette volna. („segítségül hívhatnék tizenkétezred angyalt, de az én országom nem e világból való”)

2, A szegénység jézusi tanítása, és példaadása. Ezzel szemben az egyházak vezetői igen jól élnek a híveikből.

3, Jézus azt tanította, hogy nektek adatott tudni, az Isten országának titkait. És arra kérte a tanítványokat, hogy használják az értelmüket.

Ezzel szemben nem, hogy önállóan gondolkodni nem szabad az Istennel kapcsolatban a tisztelt híveknek, mert majd az egyház gondolkodik helyettük, az Istennel kapcsolatos dolgok, a főnökökre tartoznak, az alattvalóknak kuss.

stb…



2015. febr. 12. 16:01
1 2 3 4
 31/38 FCs ***** válasza:

Bocsánat!

Az első mondatomban tévtanítást szerettem volna írni.

2015. febr. 13. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Azért néhány dologra reflektálnék:


Szp72

Nem jól érteted a kérdést, nem a Biblia torzítja Jézus eredeti tanítását, hanem a Bibliára hivatkozva torzítják Jézus tanítását a különböző keresztény felekezetek.

Szerintem abban is tévedsz, hogy a keresztény lehet katona, vagy rendőr. Pontosabban éppen lehet, de ezt Jézus kifejezett tanítása ellenére tudja csak megtenni, de Jézusra hivatkozva semmiféleképpen sem, még önvédelemből sem ölhet embert, ezt Jézus az ellenségszeretet tanításárában nagyon egyértelműen megadta, és példa adásával ezt igazolta is.


13 és 24

Egyetértek, örülök, hogy vannak azért, akik gondolkodnak, kérdéseket mernek feltenni, és keresik a válaszokat ezekre a kérdésekre, igazából így lehet megmaradni Jézus tanítványának.

Sok sikert, és kitartás kívánok!


25,

Kérlek ne mások minősítésével, hanem érvekkel próbálj nyomatékot adni a véleményednek, mert így nem igazán lehet komolyan venni a véleményedet.



28,

1,Ha baptisták ezt így teszik, akkor szerintem erre lehet azt mondani, hogy jézusi, gratula érte.

2, Szerintem ennek mélyebb összefüggései vannak, nem azért „veszekszenek”, mert elkezdtek gondolkodni, hanem pontosan a gondolkodás hiánya, valamint a gondolkodásuk átalakításának hiánya, nem megfelelő volta miatt „marják” a keresztények egymást.

3, )


30, FCs

Ha kérdést szeretnél feltenni, akkor ezt a kérdések feltevése rovatban kell feltenned, itt elsősorban válaszokat keresünk a feltett kérdésekre és nem fordítva.


Én nagyon szeretem az Ó-szövetségi prófétákat, nem írtam róluk csúnyákat, kérlek te se tegyél ilyesmit pld. „ó-keresztény írók lehúzása” emelgetése nem ide való, tartózkodj ilyesmitől, mert legközelebb kitörlöm a beírásodat.

2015. febr. 14. 15:50
 33/38 A kérdező kommentje:

Jézus ajkáról, az ógörög szóhasználathoz ragaszkodva ez hangzik el:

Márk1.15. és (ezt) mondta: betelt az idő és (már) közel van az Isten királyi uralma, változtassátok meg gondolkodásmódotokat és higgyetek az evangéliumban (örömhírnek)


A „metanoia” a kérdéses görög szó, amelynek elsődleges jelentése: gondolkodás megváltoztatása, átalakítása.

Másodlagos jelentése: bánjátok meg bűneiteket.


Szerintem nagyon is lényeges, hogy alig van felekezet, amelyek Jézusnak ezt a „metanoiára” szóló felhívását annak a szándéknak és gondolkodásnak megfelelően használja, ahogyan azt Jézus tanította.


A bűnbánat tartása természetesen rendben van, de ha elmarad a gondolkodás megváltoztatása, akkor tulajdonképpen a bűnbánatnak semmi értelme. Minden marad változatlan.

Jézus nem azt akarta, hogy állandóan „köpködjük magunkat”, hanem elsősorban azt, hogy változzunk meg.

A keresztény egyházak mégis ennek a metanoiára történő jézusi felhívásnak mégis a bűnbánatra helyezte a hangsúlyt.

Szerintem nem véletlenül, hanem éppen hogy az elmúlt időszak gyakorlata arra világít rá, hogy ez mögött az uralkodási, a hívek feletti „lelki hatalom”, uralkodási, egyházi politikai okok húzódhatnak meg. Hiszen a bűnös, a bűnbánatra „rogyasztott” híveket könnyebben lehetett sakkban tartani. És akik uralkodni akarnak mások felett, azoknak nagyon veszedelmes az önállóan gondolkodni tudó, a hitért felelősséget is vállaló hívek. Ezért nem hogy gondolkodás átalakításra lett volna helyezve a hangsúly, hanem a gondolkodás leszoktatása helyett, csakis a bűnbánatra, amely nagyon is jól láthatóan teljesen ellentétes azzal, amit Jézus Krisztus tanított.

2015. febr. 14. 21:38
 34/38 A kérdező kommentje:

helyesen:

Ezért nem hogy gondolkodás átalakításra lett volna helyezve a hangsúly, hanem a gondolkodás leszoktatása mellet, elsősorban a bűnbánatra, amely nagyon is jól láthatóan teljesen ellentétes azzal, amit Jézus Krisztus tanított.

2015. febr. 14. 21:41
 35/38 anonim ***** válasza:

a metanoia μετάνοια - tudati megfordulást jelent, megfordulás a világi duális, tükrözött gondolkodástól a forrás felé a középpont felé, Isten felé. Ezt a tanítja a tradicionális keresztény - ortodox, görög kat. és róm kat. ehhez segítenek hozzá a szolgálatban lévő képviselőik, a papok és szerzetesek.


A torzítás benned van, de látom mániákusan ragaszkodsz a véleményedhez, ami megpróbál világosítani a sötét elképzeléseden, azt töröltetetted. Nem is zavarlak tovább, folytasd !de ne reménykedj, hogy valaki is ennek hatására hozzálát a kereszténység felszámolásához, ami most a divat, azok bólogatnak neked itt, akik szintén ezzel a mániával küszködnek: a kereszténységből -főleg a tradicionális formáiból BŰNBAKOT akarnak csinálni.

2015. febr. 15. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 FCs ***** válasza:

Kedves testvérem!

Igazán megrémültem, hogy törölni szándékozol, ha úgy gondolod, hogy szerinted nem megfelelő a hozzászólásom.

Ahogy újra végigolvastam az eszmefuttatásaidat, nem igazán tudom eldönteni, hogy melyik felekezethez tartozónak érzed magad.

Ennyire mereven Jehováék ragaszkodnak a félrecsúszott gondolataikhoz.

Apró észrevételek: Jézus nem azt tanította, hogy legyünk birkák, hanem azt hogy legyünk az ő juhai.

Miért ne lehetne egy erkölcsös keresztény ember katona vagy rendőr? Azt kiolvasni a Bibliából, hogy valaki, aki elkötelezetten hisz, és igyekszik megvalósítani életében az evangéliumi tanításokat, az nem lehet fegyveres testület tagja, ... kissé egyszerű gondolkodásra mutat.

Már az is alapvető tévedés, tévtanítás, amikor a Bibliát szó szerint értelmezve magyarázza, tanítja valaki.

Összefoglalva: A kérdésed egyoldalú, provokatív, és ha hozzávesszük az írásaidat is, akkor még kissé tudatlannak is mondható. Annak ellenére, hogy állítólag szereted az ókeresztény írókat. Ha olvastad volna őket, és főleg ha meg is értetted volna az írásaikat, nem írnál ebben a stílusban. Fröcsög belőled a katolikusok iránt érzett gyűlölet.

És ezek után vajon hogyan értelmezze valaki a te ajkaidból az ellenségszeretet kifejezést.

Érdekes, hogy arról nem nyilatkozol, hogy te mit tettél eddig az életed során másokért, Jézus nevében. Nem kérkedést várok. De van egy apró sejtésem, hogy súlyos sebeket hordozol. És most inkább imádkozok értet.

Szeretettel egy katolikustól.

2015. febr. 16. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 A kérdező kommentje:

Kedves FCs!


Az édesanyám katolikus, néha én is részt veszek katolikus miséken. Nem gyűlölöm a katolikusokat, hanem szeretem őket.

Nem vagyok Jehova tanúja sem, egész pontosan Jézus tanítványa vagyok.

Jézusra hivatkozva nem lehet igazolni, még önvédelemből sem az embergyilkosságot, szerintem ebben is tévedsz.

A moderátorok töröltek ki, igaz hogy én javasoltam, mert a beírásaidból azt lehetett kivenni, hogy érvelés helyett minősítesz.

Végezetül szeretettel arra kérlek, hogy gondolkodj el ezen: hogy a vallásosság ördöge, a legördögibb ördögök egyike. Ott ahol buzgón gyakorolják a vallást, de ennek ellenére nincs szeretetben történő fejlődés és növekedés, nincs meg a másik ember megértése, tisztelete és elfogadása, ott akármekkora is a vallásosság, semmit sem ér.

Kérem Isten, hogy hozzon békét a szívedbe!

Isten áldjon!

2015. febr. 17. 20:36
 38/38 FCs ***** válasza:

Kedves Kérdező testvérem!

Igazán örvendetes, hogy katolikusnak vallod magad!

Ha ez valóban így van, akkor számomra teljesen érthetetlenek a kérdéseid. Különösképpen az utolsó mondatod ("Ezzel szemben nem, hogy önállóan gondolkodni nem szabad az Istennel kapcsolatban a tisztelt híveknek, mert majd az egyház gondolkodik helyettük, az Istennel kapcsolatos dolgok, a főnökökre tartoznak, az alattvalóknak kuss."). Ez félreérthető, és rosszindulatú. Nem tudom pontosan a "főnök" jelzővel kire gondolsz. A plébánosodra, Püspöködre, vagy őszentségére Ferenc pápára?

Mindegyik mondatod, kérdésed úgy vágja a katolikusokat, mint az acél a vajat.

Ajánlom figyelmedbe a most megjelent könyvet: Fegyverek között a Szeretet - 20 éves a Katolikus Tábori Püspökség.

Engedd meg, hogy végezetül két dologra reagáljak.

1. Nem törölték a hozzászólásomat.

2. Az ördög emlegetése nem kevés veszéllyel jár.


Imával és Szeretettel

2015. febr. 19. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!