Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Fűznétek magyarázatot a...

KZitus kérdése:

Fűznétek magyarázatot a 2Péter 3:3-7-hez?

Figyelt kérdés

Csak Bibliában jártas válaszolók írjanak.

Köszönöm.



2015. jan. 12. 20:05
 1/6 A kérdező kommentje:

Talán így könnyebb:

Mert először is tudjátok azt, hogy az utolsó napokban gúnyolódók jönnek majd a gúnyolódásukkal, akik a saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: „Hol van ez a megígért jelenléte? Hiszen attól a naptól fogva, hogy ősatyáink halálalvásba merültek, minden pontosan úgy megy, mint a teremtés kezdetétől fogva.”

Mert kívánságuk szerint elkerüli figyelmüket az a tény, hogy egek régtől fogva voltak, és a föld is, amely szilárd tömegként emelkedett ki a vízből és a vizek között, az Isten szavára; és ezek által az akkori világ pusztulást szenvedett, amikor elárasztották vízzel. A mostani egek és föld pedig ugyanazon szó által tűznek vannak félretéve, s fenntartatnak az ítéletnek és az istentelen emberek elpusztításának napjára.

2015. jan. 14. 18:52
 2/6 anonim ***** válasza:

Nem mindig érdemes ilyen rövid részeket kiemelni a Bibliából. Van amikor igen, mert vannak tömör megfogalmazású igék, de nem mindig. Itt is az előzőek is meg a következőek is ugyanazt a témát járják körbe: Krisztus második eljövetelét, és azt, hogy az idejét nem kell firtatni, illetve a kételkedőkkel szembeni helyes álláspontra buzdít. De akár részletezhetjük is:


3,3-4 jönnek a csalárdok, akik állítják, hogy a teremtés óta nem történt semmi.

Az apostol cáfol: 3,5-ben a teremtésre utal, 3,6-ban az özönvízre, bizonyítva, hogy mégiscsak történt valami. 3,7-ben pedig a jövőre utal, hogy ahogy egyszer már bekövetkezett az özönvíz, ugyanúgy be fog következni a végítélet is.


De ezek csak a bevezető gondolatok. Ezt részletesebben a 3,8-10-ben fejti ki, és végkövetkeztetésként az ide vonatkozó erkölcsi tanítás pedig a 3,11-13-ban következik.

2015. jan. 15. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Teljesen felesleges ,hiszen úgysem fogadod el,mert csak a "ti" magyarázatotok ,számít,teljesen mindegy ,hogy az egyezik e a Biblia tanításaival.

pld:azt mondjátok Isten elvetette az ő népét,

a Biblia az ellenkezőjét írja ,

Jézus ,egy angyal,

de a Biblia úgy mutatja be Jézust ,mint Isten Fiát,Ember fiát,Királyok Királyát,Alfa és Onega,stb....

azt modjátok nincs az ember nek halhatatlan lelke,

1914,ben Jézus megkezte az égi uralkodását.

Na de holvan a tizen két tanítvány akiknek Jézus monja ,hogy ha beleül királyi székébe ,ők is helyetfoglalnak mellete,és itélik Izra el tizenkét törzsét.


és még rengeteg dolgot lehetne írni de teljesen felesleges ,hiszen úgysem értenéd.Mivel csak az éeti helyesen a Bibliát akiben Krisztus Szelleme lakozik!

Bennetek "Jehova szelleme lakozik,ezért vagytok úgy mint a farizeusok Jézus korában ,amikor azt mondota Jézus,mielőtt Ábrahám lett Én Vagyok,köveket ragadtak,hogy megkövezzék istenkáromlásért,mert emberlétére ,Istennel tette magát egyenlővé.

De ezt írja a Biblia.

ha jártas vagy a Biblában ,tudod mikröl írtam ,ha nem teljesen felesleges bemásolni az ígéket,hogy hol vannak megírva.

Ja ,meg az ""Új Világ "",fordítást használod.

2015. jan. 16. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

3-as


lennél olyan kedves, és a kérdésre válaszolnál?

Leírod, én mit gondolok:-) de én szívesen meghallgatom a TE véleményedet az idézetről.

Ha tényleg érdelek az én véleményem is, kérlek jelezd, és elmondom neled:-)

2015. jan. 16. 18:49
 5/6 anonim ***** válasza:

A Sátán mindig féligazságokkal csap be. Ennek a kornak a nagy megtévesztése az a féligazság, hogy “Isten a szeretet”… elhallgatva azt az igazságot, hogy Isten ugyanakkor egy szent és Igaz Bíró.


A Sátán terve az, hogy sokakat elhitessen, hogy rendben vannak Istennel …. és nem kell megtérni … megfizetni az árat a lelkük megmentéséért


A legbölcsebb dolog, amit – a kormányhivatalnokokkal vagy a törvényalkotókkal szemben – bárki megtehet, hogy féli Istent. Isten rendelkezik azzal a képességgel, hogy az ítélethozatalban túltegyen a múlt bármelyik SS, FBI, vagy JTTF szervezetén.


A tudósok még mindig új fajok százait fedezik fel a földön. Néhányan mégis olyan önteltek, hogy magabiztosan kijelentik: nincs Isten…


Az első századi gyülekezetnek nem volt semmije, csupán az “Ószövetség”-ből való igehirdetés. Mégis több odaszánást, szeretetet és elkötelezettséget tanúsítottak, mint mi.


A keresztyének azok az emberek, akik valóban teljes szívvel, lélekkel és erővel követik Jézust. Sok hamis keresztyén van közöttük.


Jézus nem azért jött, hogy Isten Mózesnek adott törvényének véget vessen, hanem azért, hogy még jobban megerősítse a törvényt a szívünkben és az életünkben.


Imádkozz bölcsességért, hogy mit és mikor mondj; és bölcsességért, hogy mikor maradj csendben.


A mai nap csak egyszer történik meg. Használd ki ezt a napot a legjobban. Szeress, szolgálj. Úgy élj ma, mintha az utolsó nap lenne és tervezz úgy, mintha az első lenne.


Minden nap, minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás egy csoda.


Ha nem ostromolod a mennyet buzgó imával, akkor ne hívd magad Jézus követőjének.


A megbocsátás nem érzés, hanem egy döntés. Ha van bárki, akinek meg kell bocsátanod, akkor tedd meg … különben Isten sem fog megbocsátani neked.


Vizsgáld meg a szíved minden zugát! Megbocsátottál mindenkinek, aki megsértett?


A megbocsátás a legfontosabb dolog. Isten sosem fogja meghallgatni az imádat, ha megbocsátatlan bűnöd van.


Fontos szellemi törvény, hogy az alázatos ember kap kegyelmet. Sok ember hangoztatja, hogy kegyelem, kegyelem, miközben büszkébb a pávánál.

2015. jan. 16. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
3-AS VOLTAM
2015. jan. 16. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!