Mit értetek azalatt, hogy tartzkodjatok a vértől? Azt, amit kér, vagy azt, amit ti gondoltok?

A keresztény ember számára csak az Ószövetség erkölcsi parancsolatai kötelezőek (hiszen azok nem változhatnak), de a különböző liturgikus, szociális, és egyéb ún. kazuisztikus törvény már nem kötelezi őket. Így az étkezési szokások sem, pl. sertéshús-tilalom, vagy zsír tilalom, de ugyanide tartozik a vér-tilalom is.

Jézus is ezt mondta:

Mt 15,11

Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.«

Mk 7,15-19

Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.« Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: »Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?« Ezzel megtisztított minden ételt.

Isten megismétli:

Csel 11,7-9

Szózatot is hallottam, amely felszólított: „Kelj föl Péter, öld meg és edd!” Én azonban azt mondtam: „Távol legyen tőlem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba!” Erre másodszor is megszólalt a szózat az égből: „Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.”

Pál ugyancsak:

1 Tim 4,3-5

Akik azt mondják, hogy tilos a házasság, hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember, mert szentté lesz Isten igéje és az imádság által.

A JT-k azt mondják, hogy igen, de az Apostolok cselekedeteiben (15. f.) is meg van tiltva a vér, a bálványhús és a fulladt állat evése, azaz az Újszövetség ezt továbbra is tiltja. A katolikusok számára ezt a kérdést a Firenzei zsinat eldöntötte, ui. kijelentette, hogy ez az apostoli rendelkezés csak ideiglenes intézkedés volt, hogy megkönnyítsék a zsidók és a pogányok közötti egyetértést a korai Egyházban. Tehát a rendelkezés csak az adott körülmények között volt kötelező. Úgy is mondhatnánk, hogy egyházfegyelmi kérdés volt.

Ugyanezt a Biblia is megerősíti, és megadja arra a választ, hogy miért is hozták ezt a döntést az apostolok. Pál kétszer is beszél erről:

Róm 14,1

Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyönge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról. (2) Van, aki hiszi, hogy mindent szabad ennie; aki pedig gyönge, az növényekkel táplálkozik. (3) Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Hiszen Isten magáévá fogadta őt… (6) Aki megtartja a napot, az Úrért tartja meg; s aki eszik, az Úrra való tekintettel eszik, mert hálát ad Istennek; és aki nem eszik, az Úrra való tekintetből nem eszik -- s ő is hálát ad Istennek. … (13) Ezért ne ítéljük el többé egymást, hanem inkább arra határozzátok el magatokat, hogy ne okozzatok a testvérnek megütközést vagy megbotránkozást. (14) Tudom, és meggyőződésem az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában; csak annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. (15) De ha a testvéred elszomorodik az ételed miatt, akkor már nem a szeretetnek megfelelően jársz el. Ne veszítsd el ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. (16) Ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. (17) Isten országa ugyanis nem étel és nem ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben… (20) Ne rontsd le az étel miatt Isten művét. Minden tiszta ugyan, de ártalmára lesz annak az embernek, aki botránkozással eszi. (21) Jobb, ha nem eszel húst és nem iszol bort, sem egyebet nem teszel, ami miatt testvéred megütközik. (22) A meggyőződésed maradjon a tied Isten előtt. Boldog, aki nem ítéli el magát azzal, amire elhatározza magát. (23) Akinek azonban kétségei vannak, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert cselekvése nem származik meggyőződésből. Bűn tehát mindaz, ami nem történik hitből eredő meggyőződésből.

1 Kor 10,25

Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (26) Mert az Úré a föld és annak teljessége. (27) Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent egyetek meg, amit elétek tesznek, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (28) De ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki szóvá tette, és a lelkiismeret miatt; (29) nem a te lelkiismeretedet értem ezen, hanem a másikét. Miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? (30) Ha én hálaadással étkezem, miért káromoljon engem valaki azért, amiért hálát adok? (31) Tehát akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. (32) Ne adjatok okot a botránkozásra se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának…

Tehát azért tiltották meg a vér evését az apostolok, hogy „ne adjanak okot a botránkozásra” s hogy „ne káromolják azt a jót”, amiben részesültünk, s hogy ne veszítsük el egy étel miatt azt, akiért Krisztus meghalt. Mindezt a tiltó rész is megerősíti, hiszen megadja az okot, hogy miért kell tartózkodni a vértől: „Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban” (ApCsel 15,21).

Általában az apostoli zsinat (Kr.u. 50 körül) egyes végzéseivel jönnek.

Azonban az apostoli zsinat pasztorális és nem doktrinális végzését idézik, amely bármikor, a körülményekhez mérten megváltoztatható.

Az apostoli zsinat leszögezte azt az örökérvényű dogmatikai igazságot, hogy egyedül Jézus Krisztus húsvétja által van üdvössége minden embernek a Földön, az Ószövetség csak előkép volt, amely beteljesedett. Ezért egyetemleges (katholikos) az Egyház, minden kor és minden hely emberéhez szól a "királyi decretum", vagyis az "Euvangelion".

Az apostoli zsinat ezenkívül pasztorális, diszciplináris döntvényt is hozott. A zsidók tisztán pasztorális szempontból megtarthatják (nem kötelező jelleggel) az Ószövetség rituális és fegyelmi szabályait (alapja a 613 előírás a Tórában), míg a betérő "sokaságnak" (goyim) kötelessége a "békesség kedvéért" megtartania a 7 db noachida törvényt, amelyet a nem zsidóvá önként "betért" pogányok, hanem a már Krisztus előtt meglévő "noachida" pogánymisszió által ún. "prozelitává" lett pogányok kötelesek voltak megtartani Izrael messiásváró adventjában. Ezek között található például a vérevés tilalma. Azonban ne felejtsük el, hogy az apostoli zsinat a Zerubábeli-Heródesi Templom lerombolása (Kr.u. 70) előtt volt, s az ószövetségi "halakha" ennek lerombolása után gyakorlatilag megtarthatatlan. A farizeusi-rabbinikus judaizmus kétezer éves erőfeszítése ellenére, mély hiány és sóvárgás él minden jámbor zsidóban, mert érzi, hogy bármely talmudparafrázis ellenére valami mélységes seb van belül... A kőszív, a kőtemplom kivésetett, azonban a hússzív, melyről a próféta jövendölt, a "vízzel meghintés" által adatik meg, az Eucharisztia válik új hústemplommá az ember centrumában.

A mózesi Törvényben leírt ún. tisztátalan állatok elfogyasztásának tilalma az egészségügyi óvintézkedéseken túl a zsidóság elkülönülés-tudatát is hivatott volt erősíteni, amely során a mindennapokba is bekerült a különbségtétel, a megkülönböztetés vélelme a zsidó (szent) és a pogány (tisztátalan) dolgok között. Ez Krisztus egyetemes küldetése után megszűnt, és így megszűntek a tisztátalan dolgok megkülönböztetései is, és ezért az Újszövetség feloldotta ezeket a tilalmakat (vö. ApCsel 11,7-9; Róm 14,14.20; 1Kor 10,23-33; 1Tim 4,3-5). Ugyanez vonatkozik a vérre is: „Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert.” (Mk 7,15)

Az ApCsel 15,20.29-ben található tilalom csak első látásra tűnik a régi törvény megerősítésének. Itt ugyanis az apostolok az Izrael földjén lévő idegenekre vonatkozó törvényt idézik (Lev 17,8-9.10-12.15; 18,6-18), azaz egyrészről a megtért pogányok (illetve a keresztények általában) bebocsátást nyertek „Izrael földjére”, viszont megbotránkozást nem akartak a régi „földiek” között (vö. 1Kor 10,28-33).

In these prohibitions, the Church indulged the particular feelings of the Jews, that the bond of union between them and the Gentiles might be more closely united; the latter in these two instances giving way to the prejudices of the former, who in their turn gave up much, by submitting to the abolition of the ceremonial law of Moses. This prohibition was of course only temporary, and to cease with the reasons, which gave rise to it. (Menochius) --- The Jews had such a horror of blood, that they considered those who eat it as defiled, and violators of the law of nature. The Lord had in effect from the beginning forbidden the use of blood to Noe [Noah], (Genesis ix. 4.) which he likewise reported in the strongest terms in Leviticus viii. 26.[vii. 26.?] By this we see the great authority of God's Church, and Councils which may make permanent or temporary decrees, such as are fitting for the state of the times or peoples, without any express Scripture at all, and by this authoritative exaction, things become of strict obligation, which previous to it, were in themselves indifferent. (Bristow) The use of these things, though of their own nature indifferent, were here prohibited, to bring the Jews more easily to admit of the society of the Gentiles; and to exercise the latter in obedience. But this prohibition was but temporary, and has long since ceased to oblige; more especially in the western churches. (Challoner)

Pár hete az egyik agapé után egy egészségügyi végzettséggel is rendelkező atyával, valamint egy orvossal volt egy beszélgetés arról, mikor is áll be a biológiai halál, illetve etikailag mennyire megengedett a szervátültetés, közötte a vérátömlesztés. Itt természetesen nem rituális, hanem annál mélyebb megfontolás vezetett minket. Nekem valahogy az jött le, hogy bár nem a mai, absztrakt és kísérleti orvoslás alapján áll az ószövetségi antropológia, de abban, hogy a vérben van az "éltető lélek", azaz addig, míg az a testben van, él az adott testi lény (magasabbrendű gerinces), van valami igazság. (A muszlimok és zsidók pl. ezért tiltják a puhatestűek fogyasztását is, mert az éltető testnedvük nem választható szét a húsuktól.) A gerinces testben a sejtek gyakorlatilag mindent a vérből vesznek föl. Ha az a közvetítő közeg nincs, akkor leáll az anyagcseréjük, fölbomlani kezdenek. Biológiailag az ember halálának (haláltusájának - agón) fázisai:

• szellemi funkciók leállása

• szenzitív funkciók leállása:

o légzés leállása

o szív leállása

o agy leállása

• vegetatív funkciók leállása:

o anyagcsere megszűnése

A középkorban pl. ezért volt tilos embert boncolni (pontosabban élő embert), mert az a Szentlélek temploma, reliktum, reliquia (maradvány), amely föl fog támadni. Kit tekintettek élő embernek? Itt jön be az "anima forma corporis" elv. Mit is tanít tévedhetetlenül Egyházunk az emberről? Három egyetemes zsinaton született ezzel kapcsolatban tévedhetetlen dogma:

1. Az ún. "reális trichotomizmus" kárhoztatása. A Konstantinápolyi (IV.) Általános, Egyetemleges és Szentséges Zsinat (869.) elvette azt az újplatonikus-origenista tant, hogy egymástól realiter különböző három féle lélek van:

• szellemi

• lelki

• testi.

Így az ember "testből, lélekből és szellemből áll" tézis nem tartható. Ezek a funkciók csak virtualiter különböznek, egy azon emberi lélek megnyilvánulásai a szellemi, a lelki és a testi funkciók.

2. Vienne-i Általános, Egyetemleges és Szentséges Zsinat (1312.)

„Substantia animae rationalis seu intellectiva sit forma corporis humani per se et essentialiter.”

„Az értelmes vagy eszes lélek állaga önmagától és lényegileg az emberi test alakja.”

• szellemi állagú emberi lélek => substantia incompleta

• anyagi állagú emberi test => substantia incompleta

• szellemi-anyagi ember => substantia completa

• test és lélek => metafizikai különbözőség + metafizikai egymásrautaltság

• forma substantialis => állagadó alak

• substantia incompleta => hiányos alak

• Az ember egysége-különbözősége – test és lélek hylemorphista szintézise.

Ezzel a szélsőségesen monista és szélsőségesen dualista emberképeket kárhoztatták: objektív idelaista irányzat szélsőséges - platonikus - dualizmusa:

• + a test a lélek börtöne, az csak köntös, így lélekvándorlás is lehetséges;

• + a lélek egyedül maga az ember.

Objektív materialista - epikureus - szenzualizmus:

• egyedül az anyag létezik, annak tükröződése csupán a lélek.

• anyag-energia-információ (lélek) egymásba transzformálható valóság;

• ezt a hermneutikus-gnószticista herezisen alapuló bölcseleti emberképet vallotta tkp. Teilhard de Chardin és Henri de Lubac, őket nem a fejlődéselmélet miatt kárhoztatta a tanítóhivatal! Ezt az emberképet az induktív természettudományos bizonyítékok nem támasztják alá.

• a tanítóhivatal fönntartja a világ, az élet és az ember külön teremtését, mert "a létben szakadékok vannak, ősszüleink léte nem mesebeszéd" (Barsi Balázs)

3. Lateráni (V.) Általános, Egyetemleges és Szentséges Zsinat (1513.)

A reneszánszban elterjedő újplatonikus herezis kárhoztatása a "transzhumán szellem" mítoszának kárhoztatása, amit "averroizmus"-nak jelölt meg a zsinat.

Ez föltételezte, hogy van egy általános "Emberi Szellem", amely minden emberi egyedben benne leledzik, s az ember intellektuális, eszes tulajdonságát ez adja, ez csak örökkévaló benne.

Ezekből látható, hogy az ember vegetatív funkcióit is az egyedi, szellemi, eszes lelke látja el. Ezért nem gyilkolhatók le mindenféle ideológia nevében a szellemi vagy testi fogyatékosok, mert bennük is teljes szellemi léke van, mégha ez nem is tud megjelenni a testi-agyi torzulásaik miatt. Így a vérevés tilalma nem pusztán rituális okokból volt, amint azt megerősítette az apostoli zsinat is.

Hogy a JT-seknek igazuk van-e?

Nekik más az antropológiájuk, pl. az emberi lelket sem tartják természeténél fogva halhatatlannak stb. Ők más alapon utasítják el ezt. Önmagában ezt nem dogmatikai és erkölcsi, hanem rituális törvénynek tartom, aminek persze vannak antropológiai alapjai. Az egyházatyákat, az ő kommentárjaikat még át kéne futni, s mit mondott erről a kérdésről az Iskola (mind a ferences, mind a dominikánus), mert ők behatóan foglalkoztak mind orvostudományi (aminek jó része elévült) mind bölcseleti alapon is az emberi természettel, és a halál beálltának a kérdésével. A tilalom csak ez esetben lenne fenntartható és indokolt, persze megkötésekkel.

Az apostoli zsinat alapvetően fegyelmi szabályokat ad, még ha azoknak van dogmatiko-erkölcsi és rituális vonatkozásuk is.

A hét noachida törvényt ismétli tkp. hogy a pogányságból megtért keresztények ezeket a külsődleges szabályokat (persze belső lelkülettel!) tartsák meg, míg a zsidóságból megtért keresztények megtarthatják a Tóra 613 szabályát, amennyiben az üdvösséget kizárólag Krisztus megváltó kegyelmével egyesített, belső, szívbéli cselekedetekből fakadónak tudják be, s elvetik a korabeli farizeusok között dívó, rituális-külsődleges megigazulási fölfogását.

Azonban az ószövetségi rituális és politikai törvények megszűntek, sőt bűn a megtartásuk. Egyedül az örökkévaló dogmatikai-erkölcsi igazságok maradtak meg belőlük. A rituális törvények sohasem fognak újjáéledni, míg a politikailag újjáéleszthetőek, amennyiben a zsidóság mint nép, mint kollektívum (nem egyesek) betér a Katolikus Egyházba. Erről az alábbiakban közlöm, mit ír Huber Lipót. (Digitális karakter hiányában a görög és héber jegyzeteket, és zárójeles kifejezéseit nem írom be.)

Azért fontos ezt beírni, mert hallottam már olyan lelkes, jó szándékú megnyilatkozást tradicionalistáktól, amiben azt ecsetelték, hogyan fog a mai, rabbinisztikus zsidó liturgia majd beépülni a zsidók megtérésekor a keresztény kultuszba. (most mellőzöm annak kifejtését, hogy tárgyilag - objektíve- a mai rabbinikus-talmudi judaizmus nem azonos a mozaizmussal, mégha elemek torzultan meg is vannak benne, hanem emberi alkotás, ahogy a pogány kultuszok sem a tiszta noachida kultusz legitim leszármazottai, hanem azokat részben örző, torzult bálványimádások).

A törvény az ószövetségi kinyilatkoztatás ama részét jelenti, amely Mózes öt könyvében van leírva; a próféták pedig az Ószövetség későbbi kinyilatkoztatását jelenti, amely a szorosabb és tágabb értelemben vett próféták könyveiben van följegyezve. Mindkét kifejezés „a törvény és a próféták” együttvéve röviden az egész ószövetségi kinyilatkoztatást jelenti.

Krisztus feladata, saját szavai szerint (Mt 5: 17-18), nem az volt, hogy az ószövetségi könyvek tartalmát fölbontsa, hatályon kívül helyezze, megszüntesse, hanem hogy azt megtartsa, sőt a legtökéletesebb módon beteljesítse. Ünnepélyes nyomatékkal hangsúlyozza is, hogy „míg elmúlik az ég és föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből, míg csak mind be nem teljesedik” (Mt 5: 18), azaz a törvény (névszerint az erkölcsi törvény) egyetlen tollvonása sem szűnik meg, mígcsak az utolsó betűig minden, aminek történnie kell, be nem teljesedik, tehát a messiási ország teljes valósulásáig, vagyis a világ végezetéig. Krisztus erre feltámadása után még egyszer kifejezetten rámutat: „Ezek az igék, amelyeket szólottam nektek, midőn még veletek valék, hogy be kell teljesedni mindennek, ami írva vagyon Mózes törvényében és a prófétákban és a zsoltárokban” (Lk 24: 44).

A törvény és a próféták beteljesítése azonban különböző módon történt, aszerint, amint az ószövetségi szentkönyvek és a mózesi vallás elméleti (hitágazatok, ígéretek és jövendölések) vagy gyakorlati (erkölcsi, szertartási és polgári törvények) tekintjük.

Elméleti tartalmát, névszerint 1. a hitágazatokat (dogmatika) Jézus egészen megtartotta, jobban megvilágította, meghatározta és kifejtette, sőt újabb hitágazatokkal bővítette; 2. az ószövetségi ígéreteket és messiási jövendöléseket pedig életével és intézményeivel teljesítette.

Gyakorlati tartalmát, vagyis a törvényt, amely 1. erkölcsi (lex moralis), 2. szertartási (lex caeremonalis) és 3. polgári (lex judicalis) törvényt foglal magában, Jézus a következőképpen teljesítette:

1. Az erkölcsi törvényt, minthogy az részint természeti, részint tételes (pozitív) isteni törvény, s mint ilyen az erkölcsi világrend örök és változhatatlan (abszolút) alapja, nemcsak teljesen fenntartotta, hanem közelebbről meghatározta, eredeti és tiszta értelmét helyreállította, tökéletesítette, és a jónak gyakorlatát a lehető legnagyobb mértékben elrendelte (a külső cselekdeteken kívül a belső, gondolati és érzelmi életre is kiterjesztette; a hozzátapadt emberi hozzátételektől és külsőségektől, valamint az írástudók és farizeusok ferde magyarázataitól megtisztította; nemesebb és túlvilági indító okokkal, malasztokkal és azok eszközeivel) egészítette ki; a házassági köteléket a mózesi dispenzációk visszavonása által megerősítette s eredeti tökéletességét helyreállította; sőt újabb parancsolatokkal (a szeretet, kivált az ellenségszeretet parancsolatával és az evangéliumi tanácsokkal) bővítette, végül saját példájával világította meg és magában mintegy megtestesítette.

Ami a szertartási és polgári törvényeket illeti, amelyek a körülményekhez szabott, előkészítő, nevelő, részben világi jellegű – relatív – törvények voltak, Jézus

2. a szertartási törvénynek csak régi, tökéletlen alakját szűntette meg, de lényegét és jelentését, új, tökéletes és beteljesült alakban fenntartotta, sőt kiegészítette. Így a mózesi szertartások előképeit (prototípusait) saját személyében, történeti tényekben és intézményekben teljesítette; a mózesi liturgia és rítusok helyett tökéletesebb, magasztosabb istentiszteleti szertartásokat rendelt; névszerint az ószövetségi előképi (prototipikus) áldozatokat a keresztáldozatban és annak folytatásában, az eucharisztikus áldozatban megvalósította és megörökítette (az előképek tehát a beteljesülés révén leváltak az Egyházról: umbram fugat veritas); a tökéletlen és erőtlen (ex opere operantis működő, vagy legális azaz törvény szerinti megigazulást – justitita – adó) szertartások helyett tökéletes (ex opere operato működő és belső megigazulást eszközlő) szertartásokat alapított; művének letéteményese, az Egyház által pedig az ószövetségi történeti emlékek (pl. ünnepek, szokások) helyett fontosabb újszövetségi tények ünneplését, vagyis az előkészítés helyett a megváltás végrehajtásának ünnepeit rendelte el. Ekként a mózesi szertartási törvény magva, a benne rejlő tanok és gondolatok megmaradtak, prototipikus jelentései megvalósultak, s maga a szertartás is tökéletes és megdicsőült alakban átment és folytatódik a keresztény kultuszban, amelyet előkészített, előre jelzett és előképezett.

3. A mózesi polgári törvény közjogi (teokratikus) és magánjogi rendelkezései, amelyeknek teológiai jelentőségük különben sem igen volt, a viszonyok változása következtében, részben már Krisztus előtt megszűntek; ami pedig azokból még megmaradt, azt a politikai alakulás (Jeruzsálem és Zsidóország végpusztulása) nemsokára eltörölte. De a teokrácia sem szűnt meg teljesen, mert eszményi, szellemi alakban új életre támadt és folytatódik az Egyházban.

Látnivaló egyrészt, hogy Krisztus méltán mondja, hogy nem oldotta föl a törvényt és a prófétákat, hanem megtartotta és beteljesítette, másrészt pedig, hogy a modern zsidók mennyire tévesen fogják föl Krisztusnak idézett szavait. Krisztus megtartotta és beteljesítette a törvényt és a prófétákat, mert az ószövetségi könyvek tartalmából megmaradt az újszövetségben: 1. a dogmatika (hitágazatok) és 2. az erkölcstan kibővítve és – amennyiben Jézus erkölcsi törvénye fölötte áll Mózes hasonló törvényének – tökéletesítve; 3. a szertartási törvény magva t.i. a benne foglalt tanok, a már megvalósult prototípusok és a folytatását képező újszövetségi kultusz; 4. a teokrácia eszményi, szellemi alakban.

A kereszténységben tehát az egész ószövetségi vallással és törvénnyel olyasmi történt, mint a gyermekkel, mikor férfivá, a hernyóval és bábbal, mikor pillangóvá, a virággal, mikor gyümölccsé lesz: ahol az új alak mellett a régi lényeg megmarad, s az új a réginek célja, folytatása és teljesedése. Csakhogy míg a felhozott hasonlatokban a fejlődés természetes, addig a kereszténység a zsidóságból Krisztus természetfölötti élete, tanítása és a megváltás ténye által alakult ki. – Megjegyzendő, hogy az őskereszténység maga is úgy tudta és érezte a dolgot, hogy ő nem újszülött, hanem az ószövetség folytatása és az isteni ígéretek törvényes örököse, a kifejlődött és beteljesedett zsidóság, az igazi, a tökéletes és eszményi Izrael, a kivirágzott fa, míg a hitetlen zsidóság az elkorhadt faág.

A mózesi törvénynek fentebb vázolt alaki megszűnése azonban nem egyformán és nem rögtön történt.

A szertartási és polgári törvények megszűnése nem egyformán történt. 1. a szertartási törvények alakilag úgy megszüntek, hogy a kereszténységben már nemcsak nem köteleznek, hanem azokat megtartani nem is szabad (lex caeremonalis non tantum mortua est, sed etiam mortifera = a szertartási törvény nemcsak meghalt, hanem bűnt – halált – okozó is). A szertartási törvények egyik főcélja ugyanis az volt, hogy Krisztust, az ő életét, műveit és egyházát előképezze, ezekre előkészítsen, s a Messiás várását szóval és jelképekben kifejezze, – következőleg azokat megtartani annyi volna, mint vallani, hogy a Messiás még nem jött el s a megváltás még nem történt meg: már pedig ez a kereszténység tagadása volna. – 2. a mózesi polgári törvény a keresztényeket már nem kötelezi, – mert Krisztus ennek az erkölcsi és szertartási törvénnyel való összeforradását megszüntette, az Isten és császár ügyét különválasztotta, a vallás nemzeti jellegét eltörölte. De azért ha valamely törvényhozó jónak látná, bűn nélkül lehetne azt egészében, vagy részben újra elrendelni és megtartani (lex judicalis mortua est, sed non mortifera = a polgári törvény meghalt, de nem okoz bűnt – halált).

A szertartási és polgári törvények alakilag nem egy csapásra, hanem fokozatosan szűntek meg. 1. Krisztus haláláig a szertartási és részben a polgári törvény még életben volt, bár betegeskedni kezdett (nec mortua erat, nec mortifera = még nem halt meg, sem bűnt – halált – okozó nem volt), vagyis akkor a törvény és az evangélium egymás mellett haladtak. Innen van, hogy Krisztus és apostolai ezeket a törvényeket megtartották, természetesen a törvényhozó szellemében s nem a farizeusi ferde magyarázat szerint. – 2. Krisztus halálával az ószövetség bevégződött és kezdetét vette az újszövetség; az előbbivel együtt: a) a szertartási törvény régi alakja is meghalt, de megtartása még nem volt tilos, hanem a zsidó-keresztényeknél (azon feltétel alatt, hogy az üdvösségre szükségesnek ne tartsák) tűrt dolog volt egészen Jeruzsálem, a teokratikus központ pusztulásáig és az evangélium elterjedéséig (mortua erat, sed nondum mortifera = meghalt, de még nem volt bűnt – halált – okozó). Jeruzsálemnek és templomának pusztulása után azonban alakilag nemcsak meghalt, hanem tiltott dolog lett (non tantum mortua erat, sed et mortifera = nemcsak meghalt, hanem halált- bűnt – okozó is); b) a mózesi polgári törvény Jeruzsálem pusztulásával szintén meghalt.

Jogilag ugyan már akkor helyeztettek érvényen kívül, amikor Krisztus a keresztfán „Beteljesedett!” szavát kiejtette, különösen pedig akkor, amikor a Szentlélek kiáradásakor pünkösd napján az első egyházközség megalakult. Már akkor tartalomnélküli héjjá, élettelen hullává lett az „ószövetség”, amely mint minden tiszteletreméltó holttetem, még egy ideig fennamrad ugyan a halottas házban, de Jeruzsálemnek, a teokratikus központnak elpusztulása után hajdani méltóságához illő tisztelettel sírba tétetett. Szent Ágoston szellemes megjegyzése szerint „illett, hogy tisztességes temetést kapjon”. (S. Augustini epist. Ad Hieronymum nr. 16. et 20.: „decebat, út synagoga cum honore sepeliretur.”)

A XVII. Egyetemes Zsinat Firenzében egyértelműen állást foglalt a vérevés tilalmával kapcsolatban, mikor is a jakobiták számára dekrétumban a következőket jelentette ki:

"[A mi Urunk és Üdvözítőnk szavára alapozott Szentséges római Egyház] erősen hiszi, vallja és hirdeti, hogy Istennek minden teremtménye jó(1), és "semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember" [1Tim 4,4], mivel, az Úr szava szerint, "nem az szennyezi be az embert, ami a szájába bemegy" [Mt 15,11]; és a mózesi Törvénynek a tiszta és tisztátalan ételekre vonatkozó megkülönböztetését a szertartási törvényekhez tartozónak állítja, amelyek az evangélium keletkezése után túlhaladottnak és hatásukra nézve megszűntek. Még az apostolok ama tilalmát is, hogy "tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől és a fojtott állattól" [ApCsel 15,29] úgy ítéli meg, hogy az az akkori helyzetnek felelt meg, mikor az annak előtte különféle szertartások és szokások szerint élő zsidókból és a pogányokból egy Egyház keletkezett, hogy a pogányok is megtartsanak valamit a zsidókkal együtt, és hogy alkalom adódjék az Isten egyetlen tiszteletében és hitében való megegyezésre, és hogy az egyenetlenkedés okát megszüntessék, minthogy a zsidók számára a régi szokás alapján a vér, a fojtott állat utálatosnak látszott, és az áldozatokból való evés miatt a pogányokról azt lehetett volna gondolni, hogy vissza fognak térni a bálványimádáshoz. Mihelyt azonban a krisztusi vallás annyira elterjedt, hogy test szerint származó zsidó már nem volt benne, hanem mindenki, aki az Egyházba lépett, megegyezett az evangélium ugyanazon szabályaiban és szertartásaiban, hittel elfogadva, hogy a "tisztáknak minden tiszta" [Tit 1,15]: ekkor, mivel megszűnt az említett apostoli tilalom oka, megszűnt az érvénye is.

Nem jelenti ki tehát elítélendőnek semmilyen olyan eledelnek a természetét, amelyet az emberi társadalom elfogad; és nem tesz különbséget az állatok között, akár férfi, akár nő által, és akármilyen halálnemmel is pusztulnak el; ámbár a test egészsége szempontjából, az erény gyakorlása végett, az egyházi szabályok és fegyelem érdekében lehetséges, és szóükséges is, hogy sok olyan dolgot mellőzzünk, ami nem tilos, mivel az Apostol szerint "minden szabad nekem, csakhogy nem minden használ" [1Kor 6,12; 10,23]."

[DH 1350]

(1) Vö. Ruspei Fulgentius, De fide seu de regula fidei ad Petrum 42, no. 85.

Jakab megfogalmazta javaslatát, hogy ne terheljék meg ("ne háborgassák" Károli) a pogányokat. Ugyanis a mózesi törvény olyan teher - Péter bizonyságtétele szerint -, amit még maguk a zsidók sem képesek megtartani. Ellenben négy dolgot javasol, hogy rendeljenek el, amitől a pogányok tartózkodjanak:

•a bálvány okozta tisztátalanságtól,

•a paráznaságtól,

•a megfulladt állattól, és

•a vértől.

Ezek azok az alapvető életviteli szabályok, amelyek lehetővé teszi zsidó és nem zsidó keresztények együttélését a gyülekezetekben.

Miért pont ez a négy? A választott néphez tartozás vagy veleszületett dolog volt, vagy pedig betérés (pogányból zsidóvá térés) által volt lehetséges. Ennek első lépése az volt, hogy az áttért prozelitát körülmetélték. Innentől tekintették a választott nép szerves részének, ekkortól vehetett részt például a páskavacsorán.

Honnan tudhatták azonban a zsidókeresztény testvérek, hogy a pogányból lett keresztények valóban elkülönültek a pogány kultuszoktól, ha nem metélkednek körül? Abból, hogy eleget tettek a fenti négy elvárásnak azáltal, hogy nem vettek részt

•bálványáldozatokon, (szinte minden hamis istenség sajátja volt)

•rituális szexuális közösségeken, (bizonyos termékenységi kultuszok, vallásos prostitúció)

•megfojtott állatok szintén rituális élvezésén, és

•a vér rituális használatán (Mitrász-kultusz).

Ha ezt nem tették, akkor nem vettek részt a pogányság hamis istentiszteleti gyakorlatában. Tehát a zsidókból lett keresztény testvérek nyugodtan közösséget vállalhattak velük.

A Biblia semmit sem mond a vétranszfúzióról, már csak azért sem, mert a korban nem létezett. A vértilalmat az adott kor viszonyai és gondolkodásmódja szerint kell értelmezni, hogy mire értették.

Jehova Tanúi a következő utasítást hordozzák magukkal: "Mint istenfélő keresztyén, kérem ezúton, hogy testembe semmi esetre és semmi formában és semmikor vért ne adjanak." A Tanúk a vérevés bibliai tilalmára hivatkozva (Csel 15:28-29) nem adhatnak vért, baleset vagy műtét esetén csak vérpótló folyadékokat kaphatak. Ennek a felfogásnak már sok áldozata van, mert előfordul, hogy ez nem elég, hanem teljes vérátömlesztésre van szükség. A Tanúk írott nyilatkozattal hatalmazzák fel a szervezet jogi képviselőjét, aki így megakadályozhatja az orvosi segítségnyújtásnak ezt a formáját. Mindez, úgymond, "Jehova Isten akaratából" történik. Igaz, a lélek a testben "egy a vérrel" (Lev 17,11), egy, de nem azonos. A lelket a vérrel azonosítani ugyanolyan tévedés, mintha valaki az elektromos áramot a vezetékkel azonosítja.

Nem igaz a „vér = lélek" képlet, mert a Biblia a vért a rúah-hal sohasem azonosítja, csak a nefes-sel (és a pszükhével), ami a legtöbbször életet vagy magát az embert jelöli. Az 5Móz 12:23 „a vér az a lélek (nefes)" helyes fordítása: „a vér az életerő hordozója)". A 3Móz 17:11 - „a test élete (nefes) a vérben van" - is azt állítja, hogy a vér az életerőt hordozza.

A vérevéstilalom célja egyrészt a korabeli pogány vérmágia tiltása (a meggyilkolt állat vagy ember életerejének „bekebelezése") és a dögevés miatti fertőzések elkerülése volt. Másrészt pedig a véráldozatok jelentőségét tartatta tiszteletben (Zsid 9:22), hiszen a feláldozott állat vérét a bűnös ember vére helyett fogadta el Isten ideiglenes engesztelésül (1Móz 9:3-4, 3Móz 17:10-11, 5Móz 12:23, Csel 15:19-20.28-29, 21:25, 1Kor 8:8). Az Újszövetségben a „vértől való tartózkodás" apostoli határozata (Csel 15:29) a vérevés ószövetségi tilalmát ismétli meg. Miért kell az életmentő vérátömlesztés elutasításával olyan áldozatot hozni, amit Isten nem követel?

A vérátömlesztés megtagadása nem fér össze a szeretet főparancsával. Mint ahogyan keresztény közösségek elleni gyűlölködés sem.

"...Drámai bizonyíték vált nyilvánvalóvá erre 1998-ban, a bulgáriai vér-csatával.

Az Őrtorony Társulat 1994 óta viaskodott Bulgária kormányzatával. A téma a vérátömlesztés és a katonai szolgálat volt. A kormányzat úgy vélte, hogy a Tanúk vér-ellenessége veszélyezteti a közegészségügyet. A Tanúk úgy vélték, hogy a kormányzat vonakodása, hogy felmentse őket a katonai szolgálat alól, a szabadság egyik szabálytalansága volt. Az egyik dolog vezetett a másikhoz, és az Őrtorony Társulat Az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé állíttatta Bulgáriát. A tárgyalások folytatódtak és 1998 március elején a jogi vita békés véget ért. Bulgária beleegezett, hogy megadja a Tanúknak a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogát, és az Őrtorony Társulat beleegyezett, hogy elvet "mindenféle ellenőrzést vagy büntetést" a Tanúkkal kapcsolatban, akik elfogadják a vérátömlesztést. Bárki, aki elolvassa az egyezményt, megállapítja, hogy a vér-tilalmat feloldották, legalábbis a bolgárok számára.

A múltban egyetlen ilyen rendkívüli változás sem keltett ekkora hullámokat a Társulat nemzetközi szervezetében, mivel azokat soha nem közölték a nyilvánossággal. Az 1960-as és 1970-es években a Tanúknak Mexikóban megengedet volt, hogy kivonják magukat a katonai szolgálat alól, megvéve egy kis kártyát mely azt igazolta, hogy "szolgáltak", miközben Malawiban a Tanúk, akik semmit nem tudtak a mexikói eseményekről, borzalmas üldözést szenvedtek el, mert visszautasították egy kis kártya megvásárlását, mely azt igazolta, hogy ők az uralkodó politikai párt "tagjai".

Az Internet megtörte a Tanúk elszigetelését az igazságtól. 1998. április 20-án az eltitkolt bulgáriaia egyezményt felfedezték az Európai Bizottság eldugott honlapján és egy hozzászóló által postázva lett a H2O-ra. Úgy tűnik, ez volt az első hír, amit az Őrtorony világ (és beleértbe szinte minden Őrtorony főhivatal) kapott erről. A hír reményt és gyanakvást keltett egyszerre. Egy hitehagyott trükk, vagy az Őrtorony reformjának jele? Az elektronikus kutatás igazolta, hogy a hír hiteles: a Társulat kompromisszumot kötött a vérkérdésben. A Tanú társadalomban ez az egyik legelképzelhetetlenebb eseménynek számított. "Negyven éve kitartó tanúként" írja az egyik H2O üzenet "soha nem gondoltam, hogy ezt fogom megélni".

De mit jelent ez? A Társulat vonakodva alkalmazkodott az új, jóval nyitottabb világhoz? Felismertek valami új igazságot a vérrel kapcsolatban? El fogják ismerni, hogy az igazságról vallott régi elméletük hamis? Elismerve ezt, most már mindenki akinek van számítógépe láthatja, mi történt? Európából és Amerikából származó információk azt sugallják, hogy a Társulat ideges volt és felkészületlen a gyors és ellenőrizetlen nyilvánosságrahozatal kihívására. De az Internetet figyelve még egy lassú, nehézkes hatalom sem habozhat sokáig.

Amikor a Társulat lépett, válasza nem az igazság kimondása, hanem a zavar elfojtása volt a neten. 1998. április 27-én egy baráti honlapon, a noblood.com -on megjelentettek egy sajtónyilatkozatot. Ez a népbutítás egy mesterműve volt. Semmit nem szólt a Társulat morális megalkivásáról, csupán a "vallási szabadság" győzelmét ünnepelte.

Kétségbeesett hazardírozást volt ez. A Társulat elhatározta, hogy beszáll az Internet megkövetelte nyilvános párbeszédbe, de csak saját játékát a szavakkal folytatta. Ez a stratégia arcátlanul posztmodern volt. Ez azt jelentette, hogy felszabadítja a Társulatot minden a szavak és a valóság közötti kötelék alól, minden várakozás alól, hogy meg kéne felelni az igazság elméletének. Természetesen az ilyenféle szabadságot csakúgy lehet elérni, ha az igazságot azonosítom egy intézményesített hatalommal. Ez egy ironikus válasz a posztmodern elméletekre a hatalommal és igazsággal kapcsolatban, de nem a Társulattal, mely mindig mindkettővel azonosította magát.

Megértve ezt az alapelvet, a lojális honlapok operátorai gyorsan kiseperték azokat, akik bármiféle kérdést vetettek fel a Társulat bejelentésével kapcsolatban. Az ellenséges honlapokra küldött lojalista üzenetek egészen odáig elmentek, hogy azt állítsák, a vértől való tartózkodás soha nem volt elsődleges kérdés, hogy mindig az egyén lelkiismeretére volt bízva, hogy döntsenek - még ha rossz döntésüknek elismerten meg is volt a kellemetlen intézményes következménye. Ez volt a Társulat új irányvonala: a vérátömlesztés teljesen rád tartozik - de ne tedd, ha tudod, mi a jó számodra."

Róm 14,14-18

Tudom, s meg vagyok róla győződve Urunk Jézusban, hogy magától semmi sem tisztátalan, csak annak, aki tisztátalannak tartja. De ha testvéred elszomorodik az ételed miatt, nem jársz el a szeretet szellemében. Ne okozd ételeddel annak vesztét, akiért Krisztus meghalt. Ne engedjétek tehát ócsárolni szabadságotokat. Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és rokonszenves az embereknek.

1Kor 8,1-13

A bálványoknak feláldozott húsra vonatkozólag tudjuk, hogy mindnyájan megfelelő ismerettel rendelkezünk. A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja. Ami tehát a bálványáldozatok fogyasztását illeti, tudjuk, hogy bálvány nincs a világon, Isten meg csak egy van. Igaz, beszélnek istenekről, az égen és földön, mivel sok istenük és uruk van, nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk. De nincs mindenkiben tudás. Némelyek ugyanis a bálványokhoz vannak szokva, s még most is úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, és mivel lelkiismeretük téves, beszennyeződik. Az étel ugyanis nem tesz kedvesebbé Isten előtt. Ha nem eszünk, azzal nem veszítünk, de ha eszünk, azzal sem nyerünk. Arra azonban ügyeljetek, hogy szabadságotokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok. Ha tehát valaki a bálványtemplom asztalánál látja azt, akiben megvan a tudás, mivel lelkiismerete téves, nemde felbátorodik arra, hogy bálványhúst egyék? Így tudásoddal tönkreteszed aggályos testvéredet, akiért Krisztus meghalt. Ezért ha testvéred ellen vétkezel, mert megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel. Tehát ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább soha nem eszem húst, csak hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

1Tim 4,3

Tiltják [...] bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza.

...azzal is gyakran érvelnek, hogy a vér ivását, és bizonyos áldozati húsok evését tiltják az Újszövetségben. Csakhogy ezek a fenti versek azt igazolják, hogy Pál azt tanította, hogy mindenféle ételt, még a bálványoknak feláldozott, a fojtott állatból származó vagy véres húst is el lehet fogyasztani a keresztényeknek, ha az mások lelkiismeretét nem zavarja meg, és el is fogyasztották ezeket, hálát adva az Istennek.

érdekes ciik 2000-ből....:

" Ezentúl Jehova Tanúi is elfogadhatják a vérátömlesztést

[origo]2000. 06. 15., 11:32

A Jehova Tanúi elnevezésű szekta vezetői feloldották korábbi tilalmukat, miszerint a szekta tagjainak tilos elfogadniuk vérátömlesztést. Korábban ugyanis kizárták soraikból a vérátömlesztést elfogadó tagokat, ezért sokan inkább meghaltak, mintsem elfogadták volna az életmentő beavatkozást. Azonban döntésük nem jelent drasztikus változást tanukban: a beavatkozások átesettnek vezekelnie kell bűnéért.

A Jehova Tanúi nevű szekta vezetői New Yorkban tartották titkos gyűlésüket. Döntésüket a volt tagok és a nem szektatagok tiltakozásának hatására hozták meg. A tilalmat így feloldották, de továbbra is kitartanak amellett, hogy a vérátömlesztés rossz dolog. Továbbra is kerülendőnek tartják a beavatkozást, de már nem zárnak ki egy tagot sem amiatt, mert átesett vérátömlesztésen.

Ez azonban sovány vigasz azok számára, akik amiatt vesztették el szerettüket, mert hite miatt vissza kellett utasítania az életmentő beavatkozást.

[link]

Azóta hányan haltak meg úgynevezett hűségesek közül?

A vér fogyasztása és a vérátömlesztés

Jehova Tanúi nem csak a vér élvezetét kerülik (például a véreshurkát), hanem a vérátömlesztést is — akár életveszélyes helyzetekben. Konkrét esetben ez odáig mehet, hogy inkább hagynának meghalni egy embert, aki vérátömlesztéssel megmenthető lenne, mint hogy a véleményük szerint „bűnös" és „szellemileg tisztátalanná tévő" idegen vér átvitelével kiragadják a halálból (az Őrtorony Társulat a saját vér alkalmazását is elutasítja, így K-D. Papé a szerzőnek 1996. február 15-én írott levelében). Jehova Tanúi szükség esetére írásos „meghatalmazást" hordanak maguknál:

AZ ORVOS FIGYELMÉBE

(aláírt dokumentum a belső részben)

VÉR NÉLKÜL

AZ ORVOS FIGYELMÉBE: NYILATKOZAT

ORVOSI ELLÁTÁSSAL KAPCSOLATBAN

FELMENTÉS

Én, ….., ezzel az előzetes nyilatkozatta] határozott óhajomat akarom kifejezni. Az itt megadott kérésem szilárd döntésemet tükrözi. Kérem, hogy semmilyen körülmények között ne adjanak vérátömlesztést (teljes vért, vörösvértesteket, fehérvérsejteket, vérlemezkéket vagy vérplazmát) még akkor sem, ha az orvosok azt szükségesnek látják az életem vagy az egészségem megóvása érdekében. Viszont elfogadok vért nem tartalmazó térfogatpótlókat (úgymint dextránt, só- illetve Ringer-laktát oldatokat, Gelifundol vagy Hydroxyetilkeményítő) és egyéb vér nélküli gyógykezelést. Ez a törvényes direktíva azon jogom gyakorlását képezi, hogy elfogadjak vagy visszautasítsak orvosi kezelést mélyen gyökerező értékítéletem és meggyőződésem szerint. Jehova Tanúja vagyok, és ezt a direktívát a bibliai parancs iránti engedelmességből adom, amely így szól: „Tartózkodjatok a vértől" (Cselekedetek 15:28, 29). Ez a megingathatatlan vallásos álláspontom év óta. Éves vagyok. Azt is tudom, hogy a vérátömlesztés különféle veszélyekkel jár. Ezért elhatároztam, hogy elkerülöm az ilyen veszélyeket és inkább vállalok minden olyan kockázatot, amely úgy tűnik, velejárója annak, hogy az alternatív, vér nélküli gyógykezelést választottam. Felmentem az orvosokat, aneszteziológusokat, kórházakat és azok személyzetét minden felelősség alól, amely szakavatott kezelésük ellenére a vér elutasításából eredő károsodásommal kapcsolatos. Felhatalmazom a túloldalon megnevezett személyt (személyeket), hogy gondoskodjon arról: jelen döntésemet tartsák be, és válaszoljon (válaszoljanak) minden olyan kérdésre, amely a vér részemről történő teljes elutasításával kapcsolatos.

Az ilyen vallási meggyőződések az önrendelkezési jogra hivatkozva konkrét esetekben lelkiismereti konfliktusokba taszíthatnak orvosokat és ápolókat. Az a kérdésük, hogy a vallásos meggyőződésnek vagy a beteg életének van-e elsőbbsége, és hogy ilyen esetben előírhatják-e a kezelést (vagy inkább nem kezelést). A bécsi Orvosi Antropológiai és Bioetikai Intézet foglalkozott a „Jehova tanúja mint páciens" problémáival, és rámutatott az egyértelmű döntés nehézségeire. Enrique H. Prat, az intézet vezetője két lehetőséget vesz számításba: „...etikai szempontból vészhelyzetben éppen az operáció alatt kétféle magatartás elfogadható: egyszer az orvosé, aki "bebiztosította magát” a műtét előtt, vagyis, hogy a páciens tudja, mire hagyatkozik, és ezért a szomorú végkifejletig vérkonzervek nélkül következetesen elvégzi a műtétet. De éppenséggel annak az orvosnak a magatartását is méltányolni kell etikailag, aki - vészhelyzetben magára hagyva - vérkonzervek adása mellett dönt, mégpedig abból a mély antropológiai meggyőződésből, hogy a beteg a különben feltartóztathatatlan vég előtt csak engedélyezné a vérkonzervek felhasználását" (Imago Hominis n/Nr 1,1995, 66. o.). Az ilyen etikai megfontolásoktól eltekintve még mélyebb és gyakorlatibb kérdést kell feltennünk: Egyáltalán hogyan jutnak Jehova Tanúi erre a meggyőződésre? Az indoklásul felhozott igehelyek pedig valóban így értendők? Nézeteik jó összefoglalását nyújtja a „vér" szócikk az Őrtorony Társulat lexikonában. Ebből idézem a legfontosabb állításokat: „Mivel a vér szoros kapcsolatban van az életfunkciókkal, Isten igéje, a Biblia azt mondja, hogy a lélek az életben van... Az élet szent. Ezért a vér, amelyben az élet lakik, szent, és nem szabad visszaélni vele. Jehova Noénak, minden élő ember ősatyjának az özönvíz után megengedte a húsevést is, de szigorúan megtiltotta neki a vér élvezetét. Ugyanakkor megparancsolta neki, hogy tisztelje embertársainak életét (a vért) (lMóz 9:3-6)... Egyes régi pogány népeknél szokásban volt az állatvér ivása, és némely népek harcosai megitták a legyőzött ellenség vérét, mert azt hitték, hogy ezzel a magukévá teszik azok bátorságát és erejét is. A kannibalizmushoz hasonlóan vallásos jelentőséget is tulajdonítottak ennek a cselekménynek... Jehova azt kívánta, hogy Izrael mindennel, ami a vérrel kapcsolatos, a legnagyobb óvatosságot tanúsítsa. Egy nő a menstruáció alatt 'tisztátalannak' számított... A mózesi törvény alatt a vérnek csak egy jogszerű használata volt: áldozati célokra. Az első század keresztyén gyülekezeteinek látható vezető testülete, amelyhez az apostolok is tartoztak, a vér tekintetében a következő döntést hozta: „A szent szellem és mi magunk jónak láttuk, hogy ne vessünk rátok további terheket ezeken a szükségeseken kívül. Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől gondosan megtartjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben! (Cselekedetek 15:6.20.28.29; 21:25). Ez a tilalom arra a húsra is vonatkozott, amely még tartalmazta a vért ('megfojtott'). A szent szellem itt azzal a törvénnyel megegyezően működött, amelyet Isten, a Mindenható évszázadokkal a törvény szövetségének megkötése előtt adott Noénak (lMózes 9:4). Ez a törvény az egész emberiségre vonatkozik; minden korban érvényes volt, és ma is érvényes. A mózesi törvény fel lett oldva (Kolossé 2:14), az azt megelőző törvény azonban mégsem lett érvénytelen. Ez az évszázadokkal korábban kiadott törvény csupán fel lett véve a mózesi törvénybe, közelebbről meghatározva" (Segítség a Biblia megértéséhez, 212kk). Az Őrtorony Társulatnak ez az érvelése - meg kell állapítanunk -, valami helyeset tartalmaz, mégis hamis következtetésekhez vezet. Hogy miért, azt az alábbiakban próbálom indokolni: Mindenekelőtt igaz, hogy a vér az Ó- és az Újszövetség irataiban, de a világ sok vallásának könyveiben és szertartásaiban is fontos helyet foglal el. A vér az antik kultúrák, így Izrael számára is különösen szent elem. „Mivel az ember és az állat elvérezhet, a vérben éppen az élet anyagát látják; a lélek (nefes), amely az állatokat is élőlénnyé teszi, a vérben lakik (lMóz 9,4; 3Móz 17,11; 5Móz 12,23)". A vallások és a kultuszok sokszor egymásnak ellentmondó képzetekkel társítják: szellemek hordozója vagy megvéd a démonoktól, tisztátalanná tesz vagy megtisztít, árt vagy használ. Mivel Izrael pogány környezetében a vér élvezete (állat- és embervér ivása) elterjedt és mágikus elképzelésekkel kapcsolatos volt (vagyis az illető állat vagy ember életerejét akarták megszerezni), az ilyen praktikák utálatosak voltak Isten és az ő népe számára: „A vér élvezete szigorúan tilos (lMóz 9,4; 3Móz 3,17; 7,26; 17,10-14; 19,26; 5Móz 12.16.23; 15,23; vö. lSám 14,32-34; Ez 33,25)", sőt halálbüntetés jár érte (3Móz 7,27; 17,10- 14). A zsidók ezért mindmáig betartják a szigorú levágási előírásokat, amelyek az állat kivéreztetését biztosítják. „A korai keresztyénség - zsidó anyavallása nyomán - osztozik a vér fogyasztásának és a vérontásnak utálatában. „Mivel a zsidókeresztyének számára magától értetődő a félelem a pogányok által élvezett, le nem vágott húsban lévő vértől", az apostoli döntés (Csel 15,20.29; 21,25) szabályozza „a pogánykeresztyének által követelt engedményeket a ki nem véreztetett hús zsidókeresztyén elutasításával szemben". A négy követelményből három a vér elutasításával kapcsolatos: „Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a megfojtott, azaz le nem vágott állattól és a vér(fogyasztás) tól!" (Theologische Realenzyklopadie [=Teológiai reállexikon] IV/1980, 729kk). Theodor Zahn is rámutat Cselekedetek 15 nyomán a zsidó- és pogánykeresztyének együttélése érdekében tett engedményekre: „Nem a mózesi törvényt kell... a pogánykeresztyén gyülekezetekre rákényszeríteni, hanem valami egészen mást, azaz a tartózkodást kell ajánlani nekik a Jakab megítélése szerint részben veszélyes, részben visszataszító dolgoktól... A kettős formában, egy általános (haima) és egy különleges (pniktou) kifejezett óvásnak az állati vér élvezetétől nem volt közvetlen kapcsolata a keresztyén hittel és a keresztyén erkölcsi tanítással abban a formában, ahogyan Jézus hirdette. Sokkal inkább a zsidókeresztyének örökölt és a mózesi törvény által beléjük nevelt utálatával a vér mindenfajta élvezetétől, mivel azt pogány erkölcstelenségnek tartották" (Zahn 1919, 53 lk). Felmerül tehát a kérdés e vallástörténeti háttér nyomán: A Jehova Tanúi által manapság kárhoztatott véreshurkaevés valóban megfelel-e a „pogány erkölcstelenségnek"? Konkrétan: aki ma ilyen húsárut eszik, az az életerő átköltözését várja-e, ahogyan a pogányok rituális vérfogyasztása (vagy mai sátánista közösségek) esetében volt és van? Vagy van-e olyan, aki vérátömlesztés esetén hasonlóval számolna? Úgy látom, hogy ma csak nagyon-nagyon keveseknek jutnak eszébe ilyen gondolatok. Ha pedig a vér fogyasztásával kapcsolatos pogánymágikus magatartás már nincs jelen, akkor mi a célja az ilyen tilalomnak? Csel 15 csak a korai keresztyén egyház helyzete alapján érthető, amely zsidó- és pogánykeresztyénekből állt, akik szembehelyezkedtek az őket körülvevő pogány-mágikus világgal. Az utálatos véres szertartások annakidején napirenden voltak. Ma már azonban (titkos sátánista kultuszoktól eltekintve) nem ez a helyzet. Az Őrtorony Társulat biblia-magyarázatára jellemző, hogy egy melléktémát (adiaforon) főtémává tesz, ami követőit a legsúlyosabb lelkiismereti konfliktusokba taszíthatja. Az Újszövetség azonban egészen másképp foglalkozik az ilyen témákkal. így például Rom 14 és lKor 8 a bálványáldozati hús evését, ami Csel 15-ben a „vérrel" és a „megfojtottál" együtt fordul elő, és maga is tartalmaz vért, az egyén lelkiismereti döntésére bízza: „Az egyik azt hisz, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt.... Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, szintén az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek... Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm..." (Róm 14,2k.6.17). „...nem mindenkiben van meg ... az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk" (lKor 8,7-8). Jézus maga is a bizonyos ételek miatti „ beszennyeződés " mágikus képzetei ellen fordult (bizonyosan a vér felvétele is ide tartozik), amikor ezt mondta: „"Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná... Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül?' Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, de hozzátette: 'Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert" (Mk 7,15.18-23). A Timóteushoz írt első levél kifejezetten figyelmeztet azokra a tévtanításokra, amelyek az ételekre vonatkozó előírásokkal árasztják el az embereket, és arról győzködik őket, hogy ilyesmin múlik az üdvösségük: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által" (lTim 4,1-5). Mindazzal, amit elmondtam, semmiképpen sem a véreshurka és hasonlók evését szeretném népszerűsíteni, csak helyére tenni a kérdést: ez az egyén lelkiismereti döntése. Akinek valami kifogása van - például az említett ószövetségi helyek vagy Csel 15 nyomán – mondjon le róla. Aki azonban megeszi az ilyesmit, annak pedig szabad tudnia,

hogy üdvössége nem ezen múlik. Fokozottan igaz ez a vérátömlesztésre. Aki megengedi, hogy idegen vért adjanak neki, nem fog elveszni. Nem kap idegen lelket más emberektől (véleményem szerint végső soron ez a mágikus gondolat áll az Őrtorony Társulat tilalmának hátterében). Semmi köze utálatos pogány szokásokhoz, hanem életmentésről van szó. Itt egyértelműen érvényes Istennek már az Ószövetségben szereplő felhívása: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" (Hós 6,6), amelyre Jézus is hivatkozik, és megerősíti (Mt 9,13; 12,7 par). Han-Jürgen Twisselmann találóan fogalmazza meg az Őrtorony Társulat gondolkodásának hibáját ezen a ponton: „Isten tilalma a vérről az élet szentségét hangsúlyozta. Az állati vér fogyasztása tehát az élet szentségének lebecsülését jelenti. Ezzel szemben a véradás és a vérátömlesztés azt tanúsítja, hogy meg tudjuk becsülni és különböztetni az élet szentségét. E két alapvetően különböző dolog azonos szintre helyezése az ember megvetésével és gonoszsággal határos" (Twisselmann 1992,59. o.).

Jehova tanúi,és a “vér-kérdés”

Forrás:Bibliakutatók Baráti Köre

Jehova Tanúi és a vérkérdés

Ez Jehova Tanúi egyik jellemző tanítása.

A mi véleményünk: Elfogadjuk, hogy vallásos meggyőződés miatt valaki bizonyos orvosi eljárásokat visszautasít. Ezt a meggyőződést tiszteletben is tartjuk, ehhez bárkinek joga van. Nem tudjuk elfogadni viszont, hogy valaki a saját meggyőződését másra ráerőltesse és ez a különböző szankciókkal kipréselt engedelmesség valakinek az életébe kerüljön. Ezt gyilkosságnak tekintjük.

Bibliai alap

Jehova Tanúi vérrel kapcsolatos álláspontjában nem önmagában a vér elutasítása a kérdés. Jehova Tanúinak a kifogásolt álláspontja az életmentő beavatkozás elutasítása. Vannak helyzetek, amikor az élet megmentése csak a vérrel lehetséges. A helyzet alatt nem egy orvosi esetet értünk, hanem technikai felszereltséget, szakmai hozzáértést, pénzt, stb. Például egy konkrét eset (pl.: szervátültetés) megoldható elvileg vér nélkül. De nem biztos, hogy a szükséges felszerelések, eszközök illetve az orvosi szakértelem ott is van. Vannak olyan országok, ahol a lézersebészet és a sugársebészet elérhetetlen, ill. csak a nagyon gazdagok előjoga. A kérdés tehát nem az: “tiltja-e a Biblia a vérátömlesztést?” hanem: “Egy olyan esetben amikor az élet megmentése csak vértranszfúzióval történhet meg, van-e bibliai alapja a kezelés elutasításának?”.

A Jehova Tanúi által idézett bibliai alap: a Cselekedetek 15:29. Az ószövetségi igehelyek pont e miatt a vers miatt nem perdöntők. Vajon ez a vers a feltett kérdésre igent válaszol? A vers “Legyetek jó egészségben” része nem akar mondani semmit, mivel az csak egy üdvözlet egy üzenet végén. A vers 4 dolgot “tilt” meg: bálványoknak áldozott dolgok, vér, megfojtott állat, paráznaság. Ezzel a 4 dologgal kapcsolatban a kívánatos cselekedet: “a tartózkodjatok” és a “gondosan megőrizni magatok ezektől”. A versben található üzenet Jehova Tanúi szerint i.sz. 46-ban lett megfogalmazva.

Jehova Tanúi szerint i.sz.55-ben született meg az első Korinthusi levél, nyílván a Cselekedetek 15:29-el összhangban. Pál a bálványoknak áldozot dolgokkal való bánásmódról mond el fontos információt. A szavait az 1Korinthus 8:7-13-ban találhatja meg bárki. Pál azt tanácsolja, hogy ügyeljünk mások lelkiismeretére, de ha senki nem látja a keresztényt, akkor a bálványoknak áldozott húst, bizonyos ismert körülmények között megeheti. Vagyis a tartózkodás nem jelent teljes körű tiltást.

További kérdés az is, hogy az apostolok parancsa konkrétan milyen helyzetre szólt. A történeti kutatások a vérrel kapcsolatos tilalmat a korabeli vérhez kötődő vallási ritusokhoz kapcsolják. Vajon az apostolok és a vének ezt tiltották meg, vagy a vér mindenfajta fogyasztásának szabtak határt? Teljes bizonyossággal nem tudhatjuk. Az viszont biztos, hogy nem gondoltak életmentő kezelésre.

Amikor az ember húst eszik, vért is fogyaszt. Nincs vér nélküli hús, mert minden húsban marad valamennyi vér. Az ember éppenséggel eléldegélhet egészségesen hús nélkül, de Isten megengedte a húsevést, ezzel pedig a vér elfogyasztását is. Amikor az ember húst eszik, szokásból és élvezetből eszik, még vért is. Ha pedig élvezetből és kényelemeből Isten megengedi a hússal együtt a vér evését, miért ne engedné meg az élet megmentését is vér által? Logikus a válasz, főképpen akkor, ha elfogadjuk Jehova Tanúi érvelését: a Cselekedetek 15:29 a vérrel való bánásmódot határozza meg.

Összefoglalva: a feltett kérdésre nemmel válaszolunk. Amennyiben valaki egészségügyi vagy lelkiismereti okokból és meggyőződésből nem fogadja el a vérátömlesztést: azt tiszteletben tartjuk és nem áll szándékunkban bírálni. Határozott bibliai alap hiányában azonban nem tartjuk ezt egy szankciókkal kikényszeríthető, kötelező lépésnek.

Őszintén

Hozzánk érkezett kérdés: - Jehova Tanúi azt mondják, minden orvosi eset megoldható vér nélkül. Igaz ez?

Válaszunk: Nem. Vannak olyan összetett helyzetek, melyek esetén mégha elméletileg lehetséges is a vér nélküli megoldás, a valós életben azt nem lehet keresztülvinni. Egyébként Jehova Tanúi nem állítják, hogy vér nélkül minden lehetséges. A vérrel foglalkozó honlapjukon (sangvita) is a következő kifejezéseket találhatjuk: “vér nélküli eljárás”; “vértakarékos gyógymódok”; “vérmentő gyógymódok”. MIndenki tud a vér nélküli és vértakarékos, vérmentő eljárások között különbséget tenni. Azonkívül a Jehova Tanúi által lelkiismereti kérdésnek tartott eljárásokat nem minden Jehova Tanúja fogadja el. Egy gyülekezetben végzett felmérés szerint 21% nem fogadja el, 12% pedig csak részben fogadja el ezeket. Úgyhogy a helyzet nem olyan egyszerű, ahogyan azt Jehova Tanúi egyes képviselői beállítják.

Újabb hozzánk érkezett kérdés: - Magyarországon halt-e már meg valaki aki a vérrel való kezelést elutasította és egyébként meg lehetett volna menteni?

Válaszunk: Igen. Kegyeleti okokból nem akarunk nevet említeni, annak idején újságok és rádiók piszkálták eleget a szerencsétlenül járt családot. Ha valaki a saját családjából tud ilyet és meg akar jelentetni itt, mi megtesszük. A médiákban ugyanis ennek az ellenkezője jelent meg az elmúlt évben.

Másik kérdés: - Betartják-e Jehova Tanúi a vérrel kapcsolatos tilalmat?

Válaszunk: Általánosságban erről nem tudunk nyilatkozni. Sok panasz érkezik, hogy egyes személyek (köztük ismert vének) nem. Az az érzésünk, hogy valószínűleg a legtöbb Jehova Tanúja szigorúan engedelmeskedik ennek a tilalomnak.

A mi megjegyzésünk, hogy azért hangsúlyozzuk a személyes meggyőződés elvét, mert a legtöbb Jehova Tanújának fogalma sincs a vérkérdésről. Egyszerűen engedelmeskedik, mert kérik tőlük. Mi a következőt javasoljuk:

- Ha valakit a lelkiismerete arra indít, hogy valamilyen orvosi kezelést a saját kutatása miatt utasítson vissza: tegye meg.

- Ha valaki viszont nincs meggyőződve a tilalom bibliai alapjáról, akkor kutasson, értekezzen másokkal és hozzon személyes döntést. Ha a kezelés elfogadása mellett dönt, a következők a tanácsaink (és néhány érintett orvosé): 1. beszéljen a kezelőorvossal bizalmasan a döntéséről 2. a kórházi kezelésről készített dokumentumok titkos adatok (csak a kórházi személyzet és a beteg tudhat róla; a személyzet harmadik félnek nem adhat ki adatokat), akárcsak az alkalmazott kezelés módja is 3. kérje az orvosát, hogy ne engedjen a kezelés és a lábadozás alatt látogatókat fogadni 4. utána ne mondja el senkinek, ne is közölje a gyülekezettel a döntését - élje továbbra is az azelőtti életét (néhány vén is ezt teszi).

- Ha valaki titokban vért fogad el és a kórházi személyzet egy Jehova Tanúja tagja mégis jelenti az esetet a véneknek, a jelentést tevő több ponton is súlyosan törvényeket sért. Vele szemben a károsult panasszal és feljelentéssel élhet.

Itt szeretnénk jelezni, hogy a Társulat több esetben is a “megengedőbb” álláspontot népszerűsíti a médiákban és hallgat a szigorúbb felfogásokról.

Fentiekben hangsúlyoztuk a személyes meggyőződés fontosságát. Meggyőződésünk, hogy Jehova Tanúiból legtöbb esetben ez hiányzik. Nemcsak mi vélekedünk így, hanem a „hű és értelmes szolga” is. Egy előadás-vázlat (A vének szerepe a hírnökök egészségügyi ellátásában) amelynek előadását csak a gyülekezeti vének hallották, az alábbiakat mondja:

„Sok esetben a beteg nincs tisztában a vérrel kapcsolatos kérdésekkel. [...] Miért okoz néhány testvérnek problémát, hogy lelkiismereti kérdést hozzon? 1. Nem tudják, mi a lelkiismereti kérdés. 2. Nem tájékozottak a műtéti eljárásokat és kezeléseket illetően. 3. Nem ismerik pontosan a bibliai alapelveket és a hű és értelmes rabszolga álláspontját” (kiemelések tőlünk).

Ezek a sorok is bizonyítják, hogy bizonyos esetekben az egyes személyek a vérkérdésben elfogadták a Társulat álláspontját, de annak helyességéről nincsenek meggyőződve.

Mit nem tettünk ezen az oldalon:

Nem vádoltuk meg Jehova Tanúit gyilkossággal.

Nem állítottuk, hogy a vér elutasítása elítélendő.

Nem ítéltük el, akik meggyőződésükért életüket vesztették vagy károsodtak.

Nem gyanúsítottunk senkit hazugsággal vagy félrevezetéssel.

Amennyiben mégis ilyen feltételezhető egyes mondatok olvasása közben, úgy időben szólunk: nem voltak ilyen szándékaink. Nagyon tiszteljük a személyes meggyőződést és az azért való kiállást. Szintén tiszteljük azt is, amikor valaki valamit Isten iránti elkötelezettségből tesz meg és hoz érte (akár értelmetlen) áldozatot. Csupán azokhoz is szerettünk volna szólni, akiknek Jehova Tanúi hivatalos álláspontjától eltérő nézeteik vannak; illetve az ő álláspontjukat is szerettük volna megismertetni.

A kérdést alaposan körbejártuk és azt tartanánk elfogadhatónak, ha Jehova Tanúi a személyesen meghozott döntést nem súlytanák különböző megrovásokkal, ha azok nem egyeznek a jelenleg a gyülekezetekben tanított álláspontjukkal. Híreink szerint enyhülés várható ezen a területen (és ennek nyomait már látjuk). Amennyiben a kérdésben döntést hozó személyekhez (Jehova Tanúi között) elkerül ez az anyag, kérjük, hogy felelősségteljes döntést hozzanak (nyílván jól ismerik e tan kialakulását és fejlődését, következményeit).

Ajánlott olvasmányok (a téma jobb megértéséhez)

Hogyan menteheti meg a vér az életedet? (Jehova Tanúi kiadványa)

Ébredjetek 1994. május 22. főcikke (Jehova Tanúi kiadványa)

Sangvita Alapítvány honlapja Az alapítványt Jehova Tanúja magánszemélyek hozták létre. A bemutatkozó oldala önmagáért beszél, aki akarja könnyen megérti.

[link] Angol nyelvű írás Jehova Tanúi vérrel kapcsolatos nézetéről. A honlapot a “Társaság Jehova Tanúi vérkérdés miatti Reformjáért” nevű szervezet üzemelteti, mely Jehova Tanúiból áll. Kapcsolat/Segítség: Email:segitsegjehovatanuinak (kukac) index (pont) hu SKYPE: segitseg-jehova-tanuinak ***