Szabad e imakönyvet, feszületet, vagy bármi tárgyat használnia egy kereszténynek?
Nem, nem. Nyilván én sem gondolok művészeti értékek rombolására! Becsüljük meg őket.
De ettől függetlenül sokaknak a szentképekhez való hozzáállása ugyanaz, mint a középkorban.
Egy szép festményben, vagy szoborban aminek semmi köze nincs semmilyen istenséghez vagy bármi hasonlónak nem látok benn kivetni valót én sem! Emberi agy, hogy milyen szép dolgokat képes megalkotni az is csak Isten létezését bizonyítja! Viszont azt én sehol sem olvastam a Bibliában, hogy az 1. században vagy előtte, de még történelmi iratokban sem, hogy az Izraelitákat képek által tanították! Mózesi törvényekben az egész népnek minden évben fel kellett olvasni a Törvényt! Ez számomra az sejteti, meg persze az is, hogy azért támasztott Isten Bírákat is, meg Papokat, hogy a népet oktassák! Viszont nem szabadott sosem eltérni attól amit Isten megkövetelt tőlük! Halál volt a jussuk és nem is akármilyen akit elkaptak bálványimádaton azt rögtön ki kellett irtani a nép közül! Ott nem volt ilyen, hogy 100 éve volt a Törvény megírása és akkor írjunk ujjat! Mivel Isten királyságát hirdetik JT-ik így azért királyságteremnek hívjuk! Én még nem vagyok Jehova Tanúja úgyhogy hiábavaló azoknak a bökdösése, velük tanulmányozom a Bibliát és ragaszkodok ahhoz, de semmi máshoz ezt tartjátok bűnnek?
Visszatérve látom, hogy itt nincs jó vélemény a tanúkról, hogy ki a hibás engem különösképpen nem izgat, kérdésemet nem azért teszem fel, hogy a választ megkapjam! Ha megkapom örülök! Arra vagyok kíváncsi ti mit gondoltok nem hogy más! Galácia 6:5 Mert ki-ki a saját felelőssége terhét fogja hordozni.
Szerintem az imakönyv azért sem elfogadható, mert 1. az Egyedüli Igaz Istenhez kell imádkoznunk, 2. Máté 6:7 Mikor pedig imádkoztok, ne mondjátok újra meg újra ugyanazt, mint ahogy a nemzetekből valók teszik, mert ők azt hiszik, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
Bibliát természetesen azért használom, mert abba talán jobban megbíztok mint bennem ami helyénvaló, mivel azt Isten Szava, én meg csak egy egyszerű ember vagyok! Ezeket nem kell kiforgatni ezeket a szavakat szó szerint kell érteni!
Nagyon ügyesek vagytok csak így tovább! Akit mégbántotam a kérdéssel attól elnézést kérek!
"Vagyis felesleges és bűn is feszülethez vagy bármilyen mennybélit ábrázoló szoborhoz, képhez imádkozni."
A katolikusok sem imádkoznak feszülethez vagy szoborhoz, képhez. Csakis az egyetlen Istent imádjuk mi is, mint a többi keresztény felekezet.
Mindent szabad nekem, de nem minden használ. A hitben erős mindent megeszik, aki a hitben gyenge meg zöldségeket eszik, de Isten hordozza mindkettőt. Ne ítéld a más szolgáját, mert az ő Urának áll vagy bukik.
Majd Isten eldönti, ki imádkozott hozzá őszintén és ki képmutatásból, ki élt néki tetsző életet és ki nem. A tízparancsolatot pedig senki nem tudja megtartani. Ha szétesik sem. Ezért szorulunk rá a kegyelemre.
A Jézusba vetett hit reményt ad, hinni lehet az evolúcióban is, de az nem ad semmit.
Jehovás álkérdés.
Brokit verni tessék a királyságteremben a szanatóriumban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!