Hol szerepel a Bibliában a cölibátus kifejezés?

Kedves kérdező, figyeld meg a Biblia nézőpontját a kérdésedben.

Követelmény a keresztény lelkészeknek a cölibátus?

A CÖLIBÁTUS a szó szoros értelmében véve az az állapot, hogy valaki nem házas. A The New Encyclopædia Britannica szerint azonban ez a kifejezés „rendszerint a cölibátus szerint élő személynek a vallási tisztviselőként, vallásos szakértőként, illetve vakbuzgó emberként betöltött szerepével kapcsolatban használatos”. A „cölibátus szerint élő személy” kifejezéssel azokat jelöljük, „akiknél a házasság nélküli állapot szent fogadalom következménye, vagy akik ezzel egy fajta lemondást fejeznek ki, vagy akik úgy vélik, hogy ez az állapot a személy vallásos pozíciójának vagy vallásos komolyságának mértéke miatt kívánatosabb”.

Valamikor a múltban bizonyos kiemelkedő vallások úgy fogadták el a cölibátust, mint amely követelmény a szolgái számára. Ám a cölibátus a kereszténység egyetlen más vallására sem volt annyira jellemző, mint a katolicizmusra. Napjainkban nem kis vita folyik a katolikusok által gyakorolt cölibátusról. A The Wilson Quarterly megjegyezte, hogy „az utóbbi évtizedekben egyik tanulmány a másik után vonta le azt a következtetést, hogy a katolikus papoktól a XII. század óta megkövetelt, kötelező érvényű cölibátus jelenti az egyház azon gondjainak gyökerét, hogy papokat toborozzon és tartson meg”. Richard A. Schoenherr szociológus szerint „a cáfolhatatlan történelmi tények és a társadalmi változás ellene van annak, hogy kizárólag csak nőtlen férfiak legyenek a katolikus papságban”. Mi a Biblia nézőpontja a cölibátusról?

Házasság vagy egyedüllét?

Az egész történelmen keresztül sok különböző valláshoz tartozó, számtalan istenfélő férfi és nő választotta, hogy szüzességi fogadalmat tesz. Miért? Sok esetben azért, mert úgy hitték, hogy a testi, anyagi dolgok „a gonosz székét” jelentik. Ez hozta létre azt a filozófiát, mely szerint a szellemi tisztaság csak úgy lehetséges, ha mindenféle szexuális tevékenységtől tartózkodunk. A Bibliának azonban nem ez a nézőpontja. A Biblia a házasságot tiszta, szent és Istentől kapott ajándéknak tekinti. A Mózes első könyvében található teremtési beszámoló a házasságot egyértelműen úgy írja le, mint amely Isten szemében „jó”, és nyilvánvalóan nem úgy, mint amely korlátot jelent az Istennel ápolt, szellemileg tiszta kapcsolatban (1Mózes 1:26–28, 31; 2:18, 22–24; lásd még a Példabeszédek 5:15–19-et is).

Péter apostol és Istennek más helyeselt szolgái, akik hatalmi pozíciót töltöttek be a korai keresztény gyülekezetben, nős férfiak voltak (Máté 8:14; Cselekedetek 18:2; 21:8, 9; 1Korinthus 9:5). Pál apostolnak a gyülekezeti felvigyázók, vagyis a „püspökök” kinevezéséről szóló, Timótheusnak írt utasításai érthetővé teszik ezt a dolgot. Így ír erről: „A püspöknek azért feddhetetlennek kell lennie, egy feleségű férfiúnak.” (1Timótheus 3:2, Káldi fordítás.) Figyeld meg, hogy ez a vers egyáltalán nem azt sugallja, hogy mindenképp helytelen, ha a „püspök” házas. Pál egyszerűen csak arra mutatott rá, hogy egy „püspöknek” nem szabad poligámiában élnie — ha házas, akkor csak egy feleségének szabad lennie. A McClintock—Strong-féle Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature valójában ezt a következtetést vonja le: „ Az Úsz. egyetlen passzusát sem lehet úgy magyarázni, hogy az evangéliumi tanácsok alatt lévő papságnak meg lett volna tiltva a házasságkötés.”

Bár a Biblia igen nagyra becsüli a házasságot, egyáltalán nem ítéli el az egyedüllétet, ha azt valaki szabad akaratából választja. A Biblia ezt úgy javasolja, mint amely kívánatos életút némelyek számára (1Korinthus 7:7, 8). Jézus Krisztus azt mondta, hogy néhány férfi és nő szándékosan választotta az egyedüllét életútját (Máté 19:12). Miért? Nem azért, mert a házasságban van valami vele járó tisztátalanság, amely akadályozza a szellemi fejlődésüket. Egyszerűen azért választották ezt az életutat, hogy erőfeszítéseiket Isten akaratának cselekvésére összpontosítsák olyan időszakban, amelyről úgy érezték, hogy az sürgető.

A kötelező érvényű cölibátushoz vezető út

A Krisztus utáni évszázadokban azonban megváltoztak a dolgok. Az időszámításunk szerinti első három évszázadban „egyaránt voltak házas és nem házas lelkészek is” — fejti ki David Rice, volt Domonkos-rendi szerzetes, aki azért hagyta ott papi hivatását, hogy megnősüljön. Majd a magukat kereszténynek vallókat olyan dolog kezdte befolyásolni, amit egy vallásos író úgy nevezett, hogy „a görög és a bibliai eszmék amalgámja”, és ez eltorzult nézetet hozott létre a szexualitásról, valamint a házasságkötésről.

Néhányan persze még mindig egyszerűen csak azért törekedtek az egyedüllétre, „hogy elérjék a teljes szabadságot, hogy így Isten királysága munkájának szenteljék” magukat. Másokat azonban inkább azok a pogány filozófiák ösztönöztek erre, amelyeket magukba szívtak. A The New Encyclopædia Britannica a következőt jelenti ki: „Az abban való hit, hogy a szexuális érintkezés beszennyez, és hogy azt nem lehet összeegyeztetni a szentséggel, a cölibátus gyakorlásának fő ösztönző erejeként szivárgott be” a magát kereszténynek valló egyházba.

Rice azt állítja, hogy a negyedik században az egyház „megtiltotta egy házas papnak, hogy az oltáriszentség megünneplése előtti éjszakán szexuális érintkezést folytasson”. Amikor az egyház bevezette a naponkénti oltáriszentséget, ez azt jelentette, hogy a papoknak véglegesen tartózkodniuk kellett a szexuális érintkezéstől. Idővel teljesen megtiltották, hogy a papok házasságot kössenek. A cölibátus így bárkire kötelező érvényű lett, aki az egyház szolgája volt.

Pál apostol éppilyen dolog kialakulására figyelmeztetett. Ezt írta: „A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. Tiltják a házasságkötést” (1Timótheus 4:1, 3, Katolikus fordítás).

Jézus Krisztus a következőt mondta: „A bölcsesség ... igazolja magát tetteivel” (Máté 11:19, K. f.). Annak esztelensége, hogy az emberek eltértek Isten irányadó mértékeitől, a tetteivel vagy következményeivel igazolta magát. David Rice író sok papot kérdezett meg világszerte a kötelező érvényű cölibátus témájáról. Néhányan, akikkel beszélgetett, ezt mondták: „A papi hivatásodban mindenféle jót megteszel, amit csak tudsz, ugyanakkor titokban kihasználod a lehetőséget, hogy az arra kapható, hitbuzgó és téged csodáló nőkkel szexuális kapcsolatot létesíts.”

A tiszteletre méltó házasság Isten áldása. A kierőszakolt cölibátusról kiderült, hogy szellemi értelemben kárt okoz, mert nem bibliai értékek alapján alakult ki, sőt annak ellentmondó szellemiséget tükröz! Másrészt a szabadon választott egyedüllét, bár nem nélkülözhetetlen a szentséghez vagy a megmentéshez, jutalommal járó és szellemi értelemben kielégítő életútnak bizonyul némelyeknek (Máté 19:12).

Jehova Tanúi kiadványából átírva.

Kedves 22.!

A Jehova tanúi kiadvány átemelése, és a "kedves" idézett újságíró hihetetlen egyoldalú írása (ami véletlenül fizetett "kutatás volt), kissé merész. A cölibátust vagy elfogadja valaki (elfogadva a Bibliai tanításokat), vagy nem. Senkinek nem kötelező katolikus papnak, vagy szerzetesnek állani. Egyéb iránt a Napfivér és Holdnővér című alkotásban is van erre egy nagyszerű jelenet. Az egyik szerzetes jelölt inkább a nősülést választja. Családosként is lehet nagyszerűen szolgálni a katolikus egyházat. Őket hívják Akolitus-nak, vagy Diakónus-nak.

Szeretettel és imákkal a megtérésekért.

"A cölibátust vagy elfogadja valaki (elfogadva a Bibliai tanításokat), vagy nem. Senkinek nem kötelező katolikus papnak, vagy szerzetesnek állani."

De ez a Biblia egyértelmű kiforgatása, hiszen a Szentírás, azaz Krisztus törvényei NEM KÖTI kötelező cölibátushoz EGYETLEN egyházi elöljárói tisztség betöltését sem!