Az igazak feltámadása kifejezés nem utalhat arra, hogy az igazak nem kerülnek a mennybe halálukkor?
Szia!
De pontosan azt jelöli. Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy amikor visszajön akkor viszi el az övéit a mennybe: "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek." (Jn. 14,2-3)
Üdv. Péter
Nos, Jézus más véleményen van:
"Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében." (Lk 16,22-23)
Mindkét ember meghalt, és mindkét ember továbbra is létezett, vigasztalódott, illetve gyötrődött. A gazdag ember teljesen tudatánál volt, hiszen meglátta Lázárt a túloldalon, felismerte át tudta gondolni a saját és az ő helyzetét, volt kívánsága és azt meg is fogalmazta, sőt a nemleges válasz után tudott aggódni a még a földi életét élő testvéreiért, és lehetőséget kért arra, hogy visszamehessen hozzájuk, hogy figyelmeztethesse őket.
A dolog megértését bonyolítja, hogy míg Jézus Krisztus fel nem támadott, addig az Ábrahám Kebele, azaz a Paradicsom, a Vigasztalás Helye nem a Mennyben volt, hanem a Föld mélyében, közvetlenül a Pokol, a Seol, a Hádész, azaz a gyötrelem helyének tőszomszédságában, így történhetett meg, hogy a gazdag ember a szemeivel megláthatta és felismerhette Lázárt. Jézus feltámadása után azonban számos ószövetségi szent támadt fel Jézussal együtt, akik együtt mentek fel Ővele a Mennybe, amikor az ApCsel 1-ben Jézus felemelkedett a Mennybe. Ekkor történt meg, hogy az Ábrahám Kebele, azaz a Paradicsom felköltözött a Mennybe. Pál apostol világossá teszi, hogy aki Krisztusban alszik el, az egyből Őhozzá kerül:
"...nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által. Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek." (Fil 1,20-24)
Ha az ember földi élete után csupán elaludna, és legközelebb csak a feltámadáskor lenne felébresztve, akkor nem mondaná azt az apostol, hogy ha elköltözne, akkor a Krisztussal lenne. A szövegkörnyezetből megérthető, hogy itt a testben való életről, illetve a testből való kiköltözésről, azaz a testi halálról beszél. Ha az ember elaludna, az nem lenne sokkal inkább jobb, mint a földi élet, hiszen Pál éppen arról beszél, hogy amennyiben tovább marad a földön, az hasznos gyümölcsöket teremne az Egyház számára, de ennél is jobb lenne, ha elköltözne és Krisztussal lenne.
"Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz." (2Kor 5,8)
Itt ugyanaz a gondolat van megfogalmazva: kiköltözni a testből és elköltözni az Úrhoz.
Pál azt is egészen világosan kifejti, hogy a feltámadás alatt a testben való feltámadást kell érteni:
"Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra." (1Kor 15,51-54)
Vagyis az elalvást Jézus, de már az Ószövetség is használta az ember testi halálára. Ezt a kifejezést használja Pál apostol is, de azt is elmagyarázza, hogy ez némely felekezet bánatára azt jelenti, hogy az ember kiköltözik a testéből, és aki Krisztusé, az megy Őhozzá. Az pedig más igehelyek - pl. Lukács 16 - alapján egyértelmű, hogy aki nem Krisztusé, az az Ördögé, és az a Pokolba kerül. Pont.
Péter kiragadott a hamis teológiájuk alátámasztásához egy verset a János 14. fejezetéből. De úgy látszik szerintük az Atya nem adja meg Jézus összes kérését, hanem diszharmónia van közöttük, ugyanis a 17. fejezetben ezt kérte az Atyától:
Ján 17:24 Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.
Miért kérte volna Jézus ezt az Atyától, ha a sírban csak alvás van, és a feltámadás után úgy is minden igaz a Báránnyal lesz?
Jézus feltámadásáig a seolban várakoztak az igazak a vígasztalás helyén, és ők is felmehettek oda ahová Jézus ment fel, a mennybe. Azt véletlenül sem gondolom, hogy Péter egyet fog érteni ezzel, mert évek óta... :-)
De nem árt helyretenni a hazugságokat.
Sziasztok!
Szerintem pedig butaság hazugságnak minősíteni azt, ahogyan mások gondolkodnak a halál utáni életről... de ti tudjátok. Ennél már csak az szánalmasabb mikor lepontozod azt akivel nem értesz egyet, még akkor is, ha egyébként értelmes választ adott a kérdésre...
Üdv. Péter
Szervusz
A kérdésed akár állítás is lehet, mert a Biblia is ezt tanítja.
Nem minden igaz megy a menybe, illetve nem minden igaz részesül olyan feltámadásban, mint Jézus.
Péternek részben igaza van, mert Jézus tényleg megígérte a tanítványainak, hogy amikor visszamegy(elmegy az Atyjához), helyet készít nekik. Na de kiknek szólt ez a meghívás? Ha én tégedet meghívlak a házamba, az nem jelenti azt, hogy akkor hozhatod az összes ismerősödet. Hiszen a meghívás NEKED szólt. Nem az megy oda, aki magát igaznak tartja, hanem aaz, akit Istenm eghív, "elpecsétel".
Jézushoz és Istenhez is, az égbe csak azok mehetnek, akikről a Biblia ezt írja: "Jelenések 5:9, 10
... „Méltó vagy rá, hogy elvedd a tekercset, és felnyisd a pecsétjeit, mert levágattál, s véreddel embereket vettél meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és királyokként fognak uralkodni a föld felett."
Hogy milyenek ezek az emberek, arról Pál apostol írt:
1Kor.6:19,20 19" Micsoda?! Nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek levő szent szellem temploma, amely Istentől van nektek? És nem is a magatokéi vagytok, mert áron vettek meg titeket. Dicsőítsétek hát az Istent a testetekben."
Még ezt is írja róluk: "És láttam egy másik angyalt feljönni napkelet felől, és az élő Isten pecsétje volt nála, és harsány hangon kiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és ezt mondta: „Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg el nem pecsételjük a mi Istenünk rabszolgáit a homlokukon." Jel.7:2,3
Ezeknek az embereknek korlátozott a számuk. A biblia szerint: "És hallottam az elpecsételtek számát: száznegyvennégyezer..."Jel.7,4
De vajon csak ezek az igazak Isten előtt? A biblia ezt írja ezzel kapcsolatban:
„Ezek után láttam, és íme, egy nagy sokaság, melyet senki nem volt képes megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből; és a trón előtt és a Bárány előtt álltak, fehér köntösbe öltözve, és a kezükben pálmaágak voltak” (Jelenések 7:9).
kik ezek?:
Jelenések 7:14
„Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból, és megmosták köntösüket, és megfehérítették a Bárány vérében." - ez az egyik részük. A másik részük olyanok, mint akikről a Zsidókhoz írott levl 11. fejezetében olvasunk. Ott az van írva, hogy ezek (és sok más, aki nincsen itt megemlítve) ameddig éltek nem kapták, nyerték el az ígéreteket. Ők akkor kapjaák meg, miután feltámassztja őket Krisztus.
De nem csak az igazaak támaadnak fel.Azok a "nem igazak" is, akiknek a halálukig nem volt lehetőségük megismerni aa Teremtőjüket. Rólik azt írja az Isten Szava: " és reménykedem az Istenben — e reménységet ezek az emberek is táplálják magukban —, hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak."Cselek. 24:15
"Így hát miért van nekik szükségük
feltámadásra?"
Azért mert a feltámadás az a test halálból való feltámadását jelenti mindig. Akik most is az Úrnál vannak és élnek, azoknak a testei feltámadnak a sírokból, hogy a testük is éljen. Jézus teljes megváltást végzett a halálból. :-)
Leírom a feltámadásnak négy szakaszát ha ez segít a tisztán látásban:
1Kor 15:23 Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.
15:24. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
1.
- 'Első zsenge a Krisztus'.
Ez volt Krisztus és vele egyes Ószövetségi szentek feltámadása. (Máté 27:52-53)
2.
- 'Azután akik Krisztuséi az Ő eljövetelekor'.
Kriszus eljövetele két szakaszból áll. Először csak a felhőkig jön és csak a gyülekezet támad fel. (I.Thessz. 4:13) Az I. Kor 15:52 elmondja, hogy ez az esemény egy szempillantás alatt történik meg, az 51. versben pedig titoknak nevezi ezt az eseményt Pál, vagyis az Ószövetségben ez rejtve volt. Ott csak az igazak és a hamisak feltámadása van kijelentve.
3.
- Másodszor láthatóan a gyülekezettel együtt fog eljönni Krisztus dicsőségben nagy hatalommal, és az olajfák hegyére teszi a lábát. Ekkor támadnak fel a nagy nyomorúság (és az Ószövetség) szentjei akik nem vették fel a fenevad (antikrisztus) bélyegét, hanem mártírok voltak. (Jelenések 20:4)
Csak amely nemzetek jól bántak a zsidókkal, azok mehetnek be az 1000 éves királyságba, hogy benépesítsék a Földet.
4. - 'Aztán a vég'. (Jelenések 20:7-9)
Az 1000 éves királyság végén, az utolsó kísértés után új ég és új Föld lesz örök igazságban. De előtte mindenki feltámad. Valamennyi korszakból származó hitetlen, aki elutasította az Úr Jézusban való személyes hitet, meg fog jelenni a nagy fehér ítélőszék előtt. Akinek nincs a neve beírva az élet könyvébe, az a gyehennába kerül örökre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!