Miért van az, hogy a keresztény emberek elítélik a melegeket?

Végig olvastam a hozzászólásokat és le vagyok döbbenve az emberi butaságon.

Először is annál nagyobb butaságot még soha sem hallottam, hogy a melegségből ki lehet gyógyulni, meg hogy az választás kérdése. Emberek...komolyan? Igen ők csak direkt lesznek melegek, mert annyira szeretik, hogy emiatt kitaszítják, diszkriminálják, bántják őket. Persze.

Másodszor is nagyon érdekes végigolvasni a kommenteket, és azt látni, hogy a legdurvább, legítélkezőbb szavakat a nagy vallásosak írták. Hangoztatjátok hogy Isten ítélkezik az emberek felett, de közben ti vagytok a legkritikusabbak mindenkivel. Mi jogon? Csak mert vallásosak vagytok és emiatt azt hiszitek hogy ti Isten kegyeltjei vagytok? Gondolkozzatok már el egy kicsit.

És harmadszor nem értem azt, hogy miért jobb az, ha egy pasi elvesz egy nőt, csinál neki 1-2 gyereket majd élete végéig püföli őket. Mivel jobb ez annál, hogy 2 meleg szeretetben és békességben él együtt.

"Először is annál nagyobb butaságot még soha sem hallottam, hogy a melegségből ki lehet gyógyulni, meg hogy az választás kérdése."

Én ennél nagyobb butaságot is hallottam: van, aki férfi testtel, szaporodó képes ivarsejtekkel rendelkezik, belenéz a tükörbe és azt hiszi magáról, hogy nő. Egy másik ember, aki női testtel született, és minden hónapban megérik benne legalább egy petesejt, ami arra vár, hogy találkozzon a férfi maggal, azt hiszi magáról, hogy férfi. Vannak emberek, akik szerint az ember neme nem ténykérdés, hanem döntési vagy érzelmi kérdés. Meg is magyarázzák, hogy genetikailag vannak ezek a dolgok. Érdekes módon, előfordul, hogy egypetéjű ikrek egyik fele homokos, a másik pedig nem. Egy ausztrál kutató csoport huszonhét fiú ikerpárt vizsgált, ahol legalább az egyik fél homoszexuális volt. A huszonhétből mindössze három esetben volt a másik fél is homoszexuális, azaz tizenegy százalékos volt az egybeesési arány, ez pedig szánalmasan kevés annak az állításnak a súlyához képest, mi szerint a homoszexualitás genetikai adottság. Az egypetéjű ikrek, monozigóták, ugyanazzal a génállománnyal rendelkeznek. Most akkor vagy az nem igaz, amit a genetikáról tudnak a tudósok, vagy az nem igaz, hogy a homoszexualitás genetikai örökség.

"A homoszexuális gyűléseken elhangzó vélemények alapján sok kívülálló elfogadta, hogy ez a születéstől fogva meghatározott nemi alapbeállítottság nem terjeszthető, így ártalmatlan társadalmi jelenség, ami ellen nem lehet, és nem is érdemes tenni. A hitelességet még inkább alátámasztandó, előszeretettel citálják Simon LeVay kaliforniai idegkutató eredményeit, aki „bebizonyította”, hogy a homoszexuálisoknál a szürkeállomány egy bizonyos része kisebb, mint a többi férfinál. Így aztán a kérdés a faji, nemi hovatartozás vagy a testi fogyatékosság kategóriáinak a szintjére kerül.

A probléma csak az, hogy a homoszexualitás genetikai okát egyetlen kutatás sem tudta még igazolni. LeVay „kutatásai” pedig nevetségesen megbízhatatlanok: még csak reprezentatív mintának sem tekinthető azon személyek száma, akiken a vizsgálatokat elvégezte. (LeVay tizenhat homoszexuális férfin végzett boncolást, mindegyikük AIDS-ben halt meg. Azt sem tudjuk, nem inkább az AIDS okozta-e az említett agyi rész elváltozását…)

Mindenesetre az említett kutatással elég port lehetett felverni ahhoz, hogy ma semmilyen hátrányos helyzet ne érhesse a homoszexuálisokat a munkahelyeken – állapotuk jogi védelmet élvez." (Új Exodus, 2002. Augusztus)

Egyébként Simon LeVay maga is homoszexuális, vagyis neki még érdekében is áll, hogy azt mondja, amit mond.

Rossz a következtetésed.

Ugyanis attól, hogy egyezik a génállomány, még adódhatnak különbségek.A gének között a legtöbb arra hivatott, hogy más géneket aktiváljon, nem arra, hogy tulajdonságot határozzon meg.

Na most a kapcsolók esetében előfordul(eddig többnyire ismeretlen okokból), hogy nem végzik el a feladatukat.

Oda lyukadunk ki, hogy az általad említett ikerpárok esetében könnyen elképzelhető, sőt, majdhogynem biztos, hogy a gén ott van mindkettőben, viszont, a kapcsoló nem aktiválja, csak az egyik emberben a gént.

Hogy más példával támasszam alá, hogy igazam van, vegyük a közönséges muslicát.Egyes egyedek szárnyain vannak foltok, másokén nincsenek.Ennek oka, hogy az ecsetgént nem minden szervezetben aktiválja a hozzárendelt kapcsoló.A génállományuk 100%-ban megegyezik, viszont eltérő tulajdonságaik vannak.

Attól, hogy nem alakul ki egy tulajdonság, még nem jelenti azt, hogy nincs meg hozzá a gén, ami kialakítja.

Mindig újra és újra rá kell jönnöm, hogy az emberi butaságnak NINCS felső határa! Ilyeneken már kiakadni sem érdemes...

Ha véletlenül erre járna egy istenkereső (vagy akár istentagadó) homoszexuális ember, és elolvasná ezeket a... khm... válaszokat, nekem égne a pofám a Tisztelt Válaszolók helyett is. Én inkább megérteni próbálnám, nem pocskondiáznám. Leszólni, kritizálni, ítélni persze mindig könnyebb... de amíg nem vagyunk az ő helyében, addig ne próbáljuk már megállapítani, hogy tud-e változtatni, meg hogy megtesz-e mindent! Azt meg pláne ne, hogy valóban igaz hívő-e. Ezt tényleg csak ő tudhatja magáról (és Isten róla).

Egyébként az sem választás kérdése, hogy egy adott nemű ember a másik nemhez tartozónak vallja magát.

főleg, mivel ez már gyerekkorban sokszor elhangzik, hogy ő a másik nemhez tartozik.Na és mégis melyik gyerek választaná ezt magának?

De persze ennél jóval meggyőzőbb érvek szólnak az igazam mellett, mert sokan kutatják a probléma eredetét.

Az enyém is megalapozott. Vannak az Élő Egyházban olyan emberek, akik valaha homoszexuális beállítottságúak voltak, de ténylegesen megszabadultak, és boldog családi életet élnek. A boldog alatt nem azt értem, hogy magára erőltette mások elvárását, megházasodott, és látszatra konszolidált életet él, de a szívében közben végig homoszexuális kapcsolatra vágyik. Boldognak azt az embert nevezem, aki szabadságból él szeretetben a házastársával. Magyarországon nem sokan vállalják arccal együtt nyilvánosan azt, hogy homoszexuális háttérből jönnek. De Pat Robertson műsoraiban a 700-as klub adásaiban vannak olyan bizonyságtevők, akik arccal együtt is felvállalják a dolgot. Vagy találtam egy könyvrészletet, ami ide illik:

"Emlékszem, 1973-ban telefonon felhívott két pásztor, és ezt mondták: „Mahesh testvér, egy homoszexuális férfiért imádkoztunk, és hirtelen megszólalt a démon belőle! Félünk." „Csak űzzétek ki belőle azt a démont!" - válaszoltam, de erre ismét azt felelték, hogy félnek. „De hiszen pásztorok vagytok!" - mondtam. Ám ők nem tágítottak a segélykéréssel, és végül beleegyeztem, hogy elmegyek.

Elhajtottam hozzájuk, és beléptem a házba a főbejáraton. A takarítószerek kamrájában leltem rájuk, oda bújtak el! „Mit műveltek itt?" - kérdeztem, mire a ház egy másik része felé mutattak: „Ott van!"

Éppen böjtöltem az eset előtt. Benyitottam a szobába, ahol a férfi várakozott. Tizennyolc éve homoszexuális volt, és amikor beléptem, ott állt, mintha már várta volna a lehetőséget, hogy újra megfélemlítsen valakit. Láttam rajta a démoni megnyilvánulást: szó szerint egy gonosz szellem bámult ki az emberből. Ez nyilvánvaló volt, mert a férfi egész arckifejezése olyan volt, mintha valami gonosz álarcot öltött volna magára. Amikor meglátott, hihetetlenül gonosz hanghordozással megszólalt: „Ó, egy másik férfi. Gyere csak be, szeretnék közösségben lenni veled." Most rajtam volt a sor, hogy a Szent Szellem erejével folytassam a beszélgetést.

„Közösségben akarsz velem lenni? Tudod, mi áll a Szentírásban? '-...ha világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől."

És most, démon, ki tudod mondani: 'Jézus vére'? [ Az a valami ekkor már csak morogni tudott. A pimasz hangszín azonnal eltűnt.] Rajta démon, mondd: 'Jézus vére'! Gyerünk!"

A férfi kezei kicsavarodtak, és jól hallottam, ahogy ropogtak a csontjai. Ezután a bokái is torz módon elcsavarodtak, majd lezuhant a földre, és vonaglani kezdett. „Hagyd már abba" - mondtam -, „inkább mondd, hogy 'Jézus vére ! Mondd ki, rajta!" Végül megpróbálta: „JJJé -, Jééé", majd a férfi öklendezni kezdett, és a démon visítva kijött belőle.

Öt évvel később, amikor visszatértem arra a környékre, valaki kopogtatott a szállodaszobám ajtaján. A férfi arca ismerős volt, csakhogy utoljára a földön fekve láttam, miközben két pásztor rejtőzködött a takarítóhelyiségben. Ezúttal az ember ezt mondla: „Chavda testvér, szeretnélek bemutatni valakinek." Egy fiatal hölgyet hozott magával, és most oldalvást lépett, hogy láthassam: "Öt éve vagyunk házasok - mondta —, és szeretném, ha tudnád: amikor aznap imádkoztál értem, teljesen megszabadultam. Most házasember vagyok, normális vágyakkal." Dicsőség Istennek! Ő a nagy Szabadító.

Egy másik alkalommal valamelyik egyetemvárosban jártam a délnyugaton, ahol egy gyülekezetben éppen a reggeli istentiszteleten szolgáltam. Éppen akkor értem a végére az előző böjti és imaidőszaknak, és a jókora gyülekezeti épületben nagyszerűen ment a szolgálat. Az oltár igen nagyméretű volt; százával elfértek előtte, és úgy éreztem: az Úr minden jelenlevőt egyszerre akar megáldani, tehát mindenkit előrehívtam. Amint az emberek az Úr kenete alá kerültek, sokan elestek, vagy különböző más módokon reagáltak Isten jelenlétére. Ott, a szolgálat közepén Isten Szelleme arra ösztönzött, hogy mondjam ki a következő üzenetet: „Az Úr azt mondja, hogy tizenkét homoszexuális és leszbikus személy van jelen. Ha fölemelitek a kezeteket, és most rögtön megtértek, Isten mindegyikőtöket megszabadít."

Tizenkét kéz azonnal a magasba emelkedett. Nyolcan közülük leszbikusak voltak, és amikor felemelték a kezüket, úgy tűnt, mintha egy óriási pörölycsapástól estek volna össze olyan hirtelen. Tudtam, az Úr még nem fejezte be, tehát lementem hozzájuk oda, ahol a szőnyegen feküdtek. Nem sokat tudtam a leszbikusokról. Úgy gondoltam, mindannyian férfias frizurát viselnek, farmert hordanak, és mindenhol megjátsszak a nagyfőnököt. Az egyik különösen fiatal nő azonban, aki megvallotta, hogy leszbikus, elütött a szokványos sztereotípiától. Huszonegy éves, gyönyörű szőke kislány volt, de amikor ránéztem, az egész arca elsötétedett.

Ezt mondtam neki: „A halál szelleméből szabadulsz most. Ami azt illeti, az öngyilkosság szelleméből. Öngyilkosságot kíséreltél meg mostanában, ugye?" Sírva fakadt, és felgyűrte ruhájának hosszú ujját, hogy megmutassa a friss forradásokat a csuklóján. Két héttel azelőtt megpróbálta felvágni az ereit. Ott helyben - Isten ellenállhatatlan kenete alatt - ez a fiatal nő teljesen megszabadult az öngyilkosság és a leszboszi szerelem szellemétől.

Amikor egy évvel később újra abban a gyülekezetben jártam, örömmel láttam, hogy ez a nőtestvér a dicséretszolgálat egyik vezetője. Széles mosollyal az arcán hozzám lépett, és büszkén elővett egy fényképet: „Szeretném, ha tudnád: három hete férjhez mentem, ehhez a férfihoz, akit itt látsz. Most már az Urat szolgálom!"

Vegyétek észre, hányan és hányan élnek kötelékekben körülöttetek! Megtört, sérülésektől szenvedő emberek, akiket a démonikus befolyások megfosztottak a reménységüktől. A pszichológusok nem képesek segíteni rajtuk, sem a pszichiáterek. Isten Igéje szerint ez a fajzat még a Jézus Krisztus nevében kimondott egyszerű parancsszóra sem megy ki - csak az ima és a böjt töri meg az ellenállásukat. Ez az, barátaim, amire az Úr kér bennünket. Hajlandó vagy megfizetni a foglyok kiszabadításának árát? El akarod hozni a szabadságot azoknak, akik rabok a gyülekezetedben, a környezetedben, a városodban?"

( Részlet Mahesh Chavda Az ima és a böjt ereje című könyvéből )