A kereszténység mit gondol az állatokról? Van tudatuk, elméjük? Éreznek fájdalmat? (folyatás lent)

Na jó, azt a véleményedet (figyelmetlen) hívőként nem osztom, hogy a keresztények Istene nem létezik, kedves dexter, de a mondanivalód többi pontjával nagy vonalakban egyetértek.

**********************************************************

A gyengébbek kedvéért újra bemásolom azt a cikket, amit egy másik kérdésnél egyszer már bemásoltam itt a GyK-n:

A tudomány végre kezdi elismerni az állatok tudatosságát

Egy évszázad után a hagyományos tudósok végre kezdik elismerni ami már teljesen nyilvánvaló, hogy a legtöbb állat tudatos lény.

Egy évvel ezelőtt a Francis Crick Emlékkonferencián bizonyítékokat mutattak be erről a nyilvánvaló következtetésről az önmaguknak gratuláló tudósok annak ellenére, hogy csak az egyikük vette a fáradtságot, hogy bármiféle kutatást végezzen a vadállatok területén, és ugyanezen a területen a kutatók ugyanerre a megállapításra jutottak évekkel korábban. Ahogy Michael Mountain is, a Nem Humán Jogok Projektben, melynek célja, hogy módosítsák néhány állat közös jogi státuszát. Kijelentette: "A tudományos vezetők elérték a kritikus konszenzust: Nem csupán az emberek tudatos lények, több állat, különösen az emlősök és a madarak valójában szintén tudatosak."

A két legfőbb oka, hogy miért tartott ilyen sokáig a tudományos világnak, hogy rájöjjön erre a magától értetődő következtetésre, az a pszichológia és a tudat tanulmányozásának természete, és az állatok történelmi és kulturális értéke a nyugati világban.

A viselkedéstudomány felemelkedése a huszadik század fordulóján mint az uralkodó pszichológiai modell az emberi természet tanulmányozásában a tudatos és tudatalatti tevékenységek nyílt elutasítását jelentette, leszűkítve a pszichológiát egy szigorúan tudományos diszciplínává, kizárólag a megfigyelhető viselkedés alapján. A tudatosság úgy tűnik túl problémásnak bizonyult az üde arcú pszichológusoknak, akik kétségbeesettek voltak a maguk területén, hogy más tudósok komolyan vegyék őket. John B. Watson - az egyik legerősebb korai szószólója a viselkedéstudománynak - egy 1913-as publikációjában erről így írt:

"A viselkedéstudomány azt állítja, hogy a tudatosság nem meghatározott, és nem egy használható fogalom. A viselkedéskutató aki mint kísérletező mindig megfelelően képzett továbbá úgy tartja, hogy a tudatosságban való hit visszanyúlik a babona és a mágia ősi napjaihoz."

Bár a viselkedéstudományon nincs erős nyomás a tudományos pszichológiai közösségben ami korábban volt, az uralkodó tudományos egyetértésben még mindig van egy olyan tendencia, hogy elutasítson minden szokatlan véleményt a tudatossággal kapcsolatban. David Lewis-Williams ezt úgy írja le, mint a "racionalitás tudatossága", és így ír róla "Az elme a barlangban" című könyvében:

"A mai nyugati hangsúly az intelligencia legfőbb értékén van, ami elnyomja a tudat bizonyos formáit, és úgy tekinti őket, mint ami irracionális, marginális, rendellenes vagy akár kóros, és ezáltal kiküszöböli azok vizsgálatát."

Ez az elnyomás számos különböző módon nyilvánult meg. Az érzelmek tanulmányozását már eddig is gyakran nevetségessé tették, például amikor William Proxmire amerikai szenátor tiltakozott a kutatók ellen az 1970-es években, akik a szeretetet tanulmányozták, és munkájukat az adófizetők pénzének elpazarlásaként jellemezte, és aki az első Aranygyapjú díjat adta nekik. Az érzelmi állapotok szubjektív jellege eleve kizárja őket a vizsgálatból, melyek a tapasztalati adatok ideológiai modelljében gyökereznek.

A közelmúltban Graham Hancock azon kapta magát, hogy a tudományos közösség megtámadta, és a TED szervezet cenzúrázza a beszédét, a Tudat elleni háborút - súlyos bűne a létrehozott konszenzus ellen az, hogy elutasítja a materialista nézetet, amely száműzi a tudatosságot, ami állítólag nem más, mint elektromos impulzusok terméke az agyban, mely teljes egészében a fiziológiában gyökerezik. Hancock azt sugallja, hogy a sámáni látnoki növények használata megtaníthatja nekünk, hogy halhatatlan lelkek vagyunk egy ideiglenes fizikai formában, hogy tanuljunk és növekedjünk.

Mivel képtelenek bármilyen formában konszenzusra jutni az emberi tudatosság természetét illetően, nem csoda, hogy a tudományos közösségnek ilyen sokáig tartott elimerni, hogy az állatok, különösen a madarak és az emlősök is tudatosak.

A másik probléma a kulturális értékekből ered. Történelmileg egész nyugaton a nem emberi teremtmények beleszorultak a "buta állat" státuszába, akik képtelenek a szeretetre vagy a boldogságra, a fájdalomra vagy a szenvedésre. Arisztotelész megfigyelte az embert szolgáló állatok funkcióját, mint ami "természetes és eredményes", és a Biblia is kimondja, hogy az állatok azért vannak, hogy az emberek használják őket - bár eredetileg nem arra szánták őket, hogy visszaéljünk velük, a történelem bebizonyította, hogy mint emberi faj elmulasztottuk betartani a közmondást: "Egy igaz ember törődik az állatai igényeivel, de az istentelenek legkedvesebb tette is kegyetlenség." Magától értetődik, hogy a mai nagyüzemi modell az állatok teljes leegyszerűsítése gondolkodás nélküli, érzéketlen áruvá.

Rene Descartes filozófus elfogadta a mechanisztikus világnézetet, hírhedten írt más lényekről az emberen kívül (ahogy ő látta, hiányzik belőlük a test-lélek kettősség, amitől az emberek egyértelműen tudatosak) mint "állati gépekről", míg a tizenkilencedik században a Zoológiai Folyóirat kijelentette, hogy minden viselkedés, amely úgy tűnik, hogy hasonlít a tudatos jellemzőkre valójában alig több, mint reflex tevékenység. Gyakran előfordul, hogy embereket, akik erőszakos vagy ésszerűtlen viselkedést mutatnak állati viselkedéssel jellemeznek, különösen olyen lényekével, mint a szamár, a korcs, sertés és így tovább - pejoratív értelemben véve.

Mindezt úgy lehet tekinteni, mint egy hatékony módját annak, hogy az emberek a történelem során felmentsék magukat a felelősség alól, hogy kihasználják az állatvilágot a saját céljaikra - a vonakodás a tudományos közösség részéről, hogy elismerjék, hogy az állatokat valóban tudatos lényeknek lehet tekinteni, folytatása a szándékos kollektív vakságnak.

Még az állatok érzelmeiről készült tanulmánynak is tisztába kellett volna tennie az állatok tudatosságának kérdését már jó ideje. Ahogy a szótár definiálja, az érzelem:

"Egy érzékeny tudatállapot, öröm, bánat, félelem, gyűlölet vagy hasonló tapasztalása, megkülönböztetve a kognitív és akarati tudatállapotoktól."

Számos állatfajnál látták bizonyítani a szomorúságot. Az elefánt családok annyira szorosan összetartóak - és olyan sokáig élnek - hogy egyikük halála számukra pusztító hatású lehet. Ismert, hogy eltemetik a halottaikat és figyelik a holttesteket, ami úgy tűnik, hogy egyfajta szertartás; de ismert, hogy az embereket is eltemetik ugyanezzel a kísérő viselkedéssel.

Gyászoló elefántok

http://www.youtube.com/watch?v=TjtrdpSwEUY

A halotti rituálék megfigyelése a delfineknél és számos főemlősnél - sokukról tudjuk, hogy komplex társadalmi struktúrájuk van - a gyász egyértelmű jeleit mutatják. A szarkáknál is megfigyelték, hogy hasonló rituálékat folytatnak, mint az elefántok - Marc Bekoff írta könyvében, Az állatok érzelmi életében:

Néhány évvel ezelőtt a barátom Rod és én kerékpároztunk Boulder körül Kolorádóban, amikor tanúi voltunk egy nagyon érdekes találkozásnak öt szarka között. A szarkák varjúfélék, a madarak egy nagyon intelligens családja. Egy szarkát nyilván elütött egy autó, és holtan feküdt az út szélén. A másik négy szarka körülötte állt. Az egyik megközelítette a halott testet, gyengéden megérintette, ahogy egy elefánt az ormányával egy másik elefánt tetemét, és hátralépett. Egy másik szarka ugyanezt tette. Ezután az egyik szarka elrepült, és visszajött egy kevés fűvel, és letette a holttestre. Egy másik szarka ugyanezt tette. Ezután mind a négy szarka virrasztásképp ott állt egy pár másodpercig, és aztán egyesével elrepültek.

Más rítusok gyakrabban megfigyelhetők az udvarlással és párzással kapcsolatban. A paradicsommadarak bonyolult bemutatója mellett a hím zsiráfok a nőstények vizeletéből kortyolnak, majd ez követően peckesen tovább lépkednek - néha, amikor egy nőstény különös érdeklődést mutat egy bizonyos hím iránt, akkor követi, és nekidörzsöli a nyakát annak érdekében, hogy a hím a farának dörgölőzzön, és bele tudjon vizelni a szájába. A tarajos sül párzási rituáléjában is megtalálható a vizelés, ezúttal a hímek vizelik le az egész nőstényt (amikor ő jóváhagyását adta egy orrdörgölési roham után). A hím vizilovak inkább ürülékkel próbálják a nőstény figyelmét odavonzani. Egyes állatok ugyanúgy foglalkoznak a szexuális elutasítással, mint néhány ember, például a muslica, amely gyakran fordul az alkohol felé.

Más érzelmeket figyeltek meg különböző fajoknál. 2007-ben egy négyéves szibériai tigris állt bosszút három férfin, akik a jelek szerint gúnyolódtak rajta - a tigris elhagyta elkerített területét, és teljesen figyelmen kívül hagyta a több száz látógatót a San Francisco-i Állatkertben, mielőtt rátámadt az emberekre, egyiküket megölve. Hasonló sorsra jutott az orosz tigris orvvadász Vlagyimir Markov - miután egy lövéssel megsebesített egy tigrist és részt akart venni a megölésében, de a tigris megtalálta a kabinját, és megvárta, hogy visszatérjen, majd bevonszolta az erdőbe és megette.

A Chicagoi Egyetem idegtudósai megfigyelték az együttérző viselkedést patkányoknál. Elhelyeztek egy patkányt egy elzárt helyen, miközben egy másik szabadon mozoghatott. Ez utóbbi megpróbálta kiszabadítani társát, figyelmen kívül hagyva a lehetséges fenyegetéseket. Jean Decety pszichológia professzor és pszichiáter elmondta,

"Van rengeteg elképzelés a szakirodalomban ami azt mutatja, hogy az empátia nem az emberre jellemző egyedi érzelem, jól demonstrálható majmoknál, de a rágcsálóknál nem volt egyértelmű."

Talán az emberi populációnál a pszichopaták számát tekintve a patkányok valójában jóval együttérzőbbek.

Egy nemrégiben megjelent könyvben Mark Rowlands a Miami Egyetem filozófusa azt sugallja, hogy az állatok emberszerű tulajdonságokat mutatnak, amelyek túlmutatnak az érzelmek kimutatásán. A "Lehet az állatoknak erkölcse?" tárgyalja a gondolatot, hogy a szociális állatok ismerik, hogy mi a helyes és a helytelen, és tudnak választani, hogy jók vagy rosszak legyenek. A hím kékmadár néha elveri a párját, ha rajtakapja egy másik madárral; a majmok elutasíthatják az áramütés okozását egy másiknak akkor is, ha kimaradnak az ételből; egy Binti Jua nevű nőstény gorilla megmentett egy eszméletlen 3 éves kisfiút, aki beesett az elzárt területére, és védte őt a többi gorillától, és emberi segítséget kért; sok olyan eset volt, amikor delfinek mentettek meg embereket a cápák támadásától.

Kutya próbál megmenteni egy másik kutyát, akit elgázoltak egy autópályán

http://www.youtube.com/watch?v=PgWUeI3AHrs

A gorilla és a 3 éves fiú

http://www.youtube.com/watch?v=nxwfLZqWL7w

Ezek az apró példák egyértelmű bizonyítékok, melyek rámutatnak az állatok gazdag érzelmi életére, és azt jelzik, hogy a tudósoknak az állatok tudatos állapotával kapcsolatos nemrégiben tett nyilatkozata egy olyan ügy, ami nyilvánvaló - a tudomány úgy tűnik, hogy gyakran küzd az alapvető józan ésszel.

Ez a felsőbbrendűségi érzés, és a vonakodás, hogy elismerjék az állatok képességét, hogy érzelmeket tapasztalnak meg mint tudatos teremtmények, kiemeli az emberiség egyik aspektusát, a kifogyhatatlan arroganciát. Sok pozitív jellemzőt mutatnak az állatok, ami égetően hiányzik a saját fajunkból. Egy példa lehet egy incidens a saját városomban, ahol egy fiatal lányt egy bevásárlóközpont tetején a bámészkodók nógattak, mielőtt a halálba ugrott volna - éles ellentétben van azzal a tisztelettel, amit az elefántok és más állatok mutatnak. És bár igaz, hogy néhány állatfaj öngyilkosságot követ el, nincs rá bizonyíték, hogy másik fajtársuk ezt perverz, érzéketlen örömmel nézné végig.

Ez a különbség az ember és az állatok viselkedése között, amire inkább kellene fokuszálnia a tudományos kutatásoknak. Mi számos olyan negatív vonást mutatunk, ami az állatvilágban ritkán tapasztalható, mely érzelmileg alacsonyabb rendűvé tesz bennünket: hazudunk, csalunk, lopunk, és örömünket leljük a megfélemlítésben és a kegyetlenségben, mind lelkileg, mind fizikailag. Tény, hogy hajlamunk az erőszakra a móka kedvéért úgy tűnik olyan erős, mint ahogyan a szexre és az élelemre hajtunk. Az agresszív viselkedés ugyan megfigyelhető a különböző fajoknál, de az leggyakrabban a területük vagy társuk védelmét jelenti.

Ezek a negatív érzelmek és viselkedési jellemzők egyfajta felsőbbrendűségi tudattá váltak a mai nyugati világban, és legnyilvánvalóbban a társadalom felső köreiben, ahol a kapzsiság, a hatalom és a korrupció uralja az elit klikkjeit, akik alakítják az ideológiákat, amelyek a leginkább negatív hatással vannak az emberiségre. A kulturális és politikai intézmények tükrözik a pszichopata tendenciákat felelősségükben és a lakosságban, egy tömeges kondicionálás formájában a főáramú média és egy felszínes populáris kultúra nevében, ami fertőzötté válik a gazdagok és hatalmasok értékrendjétől. A mindennapi életben ez az iskolai játszótéri megfélemlítésben, utcai őrjöngésben, gonosz sorozatgyilkosokban és hierarchikus utcai bandákban nyilvánul meg.

Folytatva a negatív viselkedést, hatalmas lehetőséget hordoz magában fajunk és bolygónk megsemmisítésére, de ez nyilvánvalóan tarthatatlan. Szerencsére a prognózis az, hogy nem minden végzetes és sötét. Míg az erős elit továbbra is az emberek és a bolygó feletti teljes uralom irányába halad, egyre nagyobb számban állunk fel és bizonyítjuk, hogy a szeretet és az együttérzés hatékony eszközként működik, hogy visszaigényeljük életünket azoktól, akik igyekeznek elnyomni bennünket. Békés tüntetések és mozgalmak jelennek meg a pozitív társadalmi változásokért nap mint nap, ahogy a "demokratikus" politikai intézmények vékony falai leomlanak, és felfedik az oligarchák és zsarnokok uralta tekintélyelvű építményt.

Ahogy Graham Hancock bemutatta előadásában, a régi pszichológiai modellek, amelyek lehetővé teszik számunkra mint faj számára, hogy igazoljuk a pusztító viselkedésünket a bolygón, és mindenen ami él, jelenleg komoly kihívásokkal néznek szembe. A tudatosságot egyre inkább úgy tekintjük, mint ami minden valóságban alapvető, egy összekapcsolt hálózat, mely lényegében összeköti az emberiséget minden élettel a bolygón, sőt, magával az univerzummal.

Forrás:

[link]

******

És egy kis olvasnivaló angolul:

[link]

Az emberiseg kezdeten nem kellett allatokat olni, nem az volt a taplalekuk.

Eredetileg nem a mostanihoz hasonlitott a teremtes.

Nem ez volt Isten eredeti szandeka.

A mostani dolgokat ,hogy megehetjuk az allatokat,Noe vizozon utani idoben kaptuk engedmenyul.

Egy kikotes volt[van]a veret nem szabad megenni.1Mozes,9;1-6.

Az eredeti allapot hamarosan helyre lessz allitva,Isten szandekaval osszhangban.

Az allatok ereznek fajdalmat,ezert nem ertelmes dolog kinozni oket.

Elmejuk pedig pont annyi van ami nekik fajuk szerint szukseguk van ra.

furcsa lenne egy hollo fizikaprofesszorkent.

Ez a vilag mar sajnos ilyen ,de a Biblia feltarja hogyan es mikor fog megvaltozni.

Utolsó!

Te beteg vagy...vagy csak sokat ittál? :-(