Miért hiszik sokan, -az emberiség jelentős része-, hogy a hitvilágokba való menekülés megoldja a halállal való szembesülést, a halálfélelemmel szembeni rettegést?

„Ha azt az ellenvetést tennéd, hogy mi van Mohameddel, olvasd el a 94-es hsz-emet.”

Bocs ez a mondat benn maradt másik hsz-emből.

94-es hsz:

Ha Kis Piroska azt állítaná magáról, hogy „ő az Út, az Igazság és az Élet, senki se megy az Atyához csak őáltala”, akkor ezt nem hinném el neki a következő okokból:

- nem mutatott fel egy olyan magas szintű erkölcsi tanítást, aminek nincs párja, s melyről hihető, hogy Istentől, a legmagasabb szellemtől származik

- nem tett csodát, nem támadott fel, nem támasztott fel embereket, nem gyógyított meg születésétől fogva vakot, stb.

- eljövetelével nem teljesített be semmilyen próféciát.

Második válaszom ide, és ezzel részemről ezt le is zárnám. Csak az ateisták és a materialisták hiszik azt, hogy a vallásosok a halállal való szembesülés miatt hisznek.

Kicsavart kicsit a dolog: az ateisták azt hiszik, hogy a vallásosok azt hiszik. Hát köszi ateisták, hogy megmondjátok hogy miben hiszek! :D

Felőlem bármelyik ateista érvelhet itt napestig, nem nagyon fog érdekelni; én hiszem az Istent és próbálok az ő útján járni. Mint mondtam én nem félek a haláltól és nem degradálom le az életet, sőt a vallásom sem degradálja le. Pont ellenkezőleg! Már megbocsáss kérdező, de már hogy a fenébe ne létezne ateista média. Sőt! A média jelentős része ateista eszmékkel van tele! Ha bárkit érdekel, hogy miért van ez így, írjon üzenetet és felsorolok 20 okot!

Szép estét!

Jó a kérdés!Örülök, hogy érdekel, mi is az, amit halálnak nevezünk.

Én már voltam abban az állapotban, amikor úgy gondoltam, hogy a halál véget vet a szenvedésnek. Próbáltam megölni magam, de nem sikerült. Nem láttam mást az életben, mint szenvedést.

Szentül megvoltam győződve, hogy az öngyilkossággal megoldom a problémáimat. Teljesen összezuhantam.

Fogalmam nem volt, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Amikor begyógyszereztem magam, majd kimosták a gyomromat, napokat aludtam át. Azt hittem meg fogok halni, vagy soha nem leszek normális.

Féltem-e? Olyan félelem volt rajtam, amit szavakkal nem tudok leírni, tényleg azt hittem, hogy meg fogok halni. Amikor felébredtem csak hánytam és rettegtem, hogy meghalok.

Ezek után azt kerestem, mi az élet értelme, hogy lehetek boldog.

Rájöttem, hogy a hibákat nem másokban kell keresni, hanem magamban. Megtanultam, hogy az elmém és a vágyaim, félelmeim irányítanak engem, és nem én őket.

Meg kell tanulnom uralkodni rajtuk. Ez az igazi cél és értelem számomra.

Én szerintem önmagunkat kell megismerni, hogy aztán megismerhessük Istent.

Az elméd lehet a barátod és a legnagyobb ellenséged is.

Mekkora barom és hülye voltam, de a leckét csakis így kaphattam meg.

Aztán meg egy könyv hatására tapasztaltam egy olyan tudatállapotot, ahol megszűnt a szenvedés. Minden és mindenki iránt szeretetet éreztem. Végtelen szeretetet.

Brutális volt, de sajnos elmúlt, azóta is azt keresem.

Mindenkit és mindent szeretni az valami hihetetlen dolog, eksztázis. Ateista voltam addig, de akkor megváltozott bennem minden.

A szeretet csak egy fogalom, de ha mélyen megtapasztalod az igazságát, akkor érteni fogod.

Miért élünk amúgy, ha nem az igazságot keressük?

Kérdezőnk:

Már ne haragudj, de Buddha jóval Jézus után élt, ezért tévedésben vagy.

Más részt Jehova az egész teremtés létre hozója, már Jézus idejében a próféták idejében is alkalmaztatta ezt a választott népével szemben.

(Máté 7:12) 12 Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük; mert ezt jelenti a Törvény és a Próféták.

Ha megnézed a vers végét, azt írja az arany szabályra, hogy ez a Törvény és a próféták mondani valójának lényege.

Tehát Tévedsz ebben.

Katy Weaver

Olvasd el Albert Schweitzer: A keresztyénség és a világvallások c. esszéjét. Schweitzer filozófia és teológia doktorátussal rendelkezett, ez volt a szakterülete (egyébként orvos, orgonaművész, orgonaépítő, Nobel békedíjas és zseni volt).

Olvastam én is Szókratészt, akit említettél. Nekem is tetszett, csak szegény, Kr. előtt 5. században élt. Ha Jézus idejében élt volna, ő lett volna az egyik leglelkesebb követője! Szókratész mondta (ld. Szókratész védőbeszéde), hogy "csak azt tudja, hogy semmit se tud”. Jézus nem állított ilyet.

A te készülékedben van a hiba, hogy nem ismered fel Jézus jelentőségét.

Szia!

A halál problémája a legősibb, legegyetemesebb és a legnagyobb emberi kérdés. Sokan próbálják úgy tekinteni a halált, mint ami a természet, illetve minden élő rendje. Ebben vélnek megnyugvást találni önmaguknak és mások számára is. A növény- és állatvilágban uralkodó halál törvénye azonban kevés vigasz az embernek. Mert neki tudata van: elméjében el tudja gondolni térben a végtelent, időben pedig az örökkévalóságot. Mégis a halállal szemben még a többi élőhöz viszonyítva is különösképpen sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak és mulandónak látszik. Ezenkívül az ember egyik legmagasabb rendű képessége a szeretet, és a halálban nem csupán az élettől való megfosztatás tudata nehéz, hanem legalább annyira riasztó a szeretet-kapcsolatok erőszakos szétszakadása, a szeretettektől való elválás. Így szól az ember halálnak való kiszolgáltatottságáról a bibliai hasonlat is: "(Az emberek) sárházak lakosai, akiknek fundamentumuk (alapjuk) a porban van és könnyebben szétnyomhatók a molynál" (Jób 4:19).

"Képzeljünk el magunknak egy csomó embert, láncra verve, egytől egyig halálra ítélve; naponta kivégeznek közülük néhányat a többi szeme láttára, akik pedig életben maradnak, a maguk sorsát látva társaikéban, fájdalommal, reménytelenül bámulják egymást, és várják, mikor következnek ők. Ez az emberi sors." (Blaise Pascal: Gondolatok, 199. töredék)

"Az ember napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk" (Zsoltárok 90:10).

Ez a helyzet szinte rákényszeríti az embert a keresésre és a kérdezésre. Vannak, akik fásultan a napi tevékenységekbe temetik magukat menekülésül. Másokban a könnyelmű életélvezés tompítja el a kérdéseket. Azok számára azonban, akik emberhez méltóan gondolkodnak és éreznek, nyugtot nem hagyó igazságkeresésre, istenkeresésre ösztönző nagy kérdés a halál mindenkor.

A halál a Biblia szerint is a "kapcsolatok szétesése", mert felbomlik az az "összetétel", ami az emberi személyiséget, kinek-kinek a saját, egyedi énjét alkotja. A halál azonban még nem a személyiség végleges megsemmisülése a Biblia szerint. Isten igazsága, erkölcsi világrendje azt kívánja, hogy minden ember elszámoljon az élet ajándékával és az Isten által neki felkínált kegyelmi lehetőségekkel, akár jól, akár rosszul használta fel ezeket. Az összes ember megítélése és az egész földi, emberi történelem kiértékelése pedig csak a történelem végén, egyszerre történik meg minden emberre nézve, Jézus Krisztus visszajövetelekor, illetve az ún. utolsó ítéletkor. Erre az ítéletre – amely azonban nem egy pillanat, hanem egész folyamat – minden ember feltámad a Biblia tanítása szerint. Maga Jézus Krisztus mondta egyértelműen:

"Eljön az az óra, amikor mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát és kijönnek. Akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, és akik a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására" (János 5:28–29).

Az egyetlen reménység a haláltól való szabadulásra nézve az, ha annak az okozójától, a bűntől szabadulnak meg az emberek a megváltó Krisztus kegyelme által.

Aki Krisztus által bűnbocsánatot nyer és teljes hitbeli igyekezettel halad az igazzá válás útján, az nem fél a haláltól. Íme Jób (i. e. 2000 körül élt) vallomása a messze régmúltból:

"Mert tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll. Miután ezt a bőrömet megrágják, nem e testben látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, az én szemeim látják meg őt, nem más…" (Jób 19:25–27)

"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…, mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket" (Jelenések 14:13).

Üdv. Péter

Jó, tegyük fel kedves kérdező, hogy a vallásosak azért hisznek a vallásukban mert félnek a haláltól. És mond, hogy jobb élni? Ha minden nap attól rettegsz hogy mikor rabolnak ki a következő sarkon a cigók, vagy vernek sz*rrá, esetleg elég lesz e a nyugdíjjad HA egyszer eljutsz odáig? Vagy esetleg magyarázd meg milyen életfilozófia jellemzi azokat az ambereket akik nem vallásosak és szerinted szabadabban élhetnek. Engedd meg hogy felvázoljam az én szemszögemből:

Először is mivel egyszer élünk ugyebár, próbáljunk ki mindent amit csak lehet, alkoholt, drogot, csoportsexet, mert sose lehet tudni lesz e még rá alkalom. Aztán próbáljuk megoldani a problémáinkat okosban, azaz lopjuk el a fél céget ahol dolgozunk, hisz úgyis egy csomó van még nekik, használjuk ki akit csak lehet, hisz a lényeg, hogy neked jó legyen, nemdebár? Magadat helyezed mindig előtérbe és csak utánad következhet minden más: gyerek, feleség, család, barátok/kinek milyen sorrendben/.Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy mindenkinek megfeleljek, vagy ha az egóm kicsit nagyobb akkor teszek mindenki véleményére, mert szerintem unisex a rózsaszín póló és a tanga papucs férfiaknak is!

Sorolhatnám még de gonolom érthető mire gondolok.

VAGY:

A vallás általánosságban erre tanít:

- Légy önzetlen

- Ne becsüld túl magad és le másokat

- Nem a földi "kincs" az fontos hanem a lelki értékek

- Békesség, szeretet

- Segíts másokon

- stb...

Szóval ha ilyen értékek alapján élnéd az életed valszeg a világ nem olyan lenne mint amilyen most. Háborúk, nyomor és megszorítás világszerte. Az emberek tömeges kisemmizése , élelmiszerek génmanipulálása melyek újabb betegségekhez vezetnek, a tartósítószerek töménytelen mennyiségben való alkalmazása szinte minden élelmiszerben. Gyönyörű és asszem ezt még tudják és fogják is fokozni...

El lehet dönteni, melyik az a világnézet mely szebbé és biztonságosabbá teszi az életet és aszerint kell élni.

Csak szeretném látni az érveket melyeket a vallástalan világ szépségei mellett sorakoztat fel valaki....esetleg talán kezdhetnéd te Kérdező.