Az adventisták nem hisznek abban, hogy a pokol örökké tart? Az állítják, hogy az ember végül egyszerűen megsemmisül és megszűnik létezni?

Vegyük csak sorra, miket is állít ez a "történet"! Pl.:

- angyalok viszik az embert a halála után valahova

- a holtak egy már korábban meghalt ember mellkasán tartózkodnak

- a pokolból ellátni "Ábrahám kebeléig", sőt, át is lehet beszélni egyik helyszínről a másikra (vagyis a szentek folyamatosan látják, hogyan szenvednek a gonoszak)

- a pokolban szenvedő gonosz ember kínlódását képes lenne enyhíteni egy korty víz

Ebben hisznek az előttem szólók szó szerint?

A koldus nevének egyébként valóban van jelentősége, mivel a Lázár=Eleázár=Eliézer név kapcsolódik Ábrahámhoz, akinek hűséges szolgálója, házvezetője volt egy ilyen nevű ember. Nem volt az Ábrahám nemzetségéből való, vagyis idegen, pogány származású volt, mégis azt mondja az írás, hogy ő örökölt volna Ábrahám után, ha nem lett volna Ábrahámnak/Izsáknak leszármazottja.

Az ő helyzete a mindenkori pogányok állapotát mondja el (ahogy a kananeus asszony is a morzsák megevésével szemlélteti, hogy ő ugyan pogány, de az Isten népének javaiból mégis részesedhet, és Jézus emiatt nagy hitet tulajdonít neki), akik annak ellenére, hogy nem örökösei vér szerint az Isten ígéreteinek, mégis részesülnek az áldásokban.

Ez a példázat a farizeusok számára azt szemléltette, hogy az általuk lenézett pogányok fogják megkapni az örökséget, vagyis elvétetik tőlük az Isten országa és más nép kapja majd.

"Úgy gondolom, sokan azért állítják annyira, hogy Lázár

története egy példázat, mert ha nem így van, és

valóban egy megtörtént esemény, akkor az egész

teológiai rendszerük téves."

Rátapintottál a lényegre.:-)

Biztos hogy nem inogna a teológiai építményük és nem kellene kiforgatni sok mindent ha arra az 'alapra' lenne ráépítve amit Pál tanított: 'örök ítélet'. A hit hibás alapjaival tökéletességre biztosan nem lehet eljutni. Pál szerint ez a témakör a 'Krisztusról való kezdetleges beszéd'. Ami nélkül nem állítom hogy nem lehet, de szerintem nehéz lehet megszerezni a kegyesség erejét hogy ne csak a látszata legyen.

"Mivel Te állítod hogy példázat, neked kellene bizonyítani illetve cáfolni amiket kérdezek és állítok:

Az Úr miért vetne egybe a halál utáni nem létező dolgokkal példázatot a szegények iránti irgalmatlanság feddésére?"

Azért, mert ha megfigyeled, az egész úgy kezdődött, hogy a farizeusok, akik pénzszeretők voltak, elkezdték csúfolni Jézust (Luk 16,14) Az Úr pedig nem tett mást, mint a korabeli hiedelmüket használta fel ellenük, és azon keresztül adott neki tanítást. Ezt az egész "Ábrahám kebelét" ugyanis nem Jézus találta ki akkor, Josephus Flaviustól tudjuk, hogy ez egy népi hiedelem volt. Lásd ezzel kapcsolatban a történetíró "Beszéd a görögöknek a hádésről" című írását. Ott leírja hogy >>ők<< az igazak várakozási helyét minek nevezik, és mit gondolnak a gonosz emberekről. Ez egész egyébként még a katolikus teológiában is példázatnak minősül, pedig ők hisznek az örökké tartó pokolban. Például a Katolikus Biblia 1175.- oldalán a Lukács 16,19-31-hez ezt a kommentárt írják: "Lukács sajátja. A vagyon helyes felhasználásáról szól" Azért azt még ők is tudják, hogy itt Jézus nem az u.n. örökké tartó pokolról adott tanítást.

Mindenesetre ha te annyira szó szerint akarod venni, én nem akadályozlak meg benne, azt teszel végülis amit szeretnél ;)

Egyébként mlg annyit leírnék, meg hogy a pénzszerető farizeusoknak miért pont a saját hiedelmekből vette a példázatot, itt egy nagyon jó kommentár:

"„Krisztus ezt a példázatát a nép elképzelésére építette. Hallgatói közül sokan a halál és a feltámadás közötti öntudatos állapot tanát vallották. A Megváltó ismerte nézeteiket, és példázatát úgy fogalmazta meg, hogy e nézetükre építve fontos igazságokat véssen szívükbe. Olyan tükröt tartott hallgatói elé, amelyben a maga valóságában megláthatták, hogy milyen viszonyban vannak Istennel. Saját elképzeléseiket használta fel arra, hogy megértesse velük e nagyon fontos igazságot: nem a vagyon határozza meg az ember értékét.”"

üdv ^^

Szia!

Úgy tűnik, hogy a valóságban nem igaz amit a kérdéshez fűzött kommentedben írtál. Téged nem érdekelnek a mi véleményeink és érveink, egyértelműen azt várod, hogy megerősítsenek abban amit hiszel. Pedig nincs igazad, és ezt igékkel alátámsztva bizonyítottuk. Krisztus egyértelműen tanította az utolsó ítéletet, és azt, hogy az emberek addig "alszanak" majd "feltámadnak az utolsó napon". Érdemes János evangéliuma 11. fejezetét elolvasnod Lázár feltámasztásáról.

Ez egy példatörténet, amely a farizeusok szemléletét tükrözi. Előzménye a 16-dik fejezetben az „okos intézőről” (a hamis sáfárról) szóló példázat, Jézus ehhez fűzött néhány megjegyzést, többek között ezt mondta: „Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (a pénznek; Lk 16,13b).” A következő versben pedig ez áll: „Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták Őt (Szent Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása: Lk 16,14).” Jézus erre válaszul adott egy-két eligazítást a farizeusok életére és tanítására nézve, és ezután mondta el nekik a dúsgazdag és a szegény Lázár példázatát. Tehát a pénzszerető, Jézust kigúnyoló farizeusoknak válaszként hangzott el ez a példázat. Ebből világosan látszik, hogy a halál utáni élet kérdése az előzményekben fel sem merült. Emiatt sem, valamint a Szentírás teljes összefüggő tanítása miatt sem vonatkozhatott Jézusnak ez a példázata a halál utáni életre.

Josephus Flavius, Jézus korabeli zsidó történetíró: a „Beszéd a görögöknek a hádeszről” című művében egy történetet jegyez föl, ami a farizeusoknak az elképzelése volt a halál utáni életről. Ebben a művében hasonló kifejezéseket találunk, mint a gazdag és a szegény Lázár példázatában. Pl.: „olthatatlan tűz”, „Ábrahám keble”, „a tűz ropogása és annak heve”, „látják az atyák helyét és az igazakét …, de köztük mély és széles szakadék van …, és azon átmenni nem lehet.”

Jézus a farizeusok pénzsóvárságát fedte meg, és Flavius műve alapján egyértelmű, hogy Jézus ebben a példázatban a farizeusoknak a halál utáni életről való elképzelését fordította vissza rájuk, és így mutatta ki a helytelen életmódjuk végső következményeit. A példázatban Jézus rámutat arra, hogy a gazdag embernek az önzés következtében mennyire eltorzult a gondolkodásmódja, amely a vallási életére is kihatott. Ábrahámban bizakodik, és őt „Atyámnak” szólítja, ahelyett, hogy az Isten nevét hívná segítségül. A gazdag úgy bízik Ábrahámban, mintha Ábrahám mindenható és mindenütt jelenvaló Isten lenne, és tudna neki segíteni (vö. Lk 16,24.27.30). Jézus jól tudta, hogy a korabeli zsidó vezetők abban bizakodtak, hogy ők Ábrahám testi leszármazottai, így az Ábrahámnak tett isteni ígéretek őket is megilletik. Korábban Keresztelő János is, és maga Krisztus is több alkalommal megingatta a farizeusoknak ezt a téves elképzelését (vö. Lk 3,8; Jn 8,39; Mt 8,11-12).

Érdemes felfigyelni még arra, hogy Jézus az őt gúnyoló, és később az életére törő farizeusok üdvösségéért is küzd ebben a példázatban. Hogyan? A példázatban Ábrahám szájába adva mondja a következőt: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! ...Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad (Lk 16,29.31).” Jézus szavai később igazolódtak, amikor a betániai Lázárt Jézus feltámasztotta a halálból; ekkor az írástudók és a farizeusok eldöntötték, hogy Lázárt is megölik, hogy Krisztus messiási voltának a bizonyítékát Jézussal együtt eltüntessék (vö. Jn 12,10; 11,53). Az írástudókra és a farizeusokra volt jellemző, hogy a saját rabbinikus magyarázataikat az Isten szava fölé helyezték, ahelyett, hogy az ószövetségi Írásokat kutatva, és ezek alapján felismerték volna a Krisztus személyében a Messiást: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek, mert ő énrólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hisztek majd az én igéimnek (Jn 5,46-47)”- mondta nekik Jézus.

A példázat tanítása a farizeusok számára a következőt jelentette: - Ti magatokat a nép fölé helyezitek és a szegény népet megvetitek, mint ahogyan a dúsgazdag a szegény Lázárt, pedig még a ti tanításotok szerint is a pokol tüze vár az ilyen emberre, s ez rátok vonatkozik. Ábrahámban bizakodtok, ahelyett, hogy azokat cselekednétek, amelyeket Ábrahám tett. Kutassátok inkább Mózes és a próféták írásait, és abban megtaláljátok azt, hogy mit mond az Isten igéje mind a halottak állapotára nézve, mind a szegények gondoskodását illetően. Ha Mózesre és a prófétákra hallgatnátok, akkor énrám is hallgatnátok, mert Mózes énrólam írt (vö. Jn 9,34; Mk 2,16; Lk 15,2). Valahogyan így tudnám a legegyszerűbb szavakkal visszaadni Krisztusnak a farizeusok számára elmondott példázat tanítását. Jézus azért beszélt hozzájuk is példázatokban, hogy ne közvetlenül feddje meg őket és ne szégyenüljenek meg a nép előtt. Jézus ennyire tapintatosan küzdött az ő ellenségei üdvösségéért. Csak akkor fordult szembe nyíltan és keményen velük, amikorra azok a Szent Lélek munkájával szemben teljesen megkeményedtek és menthetetlenné tették a saját helyzetüket, Jézus csak ekkor mondta ki szemtől szembe nekik azt, hogy: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok … (vö. Mt 23,13-36)!”

Krisztusnak ebben a példázatában is megjelenik a jogos igazságszolgáltatás gondolata, még ha az nem is a példázatban elmondottak szerint fog végbemenni. A szegény Lázár egyetlen morzsát sem kapott a gazdag ember asztaláról, így ennek megfelelően a gazdag ember később még egy csepp vízzel sem hűsíthette a nyelvét. A „nagy közbevetés” (nagy szakadék) az önzésben élő gazdag ember és a szerencsétlen Lázár között, már itt a földi életükben elkezdődött; a túlvilágon ennek gyümölcsei váltak láthatóvá mindkettőjük számára.

Lázár Istenbe vetett bizalmára és jellemére a neve alapján következtethetünk. Lázár kettős értelmű és jelentésű név. Az „Eliézer”jelentése: „Isten megsegít”; a görög formája a „Lázárosz” kapcsolatban van a héber „ló-ázár”: „nincs segítség” kifejezéssel. Ennek alapján Lázár neve azt jelenti, hogy „emberi szempontból már nincsen segítsége, de Isten megsegíti őt”. Így az Istenbe vetett bizalma eredményeként örök életben lesz része, az önző lakmározó dúsgazdagnak pedig örök elveszésben (vö. Jn 3,16; Jel 21,8). Kettőjük között jellemben a szakadék áthidalhatatlan. Így lesz ez azok esetében is, akik Krisztust követve magukra öltik Jézus jellemvonásait és bemutatják életükkel a Szentlélek gyümölcseit (vö. Gal 5,22). A másik oldalon lesznek a bűneiktől el nem szakadni akaró, Isten szavait megvető emberek csoportja (vö. Gal 5,19-21), akik Krisztus értük hozott keresztáldozatát végül is semmibe vették. E két csoport közötti szakadék jellemben és végső sorsukat nézve valóban áthidalhatatlan lesz.

Üdv. Péter