Van újrakezdés? Ha igen, hogy?
A barátommal 1 évig sikerült "tisztán" élni, de aztán elrontottuk, volt egy kis kézimunka. A gond, hogy azóta minden megváltozott, talán egyrészt azért, mert megtapasztaltuk, hogy milyen jó volt, másrészt pedig azért mert így most "eltört" bennünk valami, és újra és újra csináltuk már úgyis mindegy alapon.:( Egyszerűen ilyen botlás után már képtelen vagyok tartani magam, mert tényleg úgy érzem, hogy már nincs mire büszkének lenni, már úgyis mély nyomokat hagytunk ezzel egymásnak. Már nem a lelki oldalát építjük a kapcsolatunknak, hanem a testit építjük le, és örökösen ezzel vagyunk elfoglalva. Hogyan tudnánk semmissé tenni? Iszonyatos lelkiismeret-furdalásunk van, de képtelenek vagyunk kilépni az ördögi körből. Kérlek adjatok tippeket az újrakezdéshez!
*nem az a kérdés, hogy bűn-e a házasság előtti szex, akinek erről van véleménye, az leírhatja máshová, de a mi hitünk szerint ez nem férhet(ne) bele.
Utolsó: miért forgatod ki a szavaimat?
Azt írtam, hogy a szex nem egyenlő a házassággal. Erre írtam példának a prostit. 14:04-es hozzászólásomban szó nem volt bűnről. A házasság fogalmát tisztáztam.
Az tényleg mindegy, hogy hol kötnek az emberek házasságot, templomban vagy sem, nem mondtam egy szóval sem, hogy a templom feltétel.
Házasság feltétele: a nő igene, a férfi igene, és Isten áldása, NEM PEDIG szex vagy nem szex vagy akármi.
Nem oké a házasság előtti szex, nem tudom, hogy ezt melyik kommentemből olvastad ki.





Kedves kérdező!
Én nem forgatom ki a szavaidat, te ezt írtad: "Ha én baromi szerelmes vagyok egy fiúba és lefekszem vele, még nem leszek házas. Ha valaki elmegy egy prostihoz igénybe venni a szolgáltatásait, attól még nem lesznek házasok. Sőt, ha 40 évig élnek együtt és szexelnek, akkor sem lesznek házasok"
Ha szerinted ez így van akkor szerinted Istennek tetsző a házasság előtti szex, és nincsen vele semmi gond, csak a házasság után ne csaljuk meg, még gondolatban sem a párunkat. Csak a házasság után van érvényben Isten törvénye?
Nem lehet, hogy rosszul értelmezed a házasság fogalmát? Igen te leírtad, hogy szerinted mi a házasság, de vajon Isten szerint is az?
Írod: "Házasság feltétele: a nő igene, a férfi igene, és Isten áldása". Isten áldása? És hogyan látod te Isten áldását, kitől kapod? Egy paptól, vagy az anyakönyvvezetőtől? Ha belecsap az igen kimondásánál a villám, akkor nem adta, ha nem, akkor igen?





Csak egy "no comment"-jellegű komment a prosti-példához:
valaki más is felhozta már korábban ezt a példát ebben a témában. Ez a valaki Pál apostol volt:
"1Kor 6:16 Avagy nem tudjátok-e, hogy aki a paráznával [gör.: porné = prostituált] egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté."










Miután megtörtént, mivel akarod semmissé tenni?
Kérdező! Ti pettingeltetek, ha úgy tetszik, szexeltetek. Akkor tisztázhatjuk, hogy mi a szex? Amikor a ff. behatol a nőbe? És ha gumi van rajta, akkor is szex? Ne vicceljünk... Amit a kéz, az ujjak és a nyelv csinál, az nem szex, amit a pénisz, az igen? Hogyan gondolod?
Mi szerinted a házasság? Kimondott szó? Amíg nem mondjátok ki, addig azt csináltok, amit akartok? Mit gondolsz erről? Ne vitatkozz velem, nem kértelek erre, nem is ez a célom. Ha neked tejjel evés kell, akkor hallgasd azokat, akik többségben neked írtak, és szemezgesd ki azon dolgokat, amik neked rendben vannak. Ha az igazság érdekel, akkor nem biztos, hogy tetszik, amit hallasz.
Mi az, hogy "tisztán" élni? Soha senki nem élt tisztán Krisztuson kívül. Krisztus azt mondta, hogy senki nem jó, csak az Isten. Mocskos dolog a szex? Házasságon kívül igen, házasságon belül tiszta. Isten találta ki. Ez sem tőlünk van, és tiszta.
Fogalmad sincs a szexről, akárhány könyvet is olvastál el, fogalmad sincs a házasságról, akármi is a véleményed. Miért nem válaszolsz arra, amit te említettél, hogy az a házasság, ami Isten áldását adta. De mi az, hogy Isten az áldását adja? Csak közmondatokat mondasz, melyek mögött nincs semmi. És igen, nehéz beszéd ez, talán nem is hallgathatod el.
Kérdezd meg a párodtól, hogy felnőtt fejjel mit is akar tőled. Az életeteket egybekötöttétek, vagy csak próbálgatjátok egymást. És meddig próbálgatjátok egymást? Mit akar tőled? Ha felnőtt, tiszta gondolkodású, ki felnőtt ahhoz, hogy a szülői ház szárnyai alól "kirepüljön" (annakokáért elhagyja a férfi az anyját és az apját) <megjegyzem, ezt Ádám és Évánál írja a Biblia, kiknek nem voltak földi szülei, kvázi törvényül adta az emberiségnek Isten>, ragaszkodik hozzád (ragaszkodik feleségéhez) ÉS lesznek egy testté. EZ a HÁZASSÁG.
Gondolkodj el azon, hogy felesége akarsz e lenni a párodnak, és ő a férjed akar e lenni neked.
1:Ha igen, akkor legyetek boldogok egy életre, mert onnantól kezdve férj és feleség vagytok. És ha elhagyjátok egymást házasságtörésen kívül, akkor házasságot törtök. Őrizzétek szeplőttelenül a házaságyat egész életetekben.
2: Ha nem, akkor mit csináltok egymással?
Először válaszokat akarjál, ne a megtörténtet nem megtörténtté tenni.
Ha úgy gondolod, hogy házasságig (a saját értelmezésed szerinti) nem házasságtörés, ha szexeltek, akkor nem teljesen mindegy? Ha meg ő a férjed, akkor miért gond, hogy szexeltek? Gondolkozz el a fogalmak jelentésén. Mi a házasság. Ne közhelyeket mondjál. Mi a szex? És itt is bibliai értelemben gondolom.
Ezt válaszként is elküldöm és levélként is, mivel ezeket nem olvassák szívesen az emberek, így elképzelhető, hogy szokás szerint kitöröltetik.





Második tisztaság (10) - tapasztalat
"Ilona: Saját bőrünkön tapasztaltuk, mennyire befolyásol bennünket a mai világ. Ez a negatív hatás jelent meg a kapcsolatunk testi oldalán is. Nem sokkal azután, hogy egymásba szerettünk, elkapott minket a szenvedély, és az eszünk bármennyire is ellenkezett, nem tudtunk megálljt parancsolni: megtettük azt, amit csak a nászéjszakán lett volna szabad megtenni. Ebben szerepet játszott a mai világ felfogása, az, hogy nekem az előző kapcsolatomban, egy nemhívő fiúval, ez természetes volt. Lehet, hogy benne volt az is, hogy tudtuk, én nemsokára kimegyek Németországba babysitternek fél évre, és talán féltünk attól, hogy elveszítjük egymást, az egymáshoz való nagyon hamar kialakult, nagyon szoros kötődésünket. Utána rögtön borzasztó lelkiismeret-furdalás gyötört mindkettőnket. Én duplán éreztem magam nagyon rosszul. Az előző komoly kapcsolatomban, nagyon fiatalon megtettem ugyanezt, csak azért, hogy velem maradjon a fiú, és mert azt hittem, elvesz majd feleségül. Úgy éreztem, most Ádámot is én csábítottam el, vittem rossz útra. Én úgy éreztem, nekem már mindegy, a múltam miatt úgyis szennyes maradok, hiába gyóntam meg már többször is. A világ azt mondta, ez természetes, ez így van rendjén, de mi mégis nagyon rosszul éreztük magunkat minden alkalom után.
Egyszer kezembe került Varga Péter Spielhózni című könyve. Régebben is olvastam, nagyon tetszett. Most egy olyan rész ragadott magával, amire addig nem emlékeztem. Leírja, hogy ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, de minden párnak van esélye, hogy ismét tisztává váljon. Ha imádkoznak, közösen elhatározzák magukat, és bármennyire nehéz, ellenállnak a kísértésnek, akkor lelki értelemben újra szűzzé válhatnak. Ádámmal sokat beszélgettünk erről, eldöntöttük, hogy meg akarjuk ezt valósítani, és sokat imádkoztunk ezért. Többszöri nekifutásra ugyan, de végig tudtuk csinálni: a házasságkötésünk előtti kb. 1 évben (3 évig jártunk együtt) sikerült tisztán megélni a kapcsolatunkat.
Voltak nagyon nehéz pillanatok, olykor mindketten elbizonytalanodtunk, de mindig bíztattuk, erősítettük egymást, hol egyikünk, hol másikunk. Volt, hogy utolsó pillanatban tért észhez valamelyikünk. Ennek a lemondásnak a hatására éreztük, hogy valóban sikerült lelkileg tisztán lépnünk a házasságba. Máig is úgy gondoljuk mindketten, hogy jól döntöttünk: újra megtalált tisztaságunk kinccsé vált számunkra.
Ádám: Egy másik dolog, amiben a mai világ felfogása befolyásolt bennünket, hogy nem mertünk úgy összeházasodni, hogy ne lakjunk együtt legalább egy kis ideig. Ez úgy indult, hogy (ahogy mindenki), sajnos a környezetünkben sok zátonyra futott házasságot láttunk mi is. Mikor megismerkedtünk 2004. júniusában, rá 3 hónapra Ilona kiment Németországba dolgozni fél évre. Nehéz volt a 6 hónap egymástól távol, így amikor hazajött, minél többet együtt szerettünk volna lenni. Eleinte egyszer az én szüleimnél, másszor Ilona szüleinél voltunk, de mindig együtt. Végül, szép lassan, Ilona hozzánk vándorolt, és ott ragadt.
Lelkiismeret-furdalásunk volt, hogy együtt lakunk házasság előtt, mert éreztük, hogy ez nem helyes. Így aztán szabályokat állítottunk fel egymásnak: ahogy már említettük, próbáltunk tisztán megmaradni a testi kapcsolatunkban, nem akartunk próbaházasságban lenni, nem akartunk élettársak lenni, csak szerettünk volna mindig együtt lenni. Az eljegyzés után a nagypapám nagyon beteg lett. A MÉCS Napok alatt úgy döntöttünk, hogy odaköltözünk hozzá, ezzel tudunk legjobban segíteni neki. Így is lett. Úgy laktunk együtt a nagypapámnál házasság előtt, hogy betartottuk a közösen felállított szabályokat. Viszont egy hónappal az esküvőnk előtt, június elején, mindketten hazaköltöztünk saját szüleinkhez külön-külön, hogy a házasságkötéskor még inkább át tudjuk élni: az igazi közös életünk csak most kezdődik majd.
Ilona: Ma már nem értünk egyet azzal, ami a csapból is folyik, hogy az együttélés a legjobb módja, hogy megismerjük egymást. Most, az esküvőnk után érezzük igazán azt is, milyen lehet úgy összeházasodni, hogy előtte együtt él valaki: semmi különbséget nem érez, mert az esküvő után csak visszamegy a megszokott életébe. Nekünk szerencsénk volt annyiban, hogy esküvőnk után pár hónappal lett kész a lakásunk, így igaziból ketten csak ekkortól éltünk együtt.
Ha újrakezdhetnénk, ma már nem az együttélést választanánk. Az őszinte közös imák, és a közös cél többet adtak nekünk. Ráadásul az újra megtalált tisztaságunkkal a nászéjszaka varázsa se veszett el. Úgy érezzük, hogy az igazi mézeshetek pár hónapja jöttek el igazán, amikor végre csak ketten lettünk, amit évek óta vártunk. Igaz, mint kiderült, igazán sose voltunk ketten: pár héttel később, hogy beköltöztünk közös otthonunkba, decemberben kiderült, hogy már több, mint egy hónapja hárman vagyunk."
Forrás: Fészekmeleg (a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Élet- és Családvédelmi Központja által kiadott kiadvány)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!