Van újrakezdés? Ha igen, hogy?
A barátommal 1 évig sikerült "tisztán" élni, de aztán elrontottuk, volt egy kis kézimunka. A gond, hogy azóta minden megváltozott, talán egyrészt azért, mert megtapasztaltuk, hogy milyen jó volt, másrészt pedig azért mert így most "eltört" bennünk valami, és újra és újra csináltuk már úgyis mindegy alapon.:( Egyszerűen ilyen botlás után már képtelen vagyok tartani magam, mert tényleg úgy érzem, hogy már nincs mire büszkének lenni, már úgyis mély nyomokat hagytunk ezzel egymásnak. Már nem a lelki oldalát építjük a kapcsolatunknak, hanem a testit építjük le, és örökösen ezzel vagyunk elfoglalva. Hogyan tudnánk semmissé tenni? Iszonyatos lelkiismeret-furdalásunk van, de képtelenek vagyunk kilépni az ördögi körből. Kérlek adjatok tippeket az újrakezdéshez!
*nem az a kérdés, hogy bűn-e a házasság előtti szex, akinek erről van véleménye, az leírhatja máshová, de a mi hitünk szerint ez nem férhet(ne) bele.





A hitetekben nincs benne a megbocsájtás?
Megtörtént, nem tettetek kárt senkiben.
Két variáció van, házasodjatok össze, vagy éljetek külön.





Ebből kilépni már nem lehet. Ha egyszer elkezdtétek, akkor nincs megállás.
Az én hitem szerint az emberek felnőttek, és lelkiismeretük szerint el tudják dönteni, hogy mire vállalkoznak, és mire nem. Nem attól leszek jó keresztény, hogy tartom magam, ha a lelkem pl teljesen üres. Nem azt mondom, hogy fűvel-fával dugni kell, de ismerek olyan embereket, akik "tiszták", de egyébként végtelenül romlottak.





Szia!
Én úgy gondolom, hogy nagyszerű dolog, hogy így gondolkodtok mindketten, hogy szeretnétek várni a házasságig. De! Ha már így történt, hogy mégsem tudtátok megállni, akkor ezt a dolgot ne építsétek le, mert nem bűn közöttetetek.
A lelki, a szellemi,az elköteleződés- kapcsolat építésével együtt kell építeni a testit. Valóban az ideális az esküvő után a szex, mert így teljes minden. De ha így alakult, már visszalépni felesleges ezen a kapcsolaton belül.
Semmissé tenni nem lehet, ami már megtörtént, mert már így tekintetek egymásra.
De ezen kár görcsölni, a szeretetben legyetek szabadok, ahogy Jézus tanította, ő legyen a kapcsolatotokban és nem lesz gond. Vegyétek komolyan egymást! Ne a kapcsolatotok lapaja legyen ez, hanem inkább egy olyan része, amivel kifejezitek a szereteteket egymásnak. A kapcsolatnak a testi része is épp olyan fontos, mint a lelki, vagy a szellemi, vagy az elköteleződés-része. Nyugodtan engedj teret mindnek, persze a megfelelő időben és a lelkiismereted szerint.
Isten áldjon!





Szia!
Én először is a többi válaszadót kritizálnám, mivel pont azt írták, amire azt mondtad hogy ne írják. Ennyire nem lehet rossz a szövegértésetek...
Másodszor is: Nagyon tisztelendő dolog, hogy egy évig bírtátok, ez nagy teljesítmény, gratulálok nektek! Tapasztaltam már én is ilyet, hogy hosszú idő után bűnbe estem - bár én nem társasan, hanem egyedül -, és elindult egy ördögi kör. Az ember egy ideig nem tud kikecmeregni belőle, bármennyire próbálkozik. Ez azért van, mert saját erődből próbálkozol. Hívjátok segítségül Jézust, együtt imádkozzatok hozzá, kérjetek bocsánatot, ha katolikusok vagytok, gyónjátok meg.
Bízzatok az Úrban, mert ő mindenre képes, és megszabadít titeket a bűntől, ezért ontotta értünk vérét a kereszten. Jézussal mindig megbocsát az igaz bűnbánóknak. Hívjátok őt segítségül és bármire képesek vagytok!





A Kérdező nem említete a vallását, miért kell rögtön a katolikusokkal, Jézussal jönni?
Nem tartozik a tárgyhoz.





1.:Amikor katolicizmust emlegettem, odaírtam, hogy HA, katolikusok, akkor gyónják meg.
2.:Igazad van abban, hogy nem biztos, hogy keresztények. Bocsánat, ha ezzel megsértettem a kérdezőt. Ha nem vagy keresztény, vedd úgy, hogy Istent írtam, és ne nézzétek a keresztről írt mondatomat. Bízzatok Istenben, mert vele együtt képesek vagytok legyőzni a bűnt.
3.:Én legalább nem azt írtam, amit kifejezetten kért, hogy ne írjak le. Inkább azokat kifogásold, akik nem vették figyelembe a kérdező kérését.
Ő református, én katolikus vagyok, szóval lehet nekünk Jézusról írni:D
Köszönöm a válaszokat, kicsit vegyesek.
Az egy dolog, hogy megbocsájtja a bűnt. De abbahagyni nehéz.
Sok válaszadó szerint nincs értelme azon küzdeni, hogy ezt megfékezzük. Nem teljesen értem, hogy miért. Nincs 2. tisztaság? Tiszta lap? Mert attól, hogy a házasság felé tart a kapcsolatunk, egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz a férjem. Persze nagyon szeretném, de még el se jegyeztük egymást.
Sokat imádkozunk, hogy sikerüljön. Lehet, hogy csak idő kell hozzá.










Kedves kérdező, te hány év múlva szeretnél férjhez menni?
A korod szabad megtudni?
Miért jöttél össze a barátoddal? Szereted a lelkét vagy csak a teste vonzott egy jó ki szexre? Én úgy gondolom mindkettő és ez természetes. Bár nem kérted, hogy írjam le az igazat, de megteszem neked.
A szex semmilyen formában nem bűn. Viszont továbbra sem játék és két érett ember kölcsönös akarata szükséges hozzá. Amennyiben te azt az "erkölcstelen" életet választanád, hogy csak a dugás számít, az sok minden bajba keverhet téged és másokat is (főleg ha nem vagy őszinte).
De ebbe most ne menjünk bele. Senkinsek sem árt alapból (ha normálisan védekeztek) és ez a lényeg, bárki bármit mond:P
Nos a házasság pedig nem akkor jön létre, amikor egy papnak nevezett pasas azt mondja neked, hogy összeadott benneteket. Ha ti eldöntitek hogy egymást szeretitek, akarjátok és egész életre tervezitek a kapcsolatot, akkor ti házasok vagytok. Miben más ha egy pap vagy egy másik ürge mondja, hogy ti házasok vagytok? Tudom, sok helyen kidobnak egy csomó pénzt, jön a csillogás-villogás, nagy ünnepek, rengeteg ajándék, rokonok okkult dolgok stb...
Egyetlen szép van az egészben, hogy vártok egymásra és látszik, hogy nem csak a testre hajtotok. No de évekig?
Ez után a ceremónia után, miért ne történhetne minden úgy, mint nélküle? Pl. találsz valaki "jobbat". Vagy összevesztek? Csak akkor vagy képes problémát megoldani és elkötelezni magad, ha rádhúzták, hogy házas vagy?
Hidd el, ha kis gyerekek vagytok, megbízhatatlanok, akkor nem való nektek még a komoly kapcsolat és főleg nem a sex.
Neked most az a gondod, hogy huzigáltad, neked meg simogatták házasság előtt. Legalábbis én ezt értettem meg a kérdésedből. Most erre mit lehet mondani? Szerintem nem bűn.
Akik szerint meg bűn tudod jól, hogy mit fognak válaszolni, hiszen te is tudod miért bűn szerintetek, nem? A bűnbocsátásról hallotál már kis szívem?
A másik gondod szerintem, hogy a te szótáradban már nem vagy szűz, tiszta. Tehát veszítettél az értékedből. Na ez egy baromság, amit azonnal kiverhetsz a fejedből.
A kapcsolat két emberen múlik midnen és nem egy emberen. Ha a párod bűnös és hibázik, azért nem te leszel a hibás. A házasság is tönkre mehet bármikor...
Szép életet neked, sok boldogságot;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!