Mit jelent a purgatórium tanítja egyáltalán a Biblia?

Vajon tanítja-e valahol a Biblia a tisztítótűz vagy a pokoltűz tantételét? Ma a kereszténységben sok tudós nemmel válaszolna. A New Catholic Encyclopedia kijelenti: „Nos, a tisztítótűz katolikus tantétele hagyományon alapul, és nem a Szentíráson.” A pokollal kapcsolatban az A Dictionary of Christian Theology megjegyzi: „ Az Ú[j]sz[övetség]ben semmi jelét nem találjuk annak, hogy kezdetben prédikáltak volna a pokoltűzről.”

Sőt nemrégen szalagcímre került, hogy az anglikán egyház tanítói bizottsága a pokoltűz tantételének megtagadását javasolta. Dr. Tom Wright, a litchfieldi székesegyház főesperese kijelenti, hogy a pokolról alkotott eddigi nézet „Istent úgy állította be, mint valami szörnyet, és sokakban mély nyomot hagyott pszichikailag”. A bizottság beszámolója szerint pokol „egyáltalán nem létezik”. Ugyanígy a New Catholic Encyclopedia is megjegyzi a katolikus nézetről: „ A teológia manapság úgy közelíti meg a pokol problémáját, mintha az az Istentől való eltávolodás lenne.”

Valójában amit a Biblia tanít a lélekről, az ellentétben áll a tisztítótűz és a pokoltűz tantételével. A Biblia gyakran beszél a lélek haláláról. „ Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik” (Ezékiel 18:4, Újfordítású revideált Biblia). A Biblia szerint a halottak öntudatlanok, nem képesek fájdalmat érezni. „ Az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7). A reménység, melyet a Biblia tartogat a halottak számára, az a jövőben bekövetkező feltámadás. Amikor Jézus barátja, Lázár meghalt, Jézus a halált az alváshoz hasonlította. Lázár testvére, Mártha a következő szavakkal nyilvánította ki, hogy reménykedik abban, amit a Biblia tanít: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.” Jézus, azzal hogy feltámasztotta Lázárt a halálból, megerősítette az emberiség számára ezt a reménységet (János 5:28, 29; 11:11–14, 24, 44).

A történészek rámutatnak, hogy az a tantétel, hogy az embernek van egy különálló, halhatatlan lelke, nem a Bibliából, hanem a görög filozófiából származik. A New Catholic Encyclopedia megjegyzi, hogy az ókori héberek nem úgy tekintették az embert, mintha annak egy fizikai teste és egy anyagtalan lelke is lenne. Ez a mű a héberek hitnézetéről a következőt jelenti ki: „ Amikor az első ember, akit Isten a földből formált, megkapta az élet leheletét, »élő lény« lett (1M[ózes] 2.7). A halált nem az emberben lévő két rész különválásának tekintették, mint ahogyan azt a görög filozófia tartja; a halálkor az élet lehelete eltávozik, az ember pedig »halott lény« lesz (3M[ózes] 21.11; 4M[ózes] 6.6; 19.13). Mindkét esetben a »lény« szó a héber [ne′phes] szó lehet, amelyet gyakran fordítanak »léleknek«, de valójában teljes mértékben megegyezik magával a személlyel.”

Ugyanez az enciklopédia megjegyzi, hogy a katolikus tudósok az utóbbi időben „azon a véleményen vannak, hogy az Ú[j]sz[övetség] nem tanítja a lélek halhatatlanságát a hellenisztikus [görög] értelemben”. Ezzel foglalja össze: „ A probléma végső megoldása nem annyira a filozófiai elméletekben keresendő, mint inkább a feltámadás természetfölötti adományában.”

Mint valami mantrát hajtogatod ugyanazt...

A New Catholic Enciklopediát is egyértelműen szándékos megtévesztésül idézgeted folyton. Aki, ami olyanokat tanít és ír, mint az az enciklopédia; NEM katolikus. Semmi köze az Egyházhoz és tanításához!

A Pokol tüzes voltának és a tisztítótűznek sincs sok köze egymáshoz. Eddig az Egyház János Jelenéseire támaszkodva írta le tűzes pokolként a kárhozatot. Vagy talán a Jelenések könyve sincs benne a Bibliában? De sem ez a leírás, sem az Istentől elidegenedett állapot nem egymást kizáró kötelező hittételek. És mivel egy Tanú sem tért még vissza a kárhozatból, felesleges állításokat tenned annak mibenlétéről.

Valójában szerintem nem minden vallástörténész tök hülye, és pedig a legtöbb pártatlan ilyen ember is egyetért abban, hogy mi Biblián kívüli, filozófiai tanítás és mi nem. Tudod ez remekül nyomon követhető az irodalmi források alapján is. Az amerikai katolikus enciklopédiák egyébb infók szerint is katolikus művek, bár persze senkinek sem kötelessége egyet érteni azzal, amivel nem akar!

Sok minden kizárja a tisztítótűzet, mint bibliai tanítást, de egy dolog 100%-ban: ez pedig a halhatatlan lélek hiánya a Szentírásban, mert sajna bárhogy is erőltetjük, a "lélek", mely az embert magát, vagy az életét jelenti, halandó! Nem beszélve arról, hogy az állatokat is "lelkeknek" nevezi a Biblia. Persze még ezek ellenére is lehet hinni a halhatatlan "lélek"-ben, de akkor Jézus helyett, Platont kellene megválasztani megváltónak. Részemről maradok Jézusnál!

"mivel egy Tanú sem tért még vissza a kárhozatból,"

Nem is fog.

1De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. 2Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást. 3Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el.

2Pét 2,1-3

20:31-es, te nem Jézusnál maradtál, hanem leragadtál Jehovánál...

Mind a tisztítótüzet, mind a lélek halhatatlanságát világosan tanítja a Biblia!

Azért mert Platón megsejtett valamit az igazságből, az igazság már nem is igazság?

Ha egy pogány azt mondja, hogy az embert valamiféle isten teremtette, akkor Jehova Tanúi tagadni fogják az ember teremtett voltát?

Ha ismernéd a katolikus tanítást és nem csak vaktában vagdalkoznál, beláthatnád, hogy a lexikonodnak semmi köze a katolikus hithez.

Mi a tisztítóhely?

A tisztítóhely azok állapota, akik Isten barátságában halnak meg, ám jóllehet biztosak örök üdvösségük felől, még tisztulásra van szükségük ahhoz, hogy beléphessenek a mennyei boldogságba.

Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.

Az Egyház a választottaknak ezt a végső tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a tisztítóhelyre vonatkozó tanítását főleg a Firenzei és a Trienti Zsinaton fogalmazta meg. Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva, [Például 1Kor 3,15; 1Pt 1,7.] tisztító tűzről beszél: Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet előtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az ’sem ebben, sem az eljövendő világban’ (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. E kijelentésből következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendőben bocsáttatnak meg. Minden bűn, még a legkisebb is, a teremtményekhez való rendetlen ragaszkodással jár, ami szükségessé teszi a tisztulást, akár itt a földön, akár a halál után, az úgynevezett purgatóriumban (tisztítótűz, tisztítóhely). E tisztulás szabadít meg attól, amit "ideigtartó büntetésnek" nevezünk.

Vagyis akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.

Hogyan tudunk segíteni a tisztítóhelyen tisztuló lelkeknek?

A szentek közösségének erejében a földön élő hívők segíthetik a tisztítóhelyen lévő lelkeket, azáltal, hogy fölajánlják értük közbenjáró imáikat, különösen az eucharisztikus áldozatot, valamint alamizsnákat, búcsúkat és bűnbánati cselekményeket.

Ez a tanítás a halottakért való imádság gyakorlatára is támaszkodik, melyről már a Szentírás beszél: "Azért mutatott be (Makkabeus Júdás) engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak 12,46). Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az alamizsnát, a búcsúkat és a vezeklést is az elhunytakért. Segítsük őket és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által: [Vö. Jób 1,5.] miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani imádságainkat értük.

Olvasnivaló a témában:

[link]

[link]

A purgatórium a megtisztulás egy ideiglenes állapotát jelöli azoknak, akik kegyelmi állapotban haltak meg, de még szükségük van arra, hogy az elhalogatott tökéletlenségeiktől, hibáiktól (bocsánatos bűnök, földi ragaszkodás, elégtétel meg nem adása) megszabaduljanak, mielőtt belépnének a mennybe.

Tehát a purgatóriumnak semmi köze sincs a megigazuláshoz, vagy az üdvösséghez, hiszen a purgatóriumba csak megigazultak léphetnek, illetve ők már végső soron üdvözültek. A purgatóriumnak az ember tökéletes szentségéhez, megszentelődéséhez van köze, ami során elég, megsemmisül fennmaradt önszeretete.

Az igaz, hogy maga a „purgatórium” szó nincs benne a Szentírásban, ugyanúgy, ahogy nincs benne pl. a „Szentháromság”, a „megtestesülés” vagy akár a „Biblia” szó se. De nem is a szó a fontos, hanem a szóhoz kapcsolt tanítás. És az a tanítás, ami szerint a választottak végigmennek egy végső megtisztuláson – ami se nem a menny, se nem a kárhozat állapota –, világosan benne van mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben.

Szám 20,12 – Mózesnek és Áronnak bár megbocsátott Isten, mégis megbüntette őket.

2Sám 12,13-14 – Dávidnak is bár megbocsátott, mégis megbüntette őt.

Lev 26,43 – „le kell vezekelniük bűneiket, amelyekkel megszegték parancsaimat és megvetették törvényeimet.”

2Makk 12,42-45 – Imádkoznak a halottakért, hogy azok megszabaduljanak bűneik alól.

Bár ezt a könyvet a protestánsok nem tartják sugalmazottnak, és nincs is benne a protestáns Bibliákban, azonban magát a történelmi tényt, illetve az erről szóló szavak realitását nem hagyhatják figyelmen kívül.

1Jn 5,16-17 – Van olyan bűn is, ami nem halálos.

Jak 3,2 – „Mert sokban vétünk mindnyájan.”

Jel 21,27 – Tisztátalanok nem léphetnek a mennybe.

Mt 12,36 – „Minden hiábavaló szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.”

Lk 12,41-48 – A halál utáni büntetésnek különböző fokozatai vannak.

Mt 5,48 – „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Zsid 12,14 – Megszentelődés nélkül senki sem látja meg az Urat.

2Kor 7,1 – „őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől, így teljessé tesszük megszentelődésünket Isten félelmében.”

Zsid 12,23 – A mennyben mindenki tökéletes.

Mal 3,2-3 – „De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? és ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak.”

Mt 5,25-26 – Amíg meg nem fizetjük az utolsó fillért is, addig nem jutunk ki a börtönből (utána igen).

Mt 18,23-35; Lk 12,58 – A börtönből addig nem jutnak a mennyek országába, amíg ki nem fizetik tartozásukat.

Mt 12,32 – „ha valaki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsátanak meg sem ezen a világon, sem az eljövendőben.”

Mik 7,9 – „Az Úr haragját el kell viselnem - hisz vétkeztem ellene - mindaddig, míg ítéletet nem hoz ügyemben, és igazságot nem szolgáltat nekem. Elvezet a világosságra és megláthatom igaz tetteit.”

1Kor 3,11-15 – Tűz fogja kipróbálni mindenki munkáját. Üdvözülni fognak, de csak mintegy tűz által.

Zsid 12,29 – „Mert a mi Istenünk emésztő tűz.”

Iz 4,4 – „majd az Úr lemossa Sion leányáról a szennyet, és megtisztítja Jeruzsálemet a vér bűnétől az ítélet lelkével és a tűz lelkével” (vö. Iz 6,5-7; 33,11-14)

A tisztítótűz: Egy tisztulási hely, ahol azoknak kell szenvedniük, akik haláluk pillanatában ugyan a megszentelő kegyelem állapotában voltak, de bűneikért kiérdemelt összes büntetésüket még nem töltötték le – létezése katolikus dogma. A Szentírás ezt mondja: „Szent s jámbor gondolat… a halottakért imádkozni…., hogy megszabaduljanak bűneiktől.” (2 Mak 12,46) A keresztények ezért minden időben imádkoztak halottaikért és lelkük üdvösségére szentmiseáldozatot mutattak be. Erre már a legkorábbi időkből is vannak bizonyítékaink. Ezeknek a gyakorlatoknak azonban semmi értelmük nem volna, ha nem lenne tisztítótűz, hiszen a mennyország szentjeinek nincs szükségük imáinkra, a pokol elátkozottjainak pedig ezek semmit nem használnak.

&nbs; Már a józan megfontolás is azt mondja, hogy észszerű dolog egy tisztítótűz létezése, hiszen bár sokan halnak meg Istennel megbékülve, de ezek közül sokan életükben mégsem törődtek eleget lelki üdvükkel, és nem igyekeztek vezekelni bűneikért. Ezért ők még nem készek arra, hogy a végtelenül szent Isten színe elé lépjenek, hanem lelkük tisztulását, melyet a földön elhanyagoltak, még be kell pótolniuk. Bár a protestantizmus általában nem fogadja el a tisztítótűz létezését, a protestáns K. A. Hase-nek el kell ismernie: „A legtöbb haldokló túl jó a pokolra, de biztosan túl rossz a mennyországra; nyíltan be kell vallani, hogy e kérdésben a reformált protestantizmusban homályosság uralkodik.”

Néhány szent, kinek természetfölötti tudás adatott a tisztítótűzről, arról biztosít bennünket, hogy a megholt lelkek maguktól rohannak a tisztítótűz lángjaiba, mivel világosan felismerik, hogy a maguk tökéletlen, foltos állapotában nem léphetnek Isten boldogságos látására.

&nbs; A tisztítótűzben szenvedő lelkek biztosak lelkük üdvösségében. Ennek ellenére helytelen dolog lenne a tisztítótüzet könnyedén venni, hiszen a szentek arra tanítanak, hogy a tisztítótűz kínjai nagyon nagyok. Maga a legenyhébb szenvedés ott súlyosabb, mint az evilági legnagyobb kín. Genovai Szent Katalin mondja: „Aki ezen a világon kitölti büntetését, az néhány fillérrel egyenlíti ki ezer dukátos tartozását. Aki azonban bűneiért csak a következő életben vezekel, az néhány fillér helyett ezer dukáttal fizet.” Isten tehát bőkezűen jutalmazza a földön önként viselt szenvedéseinket és áldozatainkat és kevéssel is megelégszik. A tisztítótűzben azonban az igazságosság egész szigorát el kell tűrni. Emellett a tisztítótűzben a szenvedést mindennemű megszakítás nélkül kell elviselni, míg ebben az életben még a legnagyobb kín is vigasztalással és szünetekkel súlyt csak bennünket.

A tisztítótűz szenvedései biztosan különböző súlyosságúak annak az állapotnak megfelelően, melyben a lélek halála pillanatában volt. Egyes lelkek éppen csak átmennek a tisztítótűzön, másoknak viszont nagyon sokáig kell ott maradniuk: évekig, évtizedekig vagy akár évszázadokig.

&nbs; A szegény lelkek fő büntetése az Isten látásától való megfosztottságuk. Mikor a lélek elhagyja a testet, minden tévedés és szétszórtság megszűnik. A lélek akkor egész pontosan felismeri, hogy csak Isten a célja, hogy mindenen felül egyedül Ő méltó a szeretetre, és semmi egyébnek nincs értelme. Ezt az Istent még nem birtokolhatni, látására talán még sokáig várni, jelenti a legnagyobb kínt a tisztítótűz lakói számára. Ehhez jönnek még más büntetések, azoknak a bűnöknek fajtája szerint, melyeket a lélek földi életében elkövetett.

&nbs; Miként azt fentebb már láttuk, a szegény lelkek önként mennek a tűzbe. Ezért súlyos szenvedéseiket a legtökéletesebb megadással tűrik, anélkül, hogy perlekednének vagy morognának miatta. Ezáltal a szenvedések türelmes elviseléséhez példaképül szolgálnak számunkra. Próbáljunk meg segíteni nekik azzal, hogy imádkozunk értük, búcsút nyerünk számukra és misét mondatunk érettük. Ezzel enyhíthetjük és megrövidíthetjük szenvedéseiket. A szegény lelkek meg fogják nekünk ezt hálálni azzal, hogy majdan ők járnak közbe érettünk.

„Ha lelkünket a katolikus Egyházzal összhangba akarjuk hozni, akkor igazi jámborsággal kell megemlékeznünk a tisztítótűzben szenvedő szegény lelkekről, hiszen minden valószínűség szerint mi magunk is több-kevesebb időt ott fogunk eltölteni – vágyjunk erre, ez kiválasztottságunk jele lesz. Ha mi Isten szentségét és hasonlíthatatlan tisztaságát fel tudnánk ismerni, nem csodálkoznánk, hogy Ő tökéletlenségeket fedez fel bennünk, melyek nem egyeztethetőek össze a Legszentebb Szentháromság szentségével.” (Lefebvre érsek, Lelki útmutató, 81. oldal)

Mi történik pontosan abban a pillanatban, amikor a lélek, úgymond, kiűzetik a testből, melyet ezáltal a lélek tovább nem tölt meg élettel?

Szent Tamás úgy véli és ezzel magának Urunknak szavaira támaszkodik, hogy a lelkek annak az állapotnak megfelelően, melyben éppen vannak, maguktól keresik fel azokat a helyeket, melyek számukra ki vannak jelölve ugyanúgy, ahogy a testek azokat a helyeket keresik fel, melyhez nehézkedésük folytán vonzódnak. Azok a lelkek, melyek a kegyelem állapotában vannak és melyeknek tökéletes a szeretete, a mennyországba mennek, ahol azonnal élvezik Isten látását, és ott várnak az üdvösség betetőzésére, melyet testük feltámadása hoz meg számukra.

Azok a lelkek, melyek ugyan szintén a kegyelem állapotában vannak, melyeknek szeretete azonban a bocsánatos bűnök miatt csökkent és így nem tökéletes, és melyeknek a már bocsánatot nyert bűneikért még büntetést kell szenvedniük, a tisztítótűzbe mennek.

Azok a lelkek, melyeket csak az ősbűn terhel, de különben személyes bűnük nincs, a limbusba mennek, ahol ugyan nem részesülnek Isten látásában, de természetes boldogságnak örvendenek. (A limbus patrum-ban, melyet a pokol tornácának is hívnak, kellett az ószövetségi igazaknak Krisztus mennybemeneteléig kín és szenvedés nélkül az eladdig zárt mennyországba való belépésre várniuk. A limbus patrum a helye vagy állapota azoknak a gyermekeknek, akiket egyedül csak az ősbűn terhel, kik sem a mennyországban, sem a pokol kínjaiban nincsenek.)

Azok a lelkek, akik a súlyos bűn állapotában vannak, kik meg vannak fosztva a szeretettől, örökre a pokolba mennek, ott várnak testük feltámadására, mely további szenvedést hoz majd számukra.

Három hely örök: a mennyország, a limbus és a pokol, és semmilyen közbenjárás, semmilyen ima, semmilyen jócselekedet, semmilyen kérlelés nem tudja az ott tartózkodó lelkek állapotát megváltoztatni.

Nyilvánvaló tehát, hogy minden imának, minden közbenjárásnak, minden búcsúnak, minden alamizsnának, melyet az Egyház az elhalálozottak javára tanácsol vagy végez, csakis az lehet a célja, hogy a tisztítótűzben levő lelkeknek, kik saját maguk számára már semmit sem tudnak tenni, hozzon könnyebbülést és szabadulást.

Ezért fontos arra a tényre súlyt fektetni, hogy a tisztítótűz létezése hittétel. Aki a tisztítótűz létezését tagadja, az eretnek.

Ha a tisztítótűz nem létezne, akkor értelmetlen lett volna mindaz, amit az Egyház fennállása óta tett vagy a hívőktől tenni követelt azért, hogy a halottak lelkének javára fordítsa. A tisztítótűzben levő lelkek minden bizonnyal folyvást közelebb jutnak a mennyországhoz és tisztulásuk után kiszabadulnak, de a küzdő Egyház közbenjárása, különösen a szentmise bemutatása, hatásosan segíthet nekik, hogy ez gyorsabban következhessen be.

A tisztítótűzben levő lelkek szeretettől áthatva ugyanígy közbenjárhatnak érettünk. Annál szívesebben teszik ezt, minél jobban próbálunk mi segíteni rajtuk.

Ha a katolikus Egyház szellemiségével összhangban akarunk lenni, akkor igazi áhítattal kell gondolnunk a tisztítótűzben levő lelkekre, hiszen minden valószínűség szerint több-rövidebb ideig mi is ott leszünk – kívánjuk ezt magunk számára, hiszen ez kiválasztottságunk jele. Ha Isten szentségét és összehasonlíthatatlan tisztaságát fel tudnánk fogni, nem csodálkoznánk, hogy Ő tökéletlenségeket talál bennünk, melyek a Legszentebb Szentháromság szentségével nem egyeztethetők össze.