Miért van még ma is ennyi vallásos ember és ilyen kevés ateista?
Próbáld meg elfogadni, hogy te előbb fogsz eltűnni.
Gonosz, vallásos emberekkel körülvéve fogod leélni modern, felvilágosult életedet.
ne félj, max 50évet adok a vallásoknak, a templomokba már úgyis csak öregasszonyok járnak, a fiatalok többségének pedig van annyi esze hogy ne higgyenek ilyen baromságokban.
Én személyesen reménykedek valami tudományos felfedezésben ami a gyökereiben megdönti az egész istenhitet, habár ezek a papok mindenbe bele tudják magyarázni a saját elméleteiket(mondjuk ez a dolguk :D)
A fejlett világ kulcsa az ateizmus :D
Ez nem úgy működik, hogy ahogy belépünk a harmadik évezredbe tömegesen kell elhagynia az embereknek a vallását. Rengeteg olyan feltétel adott, ami a vallások előretörésének kedvez. A természettudományos tárgyakat pocsékul oktatják, a létbizonytalanság nagy, a vallásoknak évezrede hagyományai vannak, erős a vallásos lobbi, ráadásul sokaknak jó üzlet a vallás. Ezek mind erősítik a vallást évszámtól függetlenül.
A politika számára is fontos a vallás, minden országban vannak olyan pártok (nálunk például épp kormányon), akik őket célozzák meg, mert egy jól körülhatárolható csoport.
Érdemes megnézni, hogy ahol jó az oktatás és általánosan magas az életszínvonal, ott több az ateista és még az istenhívők körében is kisebb jelentőségű a vallás.
18:50
Mennyivel reálisabb, hogy egy bizonyos Isten egyszer csak fogta magát és teremtett egy világot? Meg a többi igen reális dolog ami a Bibliában van? Ha így történt, miért nincs itt és uralkodik az emberiség felett? (Látható, egyértelmű módon.)
18:52
Én egyetértek veled, de az hogy nem járnak templomba a fiatalok, nem jelenti azt hogy nem hívők.
18:57
Úgy hallottam Svédországban és Norvégiában pl. kevesebb a vallásos ember, de nem tudom ez mennyire igaz.
Ha a hivatalos adatokat nézzük csak akkor van több vallásos. Most komolyan, voltatok már templomban? Egy vasárnapi misén nincs ott a lakosság 10%-a sehol sem.
Én sem vagyok vallásos, mégis meg vagyok keresztelve, első áldoztam, bérmálkoztam, népszámlálásnál katolikusnak írom be magam, mert HAGYOMÁNY. Nem azért, mert tényleg hiszek is benne, és ezzel így van szerintem a "vallásosak" nagy része.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!