A biblia azt írja, hogy a Hold?
... isten műve, ő helyezte az égboltra, hogy megvilágtsa az éjszakát.
A tudomány azt írja/mondja, hogy évmilliárdokkal ezelőtt a Földbe csapódott kisbolygó szakított ki a Földből milliárdnyi kőzetet, ami aztán a földkörüli pályán mozogva eggyé vált, és ebből lett a Hold.
Melyik az igaz?
Na, mit mondtam,kérdező, hogy mit fogsz tenni... :P
Már annyira ismerem ezt a fajta embert, amilyen te is vagy; teljesen kiszámíthatóak a lépéseitek, a reakcióitok.
Sejtem, hogy nem fogod ezt tenni, de azért leírom: Ha a kereszténységet, a Bibliát kritizálni akarod, tedd azt; csak előtte ismerd meg alaposan, készülj fel belőle. Mert ez így szánalmas, csak a saját tudatlanságoddal égeted magad.
A bemásolt idézeteidhez először is annyit: Még csak a motiváció sem azonos ezekben, tehát különböző fajták. És most sorolom:
1. Soha senki nem mondta, hogy ez lenne a követendő példa, sőt, ellenkezőleg, ez egy negatív példa. Testvéreinek ugyanis azt mondta évekkel később József: "Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Úr jóra kívánta azt fordítani." Mivel kiszabadult a kútból, és Egyiptom egyik főemberévé vált... Gondolom, az egész sztoriról halvány gőzöd sincs.
2. A más kárára elkövetett sértések / bűncselekmények esetén a törvényes és jogos szankció, mely a viszonosság és az arányosság elvét tükrözi; kettős tartalmú:
a., Aki törvényt sért, kapja meg méltó büntetését. Teljesen jogos, nem gondolod? Ha téged valaki jól helybenhagy az utcán például, nem fogod megköszönni neki, hanem - joggal - a hatóságokhoz fordulsz jogorvoslatért.
b., A büntetés az elkövetett bűnnel arányban álljon, tehát ne legyen sem több, sem kevesebb. A mai jogrendi szabályozás is hasonló: egy "sima" 8 napon belül gyógyuló sérülés okozása nem ugyanolyan súlyú, mint egy 8 napon túl gyógyulóé, vagy egy gyilkosságé. Gondolom, ez is tiszta.
3. - 4. Bizonyos törvények megszegése halálbüntetéssel járt, más lehetőség híján. Ebben nagy változás történt Jézus Krisztus által, de a zsidó vallásban sem ölnek már meg senkit ezek miatt (nem mintha olyan sok eset lenne feljegyezve, amikor valóban megköveztek embereket...)
Tehát akkor mire is tanít a Biblia? Ezen példák alapján arra, hogy mi a jó és mi a rossz, jó erkölcsre és igazságosságra.
Üdv.:)
Mi van? Én annyit mondtam, hogy ez egy horrorkönyv, és erre hoztam fel példákat. Bizonyítottam, hogy milyen sok erőszak van benne, és ez akkor is igaz, ha ti ezt is kimagyarázzátok.
Itt van még néhány útmutató az élethez, a bibliátokból:
5 Móz. 12,31 „Ne cselekedjél így az Úrral, a te Isteneddel, mert mind azt az útálatosságot, a mit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel; mert még fiaikat és leányaikat is megégetik vala tűzzel az ő isteneiknek.”
„Raboljatok ezüstöt, raboljatok aranyat; száma sincs a rejtett kincseknek, gazdag minden drága edényben.” (Náh. 2.9)
„És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.” (Mát. 21.2, Márk. 11.2, Luk. 19.30, Ján 12.14)
Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot.” (2Móz. 3.22, 2Móz. 11.2)
„Ímé az Úr a hazugságnak lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak szájába; és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.” (1Kir. 22.23, 2Krón. 18.22)
Vidiripi
Kérdező!
"5 Mózes 12,31 „Ne cselekedjél így az Úrral, a te Isteneddel, mert mind azt az útálatosságot, a mit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel; mert még fiaikat és leányaikat is megégetik vala tűzzel az ő isteneiknek.”
Szokás szerint kihagytad az előzményeket.
Ugyan is ha figyelmesen olvasnál akkor azt is tudnád hogy ez a bibliai vers nem a zsidókról beszél hanem az őket körülvevő népekről. Amelyeknek olyan szokásaik voltak hogy gyermekeiket feláldozták az isteneiknek.
Na ná hogy az ilyen embereket kiirtotta az Isten.
A saját vér szerinti gyerekeiket áldozták fel az isteneiknek.
5Mózes 12:29 Ha majd kiirtja Istened, az ÚR azokat a népeket onnan, ahova bemégy, hogy elűzd azokat magad elől, és ha elűzöd őket, és a földjükön laksz, 30 vigyázz, hogy tőrbe ne ess, azokat követve, akik kipusztultak előled. Ne kérdezősködj isteneikről, és ne mondd: Hogyan tisztelik ezek a népek az isteneiket? Én is úgy akarok tenni! 31 Ne tégy úgy az ÚRral, a te Isteneddel, mert azok csupa olyan dolgot tettek isteneik tiszteletére, ami az ÚR előtt utálatos, és amit gyűlöl. Még fiaikat és leányaikat is elégették isteneiknek
"Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot.”
Akkor te most mész Egyiptomba s kérsz mindenkitől aranyat és ezüstöt?
Tehát magad is bevallod, hogy a bibliai isten egy vérengző fenevad!
„És szóla Saul fiának, Jonathánnak, és a többi szolgáinak, hogy öljék meg Dávidot;” (1Sám. 19.1)
„És vegyétek körül a királyt, mindenki kezében fegyverével, és a ki a sorokba benyomul, ölettessék meg, és a király körül legyetek kijövetelekor és bemenetelekor.” (2Kir. 11.8)
„Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!” (Zsolt. 137,9)
Kisdedeiket szemök előtt zúzzák szét, házaikat elzsákmányolják, és feleségeiket megszeplősítik.
Drága és áldott egy isten!
Vidiripi
"Tehát magad is bevallod, hogy a bibliai isten egy vérengző fenevad!"
Hol állítottam az ellenkezőjét?
Szóval akkor mész Egyiptomba?
Vidiripi
Ezt én soha nem állítottam! Ezt te állítod!
Amennyiben értelmi képességeid teljes birtokában vagy úgy te magad is megtudod ezt állapítani.
Csak az a baj hogy eddig a SAJÁT gondolataiddal nem találkoztam. Ez vajon miért van?
Te mit gondolsz? Mit érzel?
Kérdező, sokáig akarod még égetni magad a tudatlanságoddal és az unintelligens hozzáállásoddal? Kapjál már a fejedhez egy kicsit...
Napokkal ezelőtt előre megmondtam, hogy mit fogsz csinálni, mivel ismerem ezt az embertípust; tessék, idézem saját magamat a 04. 06-i válaszomból:
"Ha meg igazán érdekelnék azok a dolgok, amelyeket _lehet tudni_ , akkor utánanézne maga, és felkészülten és alaposan tárgyalna / vitázna. Most legfeljebb kiragad néhány részletet a Bibliából [valamelyik ateista honlapról... :P ], aztán nagyon okosnak hiszi magát. Holott ha előre eldöntötte magában, hogy szerinte mi az igazság, akkor nem fogja felismerni, amikor valóban találkozik vele."
Aztán 04. 07-én ezt írtam neked: "Sejtem, hogy nem fogod ezt tenni, de azért leírom: Ha a kereszténységet, a Bibliát kritizálni akarod, tedd azt; csak előtte ismerd meg alaposan, készülj fel belőle."
Már másodszor lett igazam. :)
Amit meg le sem írtam, az is nyilvánvaló volt: akárhány állításodat is megcáfolja valaki, azt nem veszed figyelembe vagy kimagyarázod; vagy egyszerűen továbblépsz és másolod a következő adagot. Mert ahhoz aztán sok ész kell: Ctrl + C, aztán Ctrl + V ...
Egyetlen saját gondolatot nem voltál még képes összehozni, pedig alkalmad lett volna rá bőven.
Gyönyörűen igazoltad, amit írtam: nem tudni akarsz, simán csak kötözködni. Tölthetnéd hasznosabb dolgokkal is az idődet nyugodtan, például tanulással. Azzal legalább nem egy hamis önbecsülést építenél fel magadnak... Sok szerencsét hozzá.
Vidiripi
Kérdező!
"Én elmondtam már, hogy a biblia egy horror vagy thriller könyv csupa mesével."
Dehogy mondat el! Te csak bemásoltad ez nem személyes kutatáson alapul csat találtál valami és lemásoltad. S ráadásul nem is érted.
De nyugodtan szól ha tudni akarsz a világról s elmesélem neked hogy a bibliai a világhoz képest nem is szörnyű sőt ha a halottak számát veszem alapul akkor még az első világháború is lepipálja. Na az az igazi horror s ezt még fokozni is lehet mert kettő volt. Hozakodj már elő a saját gondolataiddal is. Mert eddig csak utánoztál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!