Hogyan lehet hinni Istenben?
Kérdező, szinte csoda, hogy ezt mondhatom, de a legutóbbi kommenteddel maximálisan egyetértek. Annyit pontosítanék, hogy 23 éves hitgyülis létemre két diplomám van és állásom, de ezeket is Isten segítségének köszönöm!
De a másik része: "meglátjuk, ki jár jobban" teljesen igaz. :) Sőt, kívánom inkább, hogy jobban járj, mint én!
(Tp.)
Bizony fizika, egyszerű impulzusmomentum-megmaradás.
De erre is olyan könnyedén rávágják az emberek, hogy ez fizika, természetesen meg lehet magyarázni. Úgy látszik nem sikerült rávilágítanom a lényegre: miért van fizika?
"A matematikának a természettudományok terén való hasznossága a csodával határos. Nincs is rá racionális magyarázat. Mert semmiképpen sem természetes, hogy legyenek "természeti törvények", és még kevésbé kézenfekvő, hogy az ember felfedezhesse őket. Az a tény, hogy a matematika nyelve alkalmas a fizikai törvények megfogalmazására, csodálatos ajándék, amelyet soha nem leszünk képesek igazán megérteni vagy kiérdemelni." Wigner Jenő
18:12
Igen illúzió a világ, de attól én nem fogom azt tenni amit a biblia előír. A fizika szabályait nem isten irányítja lehet hogy ő hozta létre, de akkor sincs olyan isten akiben ti hisztek aki jó és segít. Nekem rohadtul nem segített semmiben, mert nincsenek csodák ez tény.
"hogy lehet azt elhinni hogy valaki jár a vízen?"
Pf, nagy cucc:) Ennél extrább dolgokat is csinált már Jézus! És nem 2000 éve, hanem napjainkban. Az ózdi testvér gyülekezetünkbe jár 1 lány, aki az egyik szemére vakon született, mert nem nőtt ki arra a szemére a látóideg. Orvosról orvosra jártak, de mondták nekik, hogy esélytelen, és pár év múlva annyira elromlik a másik szeme (az erőlködéstől, mivel 1 szemmel néz mindent), hogy először szemüveges lesz, majd megvakul.
A lány megtért és rá pár évre Jézus 1 mp alatt meggyógyította a szemét! LÁTOTT! Sőt a szemüvegét is azonnal elhajíthatta, tökéletesen látott mindkét szemére!
Aztán elmentek az orvoshoz, hogy magyarázza meg. Az orvos azt mondta, h valóban lát, de látóidege továbbra sincs, tehát orvosilag nem tudja megmagyarázni....
"Jajj, hogy ti milyen hiszékenyek és megvezethetőek vagytok..."
Még az a szerencse, mert különben hit nélkül nem történhetnének meg ezek a gyógyulások. :)
18:42-es komment írójának: nem mondtam hogy milyen Istenben hiszek, hidd el nagyon szkeptikus vagyok én is a vallással (nem pedig Isten létezésével) kapcsolatban, nagyon nem tartom magam "jó kereszténynek". Nem tartozom egyik felekezethez, gyülekezethez, egyházhoz sem, nekem ne egy ember mondja meg miben higgyek, én Istent keresem, némely gyülekezettel és pappal vannak problémáim nekem is. A Bibliában is le van írva:
"Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: 22Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? - 23Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!"
Személyes tapasztalataim és keresgélésem azonban mindig oda vezettek (jó pár pofára esés után) hogy azt kellett volna tennem amit Jézus és valahol mélyen a lelkiismeretem mondott, csak elnyomtam, mert csábított a pénz, lány, stb. Bármit tettem, mindig ott volt bennem az érzés hogy higgyek, menjek tovább az úton, bármi lesz is, ezt teszem most is.
Azt mondod nincsenek csodák és nem segít. Nekem egyik alapelvem az, hogy az acélt megedzik. Még nem tudhatod Isten mit akar tőled. Az, hogy hiszel Istenben nem jár azzal hogy luxusautó fog parkolni a garázsodban és milliárdos leszel. Jézus is szegény volt, megkorbácsolták, majd keresztre feszítették, holott semmi rosszat nem tett. Isten azt akarta tőle, hogy szenvedésével váltsa meg az emberek bűneit. Ő megtette.
Golden Axe: melyik gyülekezetbe jársz?
"Amúgy vicces, hogy ennyi választ tudtam összehozni egy olyan kérdéssel, amit abszolút csak a hívük felháborítására szántam."
Spec nem felhaborodast valtottal ki,hanem intenziv szanakozast.De legyen ennyi oromod:) Eszervek persze tovabbra sincsenek,de azert k.va okosnak hiszed magad,ugye?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!