Át akarok térni zsidó vallásra, de nem merem elmondani senkinek. Mit tegyek?
A zsidók a mai napig is a messiás eljövetelét várják.Az üdvösséget csak Jézus adhatja meg .A szent írás amit olvastál az a Biblia ,minden meg van Írva.
"Én a ti Istenetek azért küldtem el egyszülött fiamat hogy megváltassék bűneitekből.Jézus az én szeretett fiam akiben gyönyörködöm .Őt válasszátok!"
"Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. "
22:41
igen, nagyon úgy néz ki, hogy te is benne vagy a célcsoportban.
Alapból kezdjük ott, hogy az írásodból felteszem, hogy az emlegetett barátnőd nem tért be - ha már amúgy is mesélt ilyen szempontl dolgokat, akkor felteszem erről is mesélt volna, és akkor jobban képben lennél.
Tehát ő, mivel az anyukája nme zsidó, ezért vallási értelemben véve nem zsidó. Ettől függetlenül még mindenféle zsidó ifjúsági programokra, meg kultúrális programokra így is szívesen várják, mert ezt ilyen szempontból nem nézik - sőt, ugye Izraelben is kérelmezhetne automatikus állampolgárságot ettől függetlenül.
Amit nem tehetne, az például templomi esküvő, tehát az ilyen kimondottan vallási része, ahogy teszem azt a katolikusoknál is előbb be kell térni, hogy ezt megtehesd.
Ha viszont ezt megteszi, betér, akkor már ezzel se lenne gond, max csak a nagyon nagoyn elvadultan ortodoxok közül lennénekm olyanok, akik kukacoskodnának, hogy ő nem is igazi zsidó, hanem betért, és az ő értelmezésük szerint az nem ugyan olyan jó, de az százalékban nem igazán mérhető.
Én már egy ideje foglalkozom ezzel a gondolattal, én is szeretnék betérni. Arra készülj fel, hogy tényleg hosszadalmas folyamat, nagyon sok mindent meg kell tanulni, és nem is csak megtanulni, hanem inkább úgy mondom, hogy elsajátítani, hiszen a két szó nem ugyan azt jelenti. A részeddé kell válnia. Ezen kívül a rabbinak kötelessége megpróbálnia lebeszélni róla, amikor felkeresed, és elmondod, hogy mit szeretnél.
Sokat olvastam ezzel kapcsolatban, így vannak ismereteim. Pl. az, hogy kiskorúként, a szüleid határozott ellenzése mellett ez nagyon nem kivitelezhető, hiszen tőlük függsz még. Gondolj csak arra, hogy a szüleid pusztán a te kedvedért ugyan megtennék-e, hogy csak kóser ételeket tegyenek eléd az asztalra? Főleg, ha tisztában vagy vele, hogy egy kóser konyhának milyen szigorú követelményeknek kell megfelelnie. Biztos vagyok benne, hogy ekkora macerát nem vállalnának be. Vagy hogy tartanád meg a szombatot? Tudod, hogy arra is mennyi szabály vonatkozik?
Ha továbbra is érdekel a dolog, akkor ezt olvasd el, elég sok kérdésre választ ad: [link]
"A zsidók a mai napig is a messiás eljövetelét várják.Az üdvösséget csak Jézus adhatja meg .A szent írás amit olvastál az a Biblia ,minden meg van Írva.
"Én a ti Istenetek azért küldtem el egyszülött fiamat hogy megváltassék bűneitekből.Jézus az én szeretett fiam akiben gyönyörködöm .Őt válasszátok!"
"Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. "
Nem a te térítésedre kíváncsi, hanem arra , hogyan térhet át a zsidó vallásra, amit a te nagyrabecsült Jézusod elhagyott.
A Bibliád meg a a Tóra-ra épül.
Én is hasonló korú vagyok, mint te- hasonló tervekkel. Noha az én helyzetem mégis egy kicsit más, ugyanis a mi családunkban nincsen hangos "zsidózás", mivel rendelkezünk zsidó gyökerekkel.
Várd meg ameddig önálló leszel, eztán vesd bele magad a tanulásba, mert addig szerintem esélytelen a dolog. Nem hiszem, hogy bármelyik rabbi betérítene 15 évesen. 4-5 év talán jót is tesz, ha kitart addig az elhivatottságod, biztos lehetsz benne hogy később nem bánod meg, nem gondolod meg magad.
Tudom, hogy nehéz erről beszélni bárkinek is, nekem is erőt kellett gyűjtenem, hogy itthon előadjam. Ha szeretnél valakivel erről beszélgetni, én boldogan felajánlom magam!
23.15
A barátnőm anyja zsidó, az apja nem az.
"Nem a te térítésedre kíváncsi, hanem arra , hogyan térhet át a zsidó vallásra, amit a te nagyrabecsült Jézusod elhagyott."
Igaz nem ez volt a kérdés, de ha már reagáltál rá akkor hadd reagáljak én is:
"Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni." Máté 5.17
Itt úgy tűnik hogy Jézus nem hagyta el a zsidó vallást.
Én 14 éves vagyok. Anyukám nem zsidó, de apukám igen, és kohanita. Nem igazán foglalkoztam ezzel a részemmel, nem éreztem rá késztetést. Azután a szüleim egy zsidó iskolába írattak be. Nem szigorú, de tanítják egy bizonyos órán a vallást, és héberül is kell tanulni. Azért akarta anyu és apu hogy oda járjak, mert nagyon liberális, úgy gondolták erre van szükségem, de ez mindegy is, nem ez a lényeges. Egyre jobban kezdtem vonzódni a zsidó valláshoz, és úgy döntöttem betérek. (Anyukám barátja (a szüleim elváltak) debreceni, és zsidó, szóval hitközségbe is járt, ahova én is vele eljártam amikor úgy alakult, és nagyon kedvesek voltak, fel sem merült hogy nem vagyok zsidó, vagyis csak apukám az... De én minden részét szerettem volna, ezért döntöttem így) Elmentem anyukámmal egy rabbihoz, aki nagyon szívélyesen fogadott minket, és nem volt az amit az előttem szóló írt, hogy a korom miatt nem volt hajlandó engem tanítani. Szóval bejártunk az óráira, egy kisebb csoport voltunk, és nagyon jó hangulat volt minden alkalommal.
Ha szeretnél beszélgetni a vallásról, vagy valamiről a zsidósággal kapcsolatban, vagy csak úgy akármiről, nyugodtan írj privátot!
Kedvews Kérdező!
Nekem van egy ismerősöm, aki félig zsidó származású.
Ő egy 18 éves lány.
Tegnap beszéltem vele, és azt mondta, szívesen segítene neked.
Ha írsz privátot, megadom a lány elérhetőségeit.
Üdv: A. Z
azt a Magyarországot, amit még helyesen leírni sem tudsz?...
valóban, tényleg csak olyan emberekre van szüksége ennek a hazának, mint te.... gondolom olyan rengeteget le is tettél már nemzet asztalára, hogy az alapján legyen alapod beszólni?..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!