Kell-e hinni a Syentharomsagban?

Amit a Háromság tantétele jelent

Egyesek úgy következtettek, hogy a Háromság tanítása mindössze azt jelenti, hogy egyszerűen isteni természetet vagy istenséget tulajdonítanak Jézusnak. Másoknak a Háromságban hinni egyszerűen azt jelenti, hogy hisznek az Atyában, a Fiúban és a szent szellemben.

A kereszténység hitvallásainak a tüzetes vizsgálata azonban feltárja, mennyire szánalmasan elégtelenek ezek az eszmék a tantétel hivatalos tanításához képest. A hivatalos meghatározások feltárják, hogy a Háromság tantétele nem csupán egyszerű eszme. Ehelyett, ez az egymástól független eszmék összessége, amely hosszú időszak alatt állt össze és fonódott egymásba.

A konstantinápolyi zsinaton i. sz. 381-ben megjelent Háromság tantételből, az i. sz. 382-es Damasusi Kötetből, a valamennyivel későbbi athanasiusi hitvallásból és más dokumentumokból kialakult képből világosan meghatározhatjuk, hogy a kereszténység mit ért a Háromság tantételén. A következő határozott eszméket foglalja magába:

1. Három isteni személyről beszélnek — az Atyáról, a Fiúról és a szent szellemről — az istenségen belül.

2. E különálló személyek mindegyikét örökkévalónak mondják, időben egyik sem létezett a másik előtt vagy után.

3. Mindegyiket mindenhatónak mondják, eszerint egyik sem kisebb vagy nagyobb a másiknál.

4. Mindegyiket mindentudónak mondják.

5. Mindegyiket igaz Istennek mondják.

6. Mégis azt mondják, hogy nincs három Isten, hanem csak egy Isten.

Nyilvánvaló, hogy a Háromság tantétele az eszmék összessége, amely a fenti főbb elemeket mindenképpen magában foglalja, de a részletek megvizsgálása feltárja, hogy még ennél is többet magában foglal. De ha csak a fenti alapeszméket vesszük tekintetbe, abból is kitűnik, hogy ha valamelyik kijelentést kiemeljük a többi közül, akkor a fennmaradó eszmék már nem képezik a kereszténység Háromságát. Ahhoz, hogy teljes képet alkothassunk, mindezeknek a részleteknek jelen kell lenniük.

A „Háromság” kifejezés jobb megértése érdekében feltehetjük a kérdést: Vajon ez Jézus és a tanítványok tanítása volt? Ha igen, akkor az időszámításunk szerinti első században már teljesen kialakult formájában jelentkeznie kellett volna. És mivel amit Jézus és a tanítványai tanítottak, az megtalálható a Bibliában, ezért a Háromság tantétele vagy bibliai tanítás, vagy nem. Ha bibliai tanítás, akkor a Bibliának világosan tanítania kell azt.

Nem ésszerű azt gondolni, hogy Jézus és a tanítványai, mialatt Istenről tanították az embereket, nem mondták volna el nekik, hogy ki Isten, különösen akkor, amikor egyes hívőktől azt kérték, hogy még az életüket is adják oda Istenért. Ezért Jézus és a tanítványai mindennél fontosabb szerepet tulajdonítottak volna annak, hogy erről a létfontosságú tantételről tanítsák az embereket.

Szoktátok gyakran hozzánk vágni a vádat, hogy a Tanúk nem is értik azt, amit támadnak. Ezek szerint mégiscsak tudják miről beszélnek?

Persze, ember nincs a földön, aki ezt a marhaságot "érti"!

Az Írások vizsgálata

A Cselekedetek 17. fejezet 11. versében bizonyos embereket ’nemesebb gondolkodásúaknak’ neveznek, mert ők ’naponta gondosan kutatták az Írásokat, hogy vajon úgy vannak-e ezek a dolgok’, azok a dolgok, amelyeket Pál apostol tanított. Arra kaptak buzdítást, hogy az Írások használata által győződjenek meg a tanításokról, akár egy apostol tanításáról is. Neked ugyanezt kellene tenned.

Tartsd elmédben azt, hogy az Írások ’Istentől ihletettek’ és ’a dolgok helyreigazítására, az igazságosságban való nevelésre használandók fel, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre teljesen felkészített legyen’ (2Timótheus 3:16, 17). A Biblia tehát teljes a tantételekre vonatkozó ügyekben. Ha a Háromság tantétele igaz, akkor annak a Bibliában benne kell lennie.

Meghívunk, vizsgáld át a Bibliát, különösen a Keresztény Görög Iratok 27 könyvét, hogy saját magad megbizonyosodj arról, vajon Jézus és a tanítványai tanították-e a Háromságot. Mialatt ezt a kutatást végzed, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

1. Találok-e olyan írásszövegeket, amelyek megemlítik a „Háromság”-ot?

2. Találok-e olyan írásszöveget, amely azt mondja, hogy Isten három különböző személyből áll, az Atyából, a Fiúból és a szent szellemből, de a három mégis csak egy Isten?

3. Találok-e olyan írásszöveget, amely azt mondja, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem mindenben egyenlők, úgymint örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben?

Bármilyen alapos kutatást végzel, nem fogsz olyan írásszöveget találni, amely a Háromság szót használja, sem olyat, amely azt mondja, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem mindenben egyenlők, úgymint örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben. Továbbá egyetlen írásszöveg sem mondja, hogy a Fiú egyenlő az Atyával a fent említett dolgokban — és még ha lenne is ilyen írásszöveg, az nem a Háromságot hozná létre, hanem legfeljebb a „kettősség”-et. A Biblia sehol sem teszi egyenlővé a szent szellemet az Atyával.

Amit sok tudós mond

Sok tudós, beleértve a trinitáriusokat is, elismeri, hogy a Biblia nem tartalmaz a Háromságra vonatkozó egyetlen tényleges tantételt sem. A The Encyclopedia of Religion például megállapítja:

„Napjaink szövegmagyarázói és teológusai egyetértenek abban, hogy a héber Biblia sehol sem tanítja kifejezetten ezt a tantételt . . . Bár a héber Biblia úgy festi le Istent, mint Izrael Atyját és Istenre olyan megszemélyesítéseket használ mint a Szó (davar), Szellem (ruah), Bölcsesség (hokhmah), és Jelenlét (shekhinah), az Ó Testamentum mondanivalójától és szellemétől távol állna, hogy ezek a fogalmak kapcsolatban legyenek a későbbi Háromság tantételével.

Továbbá a szövegmagyarázók és a teológusok azzal is egyetértenek, hogy az Új Testamentum sem tartalmazza a Háromság kifejezett tantételét. Isten, az Atya a forrása mindennek, ami van (Pantokrator), és ő Jézus Krisztus atyja is; az ’Atya’ nem egy cím, amely a Háromság első személyét jelenti, hanem az Isten szó rokon értelmű kifejezése . . .

Az Új Testamentumban nem található átható tudatosság Isten természetfeletti lényére vonatkozóan (’benső háromság’), sem nem tartalmazza az Új Testamentum a későbbi tantételre vonatkozó szaknyelvet (hupostasis, ousia, substantia, subsistentia, prosōpon, persona) . . . Vitathatatlan, hogy a tantételt nem lehet létrehozni egyedül szentírási bizonyíték alapján.”

A történelmi tényekre vonatkozóan a The New Encyclopædia Britannica ezt a megállapítást teszi ezzel kapcsolatban:

„Sem a Háromság szó, sem a kifejezett tantétel nem szerepel az Új Testamentumban . . .

A tantétel több évszázadon keresztül fokozatosan fejlődött ki sok vita árán . . .

A negyedik század előtt nem alkották egybe egyedülálló ortodox tantétellé a három személy különbözőségét és egységét, mely szerint egy lény és három személyről van szó.”

A Háromság eredetéről a New Catholic Encyclopedia hasonló megállapítást tesz:

„A szövegmagyarázók és bibliai teológusok, beleértve az állandóan növekvő számú római katolikusokat is, elismernik, hogy nem beszélhetnek az Új Testamentumban a Háromság elméletéről komoly fenntartások nélkül. Ezzel szoros összefüggésben a dogma történészei és a rendszerező teológusok is elismerik, hogy ha valaki fenntartás nélküli Háromság hitről beszél, az a személy a keresztény eredet időszakából a negyedik század utolsó negyedébe helyezte át magát. Mert csak ebben az időben kezdett a keresztény életbe és gondolkodásba alaposan beleolvadni az, amit kifejezetten Háromság dogmának lehet nevezni: ’egy Isten három személyben’ . . .

Maga a formula nem tükrözi vissza a keletkezés időszakának a közvetlen tudatosságát; a tan 3 évszázad tantételi fejlődésének a terméke volt.”

Valóban „beleérti”?

A Háromságban hívők talán azt mondják, hogy a Biblia „beleérti” a Háromságot a tartalmába. De ez az állítás sokkal később történt, mint a Biblia írása. Ez csupán kísérlet arra, hogy beleolvassák a Bibliába azt, amiről a későbbi idők egyházi emberei önhatalmúlag elhatározták, hogy tantételt alkotnak.

Kérdezd meg magadtól: Miért csak egyszerűen „beleértendő” lenne a Bibliába annak legfontosabb tanítása — hogy ki Isten? A Biblia világos más alaptanításokat illetően; ezt a tanítást, a legfontosabbat illetően miért ne lenne az? A világegyetem Teremtője vajon nem szerzett volna olyan könyvet, amely világosan rámutatna arra, hogy Ő egy háromság-isten, ha ez lenne a helyzet?

Egyszerű az oka annak, hogy a Biblia miért nem tanítja világosan a Háromság tanát: Mert ez nem bibliai tanítás. Ha Isten egy három személyű Isten lenne, akkor bizonyosan nyilvánvalóvá tette volna ezt azért, hogy Jézus és a tanítványai ezt taníthassák másoknak. És ezt az életfontosságú felvilágosítást Isten ihletett Szavának tartalmaznia kellene. Nem lehetett egyszerűen tökéletlen emberekre bízni, hogy évszázadokkal később küszködjenek vele.

Amikor megvizsgáljuk azokat a szövegeket, amelyeket a Háromságban hívők annak a bizonyítására kínálnak fel, hogy a Biblia „beleérti” a Háromságot a mondanivalóba, vajon mit találunk? A becsületes vizsgálódás feltárja, hogy a megjelölt írásszövegek nem a kereszténység Háromságáról beszélnek. Ehelyett, a teológusok próbálják az írásokba erőltetni a Háromságról előre kialakított eszméiket. De ezeket az eszméket a szentírási szövegek nem tartalmazzák. Ezek a Háromságot tanító eszmék valójában ellentétben állnak a Bibliának, mint egésznek a világos tanúságtételével.

Az ilyen szövegekre található egy példa a Máté 28:19, 20-ban. Ott az Atyáról, a Fiúról és a szent szellemről együtt történik említés. Egyesek azt állítják, hogy ebbe beleértendő a Háromság. De olvasd csak el te magad a verseket. Mondja-e bármi is ezekben a versekben azt, hogy a három egy Isten lenne, egyenlők örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben? Nem, semmi nem mondja. Ugyanez a helyzet azzal a többi szöveggel is, amely szintén együtt említi meg a hármat.

Azok pedig, akik Háromságtant látnak a Máté 28:19, 20-as versekben a „nevében” szó egyes számú használata miatt, holott itt az Atyáról, a Fiúról és a szent szellemről van szó, kérjük, hasonlítsák ezt össze az 1Mózes 48:16-os versével, ahol a „nevét” szó szintén egyes számú alakban szerepel, pedig itt is Ábrahámról és Izsákról van szó (Károli fordítása; Szent Iratok Új Világ fordítás).

A Háromságtanban hívők néhány fordítás alapján a János 1:1-re is rámutatnak, ahol a „Szó”-ról úgy beszélnek, mint aki „Istennel” van és mint aki „Isten”. Más bibliafordítások azonban azt mondják, hogy a Szó „egy isten” volt, vagy „isteni” volt, amely nem szükségszerűen jelent Istent, hanem egy hatalommal bíró személyt. Továbbá ez a bibliavers azt mondja, hogy „a Szó” Isten-„nel” volt. Ez ésszerűen kizárja azt, hogy ő ugyanaz az Isten legyen. És függetlenül attól, hogy milyen következtetésre jutunk „a Szó”-val kapcsolatban, tény az, hogy csak két személyről történik említés a János 1:1-ben, nem háromról. Újra és újra, minden szöveg, amelyet a Háromság tantételének a támogatására próbálnak felhasználni, végképp kudarcot vall, amikor becsületes vizsgálódás alá esik.

„A Fiú alsóbbrendű”

Dr. H. R. Boer az A Short History of the Early Church című könyvében ezt a magyarázatot fűzi a hitvédők tanításának témájához:

„Jusztin [vértanú] azt tanította, hogy a világ megteremtése előtt Isten egyedül volt, és hogy ott nem volt Fiú . . . Amikor Isten a világ megteremtésére vágyott . . . létrehozott egy másik isteni lényt, hogy megteremtse számára a világot. Ezt az isteni lényt . . . Fiúnak hívták, mert ő született; Logosznak hívták, mert Isten Értelméből vagy Elméjéből lett . . .

Jusztin és a többi hitvédő tehát azt tanította, hogy a Fiú teremtmény. Magasrangú teremtmény, elég hatalmas teremtmény ahhoz, hogy megteremtse a világot, de ennek ellenére teremtmény. A teológiában a Fiúnak az Atyához fűződő ezen kapcsolatát alárendeltség-nek nevezik. A Fiú alsóbbrendű, azaz másodlagos, függőségben lévő, és az Atya által létrehozott személy. A hitvédők az alsóbbrendűség elvének a hívei voltak.”1

Dr. Martin Werner a The Formation of Christian Dogma című könyvben ezt mondja a Fiú és az Isten közötti kapcsolat legkorábbi értelmezéséről:

„Ezt a kapcsolatot egyértelműen ’alárendeltség’-nek fogták fel, azaz az alárendeltségnek abban az értelmében, hogy Krisztus alárendeltje Istennek. Bárhol is vesszük szemügyre az Új Testamentumban Jézus kapcsolatát Istennel, az Atyával . . . ez a kapcsolat határozottan alárendeltségi kapcsolatként fogalmazódik meg és akként mutatkozik. Az Új Testamentumban az alsóbbrendűség elvét valló legmeghatározóbb egyéniség — a három úgynevezett szinoptikus evangéliumíró feljegyzése szerint — maga Jézus volt . . . Ez az eredeti nézet szilárdan és kétségbevonhatatlanul képes volt hosszú ideig tartani magát. ’A niceai zsinat előtti időkben minden tekintélyes teológus azt a nézetet képviselte, hogy a Logosz alárendeltségben van az Istennel.’ ”2

Ezzel egybehangzóan R. P. C. Hanson a The Search for the Christian Doctrine of God című könyvben megállapítja:

„Az ariánus vita kirobbanása előtt (a negyedik században) nem volt olyan teológus a keleti vagy a nyugati egyházban, aki valamilyen értelemben ne tekintette volna a Fiút alsóbbrendűnek az Atyánál.”3

Dr. Alvan Lamson a The Church of the First Three Centuries című könyvben ezt a bizonyságot fűzi hozzá a niceai zsinat (i. sz. 325) előtt élt egyházi tekintélyek tanításához:

„A niceai zsinat előtt élt Atyák általában, ha nem is egységesen, de támogatták a Fiú alsóbbrendűségét . . . Az a tény, hogy ők a Fiút az Atyától különálló lénynek tekintették, abból a körülményből is nyilvánvaló, hogy nyíltan hirdették a Fiú alárendeltségét . . . Különállónak és alsóbbrendűnek tekintették őt.”4

Robert M. Grant a Gods and the One God című könyvben hasonlóképpen a következőket mondja a hitvédőkről:

„A krisztusi tan védőiratai, mint amilyen az Új Testamentum is, lényegét tekintve az alsóbbrendűség elvét vallják. A Fiú mindig alárendeltségben van az Atyával, aki az Egyetlen Isten az Ó Testamentumban . . . Ami megtalálható ezeknél a korai szerzőknél, nos az nem a Háromság tana . . . Nicea előtt, a keresztény teológusok csaknem egyetemesen az alsóbbrendűség elvét vallották.”5

A kereszténység Háromsága azt tanítja, hogy a Fiú egyenlő Istennel, az Atyával örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben. A hitvédők azonban azt mondták, hogy a Fiú nem egyenlő Istennel, az Atyával. Alsóbbrendűnek tekintették a Fiút. Ez pedig nem a háromságtan tanítása.

Az első századi tanítás visszatükröződése

A hitvédők és más korai egyházatyák nagymértékben azt tükrözték vissza, amit az első századi keresztények tanítottak az Atya és a Fiú kapcsolatáról. Figyeld meg, hogyan jut ez kifejezésre a The Formation of Christian Dogma című könyvben:

„A korai keresztény korban nem volt jele semmilyen háromságelvű problémának vagy vitának, ami viszont a későbbiekben erőteljes nézetkülönbséget eredményezett az egyházban. Ennek oka kétségtelenül az a tény, hogy a korai keresztények számára Krisztus . . . a magasságos, angyalokból álló égi világ lénye volt, aki teremtve lett, és akit Isten arra a feladatra választott ki, hogy az idők végén létrehozza . . . az Isten Királyságát.”

Tovább vizsgálva a korai egyházatyák tanítását a The International Standard Bible Encyclopedia elismeri:

„Az egyház legkorábbi gondolkodásában az az irányzat figyelhető meg, hogy amikor Istennek, az Atyának a létezéséről beszélnek, elsősorban nem úgy beszélnek róla, mint aki Jézus Krisztus Atyja, hanem mint aki minden lét forrása. Ezért Isten, az Atya a legkiválóbb Isten. Olyan jelzők vonatkoznak rá, mint akinek nem volt kezdete, halhatatlan, változhatatlan, szavakkal ki nem fejezhető, láthatatlan, nem teremtés útján létező. Ő az, aki a semmiből mindent létrehozott, beleértve a teremtéshez felhasznált anyagot is . . .

Ez azt sugallja, hogy tulajdonképpen egyedül az Atya az Isten, és a Fiú, valamint a Szellem csak másodlagosan azok. Úgy tűnik, számos korai nézet támogatja ezt.”

Noha ez az enciklopédia a továbbiakban lekicsinyli ezeket az igazságokat és azt állítja, hogy a Háromság tana elfogadott volt a korai időszakban, a tények cáfolják ezt az állítást. Vedd figyelembe John Henry Newman bíboros, híres katolikus teológus szavait:

„Ismerjük el, hogy a tantételek egész körforgását — melynek az Úr a tárgya — a korai egyház következetesen és egységesen vallotta . . . Egészen más a helyzet azonban a Háromság katolikus tanával kapcsolatban. Nem értem, milyen értelemben mondható el, hogy egyetértés létezett a korai [egyházi tekintélyek] állásfoglalása között . . .

Annak a korai időszaknak a hitvallása egyáltalán nem tesz említést . . . a [Háromságról]. Valóban megemlítenek egy Hármast; de ebben a tantételben semmi olyan titokzatosság nincs, hogy a Három Egy, hogy Ők egyenrangúak, egyformán örökkévalók, mindhárman teremtés nélkül léteznek, mindhárman mindenhatók, mindhárman határtalanok, ilyen állítás nem található ebben a Hármasról szóló tantételben, és soha nem is lehetne kikövetkeztetni belőle.”

A korai egyházi tekintélyek írásainak tárgyilagos olvasása megmutatja, hogy a kereszténység Háromságának a tantétele nem létezett az ő idejükben. A The Church of the First Three Centuries ezt mondja:

„A Háromság modern, népszerű tantétele . . . nem talál támogatást Jusztin írásaiban: és ezt a megfigyelést ki lehet terjeszteni minden egyházatyára, aki a niceai zsinat előtt élt; azaz minden keresztény íróra, aki a Krisztus születése utáni három évszázadban élt. Igaz, az írók beszélnek az Atyáról, a Fiúról és a prófétai, vagy szent Szellemről, de nem abban az értelemben, mintha egyenrangúak lennének, nem úgy, mint számszerint egy lényről, nem úgy, hogy Hárman vannak Egy személyben, semmilyen értelemben sem úgy, ahogyan azt a Háromságban hívők vallják. A tények éppen az ellenkezőjét mutatják. Az Egyházatyák magyarázata szerinti háromságtan a lényegét tekintve különbözik a modern tantételtől. Ezt olyan bizonyítható tényként jelentjük ki, mint bármely tényt az emberi meggyőződés történelmében.”32

Tertullianus előtt a Háromságot valójában meg sem említették. Tertullianus „eltérő hitű” háromságtana pedig teljesen különbözik attól, amit ma annak hisznek. Hogyan fejlődött hát ki a mai formájában értelmezett háromságtan? Mit értettek a Háromság tanán i. sz. 325-ben a niceai zsinaton?

KONSTANTIN római császár 325-ben zsinatot hívott össze a kis-ázsiai Nicea város püspökei számára. Az volt a célja, hogy eldöntse az Isten Fia és a Mindenható Isten közötti kapcsolatról folytatott állandó vallási vitát. A zsinat eredményeit illetően az Encyclopædia Britannica ezt mondja:

„Maga Konstantin elnökölt a zsinaton; tevékeny irányítója volt a vitáknak, és személyesen ő javasolta . . . Krisztus Istenhez való viszonyának végső megfogalmazását, amely belekerült a zsinaton kiadott hitvallásba is, tudniillik, ’hogy ő egylényegű [ho·mo·ou′si·os] az Atyával’ . . . A püspökök a császártól való túlzott félelmükben — kettő kivételével — aláírták a hitvallást, pedig sokuknak nem tetszett.”

Ez a pogány uralkodó vajon a bibliai meggyőződése miatt avatkozott bele ebbe a vitába? Nem. Az A Short History of Christian Doctrine című könyv ezt a megállapítást teszi: „Konstantin voltaképpen nem is értette azokat a kérdéseket, amelyek itt a görög hittudományban felvetődtek.” Amit nagyon is értett, az az volt, hogy a vallási viták birodalma egységét fenyegették, ezért akarta eldönteni ezeket a vitákat.

Vajon ez a zsinat vezette be a Háromság tantételét?

Vajon a niceai zsinat vezette be vagy hagyta jóvá a Háromságot a kereszténység egyik tantételeként? Sokan feltételezik, hogy ez az eset áll fenn. A tények azonban mást mutatnak.

A zsinat által érvénybe léptetett hitvallás olyan dolgokat állított Isten Fiáról, mely állítások számos egyházi embernek megengedték, hogy bizonyos tekintetben Istennel, az Atyával egyenlőnek tekintsék őt. Mégis tisztább képet alkothatunk erről a kérdésről, ha megvizsgáljuk, mi az, amit a niceai hitvallás nem mondott ki. Az eredetileg közreadott teljes hitvallás kijelentette:

„Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, a menny és föld, minden látható és láthatatlan Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istenből, világosság a világosságból, valóságos Isten a valóságos Istenből; született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, s általa lett minden; aki értünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből, . . . testet öltött, emberré lett, . . . szenvedett és eltemettetett; harmadnapon feltámadt az Írások szerint és fölment a mennybe . . . hogy megítélje az élőket és a holtakat, . . .

és a Szentlélekben.”

Azt mondja-e ez a hitvallás, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem három személy egy Istenben? Azt mondja-e, hogy a három egyenlő örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben? Nem, nem ezt mondja. Ebben a hitvallásban — akárhogyan nézzük is — nem szerepel a három az egyben megfogalmazás. Tehát nem az eredeti niceai hitvallás vezette be, vagy hagyta jóvá a Háromságot.

Ez a hitvallás legfeljebb egyenlővé teszi a Fiút az Atyával, „egylényegű”-nek említve őket. Semmit sem mond azonban a szent szellemről. Mindössze azt mondja, hogy „hiszünk . . . a Szentlélekben”. Ez azonban nem a kereszténység háromságtana.

Még a kulcsgondolat — mely szerint „egylényegű”-ek (ho·mo·ou′si·os) — sem jelentette szükségszerűen azt, hogy a zsinat az Atya és a Fiú számszerű egyenlőségében hitt. A New Catholic Encyclopedia megállapítja:

„Kétséges, hogy a zsinatnak szándékában állt megerősíteni az Atya és a Fiú számszerű egyenlőségét.”

Még ha a zsinat úgy is értette volna, hogy a Fiú és az Atya számszerűen egyek, az még mindig nem Háromság lenne. Az csupán két személy egy Istenben lenne, nem pedig három személy egy Istenben, ahogyan a Háromságtan előírja.

„Egy kisebbség nézőpontja”

Niceában a püspökök vajon általában hittek-e abban, hogy a Fiú egyenlő Istennel? Nem, ellentétes nézőpontok léteztek. Az egyik ilyen nézőpont képviselője például Arius volt, aki azt tanította, hogy a Fiúnak időben meghatározható kezdete volt, ezért nem egyenlő Istennel, hanem minden tekintetben alárendeltségben áll vele. Athanasziosz másik nézőpontot vallva abban hitt, hogy a Fiú bizonyos tekintetben egyenlő Istennel. Ezeken kívül léteztek egyéb nézetek is.

A zsinatnak arról a döntéséről, mely szerint a Fiút azonos lényegűnek (egylényegűnek) tekinti Istennel, Martin Marty ezt a megállapítást teszi: „Nicea valójában egy bizonyos kisebbség nézőpontját képviselte; a döntés sokak számára — akik nem hittek Arius tanításában — kellemetlen és elfogadhatatlan volt.”5 Ehhez hasonlóan az A Select Library of Nicene and Post-Nicene Fathers of the Christian Church című könyv megjegyzi, hogy „noha csupán egy kisebbség vallotta az arianizmussal ellentétes, nyíltan megfogalmazott tantételt, mégis ez a kisebbség szerzett érvényt az eszméjének”.6 És az A Short History of Christian Doctrine ezt mondja:

„Ami sok keleti püspök és teológus számára különösen kifogásolhatónak tűnt, az éppen a Konstantin által a hitvallásba átvett homoousios [„egylényegűség”] nézete volt, mely nézet ezt követően az igazhitűség és az eretnekség közötti harc tárgyává vált.”7

A vita a zsinat után még több évtizeden át folytatódott. Bizonyos ideig még azok is népszerűtlenné váltak, akik támogatták a Fiú és a Mindenható Isten egyenlőségének az elvét. Martin Marty Athanaszioszról például ezt mondja: „Népszerűsége feltűnt, majd letűnt, és oly gyakran vált számkivetetté [a zsinat utáni években], hogy tulajdonképpen ingázóvá lett.”8 Athanasziosz több évet töltött számkivetésben, mivel a politikai és a vallási tisztségviselők ellenezték a nézetét, mely szerint a Fiú egyenlő Istennel.

Valótlan tehát azt állítani, hogy az i. sz. 325-ben megtartott niceai zsinat vezette be, vagy hagyta jóvá a Háromság tantételét. Ami később a Háromság tanát képezte, az még nem létezett abban a korban. Azt az elméletet, mely szerint mind az Atya, mind a Fiú, mind a szent szellem az igaz Isten, és egyenlő örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben, de ők mégis egy Isten — három személy egy Istenben — nem a niceai zsinat, sem a korai egyházatyák tanításai fejlesztették ki.