Mikor kezdett el hinni az ember a természetfelettiben?

Látom, hogy ki kérdezi, ezért csak annyi tanácsom van, hogy óvatosan, mert ha belendülsz, kitilthatnak, és hacsak nem dinamikus IP-d van, többet vissza sem tudsz regizni...

Egyébként amit ma természetfelettinek hívunk az nem olyan dolog, ami valamikor elkezdődött. Mind a bibliai világkép, mind a kitalált, tudományosnak titulált emberi őstörténelem azt mondja, hogy hit valamilyen felsőbb erőben mindig jelen volt. A materializmus az, ami új keletű, az újkorban létrejött dolog. Tehát a válasz: soha nem kezdett, mindig is hitt. Kételkedni a "felvilágosodás" ideje alatt kezdett benne.

Mikor elkezdett magyarázatot keresni az általa ismeretlen természeti jelenségekre. Az első vallások különböző szellemekben hittek, amik idővel nevet kaptak.

OFF

De, ha jól sejtem, egy újabb provokáció lesz ebből a kérdésből...

"

Amikor még nem volt elég tudása és tapasztalata a világ értelmezéséhez."

Miert, most van?? :-o

Amúgy lehet, hogy nem is gondolnád, teológiailag milyen érdekes ez a kérdés. :) Nem tudom biztosan a választ egyébként, de a Bibliát alapul véve elég egyértelmű, hogy

- Ádám és Éva nem _hitt_ Istenben, hanem _tudták_, hogy létezik, mivel együtt sétáltak Vele az Édenben.

- Ádámnak és Évának egyik fia Séth, majd Séth fia volt az az Énós, akiről először említi a Biblia, hogy imádkozott. Lehetséges egy olyan következtetés, hogy Énóstól kezdve kezdtek _hinni_ az emberek Istenben, a biztos _tudása_ helyett annak, hogy Ő van:

"1Móz 4:26 Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét."

Ha előtte nem hívták segítségül az Úr nevét, azt értelmezhetjük úgy, hogy ez előtt nem imádkoztak. Viszont imádkozni nem lehet hit nélkül:

"...mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsid. 11:6.)

Tehát Énós esetében már mindenképpen volt hit, méghozzá itt már elképzelhető, hogy olyan hitről van szó, amely Istennek a létezésével kapcsolatos (ld. lentebb).

A Zsidókhoz írt levél szerintem egyértelművé teszi, hogy már Ábelnek és Kainnak is volt egy bizonyos fajta hite, amikor az áldozatukat az Úr elé vitték:

"Zsid 11:4 Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, ami által bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél."

Ezen a helyen tehát Ábellel kezdi a levél írója felsorolni a hit hőseit.

De valószínűleg itt sem olyan hitről van szó, ami arra a kérdésre válaszol, hogy "létezik-e Isten vagy sem", hanem arra, hogy "milyen áldozattal lehetek kedves Isten előtt?". Hiszen ha Kain beszélt Istennel (ld. 1Móz.4:9-16.), akkor nem logikus feltételezni, hogy nem _tudott_ a létezéséről.

Látszólag ugyan a "Kik?" kérdésre válaszoltam, de a Bibliából a "Mikor?" kérdésedre is ki lehet számolni a választ a nemzetségtáblák segítségével. Ádám nem sokkal lehetett fiatalabb 130 évesnél, amikor Ábel meghalt, és 240 éves volt, amikor Énós született, és amikortól "kezdték segítségül hívni az Úr nevét". Mindez a különféle, Bibliát alapul vevő időszámítások alapján nagyjából 5500-5800 évvel ezelőtt történt.

Ha a bibliai válasz számodra nem kielégítő, akkor esetleg próbálkozz a Tudomány kategóriában is, hátha találsz ott egy történészt, aki más megközelítésben is igényes választ tud adni a kérdésedre, és mond két évezredet, ami között kb. "felbukkant" a "természetfelettibe vetett hit"! :)

Valószínűleg egyidős az emberiséggel. De nem csak a természeti jelenségekre való válaszkeresés az indító oka, hanem mindenféle megtapasztalásnak való válaszkeresés. Magának a létezésnek a felismerése is.

Miből feltételezték?

Annak a felismeréséből, hogy vannak összefüggések a dolgok között. Rájöttek, hogy vannak valamilyen ismeretlen vezérlő törvények, amiknek egy részét fel lehet ismerni, másokat nem sikerült, de ésszerű feltételezés, hogy ott is vannak.

Mindamellett a felismert szabályok sem mindig működtek, innen hát az elképzelés, hogy létezhet a valóságnak egy olyan része, ahol ezek a dolgok tökéletesen ismertek és mindig minden szempontból működnek.

Más megközelítés volt, hogy a dolgok leírására fogalmakat alkottak, és a fogalmak közötti összefüggések tapasztalati felismerésével próbálták a dolgok közti összefüggésekre rávetíteni.

Létezett még egy, szintén más fajta hozzáállás is. Ez pedig a dolgoknak tisztán érzeti alapon való azonosításáról szólt, és ezeknek az egyénben kiváltott hatása alapján igyekeztek a valódi lényeget megfogni.

Így vált külön az ősi mágikus gondolkodás, mely vegyítette önmagában a transzcendens (szellemek, érzékeken túli világ), elvont gondolati (nem fizikai jellegű) és érzeti (hangok-zene, képi-rajzok, szobrok) tapasztalatokat, a világ megismerésének három különálló metódusát.

Az elsőből fejlődött ki a vallásos hit, a másodikból a filozófia (aminek egy mellékágát nevezték el évezredekkel később tudománynak), a harmadikból pedig a művészet. Ezért nem is versengenek ezek egymással, mivel három egymástól gyökeresen eltérő metódusról van szó, melyek sosem tudnak egymással igazán ellentmondásba kerülni.