Katolikusok, Jehova tanúi válaszolnátok?

Térjünk rá Jehova Tanúira. Adok néhány linket, ahol részletes tanulmányokat találhatsz velük kapcsolatban. Persze ettől majd égnek áll a hajuk, és nyivákolnak, hogy "Jaj nehogy elolvasd a gaz hitehagyottak írását" muhaha.

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Jehova Tanúi vádjai a Katolikus Egyház ellen

Jehova Tanúi a kiadványaikban nagyon súlyos vádakkal illették a Katolikus Egyházat. Ennek egyik példája az Ébredjetek folyóirat 1996. november 8.-i számában a 6.oldalon található meg:

„A Vatikánnak nyilván van egy hálózata, amely olyan lojális katolikusokból áll, akik folyamatosan tájékoztatják a pápát a világméretű politikai és diplomáciai fejleményekről."

Mi nem az ilyen jellegűekkel szeretnénk foglalkozni, hanem azokkal a vádakkal, melyek Jehova Tanúira nézve is igazak. A félreértések elkerülése érdekében előre közöljük, hogy Jehova Tanúi szervezete a Római Katolikus Egyház alatt sokszor a II. Vatikáni Zsinat előtti Egyházat érti és azt kritizálja. Nagyon elenyésző azon írások száma a kiadványaikban ami megemlítené, hogy ezen dolgok egy jelentős részében már változás állt be. Azt is előre jelezzük, hogy nem fogunk megválaszolni a vádakra - mert az nem is a mi dolgunk, másrészt aki egy kicsit utána kutat amúgy is megtalálja őket.

A vád: A pápa nem lehet Krisztus földi helytartója

Jehova Tanúi Vezető Testülete gyakorlatilag ugyanilyen szerepet játszik a szervezet életében. Már nevezték a Testületet kerületkongresszuson Krisztus földi helytartójának, de nevezik a kiadványok Krisztus teljhatalmú földi sáfárának, ami majdnem egyenértékű a pápa megnevezésével.

A vád: A Katolikus Egyház nem engedi a Biblia önálló értelmezését

Jehova Tanúi sem engedik a saját tagjaiknak. Nem egy Őrtorony idézet bizonyítja ezt amiket mi is idéztünk más oldalakon. Jehova Tanúi azt vallják, hogy az igazságra csak a hű és értelmes rabszolga által lehet eljutni.

A vád: A Katolikus Egyház azt vallja, hogy nincs megmentés rajta kívül

Jehova Tanúi is így vallják. A Túlélés egy új Földre c. könyvük egyik fejezete amellett érvel, hogy Jehova Tanúi keresztségének felvétele nélkül nem lehetséges a megmentés.

A vád: A Katolikus Egyház tiszteletlenül kezeli Isten nevét, mert nem használja

Jehova Tanúi nem egyszer esnek a másik végletbe. Jókívánságaikba, köszönésükbe és beszédjük sok-sok elemébe felveszik a Név általuk támogatott formáját (pl.: Istenem! felkiáltás helyett: Jehovám!; ha Isten is megsegít helyett ha Jehova is megsegít, stb.). Ez nem egy Jehova Tanújában is felvetette azt a kérdést, hogy vajon ez már nem Isten nevének hiábavaló használata? Másfelől prédikálási módszereikkel, világ vége dátumaikkal nem éppen szégyent hoztak erre a Névre? Az emberek általában a tevékenységük miatt áldásra vagy szitkozódásra használja a JHVH nevet?

Ezekre azért tértünk ki, hogy a Jehova Tanúiért küzdők figyelmét felhívjuk egy fontos tényre. Jehova Tanúinak nagyon sokat lehet azzal segíteni, ha megmutatjuk nekik a saját kiadványuk mércéjét amit más vallásokra alkalmaz, saját magára alkalmazva.

- - -

Az Őrtoronynak csak egy elfogadott Biblia tanulmányozási módszere van. Valójában talán erőltetni kell a dolgokat, hogy egyáltalán Biblia tanulmányozási módszernek nevezhessük. Pontosabb lenne "könyvtanulmányozásnak", "kiképzésnek" sőt még "agymosásnak" is nevezni. Akár az Őrtorony - tanulmányozás vasárnap, a könyvtanulmányozás kedd este, vagy a "Bibliatanulmányozás" egy érdeklődő személlyel az ő otthonában - a módszer ugyanaz. Íme, hogy csinálják:

Az "olvasó" felolvas hangosan egy vagy két bekezdést az Őrtorony kiadványból, amit tanulmányoznak. A "tanulmányozás vezető" felolvassa a megfelelő kérdést, ami az oldal aljára van nyomtatva. A tanuló(k) válaszol(nak) a kérdésre, rendszerint felolvasva amit aláhúzott ki-ki a saját példányában. A bekezdésben lévő írásszövegeket kikeresik és felolvassák megerősítendő a választ. Ezt az eljárást követik bekezdésről bekezdésre amíg az egész Őrtorony cikket vagy a könyv egy fejezetét befejezik. Néhány egyéni kiegészítésre bátorítanak, de az alapvető "tanulmányozási" módszertől való eltérés nem engedélyezett. Ez a módszer ismétlődik cikkről cikkre, napról napra, hétről hétre, évről évre.

A Társulat nézetei az Őrtorony tekintélyes tanulmányozási anyagán át újra és újra feldolgozásra kerülnek. Ennek eredményeként minden Jehova Tanúja, függetlenül iskolázottsági hátterétől, képes lesz papagájként ismételni a Társulat nézeteit gyakorlatilag minden témában.

A független elemző gondolkodás végül teljesen megszűnik, és a Tanú "tanítványképzése" teljessé lesz. Ő többé "a maga elméjére nem támaszkodik". Gyakran elgondolkodtam, miért használjuk ezeket a módszereket a tanulmányozásainkban. "Ha ez az Igazság", gondoltam "miért agymossuk magunkat ily módon? Miért nem lehet nyílt megbeszélés és vita egymással a tanulmányozásainkban? Miért ismétlődnek ugyanazok az előadások, azonos tanulmányozások azonos témákból újra és újra?" Úgy érveltem, hogy mivel a legtöbb Jehova Tanúja nem nagyon iskolázott, ez az egyetlen útja, hogy tanulhassanak. Azonkívül, mi a fontosabb, az Igazság vagy a módszer, amivel az Igazságot előadják? Isten egyszerűen megadja nekünk "a táplálékot a megfelelő időben" ezen a módon, hogy népének minden tagja könnyen megemészthesse azt.

Különösen kezdetben, rengeteg kérdésem volt és rendszeresen feltettem azokat az összejöveteleken. Mégis, nagyon gondosan válogattam meg szavaimat a kérdésekhez, óvakodva, nehogy olyan valakinek tűnjek, aki kritizálja a szervezetet. Őszinte kérdések egy új szemszögből, mint az enyém, tolerálva voltak valamelyest, amíg nem zavarták az összejövetel menetét. De amint elég korán észrevettem, a kérdések önátadott, megkeresztelt Tanúktól még a tantételek kisebb pontjait illetően sem voltak tolerálva a legkevésbé sem és nagyon könnyen képezték kiközösítés alapját!

Egyéni Bibliatanulmányozó csoportok, melyeket nem"szentesített" az Őrtorony főhivatal Brooklynból, szigorúan tilalmasak Jehova Tanúi közt. Ezt első kézből tudtam meg. Volt egy fiatalokból álló csoportunk Manitou Springsben, akik összegyűltünk hogy tanulmányozzuk az Őrtornyot és buzdítsuk egymást, minden hétfő este. Miután a csoportunk több héten át összejött, a vének a gyülekezetünkből, miután megbeszélték a helyzetet a körzetfelvigyázóval feloszlatták azt. Elmondták, hogy az egybegyülekezésünk kívül van az Őrtorony Társulat előírásain. És ez volt, még ha csak az Őrtornyot tanulmányoztuk is! Független tanulmányozás és a Biblia megvitatása a az "anya" szervezet közvetlen felvigyázása nélkül szigorúan tilos Jehova Tanúi közt.

A "bibliatanulmányozás az Őrtorony segítségével" valójában Őrtorony-tanulmányozás!!

Az indoktrináció első állomása a házi tanulmányozás. Szándékosan így írom, hiszen szó sincs a Biblia tanulmányozásáról, hanem egy értelmezést tanítanak meg a belépésre jelöltnek, magyarul felhelyeznek egy szemüveget a szeme elé, hogy azon át próbálja majd mindig értelmezni, amit elolvas. Maga a kiadvány tanulmányozása meglehetősen sajátos. Elolvasnak egy bekezdést, nyomtatott kérdést felteszik, majd a tanulmányozó megválaszolja, ami meglehetősen egyszerű, mivel a válasz abban a néhány sorban benne van, amit éppen akkor olvastak el. A tanulmányozás vezetője számos módon dicséri a tanulmányozót, ami elég fontos. Miért?

Különböző szociálpszichológusok tanulmányai megmutatták, hogy ezzel az egyszerű dicsérettel nagyon mélyre el lehet jutni akkor, amikor valakit be akarnak vonni egy csoportba. Bármi is történik, a gyakori, apró dicséret olyan változást indít el a belépésre jelöltben, ami a magatartására és a hiedelmeire is képes hatni. (A kutatások részletes leírása ezzel kapcsolatban: Insko, 1965 illetve Byme és Rhamey, 1965 – ezek a magyarországi képzésben is ismert publikációk).

A dicséret, az elismerés lépése bele van nevelve a prédikáló Jehova Tanújába. Már az ismeretlenekkel történő első beszélgetésnek is számos eleme van, amely során reflexszerűen dicsér a prédikáló Tanú. A tanulmányozás alatt elhangzik, hogy az ismeretszerzés fontos, mert anélkül nincs örök élet a tanító állítása szerint. Meg kell csak nézni a tanulmányozandó anyag felépítését: mindig az édeni ígérettel kezdődik, mintegy mézesmadzaggal, majd arra van felfűzve, hogy mit kell tenni, ha el akarja érni valaki a felvázolt vonzó lehetőséget.

A monotonitás egy hosszú távú és alattomos eszköz. Ha az áldozat kellően gyakori rendszerességgel ugyanazt hallja és rá van kényszerítve, hogy azt elismételje, azzal minden egyéni gondolat, egyéni kezdeményezést a vallásos szervezet szolgálatába lehet állítani. Amikor ezt olvastam, nekem egyből a heti Őrtorony-tanulmányozás ugrott be. Lényegében ugyanaz az információ, ugyanaz a nyelvezet. Felolvassák, mi meg ismételjük. Olvasnak, ismételünk. Vég nélkül, hétről-hétre, soha, de soha nincs szünet.

Testvéreid egy torz és tragikomikus színjátékot adnak elő hetente, amit ti prózaian Őrtoronytanulmányozásnak hívtok. Láttam már ilyet, kivert tőle a víz. Rémisztő. ( azok kedvéért, akik voltak olyan szerencsések, és nem láttak még ilyet : a tanulmányozásvezető felolvas egy bekezdést az Őrtoronyból, majd a lap alján elolvassa a hozzá tartozó kérdést, ami tulképpen ugyanaz, csak más szórenddel, a kérdésre pedig jelentkezik egy remegő áldozat, és zombi módjára felolvassa az előbb már kétszer elhangzott bekezdést. Mindezt egy órán keresztül. Depressziós voltam tőle egy hétig. Felnőtt emberek mint riadt gályarabok egy stálinista horrorban.)

"az Őrtorony árnyékában

A villamoson találkoztam egy ismerősömmel, aki keresi a helyét a “kereszténység világában”. Vele volt a férje is, aki eléggé elkötelezett Jehova Tanúi felé. Nem sok időnk volt beszélgetni, de azért érintettünk néhány dolgot. Ami a legszembetűnőbb volt a számomra, hogy az elmúlt kb. öt év alatt milyen sokat változtam, lévén, hogy tíz évig én is egy voltam közülük – épp ezért csoda, hogy szóba állt velem az illető.

Ami a legérdekesebb a Tanúk hozzáállásában az a Szervezet (a vezetőik) és azok írásmagyarázata és módszerei iránti elkötelezettségük. És a vezetők valamit nagyon jól csinálnak, ugyanis Jehova Tanúi milliói fogadják el az állításaikat, anélkül, hogy utánanéznének. Védelmeznek olyan dolgokat, amiről minden bibliaolvasó és a(z egyház)történelmet egy kicsit is ismerő keresztény tudja, hogy tévedés (pl. az Újszövetségből a hitehagyott keresztények irtották ki a “Jehova” nevet a 2. században). A hétköznapi Tanúk pedig nem néznek utána az ilyen állításoknak. Igazából nincs is rá lehetőségük. A vezetőik azt állítják a keresztényekről, hogy mind hazudnak és tévednek, mert Sátán irányítja őket, így az nem hiteles, amit mondanak. A saját kiadványaikban pedig természetesen a téves nézeteik szerepelnek, mint “alátámasztó bizonyítékok”.

A Szervezet hatalma a tagok fölött a “bibliatanulmányozási” módszerükben keresendő. Az alkalmaikon nem közvetlenül a Szentírást tanulmányozzák, hanem “segédeszközöket”, amik segítenek megérteni az amúgy érthetetlen Írást. A kiadványaikban hétről hétre, évről évre feldolgozzák ugyanazokat a témákat, és ezzel elmélyítik azokat a Tanúk fejében, megalapozva elkötelezettségüket. Mivel mindig ugyanazt hallják, kezd számukra természetessé válni. A feladat egyszerű: ismételj sokáig egy hazugságot, míg mindenki elkezd benne hinni – kicsit hasonló elven működnek a reklámok is.

Ilyen módszerrel kiképezve nehéz elbizonytalanítani őket. A legnagyobb feladat, hogy megmutassuk nekik a Társulat bibliamagyarázati módszereinek helytelenségét. Ha ezt sikerül meglátniuk, akkor a Bibliából egymaguk is (a Szentlélek segítségével) megtalálhatják az igazságot.

A fent említett férfival beszélgetve láttam rajta, hogy kicsit elgondolkodott. Felhozott néhány témát, és – az idő rövidsége miatt – igyekeztem azokat röviden de mégis meggyőzően megcáfolni. Abból látszott a tehetetlensége, hogy a magyarázataimat nem tudta cáfolni. Inkább újabb és újabb témákat igyekezett felvetni, sikertelenül. De még az ilyen sikeres beszélgetések után is olyan erős a lelki kötődés a Szervezethez, hogy nagyon nehéz őket kimozdítani – de Istennel semmi sem lehetetlen.

Ami pedig az evangéliumi hitű keresztényeket illeti… Nem az a legjobb módszer, hogy elküldjük őket szó nélkül, ha jönnek. Gondolkozzatok csak el: ők nem olvasnak keresztény könyveket, nem hallgatnak meg egy biblikus igehirdetést. Az egyetlen lehetőségük, hogy a tiszta evanéliumot hallják, ti vagytok. A Mt 28:18-20 fényében pedig felelősek vagyunk azért, hogy az evangéliumot tovább adjuk másoknak, és bizonyságot tegyünk nekik. Jehova Tanúi őszinte, istenkereső emberek, akik félre lettek vezetve. Segítségre van szükségük, hogy megtalálhassák a Biblia Jézusát. (A feléjük való bizonyságtételhez egy kis segítség található itt [link] “Érveljünk Jehova Tanúinak” címmel.)

Jézus Mihály arkangyalságára felhozott Őrtornyos "bizonyítékok" és cáfolatuk röviden.

" A feltámasztott Úr Jézus Krisztusról az 1Tesszalonika 4:16 kijelenti: „maga az Úr le fog szállni az égből parancsszóval, arkangyal hangjával.” Jézus hangját itt arkangyal hangjának mondják." - Nem, hanem az ő eljövetelét kísérő hangot mondják arkangyal szavának.

"Ez az írásszöveg arra enged következtetni, hogy maga Jézus az arkangyal, Mihály." A folytatás ("Isten harsonájával") ugyanilyen logika szerint Jézus istenségét bizonyítaná.

"Mivelhogy Isten Szava sehol sem utal arra, hogy két olyan sereg lenne az égben, amely hűséges angyalokból áll — és az egyiknek Mihály, a másiknak meg Jézus állna az élén —, logikus arra következtetnünk, hogy Mihály nem más, mint Jézus Krisztus az égi szerepében." - Hibás logika. Ezzel az erővel minden hivatalnok azonos lehetne a saját helyettesével, a püspök a helynökével, sőt mindenki a teljhatalmú megbízottjával.

Az, hogy az arkangyal szó egyes számban van, még nem jelenti azt, hogy nincsenek többen. Ugyanis, ha csak egy arkangyal lenne (Mihály), akkor úgy kellene rá hivatkozni (legalábbis ez lenne a döntő bizonyíték), hogy „AZ arkangyal” (ho arkhangelosz), de az 1Tessz 4,16-ban névelő nélkül, általánosan említi az arkangyal szavát (en fóné arkhangelou): a.m. „arkangyali szóra”. Ettől még lehet Mihály az angyali seregek vezére, de ez nem zárja ki, hogy nincs több arkangyal.

Egyébként az "angyal" szó nem természetet, hanem hivatalt jelöl, hiszen jelentése: küldött. Az angyal természete szerint szellemi lény, feladata szerint angyal. Az angyalok közül kiemelkednek azok, akik kiemelten fontos küldetést teljesítenek: őket hívjuk arkangyalnak (vagyis: főangyalnak, főküldöttnek). Az ark- előtag tehát kiemelt tiszteletet és fontosságot jelöl, nem sajátos természetbeli eltérést. Rafael szerint ő és a hozzá hasonlók összesen heten vannak (Tób 12,15 és Jel 8,2). A Biblia név szerint hármat említ (Rafael, Gábriel, Mikhael). Akár a hetet, akár a hármat veszem, megalapozott a többesszám használata. Az ark- előtag nem természetbeli eltérést jelöl, hanem a feladat/küldetés kiemelt voltát (mi lenne kiemeltebb, mint a Megváltó megtestesülésének hírüladása?). Így tehát itt tiszteletről van szó, nem két külön "angyalfajról".

Az az ostobaság, hogy Jézus nem született Isten, hanem csak teremtett angyal (Mihály) csak az Őrtorony Társulat kétségbeesett próbálkozását mutatja, hogy úgy határozza meg Jézus Krisztus személyét, hogy eközben tagadja a Szentháromságot. Jézus Krisztus, „aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten” (Róm 9,5), „aki által minden lett” (Zsid 2,10; vö. Jn 1,2-3), akiben „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége” (Kol 2,9), aki „az igaz Isten és az örök élet” (1Jn 5,20), az „egyetlen Úr” (Júd 1,4), „az első és utolsó” (Jel 1,17-18; 2,8; vö. Iz 44,6), „az Urak Ura és a Királyok Királya” (Jel 17,14) nem lehet azonos egy angyallal, Mihállyal, aki „EGYIKE az előkelő fejedelmeknek” (Dán 10,13).

A Szentírás sehol sem mondja angyalnak Jézust, pláne nem Mihálynak. Az a hely, amelyre hivatkoznak (1Tessz 4,16) annyira erőltetett, hogy csak csodálkozni tudok azon, hogy ezt bárki beveszi. Az, hogy Jézus arkangyal szózatára száll le az égből miért jelentené azt, hogy ő az arkangyal? Ugyanez a vers azt is mondja, hogy Isten harsonájára száll alá, akkor miért ne lehetne ugyanezt a verset Jézus istenségének bizonyítására felhasználni? A Jelenések könyvéből is tudjuk, hogy Jézus a hetedik angyal trombitaszójára kezdi meg az ítéletet a halottak fölött, miközben (miután?) megkezdődik Mihály végső, diadalmas harca a szintén elítélt démonokkal és a Sátánnal. (Jel 11,15-18). A 2. tesszalonikai levélben szintén azt olvashatjuk, hogy „Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből” (1,7), Máté evangéliumában pedig ugyancsak: „Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.” (24,29-31). De ezt már az Ószövetségben is megjövendölték: „eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele.” (Zak 14,5-6; vö. skk; Kár.).

Jézus és Mihály közti különbséget a Sátánnal való viszonyuk is jól megvilágítja: Júdás apostol azt írja, hogy Mihály nem mert ítéletet mondani a Sátánról (Júd 9; vö. 2Pét 2,11), viszont Jézus egyértelmű ítéletet mondott róla (Jn 16,11; vö. Jn 5,22.27; 1Jn 3,8; Kol 2,15).

Jézus már csak azért sem lehet angyal, mert ezt a Szentírás egyértelműen és kifejezetten elveti:

(Isten Fia) „annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.” Az angyalokról így beszél: Aki követeit szelekké teszi, és szolgáit tűzlángokká. A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője… Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet? Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak küldve, akik majd öröklik az üdvösséget. (Zsid 1,4-8. 13-14.)

továbbá:

„Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal, és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományaival igaznak bizonyított. Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte.” (Zsid 2,2-5).

Még van számos érv ez ellen a spekuláció ellen, de azokat már le se írom… Ha ennyi nem elég…

Tehát a válasz roppant egyszerű, csak el kell olvasni a Szentírás hivatkozott részeit. A Jel 12-ből világosan látszik, hogy az asszony szülötte, akit Isten elragad a mennybe, és Mihály arkangyal két külön személy. Ugyanígy a Júd 1-ben is látszik Jézus Krisztus "az egyetlen Úr" (=az egyetlen Isten Fia), és "Mihály főangyal" (=igen rangos szellemi teremtménye Istennek) nem azonos vele.

Olyan dolgokat kérdőjeleznek meg ezek a felvetések, ezek az újonnan kitalált egyéni spekulációk, amelyeket teljesen magától értetődő egyszerűséggel tudtak a régiek. Mintha többet olvasnánk ma a Szentírást, de kevesebb hitismeretünk lenne belőle, viszont jönnek a véget nem érő okfejtések. Másik zárójel: A kérdésben szereplő érvrendszerek is azt mutatják, hogy az embernek nem kell foglalkozni a kilométeres érveléssel, mert úgyis csak elveszik benne. Ehelyett az alaptézisre, az alapkérdésre kell összpontosítania, és arra kell reagálnia a Szentírás egyszerű és világos szavai alapján. Aki a szofizmák hosszas sorát lépésről lépésre akarja vizsgálgatni, annak igen sok szabadidővel kell rendelkeznie, ráadásul mindez már rég nem a hitről szól (a hit nem bibliaismereti kvíz, hanem eleven kapcsolat az élő Istennel).

Mihály arkangyal is csak angyal, "szolgáló lélek", Jézus nem az (Zsid 1:5, 2:5). Mihály a vezérek / hercegek egyike (Dán 10:13), Jézus az egyetlen hatalmasság (1Tim 6:15, Jel 17:14). Ézs 9:5 vö. 10:21, Neh 9:32, Jer 32:18, 5Móz 10:17, ui. a "hatalmas Isten" Jehova címe. Jézus saját maga tette le és vette fel az életét (Jn 10:17-18), teste templomát is ő maga építette fel (Jn 2:19-22). Jézus igenis a saját teste újrafelépítéséről beszélt (Jn 2:21), hiszen hatalma volt életét letenni és felvenni (Jn 10:17-18). Jézus, a Fiú nem pusztán angyal. Őbenne az Első és Utolsó, egyetlen Isten (Ézs 44:6, Jel 1:8, 22:13) halt meg és támadt fel (Jel 1:17-18, 2:8). Ezért előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23, Fil 2:10), és ezért nincs más üdvözítő (Ézs 43:11, Csel 4:12).

1Thessz 4:16-ban semmiféle "(az ő) főangyali hangjával" nincs, hanem egyszerűen ahogy a Károliban áll: "arkangyal szavával." De a folytatásban meg azt is mondja, hogy "Isten harsonájával." Ha tehát Jézus ezen igehely (JT-féle félrefordítása szerint) arkangyal, akkor ugyanezen igehely ugyanezzel a logikával bizonyítja az ő istenségét is. Az "Arkangyal szava" - ez nem azt jelent, hogy valakinek az arkangyalszava, hanem hogy egy arkangyalnak a szava. a görög szöveg különösen egyértelmű. Bár a különírás-egybeírás tekintetében a fél ország tévedésben van, amint a szerteszéjjel tenyésző "autó kihajtás," a "citrom ízű" és az "eredetiség vizsgálat" feliratok mutatják. A görög egyértelmű, mert birtokos szerkezetet tartalmaz, nem pedig jelzőt. És mindennek a tetejébe azt, ha valakinek arkangyali hangja van, és e hangon szólal meg, magyarul nem úgy kellene írni: "arkangyal hangjával", hanem egybe: "arkangyalhangjával." Úgy, mint a "férfihangjával" vagy "fahangjával" szavakat. Tehát azt, hogy "az Úr hangja arkangyal hang" éppen nem írja sehol. Ez csak félreértelmező hozzátoldás. Ha minden segítség nélkül pusztán a Bibliából kellene kiindulni, akkor is tudhatnánk, hogy legalább két arkangyal van: Mihály és a Sátán. Ezen illogika szerint Jahve önmagát teremtette meg, mikor Mihályt megteremtette. Júdás levele leszögezi azt az igazságot, hogy a Sátán nagyobb tekintéllyel bír, mint Mihály. Júdás leveléből az a mondat, hogy "Mikor Mihály arkangyal az ördöggel Mózes teste fölött vitatkozván" stb. Az utána említett "küriosz" pedig nyilvánvalóan nem Mihályra vonatkozik. Nagyon is zsidós ez a Krisztust angyallá lefokozó JT-féle ideológia, és ha ők ezt a díszítő jelzőt akarják büszkén viselni, én nem állok útjukba. Legfeljebb a Zsidókhoz írt levelet fogom minduntalan idézni, mely szerint Krisztus nem angyal, mert "melyik angyalnak mondta valaha" stb. stb.

Az Őrtorony Társulat elképzelése szerint Krisztus pusztán az emberré lett Mihály arkangyal. Ezzel az állítással külön is foglalkoznunk kell vele, mivel elválaszthatatlanul összefügg az üdvösségtan (szótériológia) kérdésével.

Jehova tanúinak felfogása szerint Mihály arkangyal három szinten ment át: Jehova teremtette sokkal korábban minden más lénynél, így Sátánnál is (első szint). Időszámításunk kezdetén elhagyta a szellemi teremtmények birodalmát, és tökéletes ember, Jézus Krisztus lett, azért, hogy tökéletes emberi életének (ill. testének) odaadásával megfizesse a váltságdíjat Ádám törvényszegéséért (második szint). A kínzócölöpön emberként elszenvedett halála után Jehova újra szellemi teremtményként - egy szinttel magasabban mint azelőtt - „isteni" szintre (mégsem olyan hatalmasra mint a mindenható Isten), a mennyei dicsőségbe helyezte, amelyben megkapta azt a képességet, hogy Jehova segítségével „materializálja" a „feltámadott" Jézus testeit (harmadik szint).

Itt is mindenekelőtt az mutatkozik meg, hogy mennyire kétarcú Jehova Tanúinak istenképe. Azt állítják, hogy Istennek bizonyítania kell szuverenitását Sátán kihívásával szemben. Ha például Jób 1-ben támpontot lelhetnek az ilyen felfogáshoz, akkor sem lenne szabad odáig elmenni, hogy Istent egy szintre helyezzék a Sátánnal, mintha versenytársak lennének, és Istennek a Sátánnal szemben erősebbnek kellene bizonyulnia. Az ilyen gondolatok, még akkor ha Jehova Tanúi messzire utasítanák, veszedelmesen közelítenek a dualizmushoz (két, általában egyforma erős hatalom küzd az uralomért). Ez pedig teljesen ellentmond JHVH mindenhatóságának, páratlanságának, szuverenitásának és (vö. 2Móz 2,20k; 5Móz 6,4). Jehova Tanúinak ilyen kijelentései Istenről további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Jehova egyetlen és abszolút voltának hangsúlyozása ellenére sem ismerik az igazi, abszolút Istent, hanem saját „istent" eszkábálnak össze, akinek bele kell simulnia az általuk eltervezett világdrámába.

Ez teljesen megmutatkozik, ha Krisztusra pillantunk. Krisztus nem teremtmény, hanem az isteni háromság második személye. Ennyiben tulajdonképpen szükségtelen is lenne a további fejtegetés arról, hogy azonos-e Mihály arkangyallal. A szótériológiával kapcsolatban azonban kérdések támadnak, amelyek szükségessé teszik, hogy közelebbről is szemügyre vegyük Jehova Tanúinak istenképét.

Itt látjuk, hogy Jehova Tanúinak dualista szemléletű istenképe különböző szinteken folytatódik. Dualizmust állítanak Mihály és Sátán között, Jézus és Sátán között és - más szinten - (Mihály-)Jézus és Ádám között. Mivel Jézust csak angyali lénynek, vagy - átmenetileg - csupán embernek tekintik, az ilyen szembeállítás az éppenséggel „egyenjogú partnerek" vagy „kontrahensek" (szerződő felek) között legitimnek tűnik.

Eközben persze figyelmen kívül hagyják, hogy Jézus nincsen az angyalokkal és az emberekkel azonos szinten, hanem teljesen Isten oldalán áll. Időleges emberré lételét nem szabad úgy félreérteni, hogy csupán ember volt, hanem egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Földi működése során nem „angyali létét", hanem isteni formáját nyilatkoztatta ki, anélkül, hogy isteni lény(eg)ét elveszítette volna. Jehova Tanúi ezzel szemben leértékelik Krisztust. Bár központi helyet tulajdonítanak „váltságdíjának", - áldozatának, ez azonban véleményük szerint nem elegendő a megváltáshoz.

Jehova Tanúi mindenekelőtt négy bibliai helyet hoznak fel Jézus Krisztus és Mihály arkangyal állítólagos azonossága mellett: Dán 12,1; 1Tesz 4,16; Júd 9 és Jel 12,7-12. Mindegyik helyen Mihály angyalfejedelemről van szó. „Mihály" azt jelenti: „ki olyan mint Isten?" -, nem pedig azt, hogy „aki olyan mint Isten" (Russell hibásan így fordította; vö. Hellmund 1971, 318. jegyzet). Az, hogy Mihály a legfőbb angyal, és mint az isteni angyalseregek „főparancsnokának" különleges helye van, minden bibliai igéből kiderül, ahol előfordul a neve, de sehol sem Krisztussal azonos személyként. Jézus sokkal inkább Mihály és minden angyal felett áll (vö. Zsid 1 stb.; ld. feljebb).

Ha például Dán 12,1-ben és Jel 12,7-12-ben Mihály és a Sátán közötti harcról van szó, Mihály itt Krisztus teljhatalmával és megbízásából, de nem Krisztusként cselekszik. A Szentírás ismételten hangsúlyozza, hogy Krisztus nem egyedül harcol a Sátánnal és a démoni hatalmakkal, hanem angyalainak kíséretében -, és közöttük az első helyen Mihály, az arkangyal van, akinek hangja Krisztus visszatérésekor Isten harsonájával együtt megszólal (1Tesz 4,16; vö. Mt 24,30k par; 2Tesz 1,7). Mihály hangja csak a világ feletti ítéletkor harsán fel. A halottak feltámasztásakor azonban csak Krisztusnak, az Isten Fiának hangja lesz hallható. Egyedül Krisztusé - nem pedig Mihály arkangyalé - az a hatalom, hogy életre keltse a halottakat (Jn 5,25.28k). Hiszen Krisztus nem teremtmény, hanem az élő Isten Fia.

Kereszt vagy kínzócölöp?

Miután Joseph Franklin Rutherford Jehova Tanúit 1931-ben „az üdvösség új népének" kiáltotta ki, egyre fontosabb lett számukra, hogy minél több ponton megkülönböztessék magukat az egyházaktól, így távolították el a keresztyénség fő szimbólumát, a keresztet az Őrtorony-iratokból. Ez persze kb. fél évszázaddal azután történt, hogy Charles Taze Russell megalapította az Őrtorony Társulatot. Történeti művükben: „Jehova Tanúi - Isten Királyságának hirdetői" „Az elhagyott szokások" címmel a keresztet is említik:

„A bibliakutatók évekig keresztet és koronát ábrázoló jelvényt viseltek azonosításként, és ez a szimbólum volt az 'Őrtorony' címlapján 1891 és 1931 között... 1936-ban rámutattak, hogy a bizonyítékok azt igazolják, Krisztus oszlopon és nem egy két gerendából álló kereszten halt meg" (200. o.).

Mi az alapja ennek az „új felfedezésnek"? Az Őrtorony Társulat lényegében a következő érveket nevezi meg:

a) A görög „sztaurosz", amelyet szokás szerint „kereszt"-nek fordítanak, „pusztán egy függőlegesen álló törzset, cölöpöt, hegyes karót, pillért vagy támasztékot jelent", de nem keresztet, ezt az is igazolja, hogy az Újszövetségben „a xülon a sztaurosz szinonimájaként" használható lenne, amely egyszerűen „fát" vagy „fagerendát" jelent (Segítség a Biblia megértéséhez, 1.158. o.).

Ehhez el kell mondanunk, hogy az Őrtorony Társulat a maga fordításával bizonyosan visszaadja a „sztaurosz" és a „xülon" eredeti jelentését (vö. Bauer 1971, 1086. has kk; 1.515k). Amit viszont nem vesz észre, az az eredeti jelentés bővülése, amely az idők folyamán ezekhez a szavakhoz tapadt. így történetileg biztos tény, hogy a rómaiak mind egyszerű oszlopokon, mind pedig kereszteken (függőleges oszlop keresztgerendával) végrehajtottak kivégzéseket (vö. pld.: Seneca: De vita beata [= A boldog életről] 19,3; Epistola 101,12; Tacitus: Históriáé IV,3; Josephus: Antiquitates [=A zsidók története] 1 l,261kk). A Jézus korában szokásos kivégzést forma a keresztrefeszítés volt (vö. ThWNT [=Újszövetségi Teológiai Szótár] VÜ/1964, 573k). A „kereszt"-re használt latin fogalmat, a „crux"-ot az Újszövetség szerzői a görög „sztaurosz"'-szál (néha a „xülon"-nál adjákvissza.

b) Az Őrtorony Társulat részéről továbbá úgy érvelnek, hogy „a két gerendából álló kereszt kaldeai eredetű", ezért elvetendő (Segítség... 1.158. o.). - Erre ez a válaszom: Nyilvánvaló, hogy a keresztrefeszítés halálbüntetése (de a „cölöpreszegezés" is) a pogány világból származik. Ezt azonban a rómaiak, a görögök, a perzsák és más népek is gyakorolták. A kereszt különböző változatokban több vallásban is megtalálható szimbólumként. A pogány gyökerek és párhuzamok azonban semmiképpen sem szólnak a keresztyénségben való használat ellen. Hiszen először is Jézus nem maga választotta meg a kivégzési módot, hanem a rómaiak (a pogányok) saját szokásaik szerint ölték meg. Másodszor a kereszt csakis és kizárólag azért lett a fő keresztyén szimbólum, mert Jézust így végezték ki -, tehát az antik népek és a pogány vallások mindenféle egyéb szokásától függetlenül.

A probléma nem a kereszt mint szimbólum miatt van, hanem csak ott, ahol ma keresztyén köntösben mágikus célokra (babona, szellem- idézés, fehér mágia) visszaélnek vele. Az ilyen visszaéléseket kell elutasítani (vö. 5Móz 18,9kk). De sok máshoz hasonlóan itt is igaz: „Abusus non tollit usum" -, azaz, a visszaélés nem szünteti meg a (józan, ésszerű) használatot.

c) Az Új Világ fordítás függelékében található egy „crux simplex" (felállított gerenda) rajza a római kivégzési mód „illusztrálására". Itt a következőket fejtegetik: „A gonosztevő rászögezésére szolgáló egyszerű törzset a latinban crux simplexnek nevezték. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol Justus Lipsius (1547-1606) De cruce libri trés című könyvében, Antwerpen, 1629, 19. o. A crux simplex itt látható fotográfiája [sic!] valódi reprodukció az ő könyvéből (ÚVF [német] 1.642. o.). - Az Őrtorony Társulat elhallgatja azt a tényt, hogy „könyvében" Lipsius (valójában három könyv - „libri trés") 15 további illusztrációt nyomtatott ki, amelyek legtöbbje kereszten való kivégzést {crux commissa és immissa formájában) ábrázol. Ez a kép tehát semmit sem bizonyít Jézus kivégzésének módjával kapcsolatban. Ha az Őrtorony Társulat Lipsiust akarja koronatanúnak a „cölöpözéshez", akkor becsületesen be kellene vallania, hogy maga Lipsius (például könyvének 661. oldalán) kifejezetten a keresztre feszítést (nem pedig az oszlopra szegezést) ábrázolja Jézus kivégzésének módjaként.

d) A legfontosabb kérdés azonban az, hogy a Biblia tartalmaz-e valamiféle utalást Jézus kivégzésének módjára. Jehova Tanúi számára világos a helyzet:„A rómaiaknál az volt a szokás, mint Jézus esetében is, hogy az elítélt kezeit (és valószínűleg a lábait is) egy törzsre szegezték" (segítség a Biblia megértéséhez... 1.157. o.). A Lipsius könyvéből vett ábra megmutatja, hogyan képzeli el a Őrtorony Társulat ezt a felszegezést: Egy-egy szöggel fúrták át a kezeket és a lábakat. – Van azonban egy vers a Bibliában, amely félreérthetetlenül megmondja, hogy Jézus kezeit két szöggel ütötték át: Jn 20,25. Tamás itt mondja Jézus feltámadása után: „Ha nem látom a kezén a szegek (tón hélón, többes-szám) helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek (szintén többes- szám!) helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."

Kényszerítőén adódik tehát az a következtetés, hogy Jézus kitárt karokkal egy igazi kereszten (crux commissa vagy immissa) halt meg, amit a Jézus környezetéből való kortárs tudósítások is megerősítenek, és amit - Jehova Tanúinak kivételével és náluk is csak 1931 óta - soha, semmikor sem vontak kétségbe az egyház története folyamán.

Tehát néhány Bibliavers:

 "A többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«" (Jn 20:25)

 "Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, >_kiterjeszted_ kezeidet<; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.« Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent." (Jn 21:18-19)

 "A >_feje_ fölé< föltették elítélésének okát. Ez volt ráírva: »Ez Jézus, a Zsidók Királya«." (Mt 27:37) - ugye ha "kínoszlopon" halt volna meg, kezeivel felfelé, akkor azt kellett volna írnia, hogy a "kezei fölé", de itt világosan megmondja, hogy a feje fölé.

 "Két rablót is megfeszítének vele, egyet >jobb< és egyet >bal< >keze< felől." (Mk 15:27)

Bár nincs teológiai jelentősége, meg kell említeni, hogy Jézus nem „kínoszlopon" (NWT: torture stake) halt meg. A görög sztaurosz alapjelentése valóban cölöp vagy gerenda, de a rómaiak kivégző eszköze kereszt alakú volt. Ennek két Kr u. 1. századi ábrázolása is fennmaradt Rómában, a Palatinus-dombi ásatások során került elö egy „graffiti", amelyen egy keresztre feszített szamárfejű alakra mutat rá egy Alexamenosz nevü férfi, s alatta a felirat: szebete theó, azaz „imádjátok Istent!" A Kr. u. 79-es lávakitöréskor elpusztult Pompejiben pedig az egyik kiásott ház oltára fölött falba süllyesztett latin fakeresztet találtak.

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

Nézzétek csak meg szépen, hogy az Őrtorony kiadványokban hogyan van ábrázolva Jézus kivégzése. Egy szöggel átütve a két kéz. Azonban ez téves, hiszen a több szög ütötte át az Üdvözítő kezeit, ahogy a Biblia is írta.

A kereszt alakú kivégzőeszközre utal máshol is a Biblia. Ugye tudod, hogy Péter apostol szintén kereszthalált halt, csakúgy mint Jézus, viszont ott fejjel lefelé feszítették keresztre, hogy még halálában sem próbált meg egyenlő lenni mesterével. Figyeld csak meg, mit mond Jézus Péternek:

"»Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, >_kiterjeszted_ kezeidet<; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.« Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: »Kövess engem!«" (Jn 21:18-19)

Ezen szavak értelme: Könnyebb járás végett, szokás volt az alsó öltönyt övvel felkötni. Erre czélozva, mondja Jézus: Ifjúságodban tetszésed szerint övezted föl magadat, és mentél, a hová akartál; öregségedben pedig kiterjeszted kezeidet (a kereszten), és más övez körűl téged (bilincsekkel), és vezetni fog, hová természeti hajlandóságod nem von (a halálra). Sz. Péter Néró császár alatt Rómában hunyt el vértanú-halállal. "Kövess engem" a keresztre.

A „kínoszlop” és Lipsius

Az ÚVF a keresztet a „kínoszlop" (torture stake) szóval helyettesíti, és ezt a 6. számú Függelékben igyekszik megindokolni (417-419. oldal). Jézus tehát az ÚVF-ban nem kereszten halt meg, Pál szavai is így hangoznak: „Sohase történjen meg, hogy dicsekszem, hacsak nem Jézus Krisztusnak, ami Urunknak a kínoszlopával, aki által a világ oszlopra feszíttetett nekem.” (Gal 6:14)

Jehova Tanúi természetesen nem „Krisztus keresztjének ellenségei" (Fii 3:18), hiszen nem Jézus halálát és annak jelentőségét tagadják, hanem a kivégzés eszközéről vélik úgy, hogy az a hagyományos elképzeléstől eltérő alakú volt. A kivégző eszköz alakjának természetesen nincs teológiai jelentősége. Nem olyan téma, amellyel érdemes lenne foglalkozni. Inkább annak van jelentősége, hogy a szervezet a „saját igaza” érdekeben manipulálja az olvasóit. Ezúttal egy képpel.

A Függelék-beli cikk a keresztet pogány szimbólumként (A népek az egyenlő szárú keresztet használták, mindig égtáj-, évszak-, napkorong-, tér és időjelképként, és soha sem jelöltek vele kivégző eszközt; vö. Jelképtár, Budapest, Helikon Kiadó, 1990 (115. oldal)) mutatja be, és négy szakkönyvet is idézve azt állítja, hogy Jézus egy függőleges oszlopra szögezve halt meg. Miért olyan fontos ez a Társulat számára? Mert „semmit sem akar hozzátenni Isten írott szavához”.

A kép említése előtt a Lewis-Short-féle latin szótárt idézi a latin crux szó jelentéséről: „A bűnözők megfeszítésére használt egyszerű oszlopot latinul crux simplexnek hívták. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázolt Justus Lipsius (1547-1606) a De Cruce libri tres című könyvében; ezt itt be is mutatjuk (Antwerpen, 1629; 19. o.).”

El kell ismerni, hogy a Társulat nem állítja konkrétan: Lipsius ezzel a képpel Jézus megfeszítését ábrázolta. Mégis ezt sugallja több úton-módon is. Egyrészt a saját gondolatmenetébe illeszti be: a Függelék egész 6. pontja azt van hivatva bizonyítani, hogy Jézus egy ilyen oszlopon halt meg. Másrészt a kép a 418. oldalt szinte teljesen kitölti, így a Tanú és érdeklődő olvasók fejében a téma és a kép garantáltan összekapcsolódik. Harmadrészt a Társulat Lipsius könyvéből csak egy képet ragadott ki, hallgatva arról, hogy a szerző a témáról és konkrétan Jézus kínhaláláról még mit írt. Voltak, akik utánajártak ennek a könyvritkaságnak, és lefordíttatták annak latin szövegét. Amint kiderült, a Függelékben bemutatott kép valóban Lipsius könyvében van, de a 647. oldalon, és egy középkori bűnöző kivégzését mutatja be. A Társulat szerint Lipsius képe a Lewis-Short-féle latin szótárban tárgyalt ókori (Jézus-korabeli) crux simplex-t ábrázolja („Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol..."). Másodszor ezen az oldalon Jézusnak még a neve sem fordul elő! Harmadszor Lipsius Jézus kivégzéséről is írt, és azt is ábrázolta a könyvében. A Társulat ezt azért nem említette meg, mert akkor kiderült volna, hogy a szerző nem ért egyet vele.

A 661. oldal (lásd jobbra) már valóban Jézusról szól, és Jézust ábrázolja egy kereszten, illetve a korai egyházatyáknak és Lipsiusnak a keresztről szóló elmélkedését közli. íme egy részlet Lipsius kommentárjából: „Az Úr keresztjének négy fadarabja volt, a függőleges oszlop, a keresztgerenda, egy lent elhelyezett fadarab [ti. amin ülni lehetett], és a fent elhelyezett feliratos tábla. Ezt [a beszámolót] Iréneusznak is továbbadták: „Magának a keresztnek a szerkezete ötvégű: a két vízszintes, a két függőleges, és egy középen, amelyen a szögekkel rögzített személy nyugodott.” Lipsius ezután más 2-4. századi íróknak (Tertulliánusz, Augusztinusz stb.) a keresztről való elmélkedéseit is idézi, végül megjegyzi: „Amikor valaki kitárt kézzel, tiszta szívvel Istent imádja, a Keresztet formázza."

Ami magát a „kereszt" szót illeti, görög eredetije a sztaurosz. Ez a klasszikus görögben valóban egyenesen álló cölöpöt, karót és hasonlót jelentett. Mégsem tudom elképzelni Jézust, amint egy minimum három és fél méteres telefonpóznával a hátán elindul a Golgotára, és fizikai képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen cölöpről ne szakadt volna le a teste, ha csupán két szög tartotta volna.

Két bibliai részlet is bizonyítja azonban, hogy a fa, amelyen Jézust kivégezték, T-alakú vagy latin kereszt alakú lehetett. Egyrészt a büntetést indokló háromnyelvű táblát (titulus), amely biztos nem egy kis cetli volt, Jézus feje fölé szögezték (Mt 27:37, lásd jobboldalt), és nem a keze fölé, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Másrészt Jézus kezeit szegekkel verték át, legalább kettővel (Jn 20:25), és nem csupán eggyel, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Szerinted melyik felel meg jobban a bibliai leírásnak?

Ami az oszlopra húzás ókori közel-keleti szokását illeti, a már kivégzett, azaz halott bűnözőket mutogatták így elrettentő példaként. A római crux azonban kivégző és egyben kínzó eszköz is volt, amelyen az odakötözött vagy odaszögezett ember akár napokig is kínlódhatott. A lábszárat is azért szokták eltörni egy idő után (vö. Jn 19:31-33), hogy az elítélt ne tudjon újra meg újra felegyenesedve mélyeket lélegezni. így az elítélt - ha nem vérzett el - rendszerint fulladásos halált halt. Mindezt szem előtt tartva érthető Pilátus csodálkozása is, hogy Jézus alig hat óra leforgása alatt meghalt (vö. Mk 15:45). Ennek persze más oka volt (lásd Jn 10:17-18).

A felső, vízszintes keresztgerenda létét különben a régészet is bizonyítja (Kroll, Gerhard: Jézus nyomában, Budapest, Szent István Társulat, 1993 (474-475. oldal); Kettling, Siegfried: Nem kérdezett senki, akarok-e élni, Budapest, Harmat Kiadó, 1997 (79. oldal)). A Társulatnak ugyanúgy tudnia kellett ezekről a viszonylag régi és közismert leletekről, mint az általa idézett könyvek íróinak. Pompeit és Herculanumot i. sz. 79-ben a láva és a hamu borította el. Az egyik herculanumi házban 1938-ban találtak rá arra kis házi oltárra, amelyen egy falba süllyesztett latin fakereszt volt (lásd balra!).

Rómában pedig, a Palatinus-dombon, a császári udvar szolgaszállásainak (paedagogium) területén ásva még 1857-ben 1-2. századi falfirkákat találtak (lásd jobbra!). Az egyik rajz olyan férfit ábrázol, aki egy szamárfejű, keresztre feszített emberalakra mutat. A kísérő szöveg ez: „Alexamenosz: Szebete Theó!", magyarul: „Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!" Természetesen nincs olyan ókori istenség, amelynek szamárfeje lett volna, aki kereszten halt volna szégyenletes kínhalált, akit bárki is imádott volna, illetve akinek az imádatán bárki is gúnyolódott volna. Csak egy keresztény hitét tekinthették a kortársak ennyire nagy szamárságnak (vö. lKor 1:18-25).

Végül megjegyzendő, hogy a kereszt nem kerülhetett be a kereszténységbe a pogány vallások szimbólumrendszeréből sem. Azok keresztjei ugyanis egyrészt szinte mindig egyenlő szárúak voltak (+, csak az egyiptomi ankh kivétel), másrészt mindig bonyolult, misztikus filozófia tartozott hozzájuk, harmadrészt pedig sohasem utaltak kivégző- vagy kínzóeszközre. A kereszt ugyanis kizárólag ezt a szégyenteljes kivégzési módot jeleníti meg, ezért történheti meg csak évszázadokkal később, amikor ezt a módszert már nem alkalmazták, hogy a keresztények egyik legfontosabb szimbólumává vált.

- - -

[link] A keresztrefeszítés ókori ábrázolásai

Az eredeti szövegben semmiféle „crux simplex” nem szerepelt, elvégre az egy latin szó, az Újszövetség pedig koiné görög nyelven íródott, ott pedig sztaurosz szerepel. Ez pedig a Társulat egyoldalú magyarázatával szemben nemcsak oszlopot jelenthet, hiszen a "sztaurosz" jelenthet kereszt alakú kivégzőeszközt is. Jézus esetében azt jelentett, amint a "szögEK helyét" kifejezésből látjuk. A "xülon" egyszerűen fát jelent. Jellemzően mint építőanyagot, mint a "fát, szénát, pozdorját" szókapcsolatban. A furkósbotok, melyekkel a Jézust elfogó csoport a Gecsemáné-kertbe jött, xülonok voltak. Az akasztófa is xülon az Ószövetségben.

De jelenthet élő fát is: a teremtéskor emlegetett gyümölcstermő fák is xülonok. A száraz és a "nedves" (hügron), azaz magyarul "élő fa" hasonlatában is xülon szerepel. Az élet fája (a Jelenésekben) is xülon.

Jézus kivégzőeszközét pedig csak elvétve mondják xülonnak, sokkal gyakraban sztaurosznak. De mivel római kivégzőeszküz volt, úgy vélem, nem a perzsáknál kell kutakodni utána. Egy korábbi hozzászólásban szerepelt egy utalás Farkas Zoltán egy összefoglalójára

A xülon gerendán kívül élő fát is jelent, az "élő fa" és az "épületfa" is lehet gerendánál bonyolultabb szerkezetű.

Kapitánffy szótárában a köv. jelentések találhatók: 1. fa: a) száraz/levágott fa; fatönk; hasábfa, szálfa (hajóépítéshez); b) élőfa, fatörzs, 2. fából készült tárgy: a) bot; b) bunkó(sbot); buzogány; c) tyúkól; d) kaloda; e) akasztófa; keresztfa (NT); f) bankár asztala; g) pad; a bíró padja.

De a te logikád szerint két tárgy, amelyet egyaránt xülonnak neveznek, csakis azonos (szerkezetű) lehet. Akkor válassz a fenti jelentések közül kettőt találomra, és szórakozz rajta.

Azt persze az Őrtorony sem tagadhatja, hogy a rómaiak használtak keresztet, és tudnia kell, hogy ezért a római crux szó a lényeges. Vjon Ha Jézust kereszt alakú keresztfán végezték volna ki, ezt milyen görög szóval kellett volna jelölniük a bibliaíróknak? Elárulom: nincs rá görög szó, így a sztaruorsz szónak egyes klasszikus görögbeli jelentésének elemzésének előbbre nem jutunk.

Ez egyszerűen egy Rutherford idejéből eredő Őrtorony-tanítás, a Bibliában szó nincs erről. Annak idején meg felértékelődtek azok a szempontok, hogy minél több ponton különböztessék meg magukat szavak és jelképek szintjén is a „mainstream” kereszténységtől. Onnan erednek ilyen szánalmas szójátékok, hogy „nem vallás, hanem imádat,” stb. tudod mint a „nem cigány, hanem roma”. Ezen szektás szellemiség Rutherford óta persze némileg enyhült, de meg nem szűnt, sajnos.

A biblia nem ír semmit a kivégző eszköz alakjáról. A sztaurosz (σταυρός) és a xülon (ξύλον) (akárcsak a latin crux) természetesen nemcsak oszlopot jelent, hanem általában magát a kivégző eszközt amire a elítélteket felkötötték. Ez a kivégző eszköz a rómaiaknál legtöbbször T vagy kereszt alakú volt

A sztaurosz a Kr.e. ezer évvel még inkább karó volt, azonban az i.e. 1sz-i Diodousznál már keresztet jelent akárcsak Plutarkhosznál. Ez a változás valószínűleg azért jelenik meg mert a rómaiak ellentétben a pll a görögökkel és a perzsákkal előnyben részesítették a keresztet a kivégzésnél.

Másrészt a legkorábbi keresztény írók szerint (pl Justin mártír 2. sz) keresztről beszél.

Artemidorusz azt írta a 2. sz-ban azt írta a keresztre feszítésről a bűnözőket egyenesen, kiterjesztett kezekkel feszítették keresztre.

Luciusz ugyancsak a 2. században úgy írja le a keresztre feszített Prométeuszt hogy szintén széttárt karokkal feszítették meg. Tehát ez legalábbis bevált szokás volt.

A bálvány az faragott istenalak. A kereszt az egy szimbólum. Próbáld meg bemeséli a zsidóknak hogy a dávid csillag = bálvánnyal. Még a legfundamentalistább zsidó sem gondolná ezt. Mint ahogy nagyon fundamentalistának kell ahhoz lenni, hogy valaki a keresztet bálványnak tartsa.

Első századi források bizonyítják hogy a sztauroszt keresztként is használták. Gyakorlatilag a kivégzőeszközt jelentette amelyre az elítéltet felkötötték/szegezték.

A sztaurosz az i.e 1- től simán jelent keresztet ill. kivégzőeszközt Dionüszosz, Lucius, Plutarkhosz használja ebben az értelemben. Míg a karóra, oszlopra vonatkozó hivatkozások római kor előttiek. A "xülon" csupán fát, fából készült tárgyat jelent. Még fakanálra is használták a szót. Josephusnál pedig a sztaurosz és a xülon is megjelenik mégpedig egymás szinonimájaként.

Plautus Seneca Tacitus műveiből tudjuk hogy a rómaiak a bűnözőket kitárt karral feszítették meg. A patibulum-ot (keresztfát) felkötötték az elítéltre és így kellet elvonulnia a kivégzőhelyre. (akárcsak Jézusnak) majd a kivégzőhelyen kötötték vagy szögezték fel a keresztfát az oszlopra.

Jézust nem a zsidók hanem a rómaiak végezték ki. A római köztörvényes bűnözők kivégzések módja egykorú források szerint a keresztre feszítés. A sztaurosz, xülon pedig egykorú források szerint kivégző eszközt ill fából készült tárgyat jelent.

Olyan ez mintha egy angol szövegben a "gun" szót olvasva automatikusan a 300 évvel ezelőtti jelentést vennéd figyelembe és ágyúnak fordítanád figyelmen kívül hagyva hogy manapság már minden lőfegyvert "gun"-nak hívnak zsebpisztolytól kezdve a gépfegyveren át a hajóágyúig.a

Az hogy a római kort megelőző szeputingában ill Homérosznál mit jelentett a "sztaurosz" nem sokat jelent ha tudjuk hogy Jézus idejében a "sztaurosz, xülon" egyaránt jelentett keresztet.

JT-i pokollal kapcsolatos averziójával kapcsolatban javaslom elolvasásra ezt: [link] valamint ezt a vitát itt: http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__1..

Az általad felhozott Lázáros részletre az Őrtorony felekezet kiadott egy meglehetősen izzadtságszagú magyarázatot, csakhogy az adventistáktól átvett materialista-annihilacionista ideológiáját egyben tartsa. Ennek kifejtése és cáfolatát megtalálod itt:

* [link]

* [link]