Van e szentháromság?

Az ApCsel 5:3,4 egyértelmű tanulságát kend saját ideológiával akarja megkerülni, hogyaszongya itt „a szent szellemén keresztül, Istent csapták be”, ti. itt sehol sem beszél arról, hogy itt csak Jézus Krisztus Atyját kellene az „Isten” szó alatt érteni, és hogy a „szent szellemén keresztül” (a keresztül szó sincs itt!) ő lett becsapva. Ehelyett itt Anániást vádolják azzal, hogy hazudott a Szentléleknek. Miért és hogyan kéne zaklatni valakit, mert hazudott egy 'erőnek'? Itt a Szentlelket azonosítja Istennel, ti. aki a Szentlelket megpróbálja becsapni, az Istennel teszi ezt, mégpedig azért, mert a Szentlélek valóságos Isten. Vagyis a következő versben a Szentlélek mint Isten van azonosítva.

A „megszemélyesítésre” apellálás egy klasszikus példája a vitaetika megsértésének, ti. a bizonyítandó megelőlegezésének, amikor ti. egy magyarázat szolgál bizonyítékul. Ugyan miért kéne ezt a sok világos kijelentést afféle költőies beszédre redukálni? Néhány érv:

1. Personification is "A rhetorical figure of speech in which inanimate objects or abstractions are endowed with human qualities..." (American, p.926)

2. Personification is found throughout the Bible with endless examples of mountains clapping and stars singing. But in all these things we know by way of human experience that they are not really persons. Not so with the Holy Spirit. No one can know the Holy Spirit is a thing (and not a person) the way we can know a mountain is not a person from human experience.

3. We can prove something is personification by finding a Bible verse that outright states it is not a person but a thing. We can do this with hills, wisdom, stars etc. Anti-Trinitarians are at a loss to find any Bible verse that says the Holy Spirit is a thing and not a person.

4. When referenced, the Holy Spirit is always the masculine "HE". Not so with mountains and stars.

5. The vast majority of times the Bible refers to things like stars and mountains, they are not personified. Personification is the EXCEPTION to the usage in scripture.

6. The problem for anti-Trinitarians is that the Holy Spirit IS ALWAYS PERSONIFIED. Personification is not the exception to the general use, personification is the rule... every time, without exception!

7. If anti-Trinitarians are correct, the personification of the Holy Spirit is so complete and extensive in scripture, that we are without a guideline to determine the difference between persons and things. We would have to call into question, for example, the person hood of Abraham as the personification of the father of God's people. The personification of the Holy Spirit is as extensive as the personification of Abraham or many other Bible characters.

8. Take Adam for example. Many modernists already dismiss his personal existence as myth. Could Adam be nothing more than the personification of all mankind? A simple reading of Romans 5:12-19 and 1 Cor 15:45 will quickly reveal the problem for Arians. Adam is clearly used as a metaphoric symbol for all of mankind in many places. Could Adam be nothing more than personification?

9. The extent of personification of the Holy Spirit equals any Bible character.

10. Anti-Trinitarian challenge: what verse shows the Holy Spirit to be a thing or an it? We know of none, therefore we are forced to the conclusion that the Holy Spirit is a person.

Aztán kend hivatkozik arra, hogy a Szentlelket párhuzamba állítják személytelen dolgokkal is, de nem veszi észre (gondolom mivel nem igen olvasgatta Őrtorony-„segédletek” nélkül az igazi Bibliát), hogy ez ugyanúgy elmondható a Atyáról és a Fiúról is. Talán Jézus egy ajtó vagy egy bárány? Talán az Atya egy tűz? Ne tréfáljunk… :-)

1. This argument is utterly false, but what do you expect from a cult that can teach its "door to door book salesmen" anything and they will blindly accept it without checking or questioning. Association with other impersonal things doesn't eliminate anyone's personality!

2. God is associated with many impersonal things. In fact God is directly called "fire" i two places: "our God is a consuming fire." Heb. 12:29 and "For the Lord your God is a consuming fire, a jealous God." Deut. 4:24.

3. Jesus is associated with impersonal things too. Jesus directly calls himself: The Bread, The Door, The Lamb, The Life, The Light, The Rock, The Stone, The Truth, The Vine, The Way, The Word, The Bread of Life.

A víz szimbóluma a Szentlélek működését jelzi a keresztségben, mivel a Szentlélek segítségül hívása után az új születés hatékony szentségi jelévé válik: miként első születésünk magzati állapotát víz tartja fenn, úgy a keresztvíz valóságosan jelzi, hogy isteni életre születésünket a Szentlélekben kapjuk ajándékba. Sőt az "egy Lélekben (...) megkeresztelkedve", "mindannyiunkat egy Lélek itatott át" (1Kor 12,13): a Lélek tehát személyesen is élő Víz, amely a megfeszített Krisztusból ered [Vö. Jn 19,34; 1Jn 5,8. ] mint forrásából, és bennünk az örök életre szökell [Vö. Jn 4,10--14; 7,38; Kiv 17,1--6; Iz 55,1; Zak 14,8; 1Kor 10,4; Jel 21,6; 22,17.].

Amire te gondolsz, mint személytelen bemutatásról, azok nem mások, mint a Lélek munkálkodásának metaforái. Például Jehova Tanúi néha rámutatnak az ApCsel 2:4-re, mely elmondja, hogy a tanítványok 'betöltettek' Szentlélekkel. Azt kérdezik: 'Hogy lehetne a szellem személy, ha betöltött kábé 120 tanítványt egyidőben?' De maga Jézus, aki nyilvánvalóan személy, minden dolgot betölt (Ef 1:23). Cáfolja ez Jézus személy voltát?

1. Jehovah's Witnesses are wrong in Acts 2:1-4 because only the 12 apostles were filled, not the 120. However, with this correction their point is unchanged.

2. Jehovah's Witnesses view God too small! What do you expect from a religion who thinks its creator and saviour (Jesus Christ) is nothing more than an elaborate wind up toy designed to die on the cross.

3. We ask this question of JW's, How could the Father or Jesus be a person when each fills millions of believers at the same time?

"that He [Christ] might fill all things." Eph. 4:10

"that you may be filled with all the fullness of God" Eph 3:19

Azt, hogy te „filozófiainak” nevezel valamit, azzal még egyáltalán nem kezdtél vele semmit, hiszen az csak a te istentelen társaulatod szokása, hogy afféle madárijesztőnek kinevez néhány szót, aztán azt elkezdi másokra hányni.

Jn 10. fejezetében nem csak egyetértés-megvallás történik Jézusról (az ÚVF itteni szélhámos bibliahamisításai nem érdemelnek szót), hanem azt, hogy ő egylényegű az Atyával. De lássuk csak: Én és az Atya egy vagyunk: Jézus már többször beszélt a zsidóknak arról, hogy ugyanúgy és ugyanazt teszi, mint az Atya (5,17.19-20) hogy egyedül ismeri az Atyát (3,31-32; 5,37) hogy éppúgy önmagától van élete, mint az Atyának (5,26) hogy minden teremtmény előtt ő van (8,58). Most azonban kimondja az isteni élet legmélyebb titkát, hogy bár az Atya és az emberi természetet fölvett Fiú két különböző isteni személy, mégis egy Isten. Mindketten - a Szentlélekkel együtt - ugyanannak az egy isteni természetnek részesei. A zsidók meg is értik Jézus szavait, azért akarják megkövezni, hiszen csak az emberi külsőt látják.

Ezzel a kijelentéssel, hogy "én és az Atya egy vagyunk" Jézus lényegében azt fejezi ki, hogy a hatalmat az ő megtartásukra közösen bírja Atyjával; mert ők egy isteni valóságúak, s azért ugyanegy az akaratuk és cselekvésük is. Az „egy“ által az Úr az egyenlő isteni természetet fejezi ki, a többes „vagyunk“ által pedig az isteni személyek különségét. Hogy ez igékben Jézus magának isteni természetet tulajdonított, a zsidók jól megértették, mint a következők mutatják. Szt. Ágoston hozzáfűzi: „Aki azt mondja, »egy«, megszabadít Áriusztól, aki azt mondja, »vagyunk«, megszabadít Szabelliusztól” (August. Trinit. I.4,4). Ez a vers tehát mind a 2 háromság tagadást elmetszi: azt is amelyik kisebbé teszi a Fiút, és azt is, amelyik személyileg egyenlővé teszi az Atyával.

Ha ez CSAK puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót. Érdekes módon a Biblia egyéb szereplői sehol sem mondják ki ezeket a szavakat is. Mózes például sose mondta, hogy "én és Jahve egy vagyunk" - holott ha ez CSAK a szándékegység megnyilvánulása lenne, nyugodtan mondhatta volna, nem? Vagyis nem csak a gondolkodásukban és az egyetértésükben egységesek. Ebben nincs nagy kunszt, minden magát kereszténynak tekintő egyén magát az Isten gondolkodásmódjához kívánja hangulni, és egyet kíván vele érteni mégse mondja, hogy "én és az Atya egy vagyunk", mivel ez nem csak szándékegységet jelöl. Ha csak azt jelentette volna, ugyan mért kívánták volna a zsidók megkövezni istenkáromlásért? Akkor annyit kellett volna mondaniuk, hogy „jól teszed, mi is egy vagyunk vele”.

[link]

[link]

Persze ismerem én erre a jehovista mellébeszélést, ami egy lóugrás érvelés, amely a főpapi imára (Jn 17. fejezet) utal vissza. Te ugye itt pusza akarategységről beszélsz, mintha Jézus egysége annyiból állna az Atyáal, hogy szorgalmasan kitanulta az Őrtornyot és most is nagyon akarja már a kétkasztos megváltástant, meg a satöbbit.

Jézus azt kéri az Atyától, hogy a tanítányok "egyek legyenek", vagyis egységes meggyőződés és törekvés, >az isteni személyek egysége MINTÁJÁRA<, összekösse őket. Vagyis ez >a minta<, de nem azt jelenti, hogy a keresztények egysége kimerülne ennyiben, mint ahogy az isteni személyek sem akarategységben állnak, hanem >az Atyának és a Fiúnak egy és ugyanazon isteni valójuk, természetük van<.

Vegyük alapul ezt a kijelentést: "Legyetek hát tökéletesek, AMINT mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5:48). Ha ezen verset ugyanazzal a logikával kívánnád értelmezni, mint az előzőt, akkor arra jutnánk, hogy a Mennyei Atya tökéletessége elérhető ember számára.

Mivel hogy ez nem lehetséges, akkor ugyanígy értelmezendő, mint a másik: MIND a Mennyei Atya tökéletessége, MIND az Atya és a Fiú közötti egység előttünk lebegő cél és minta, melyet emberként soha el nem érhetünk, csak konvergálhatunk felé. Egyik sem jelenti azt, hogy éppen olyan fokú tökéletesség ill. egység elérhető lenne.

Ha azt a kijelentést, hogy "legyenek egyek, mint mi" úgy értelmezed, hogy a tanítványok csak annyiban lehetnek egyek, mint ők, akkor azt is értelmezd ugyane logikával, hogy Legyetek hát tökéletesek, AMINT mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5:48).

Na látod, milyen abszurd állítások jönnek ki.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből NÉHÁNY vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez NEM jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony MINDEN mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17,10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17,23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24).

De bemásolok egy ókori bibliamagyarázatot az érdekesség kedvéért, hogy láss ilyet is:

Alexandriai Szent Cirillnek (+ 444) Szent János evangéliumához írt magyarázataiból - Ezekhez a versekhez:

”De nem csupán őérettük könyörgök, hanem azokért is, kik az ő szavaik által hinni fognak énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te Atyám énbennem és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek bennünk”.

(Jn 17,20 sk.)

„Krisztus az új életre kelőknek zsengéje, az első égi ember volt... Mert miként az első Ádám révén mindenkire átszállt a kárhozat, és az ő megszégyenítő képét hordozták az emberek,... [épp úgy] Krisztus eljövetelekor, aki mennyei emberként jelent meg, mindazoknak, akik általa a hit révén megigazulásra hivatottak, az ő képét is ki kell magukban alakítaniok, ... amely napfényragyogású tisztaságával... és elenyészhetetlenségével... tűnik ki.

Mi azonban, akik egykoron az első emberben elkövetett bűn folytán kiestünk az eredeti szépségből, másként nem nyerhetjük azt vissza, mint ha ismét részeseivé leszünk annak az Istennel való kimondhatatlan közösségnek és egységnek, amely kezdetben a föld lakóinak természetét díszítette. Ez az Istennel való egyesülés senkinek sem lehet osztályrésze másként, mint a Szentlélek bírása által, aki saját szentségét önti belénk és a romlásnak alávetett természetet saját életéhez hozzáalakítja és így fölvezet Istenhez és az ő képéhez... Mert az Atya sértetlen képe a Fiú, a Fiúnak természetszerű hasonlatossága az ő Lelke. Ezért belevési az emberek lelkébe Isten képét, midőn őket mintegy átalakítja önmagává és a legeslegfölségesebb természet képmását valósítja meg bennük...

,,Hogy mindnyájan egyek legyenek'', [mondja az Üdvözítő,] ,,amint te, Atyám, énbennem és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek bennünk.'' Ezzel [elsősorban] a szeretet, az egyetértés és a békesség kötelékét kéri számukra, amely lelki egységbe fűzi a híveket. [Azonban ez még nem elég. Az Üdvözítő nemcsak az érzület egységét kéri, hanem] bizonyos mértékben valami természetszerű egységet [is], amelynek folytán mi mindnyájan összekapcsolódunk egymással és Istennel. Sőt még a test szerint is, jóllehet a testi különbség természetesen megmarad... Mármost miként lehetünk mi egymás között és Istennel, mind testileg, mind lelkileg egyek? Isten egyszülött Fia, aki az Atya-Istennek állagából (szubsztanciájából) a fényhez hasonlóan származik és Atyját magában hordja, a Szentírás szerint megtestesült és így a földi testtel kimondhatatlan módon egyesülve mintegy a mi természetünkkel keveredett. Így az, aki természeténél fogva Isten, mind neve szerint, mind az igazságnak megfelelően égi ember lett, aki nemcsak [valamiképpen] hordja magában Istent, hanem egyben Isten és ember. Így egyesítette magában a lényegüknél fogva egymástól nagyon szétválasztott és hozzá még rokonságukból is kiragadott természeteket és az embert az isteni természet részesévé tette. Hiszen a Szentléleknek közössége és bennünk lakása Krisztussal kezdődött és tőle átáradt reánk is. Mert Krisztus mint ember is hasonlóképpen fölkent és megszentelt volt, mint valóságos Isten pedig, aki az Atyától származik, először ő maga szenteli meg saját Lelkével (azaz a Szentlélekkel, aki tőle és az Atyától származik) saját templomát [azaz testét, emberségét] és így minden teremtményt, melyet a megszentelés megillet. Krisztus titka így kezdet és út, hogy mi is részeseivé váljunk a Szentléleknek és az Istennel való egységnek...

Mármost hogy mi az Istennel és egymás között lélek és test szerint -- az egyéni különbségek ellenére is -- egyek lehessünk, az egyszülött Fiú Atyja végzése szerint ezt gondolta ki bölcsességében: Azáltal, hogy Ő azokat, akik benne hisznek, egy testtel, mégpedig sajátjával, a misztikus részesedés [communio] révén megáldotta, magával és egymás között is egy testté tette. Mert ki választja szét és ki szakítja ki a kölcsönös természetes egységből azokat, akiket az egy szent test Krisztusban eggyé összekapcsolt! Ha mi mindnyájan részesülünk abban a kenyérben, mindnyájan egy testté leszünk. Hiszen Krisztus nem osztható részekre. Ezért nevezzük az Egyházat is Krisztus testének, magunkat pedig egyes tagjainak Szent Pál tanítása szerint,... aki ezt mondja: ,,Ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság útján szeretetben s mindenképpen növekedjünk őhozzá, Krisztushoz, aki a fej, és akitől van az egész testnek az egybeerősítése és egybekötése minden összekötő íz közreműködésével minden egyes tagra kimért tevékenységben; így történik azután a test növekedése a maga épülésére a szeretetben (Ef 4,14-16). [Így kapcsolódunk tehát össze a szentáldozás révén egy testi egységbe.]...

Mármost a lelki egységről is hasonlóképpen azt kell mondanunk, hogy egy és ugyanazt a Szentlelket kapva, mindnyájan összekapcsolódunk egymással és Istennel. Mert ha Krisztus mindegyikünkben az Ő és Atyja Lelkének bennünklakását eredményezi is, az a Lélek mégis egy és oszthatatlan, és így a különböző lelkeket... önmaga által egységbe köti össze és mindnyájunkat... egynek tünteti föl. Mert miként Krisztus testének ereje egy testté teszi azokat, akik abból esznek, éppúgy Isten oszthatatlan Lelke bennünklakásával mindnyájunkat lelki egységbe fűz össze. Ezért kiáltja nekünk ezúttal is Szent Pál: ,,Szívleljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani az egyetértést a béke kötelékével. Egy test és egy lélek, amiképp hivatástok egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött, mindenben és mindnyájunkban vagyon.'' (Ef 4,2-6). Mert ha ugyanaz az egy Lélek lakik bennünk, bennünk lesz mindeneknek ugyanaz az egy Atyja, Isten, aki Fia által egymás között és önmagával egységbe kapcsolja össze mindazokat, akik a Lélek részesei lettek...

Ekképp bizonyos mértékben megtagadjuk saját testünket, a bennünk lakó Szentléleknek égi alakját öltjük föl és valósággal más természetté alakulunk át. Ezért nem csupán embereknek hivatunk, hanem Isten gyermekeinek, égi embereknek, mert az isteni természet részesei vagyunk.

E szerint tehát mindnyájan egyek vagyunk az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, egyek [hármas szempontból, hogy a már mondottakat még egyszer összefoglaljuk]... Először a jámbor érzület folytán, ami erkölcsi egységet (,,a vonatkozás egysége'') kölcsönöz nekünk [Istennel], azután pedig [természetszerűen] Krisztus szent testének és az egy Szentléleknek közössége révén.”

Jézus az "Isten Fia"... Gondolom ezzel a JT-s játékkal akarsz most heccelni, hogy "nem Isten, hanem Isten Fia". Hehe. Te nem vagy ember, hanem ember fia. Mellesleg Jézusnak az egyik címe az ún. "Emberfia" ebből érdekes módon sose következetett senki arra, hogy Jézus nem ember.

A gond az, hogy bár biblikus nyelvezetet használsz, de nem biblikus gondolatokat kívánsz levezetni belőle. Abból a kifejezésből,hogy 'Isten Fia' azt kívánod levezetni, hogy a Fiú nem Isten, noha ez nem azt jelenti. Csak érteni kéne azt a kifejezést, hogy "Isten Fia". Az a kifejezés, hogyha Jézusra mondjuk, hogy 'Isten Fia' arra adja meg a választ, hogy ő ki, az pedig, hogy ő 'Isten'arra adja a megválaszt, hogy ő mi. Teljesen egyértelmű, hogy egy olyan személynek, akiknek atyja Isten, az ő maga Isten lesz. Mint ahogy ember fia ember, a ló kölyke pedig ló.

Háromféle értelemben lehet valaki „Isten fia”. Legtágabb értelemben minden ember Isten gyermeke, vagyis, Isten teremtői gondviselésének szülöttje. Szorosabb értelemben az isten¬fiúság annyi, mint a természetfölötti kegyelemnek, az Istenben való természetfölötti újjászüle¬tésnek birtokosa, amely akkor áll be, amikor Isten már nem szolgáinak, hanem fogadott fiainak tekint minket. A legszorosabb értelemben pedig „Isten Fia”: a második isteni személy, aki valamely számunkra közelebbről megfoghatatlan módon öröktől fogva az Atyától „szüle¬tik”, ered, származik, kiömlik; de úgy, hogy egy dolog, egy lényeg, egy Isten marad vele. Hogy Jézus ebben az utóbbi értelemben volt Isten Fia, kimutattuk a fentiekben. Ezt az isten¬fiúságot a Szentírás úgy fejezi ki hogy „egyszülött Fiúról” beszél, míg mi emberek Istennek csak fogadott fiai, átvitt értelemben vett gyermekei lehetünk. Maga Jézus egészen más viszonyban érzi magát az Atyával, mint mi; sohasem mondja pl. így: „a mi Atyánk”, hanem így: „az én Atyám és a ti Atyátok”. Ő az „egyszülött Fiú”, aki „az Atya kebelében van”. (Ján. 1, 18.)

A zsidó szokásban a fiú örökölte apja nevét, címét és társadalmi pozícióját. Ha Jézus örökölte az Atya hatalmát, jogait és főleg a nevét, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus maga a mindenható Isten. Jézus ezt meg is erősítette.

Jézus mint a Fiú, az Emberfia és az Isten Fia

A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot kollektíve, mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentőlszármazik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33).

Jézus két sajátos kifejezéssel utalt önmagára: ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A "… fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon), de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott.

Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának.

Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlenFia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a sajátAtyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi és héber füllel nem is lehetett másként érteni.

Megjegyzendő, hogy az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének – jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben – csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

A János 5:18 sem cáfol semmit abból, hogy Jézus Isten, legfeljebb a tritheizmust cáfolná, amely azt állítja, hogy Jézus istensége független az Atyáétól, de ehelyett a Szentháromság azt tanítja, hogy egy isteni valóságú ővele, ezért nem cselekedhet tőle függetlenül, vele ellentétesen, nem pedig azért, mert ő csak egy angyalka-teremtmény. Tehát itt Krisztus nem vonja kétségbe, hogy ő Istennel egyenlő, mit tennie kellett volna, ha nem lett volna az, hanem csak azt mondja, hogy a Fiú isteni művei az Atya művei is. A Fiú csak azt cselekedheti, mit ő isteni lényegében, melyet Atyjától nyert, szemlél; s így cselekszi mindazt, mit az Atya cselekszik, a Fiú is, a mennyiben a Fiú ugyanazon isteni valóság erejével működik, mint az Atya. Egyenlőképen működnek, mivel egészen egyenlő természetűek; csak hol a lételnek nincs egyenlősége, ott nem lehet a működésnek egyenlő módja. Hogy itt csak tisztán isteni cselekedetekről van szó, önmagától értetik, mert a Fiúnak amaz isteni tettei, melyek egyszersmind emberiek voltak, p. o. szenvedései, csak annyiban cselekvényei az Atyának is, a mennyiben az ő akaratával egyezők, de nem tulajdon cselekvényei; mert az Atya nem lett a Fiúval együtt emberré. Amennyiben a megtestesülés által némi létkülönbség állott be az Atya és Fiú között, így az istenemberi cselekvények nem lehettek az Atya tulajdon cselekvényei.

Olvasd el: [link]

Tit 2:13

Görög proszdekhomenoi tén makarian elpida kai epifaneian tész doxésztu megalu theu kai szótérosz hémón lészu Khrisztu

KIT awaiting-the-happy-hope-and-manifestation-of the-glory- of the-great-God-and-of Savior-of us-of Christ-Jesus

NWT while we wait for the happy hope and glorious manifestation of the great God and of [the] Savior of us, Christ Jesus

ÚVF várjuk a boldog reménységet és a nagy Istennek és a mi Megmentőnknek, Krisztus Jézusnak a dicsőséges nyilvánvalóvá válását.

Bevezetés

A részletben nem annyira az egyes szavak jelentése, mint az eredeti szöveg sajátos mondattani szerkezete és egy betoldott névelő szorul vizsgálatra.

Szótári és nyelvtani adatok

A görög nyelvnek egyik sajátossága az ún. hen-dia-diioin (״egyet kettő által") nyelvtani szerkezet, amellyel ebben és sok más részletben találkozhatunk. Ezzel az ״értelmező és"-nek is nevezett formával akkor van dolgunk, ha a kai (és) két olyan főnevet kapcsol össze, amelyek közül csak az első tag előtt van névelő. Ilyenkor a két fogalom összetartozik, egyet fejez ki; fordítása rendszerint birtokos- vagy jelzős szerkezettel, azonosító szóbetoldással vagy akár kettősponttal is lehetséges. Jelentősége van tehát annak, hogy a NWT zárójelbe teszi a második [the]-et, és sajnálatos, hogy társulati a betoldás (és a mi Megmentőnknek) a magyar ÚVF-ben ismét nincs megkülönböztetve.

Az epifaneian tész dokszész szó szerinti jelentése: ״[valaki] dicsőségének megjelenését", azaz ״[valakinek a] dicsőséges megjelenését". A megalosz jelentése ״nagy", a szótérosz jelentése ״megmentő, szabadító, üdvözítő".

Nyelvtani szempontok alapján a részlet természetes jelentése ez: ״[várjuk] a nagy Istennek, Jézus Krisztusnak a dicsőséges megjelenését”.

Értelmezésbeli lehetőségek

Az eredetiben levő birtokos szerkezet szerint a ״dicsőséges megjelenésinek nem két külön, hanem egy birtokosa van: a ״nagy Isten” és ״megmentőnk, Jézus Krisztus" ugyanaz. Pál tehát csak egyvalakinek a megjelenését várja boldogan, hanem ״a nagy Istennek: megmentő Jézus Krisztusnak a dicsőséges megjelenését".

Amit a szöveg nem mond

Pál nem két személyről, és nem is két dicsőséges megjelenéséről beszél. A ״megjelenés" eredetije (epifánia) láthatóvá válást jelent; egy személy ״láthatatlan megjelenése" (lásd a Társulat tanítását 1914-ről) önellentmondás, különösen ha ez a megjelenés dicsőséges.

A szövegkörnyezet

Pál ugyanebben a levélben kétszer is Megmentőnknek nevezi Krisztust (1:4, 3:6) és Istent (1:3, 3:4), a 2:13-ban pedig ezeket ötvözi. Pál Krisztusról beszél a következő, 14. versben is: ״aki önmagát adta értünk, hogy megszabadítson minket, és megtisztítson magának egy népet, amely kiemelten az övé [ti. Krisztusé]" (ÚVF).

Tágabb bibliai összefüggések

A Biblia szerint egyedül Jahve a Megmentő: ״Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. É11, én vagyok az ÚR [Jehova], rajtam kívül nincs szabadító [megmentő]" (Ézs 43:10-11). Krisztus csak akkor lehet a Megmentőnk (ho szótérosz hémón), ha egyúttal ő ״a nagy Isten" vagy ״erős Isten" (Ézs 9:5, 10:21). A Bibliában ezért a hívők Isten tulajdon népe (Ef 1:14, Jel 21:3) és Krisztus tulajdon népe (Tit 2:14) egyaránt.

A kereszténység Krisztus visszatérésében és dicsőséges megjelenésében 2000 éve Isten megjelenését várja, hiszen amikor először itt járt, akkor is, aki Krisztust látta, az az Atyát is látta (Jn 14:9-10). Az ÚVF-ból is nyilvánvaló, hogy Jehova Isten az, ״aki van, aki volt, és aki eljön, a Mindenható" (lásd Jel 1:8 ÚVF). A Társulat Isten alatt csak az Atyát érti, de a Fiú eljövetelét sem várja, nemhogy az Atyáét! A megoldás megint csak abban van, hogy Isten több, mint Atya: Fiú is.

Hasonló írásszövegek

Ugyanez a ״kettő által egyet" kifejező szerkezet áll több írásszövegben. A 2Pt 1:1-ben az en dikaioszüné tu theu hémón kai szótérosz Iészú Khrisztú, magyarul: ״Istenünk, Megmentő Jézus Krisztus(unk) igazsága által"; az ״Istenünk" helyett az ״Urunk" szó- val, de azonos szerkezettel látjuk a 1:11-ben: eisz tén baszileian... tu küriu hémón kai szótérosz Iészu Khrisztú, magyarul: ״a mi Urunk, Megmentő Jézus Krisztus(unk) örök királyságába". Az 1:1-ben az ÚVF mégis vesszővel és szórendváltoztatással választja szét a személyeket: ״a mi Istenünknek, és Jézus Krisztusnak Megmentőnek igazsá- gossága által". Az Ef 5:5-ben is az ukh ekhei kléronomian en té baszileia tu Krisztu kai theu magyarul: ״nincs része a Krisztusnak, [azaz] Istennek az országában". Az ÚVF betold egy elválasztó névelőt: ״a Krisztus és AZ Isten királyságában").

Helyes fordítások és értelmezések

Angolul: ״the glorious appearing of our great God and Savior, Jesus Christ / Christ Jesus" (NASB, NKJV, RSV, NRSV, NIV, NBV, REB, NLT).

Magyarul: ״a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus megjelenését" (Ökume- nikus); ״a mi nagy Istenünk és Idvezítőnk Jézus Krisztusunk dicsőségének boldog megjelenését" (Buday)

A Társulat tanítása és a fordítás közötti összefüggés

A Társulat egyfelől tagadja, hogy Krisztusban Isten járt köztünk, másfelől tagadja, hogy láthatóan vissza fog térni. Az epifánia azonban láthatóvá válásról, megjelenésről beszél: Isten dicsősége a visszatérő Jézusban fog újra megjelenni ebben a világban (vö. Zsid 1:3, 2Pt 3:18-19).

Összefoglalás

A bibliavers a nagy Istenünknek és Megmentünknek nevezett Jézus Krisztus dicsőséges megjelenéséről beszél úgy, mint ami a hívők boldog reménysége.

"Our great God and Savior Jesus Christ" changed to "the great God and of [the] Savior of us, Christ Jesus." - Similar to the Rom. 9:5 revision shown above, a distinct proclamation of Jesus as God is obscured by the altered text. (Similar rewording also found in 2 Peter 1:1.)

- - - -

Zsidók 1:8

Görög:

"...ο θρονος σου ο θεος εις τον αιωνα του αιωνος..."

[ho thronos sou ho theos eis ton aiōna tou aiōnos]

Magyarul:

"A te királyi széked óh Isten örökkön örökké." (Károli)

"A te trónod, ó Isten, örökkön örökkévaló..." (Káldi, 1928.)

"A te trónusod örökké megáll, ó Isten..." (MBT)

"Isten, trónod áll örökre..." (SZIT)

Hasonlóan fordít még: KNB, Káldi (1865), Vida, Békés-Dalos, Csia, Egyszerű fordítás, Ravasz László, dr. Budai Gergely, Czeglédy Sándor, Raffay Sándor, Masznyik, Kecskeméthy - tehát lényegében az összes ismert, magyar nyelvű bibliafordítás.

Ezzel szemben az Őrtorony Társulat (Jehova "tanúi") által terjesztett 'Új Világ Fordítás' azért, hogy elejét vegye annak, ami a többi fordításból következik, tudniillik, hogy itt a megszólított személy, vagyis a Fiú, Istennek neveztetik a kérdéses részletet így fordítja:

"Az Isten a trónod örökkön-örökké..."

(angol NWT: "God is your throne forever and ever")

Ennek ellenére még az ’Érveljünk az Írásokból’ című kiadványukban is idézik a bibliatudós B. F. Westcott írását, amely elismeri, hogy a kérdéses görög rész „...felfogható megszólító esetként mindkét előfordulásakor (A trónod, ó Isten, . . . ezért ó Isten, a te Istened . . . )…” (The Epistle to the Hebrews. [London, 1889] 25—6. o.).

És valóban, a "ho theosz" magyarul igen gyakori, hogy ezt használják a megszólító eset ("Istenem," v. "ó, Isten") helyett.

A határozott névelő ("ho") megléte itt döntő jelentésű. Ami az ilyen, görög fül számára kissé furcsa névelős szerkezeteket illeti, ez azok közé a sajátos héber és arám nyelvi fordulatok közé tartozik, amelyek az Újszövetség görög szövegében találhatók. A héberben a megszólító módot (vocativus) névelős alanyesettel fejezi ki: pl. Mk 14:36-ban az 'abba ho patér' szó szerit ("Isten, az Atya), magyarán "Istenem! Atyám!" Az arámban a főnvéhez toldott -a (névelő)rag fejezi ki a megszólítást; pl. mk 5:41 a talitha kumi! Márk arámias görög "fordítása" szerint to koraszion, szó szerint "a kislány, kelj fel!", magyarán: "Kislány...!" De hozhatok még más példát is: Pl. a Jel 4,11-ben is ez áll: "acios ei, o kurios kai o qeos hmwn", azaz szó szerint: méltó vagy, "a" mi Urunk és Istenünk.

Ez a részlet egyébként a Zsoltárok könyvéből idéz, tehát a héber szöveg az irányadó, ott pedig (ha jól emlékszem) pár nyelvész jelezte, hogy még azt is jelentheti, hogy Isten tölti be a trónt.

Az is segíthet ha megnézzük még a szövegkörnyzetet, az meg a Fiú méltóságát dicsőíti, vagyis az egész részlet a Fiúról szól.

Egyik JT volt kedves idézni a Csel 2:30 és Jel 3:21 verseket bizonyítandó, hogy Jézus az Istennek a trónján ül. Vagyis ezek szerint mégse Isten maga a trón. Annak a fordításnak semmi értelme: Isten egy szék, amin ülni lehet? Nem: a trón az isteni uralmat jelképezi, nem magát Istent. Egyébként pedig ez bizonyítja isteni méltóságát: Isten trónján ül, Isten trónján pedig Isten ül, és nem egy angyal.

A Zsoltárok 45:6 ezen része így szól:

"כסאך אלהים עולם ועד"

Átírva: kis'acha elohim ovlam va'ed.

A héber-angol interlinear ezt így fordítja: "Thy throne, O God, [is] for ever and ever".

Hasonlóképp fordítanak a legnagyobb angol fordítások is, például: New American Standard Bible (ˆ1995), King James Bible, American Standard Version, Douay-Rheims Bible, Darby Bible Translation, English Revised Version, Webster's Bible Translation, World English Bible, Young's Literal Translation, New American Bible.

Az itt nem nyom semmit a latba, hogy eredetileg, betű szerint nem a messiásra vonatkozott, hiszen volnának még hasonló példái a szabad idézésnek az Újszövetségben, pl. "Egyiptomból hívtam ki fiamat", "Feltámaszt minket a harmadik napon" stb. Nem az lenne az egyetlen Zsoltár, amely eredetileg, betű szerint egy emberre vonatkozott, és az Újszövetség utóbb mégis Krisztusra vonatkoztatja.

[link]

Throughout Hebrews 1-3, Christ is shown to be superior to creation as He is contrasted to the angels, the prophets, and Moses. At Hebrews 1:10-12, we read a passage taken from Psalm 102:25-28 that was written exclusively of Jehovah in the Old Testament but applied directly to Christ here in the New Testament.

Incidentally, Hebrews 1:8-9 is a quotation taken right out of Psalm 45:6-7. Hebrew Parallelism occurs where the literary structure of one verse is seen to be identical to that of another verse. In this case, in the Septuagint, the literary structure of Psalm 45:6: “Thy throne, O God, is forever and ever” is seen to be identical to the literary structure of the previous verse, Psalm 45:5: “Thy weapons, O Mighty One, are sharpened.” Therefore, the translation of “Thy throne, O God….” at Hebrews 1:8 is much more correct than the Watchtower Society’s New World Translation.

Az, hogy „egyedül Isten imádd!” az csak akkor cáfolná meg Jézus istenségét, ha őt az Atyától függetlenül, másik Istennek állítanánk, ami ugye politeizmus lenne. Csakhogy a háromságtan szerint a Fiúnak az Atyáéval azonos, lényegileg elválaszthatlan istensége van, így az, hogy „egyedül Istent imádd!” az magába foglalja nem csak az Atyát, hanem a Fiút és a Szentlelket is. Ez csak a Társulati, előre kigondolt logikából következik, hogy ti. csak az Atya az Isten, ti. ha valami Istenről van mondva, az csak az Atyára vonatkozik. De ez csak egy teológiai előítélet, és nem több, továbbá figyelmen kívül hagyja a tulajdonítást (appropriatio) is, ld. [link]

Jézus nem a halhatatlan istenségét áldozta fel, hanem ő embersége tekintetében halt meg. Így hát amit utána adsz, azzal nekem itt nem sok vitázni valóm van. A gond az, hogy te az "Istenember" szót monofizita- eutükhiánus módon kívánod érteni, ahol az isteni és az emberi természet eggyé összekeveredett, azonban ehelyett a háromságtan azt tanítja, hoyg a két természet nem keveredett össze, hanem megkülönböztethető továbbra is.

Egyébként a felekezeted itt is félrefordítással él. Az 1Timóteus 2:6 az Őrtorony Társulat fordításában így hangzik: „...[Krisztus] aki >megfelelő< váltságul adta magát mindenkiért" (ÚVF). A váltság „megfelelő", azaz egyenértékű volt, ez a szó pedig nem szerepel az eredetiben. Ezen Őrtornyos tan szerint Ádám a tökéletes emberi életet vesztette el, de az utolsó Ádám, Jézus Krisztus a saját tökéletes életét áldozatul odaadva visszaszerezte azt a hívőknek.

Először is az eredeti kifejezés (antilütron = váltságdíj) csak itt fordul elő az Újszövetségben, és csak egy a sok hasonló értelmű kifejezés közül, amelyek ugyanazt a megváltást írják le (Mt 20:28 lütron, Ef 1:14 apolütrószisz stb.). Nem lehet azt állítani, hogy a váltságdíj - akár a Bibliában, akár a világban - feltétlenül azonos értékű.

Másodszor Isten a Biblia szerint akkor is többet akar adni egy tökéletes emberi életnél, ha ez a Társulat szemében igazságtalan. Például a 2Pt 1:4 szerint a hívők „isteni természet részeseivé" váltak, és az ÍJn 3:1-2 szerint magához Krisztushoz lesznek hasonlóvá stb. Most nem is az a kérdés, hogy ez minden hívőre vonatkozik vagy csak 144 000-re, hanem az, hogy ha akárcsak egyetlen emberre is vonatkozik, akkor Krisztus élete hogyan lehetne egyenlő értékű Ádám életével?

Lothar Gassman írja:

A „váltságdíj” - segítség az önsegélyezéshez

Hit és cselekedetek

Jehova Tanúinak Jézus Krisztusa nem érhette el az ember teljes megváltását. Az Őrtorony Társulat nézete szerint nem az volt az első és igazi feladata, hogy meghaljon bűneink bocsánatáért, hanem hogy megvédje Jehova nevét, igazolja szuverenitását és felállítsa királyságát.

Jézus - az Őrtorony Társulat mindenesetre itt szeretne Róma 5,12-21-hez kapcsolódni - második Ádámnak számít. Az első Ádám tökéletes emberként (a már leírt „relatív tökéletesség" értelmében) lett megteremtve, de Lucifer sugalmazásának engedve elveszítette ezt az első tökéletességet. Krisztus pedig mint második Ádám lépett fel, aki nem adta meg magát Lucifer sugallatára. Testét és teljes emberi életét váltságáldozatként, váltságdíjként Jehovának adta, hogy kiengesztelje Ádám bűnét, amely öröklés által az egész emberi nemre átterjedt. Jézus, az emberré lett Mihály arkangyal tehát a tökéletes második Ádámnak számít, aki bűntelen maradt. Az ő váltságáldozata következtében minden ember, aki azt igénybe veszi, lehetőséget kap, hogy éppígy tökéletességre emelkedjen.

Krisztus váltságáldozata azonban nem elegendő. Ő csak Ádám törvényszegését egyenlítette ki. Az embernek viszont a saját hibáit és bűneit - még ha e váltságdíj igénybevételével is - a saját teljesítményével kell kiegyenlítenie. A megváltás tehát nem egyedül Krisztus által, hanem hit és cselekedetek által történik. Ezekhez a cselekedetekhez számít: Jehova királyságának hirdetése, a Jehova rendelkezései szerinti élet és a Teokratikus Társaságnak való alávetés. Aki életében nem végezte (el) ezeket a cselekedeteket, és nem fogadta el Krisztus váltságdíját, az újjáteremtése után esetleg kap még egy (utolsó) lehetőséget, hogy alkalmassá legyen.

A bűnök jóvátétele vagy túláradó kegyelem?

Bibliai-teológiai szempontból hogyan ítélhető meg az üdvösségnek és a megváltásnak ez a tanítása? A szinergizmus tipikus példájáról van szó: Isten megteszi a maga részét, az ember is a magáét, és a két rész együtt eredményezi a megváltást. Ez a nézet azonban feloldhatatlan ellentmondásban van a bűnösnek egyedül kegyelemből történő megmentéséről szóló evangéliummal.

Jézus Krisztus mindent megtett megváltásunkért a golgotái kereszten: „Elvégeztetett" (Jn 19,30). Az ő vére „megtisztít minket mindenbűntől". Ő „az engesztelés a mi bűneinkért, de nem csak a mieinkért, hanem az egész világ bűnéért is" (Un 1,7; 2,2). Ő „egyszer s mindenkorrabement a szentélybe, és örök váltságot szerzett". „Egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt." ügyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért." ügyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket (Zsid 9,12.26; 10,12.14).

„Mert nincs különbség: mindenki vetkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által... Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül" (Róm 3,22kk.28). „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8k).

A keresztyénséghez bizonyosan hozzátartoznak a cselekedetek is, de mindig csak következményként, és sohasem feltételként. Az Őrtorony Társulatnak az üdvösség feltételeként kell követelnie a cselekedeteket, mert nem ismeri a valódi Krisztust, aki igazi, tökéletes bűnbocsánatot és megváltást hozott. A Biblia azonban az igazi Krisztust hirdeti nekünk, aki valóságos Isten és valóságos ember, aki nemcsak „elégtételt" szerez Ádám vétkéért, hanem sokkal többet. Nem csupán Ádám bűnéért (és következményeiért), hanem az egész világ bűnéért halt meg: múlt-, jelen- és jövőbeli bűnökért. És mindenkinek megbocsát, aki bűnbánattal és hittel megy hozzá. Ezt az áldozatot, amely végtelenül nagyobb Ádám vétkénél, csak azért hozhatta meg, mert nem csak valóságos ember, hanem öröktől fogva valóságos Isten is.

Bár Róma 5,12-21 Krisztust mint második Ádámot szembeállítja az első Ádámmal, hangsúlyozza, hogy a kettő nincs azonos szinten: „De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra" (15. v.). Bűn és kegyelem nem úgy viszonyul egymáshoz mint a mérleg két, egyforma súllyal terhelt serpenyője; éppen ebben az összefüggésben nem az ószövetségi talioelv (szemet szemért... - a kiadó), hanem Isten kegyelmének „nagyszerű és óriási túlsúlya" (de Boor 1979,137. o.) érvényesül.

Isten emberré lett Jézus Krisztusban, mert csak így tudott helyettesítőén értünk, emberekért meghalni, bűneinket kiengesztelni és Istentől való eltávolodásunkat legyőzni (vö. Zsid 2,17; 4,15; Mt 27,46). Megváltani pedig csak azért tudott, mert Isten is, és rendelkezik a megváltáshoz szükséges hatalommal. „Csak Isten tudott olyan végtelenül értékes áldozatot hozni, hogy kiegyenlítse az örök pokol büntetését, amely pedig az isteni igazság jogos igénye szerint járna" (McDowell/Larson 1985,76. o.).

(Most fogadjunk erre kínodban ide fogsz elém hányni egy kiló Őrtornyot, de ezzel megint csak saját szellemi szegénységedet mutatod be, hogy neked semmi önálló gondolatod nincs, és ahelyett, hogy elgondolkodnál a saját istenadta eszeddel azon, amit írtam, megnyitod a Libraryt, hogy jaj mit lehet erre behányni ide.)

"Jézus az "Isten Fia"... Gondolom ezzel a JT-s játékkal akarsz most heccelni, hogy "nem Isten, hanem Isten Fia". Hehe. Te nem vagy ember, hanem ember fia. Mellesleg Jézusnak az egyik címe az ún. "Emberfia" ebből érdekes módon sose következetett senki arra, hogy Jézus nem ember."

Az "isten", mint cím neked a háromság miatt, olyan mint valami mágikus szó, amit erőnek erejével rá kell biggyeszteni Jézusra (ez még csak hagyján), amivel "egyenlővé" lehetne tenni a Mindenhatóval a háromságban (no ez a mese). De ha az "isten" szót behelyettesítjük mondjuk a "szellem" szóval, hiszen Jehova Szellem, akkor ez így hangzik: "a szellem Fia". Bibliailag teljesen érthető és elfogadható a szóhasználat.

Mivel Jézus is szellemszemély, a Szellem fiának lehet nevezni, de ettől még nem lesznek egy ugyanazon szellem részei a háromság szerint.

Attól, hogy Isten fiának nevezi magát Jézus, még nem tette egyenlővé magát vele! Ezt az Írás számtalan helyen meg is erősíti, hol Jézus saját kijelentésével, hol a Biblia megfogalmazásával. Ahogy te, vagy én "embernek a fiai" vagyunk, ezzel nem lettünk egyenlőek azzal, AKINEK a fiai vagyunk. Igen, egy fajból vagyunk, mint ahogy Jézus is "egy fajba" tartozik Jehovával, az imádott istenével, hiszen Ő is szellem!

Tökéletesen érthetővé válik a háromság nélkül is, hogy Jézus miként "Isten Fia" és miként "Emberfia".

Most nincs időm többre, de az érveléseid, mint mindig, szükségszerűen elfogultak - mert ugyanis ezt másként nem is tudnád előadni.

"Isten a Biblia szerint akkor is többet akar adni egy tökéletes emberi életnél, ha ez a Társulat szemében igazságtalan. Például a 2Pt 1:4 szerint a hívők „isteni természet részeseivé" váltak, és az ÍJn 3:1-2 szerint magához Krisztushoz lesznek hasonlóvá stb."

A 2Péter 1:4 szavaival összhangban, hogyan lehet Jézus, Istennel való egyenlőségét az olyan versekkel "bizonyítani", melyek Jézusról szintén hasonló kijelentést tesznek? Ugye tudod, hogy mely versekről beszélek?

A tanítványok ezek szerint szintén a háromság részei?

Tehát szerinted a "szent szellem" és "Jehova ereje" nem is azonos? Ez aztán a mesterkélt és következetlen érvelés.

(Lukács 1:35) "Válaszul az angyal ezt mondta neki: „Szent szellem száll reád, és a Legfelségesebb ereje árnyékol be téged. Ezért is lesz, hogy a születendőt szentnek fogják hívni, Isten Fiának."

(Máté 1:18) "Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária, amikor jegyben járt Józseffel, várandósnak találtatott a szent szellemtől, még mielőtt egybekeltek."

A 20-as vers szintén csak szimplán a szent szellemet említi.

A "Legfelségesebb ereje árnyékol be téged" rész miért van külön kiírva? Mert felmerülhet, hogy vajon az emberi anya bűne és a tökéletlensége kárt tesz-e az embrióban? Sátán megsebesítheti-e vagy megölheti-e ezt a Fiút, mielőtt megszületik? Nem! Jehova már Jézus fogantatása pillanatától mintegy védelmező fallal vette körül Máriát, hogy semmi — se tökéletlenség, se ártalmas fizikai erő, se gyilkos szándékú emberek és semmilyen démon — ne tehessen kárt a fejlődő embrióban. Jehova később is védelmezte Jézust, amíg gyermek volt (Máté 2:1–15).

Tehát azzal, hogy a vers második része külön kiemeli ezt, csak a szent szellem, mint Isten valóságos ereje egyik megnyilvánulási formáját írja le, mivelhogy ezen formákból sokféle van megemlítve a bibliában.

"„...miképpen kente föl Isten Szentlélekkel >ÉS< erővel” (ApCsel 10,38) – Tehát a Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz."

Micsoda "félrevezető és zavaros" érvelés! Látod "és"-el választottam el a két fogalmat, pedig ebben az esetben szorosan összetartoznak. Ha a szent szellem megnyilvánulási formája az "erő" (mert ez derül ki számtalan versből), akkor miért ne kéne ezt a verset is így értelmeznünk? Miért ne lehetne "és"-el elválasztani, mintha azt mondanánk, hogy a "szent szellem és ereje"?

Hogyan fogalmaz pl. Mikeás?

(Mikeás 3:8) "Én viszont megteltem erővel, Jehova szellemével, és igazságossággal meg hatalommal, hogy közöljem Jákobbal lázadását, és Izraellel bűnét."

Más fordításban: "Engem azonban betölt az Úr szelleme erővel, igazsággal és hatalommal..."

Vajon ezekből sem világos, hogy a szent szellem, Jehova szelleme az, ami által mindezek a képességek birtokába juthat valaki? Többet - pl. "a szokottnál több erőt - kap a szent szellemmel az ember mindenféle képességekhez.

Igen, máshol pedig világosan úgy fogalmaz a Biblia, hogy "a szent szellemnek van ereje".

Ha a szent szellem magában van megemlítve akkor ezt úgy értsük, hogy nincs ereje, vagy nem közvetít erőt másba? Nyilván nem! Akkor miért kellene a szöveget ilyen következetlen módon csűrni-csavarni, hacsaknem a hamis háromság védelmében?

"Krisztus váltságáldozata azonban nem elegendő. Ő csak Ádám törvényszegését egyenlítette ki. Az embernek viszont a saját hibáit és bűneit - még ha e váltságdíj igénybevételével is - a saját teljesítményével kell kiegyenlítenie. A megváltás tehát nem egyedül Krisztus által, hanem hit és cselekedetek által történik."

Olvasd el a szövegösszefüggést!

A szövegösszefüggés figyelembevétele segíthet nekünk megérteni a Pál apostol és Jakab közötti állítólagos nézetkülönbséget is. Az Efézus 2:8, 9-ben Pál rámutat arra, hogy a keresztények hit által, nem pedig cselekedetek által részesülnek megmentésben. Ezt mondja: „Hit által részesültetek megmentésben... nem cselekedetek által.” Jakab ezzel szemben a cselekedetek fontosságát hangsúlyozza. Ezt írja: „Miként a test halott szellem nélkül, úgy a hit is halott cselekedetek nélkül” (Jakab 2:26). Hogyan egyeztethető össze ez a két állítás?

Figyelembe véve Pál szavainak szövegösszefüggését azt látjuk, hogy az egyik állítás a másik kiegészítője. Pál apostol ugyanis a zsidóknak a mózesi törvények betartása érdekében tett erőfeszítéseire utal. Ők úgy vélték, hogyha a Törvényt annak minden részletében betartják, igazságosak lehetnek. De Pál rámutatott arra, hogy ez lehetetlen. Saját cselekedeteink által soha nem válhatunk igazságosakká — és így soha nem érdemelhetjük ki a megmentést — a bennünk levő öröklött bűn miatt. Csak a Jézus váltságáldozatába vetett hit által lehetünk megmentve (Róma 5:18).

Jakab pedig azt a fontos alapelvet fűzi hozzá ehhez, hogy a hit önmagában, ha cselekedetekkel nincs alátámasztva, értéktelen. Annak, aki kijelenti, hogy hisz Jézusban, tetteivel bizonyítania is kell ezt. A cselekedetek nélküli hit halott, és nem vezet megmentéshez.

Pál apostol teljesen egyetértett ezzel, és gyakran említette, milyen cselekedeteket kell felmutatniuk a keresztényeknek ahhoz, hogy bizonyítsák hitüket. A rómaiaknak például ezt írta: „Szívvel gyakorolunk hitet az igazságosságért, de szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megmentésért.” „Nyilvános kijelentést” tenni — azaz megosztani a hitünket másokkal — a megmentés érdekében elengedhetetlen (Róma 10:10; lásd még 1Korinthus 15:58; Efézus 5:15, 21–33; 6:15; 1Timótheus 4:16; 2Timótheus 4:5; Zsidók 10:23–25).

De egyetlen keresztény sem képes a cselekedetei által, és különösen nem a mózesi törvény betartására tett erőfeszítései által kiérdemelni a jogot az örök életre. Az örök élet „ajándék, amit Isten ad” azoknak, akik hitet gyakorolnak (Róma 6:23; János 3:16).

Nem tudom érthető-e, vagy magyarázzam el másként is?

Ez Jehova Tanúinak álláspontja a katolikus hazugságokkal szemben!

Bocsi, hogy ilyen határozottan fogalmazok, de a fenti, minket érintő tévtanok erre késztetnek.

De! Mindenki a saját jutalmát veszi majd...

A többi, hasonlóan félremagyarázott és álságos teológiai manipulációra nem is válaszolnék, semmi értelmét nem látom. Már ennyiből is jól látszik, hogy miféle "érveléseik" vannak nekik.

Na, barátocskám, megint nagy lendülettel estél nekem, de ebből is csak az jött ki, hogy annál nagyobbat esel hanyatt:

„Az "isten", mint cím neked a háromság miatt, olyan mint valami mágikus szó, amit erőnek erejével rá kell biggyeszteni Jézusra (ez még csak hagyján)…” – Mágikus szó az „ISTEN”? Hehe, hehe, és ezt egy magát vallásos ember szájából hallom. Istennek a világot termető, örökkévaló, mindentudó létezőt nevezzük, és ezt a címet nem én biggyesztem rá „erőnek erejével”, hanem a Szentírásban így szerepel. Az már csak kend problémája, hogy ez ütközik azoknak a felettes szerveknek a hivatalos álláspontjával, és ha választania kell, inkább rám prüszköl ilyen hevesen, mintsem felülvizsgálná brooklyni főnökei felé nyújtott feltétlen lojalitását.

„…amivel "egyenlővé" lehetne tenni a Mindenhatóval a háromságban (no ez a mese).” – Ez a „no ez a mesa” kend egyik kedvenc fordulata az ellenfél nézetének le-filozófiázása mellett: alighanem kendnek nem tűnik fel, hogy itten senki se fog megijedni a kend újságjában gonosznak kinevezett riasztószavaktól. Csakhogy kend elfelejti, hogy a Fiúról nem csak úgy annyit mond az Írás, hogy „ISTEN”, azt nesze semmi, fogd meg jól – értsd ahogy akarod, hanem egyenesen azt is mondja, hogy „az Isten” (ho theosz), „az Úr” (ho küriosz), mindentudónak nevezi, akinek minden hatalma megvan az égen és a földön, kezdettől fogva valónak nevezi, stb. Ezek a jellemvonások bizony csak a Mindenható Istenre vonatkozhatnak, tehát ebből az következik, hogy Jézus valóságosan ISTEN, mégpedig éppen úgy, éppen annyira és éppen abban az értelemben, mint az Ő Atyja. Nem pedig valami félistein-angyali valami, mint Herkules volt az ógörög pogányságában. Ez csak kend felekezetének a Jézust káromló eretnek, ariánus tanítása.

„De ha az "isten" szót behelyettesítjük mondjuk a "szellem" szóval…” – De mégis miért helyettesítenénk be? Én azt tökéletesen látom, hogy kendtek ilyen szemérmetlenül szabadon kezelik a Biblia szövegét, hogy itt-ott behelyettesítik a dolgokat ezzé-azzá, de azért nézzen már tükörbe egy pillanatra, hogy ennek fényében nem sül le-e a képéről a bőr, hogy ezek után azzal kilincsel be vadidegen emberekhez, hogy teljes egészében hűek a Bibliához. Mégis hogyan lehetnének hűek, hogyha így állnak hozzá, hogy „na és mi lenne ha ezt, átírnánk itt?” Hát az, hogy kendtek aljas bibliahamisítóknak bizonyulnának, az lenne.

„…hiszen Jehova Szellem, akkor ez így hangzik: "a szellem Fia".” – De szintúgy szellemi lények az angyalok is (mint ahogyan ezt már sokszor megbeszéltük), így azt állítani róla, hogy „szellem” éppen olyan semmitmondó, mintha egy földigilisztát azonos fajba sorolnánk egy emberrel, azon az alapon, hogy mindkettő anyag.

„Bibliailag teljesen érthető és elfogadható a szóhasználat.” – Itt a „Bibliailag” szó alatt természetesen kendteknek a Bibliába beleolvasott Őrtornyos teológiáját kell érteni, elvégre kendtek híresek erről a szép kis „teokratikus” újbeszél nyelvezetről, ld. [link]

„Bible-based: Derived from a correct understanding of Scripture—a term usually applied to Watchtower teachings and literature to endow them with biblical authority.

Bible knowledge: Understanding and acceptance of Watchtower teachings, as in, “The church members who agreed to study with us began to gain Bible knowledge.”

Bible principles: General rules of conduct set forth in Watchtower publications, citing the Scriptures as authority.”

Ha a szó eredeti, valódi értelmét értjük ennek a szónak, akkor azt kapjuk, hogy Jézussal kapcsolatban a valóságos Isten nem csak, hogy a „teljesen érthető és elfogadható a szóhasználat”, hanem a helyes felfogás.

„Attól, hogy Isten fiának nevezi magát Jézus, még nem tette egyenlővé magát vele!” – Ez részben igaz, hiszen az „Isten fia” címet az Ószövetségben angyaloknak, a választott népnek, Izrael fiainak és királyainak adták. Ezekben az esetekben fogadott fiúságot jelent, mely Isten és teremtménye között sajátosan bensőséges viszonyt létesít. Amikor a megígért Messiás-Királyt "Isten fiának" nevezik, a szóban forgó szövegek szó szerinti értelme nem jelenti szükségképpen, hogy több, mint egy ember. Azok, akik így Jézust Izrael Messiásának nevezték, vsz. nem akartak ennél többet mondani.

Ez azonban nem érvényes Péterre, amikor Jézust mint "Krisztust, az élő Isten Fiát" vallja meg, mert Jézus ünnepélyesen válaszol neki: "Nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám" (Mt 16,17). Hasonlóképpen mondja Pál a damaszkuszi úton történt megtérésével kapcsolatban: "Amikor pedig úgy tetszett Istennek, aki engem már anyám méhétől kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa nekem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak..." (Gal 1,15--16). "És azonnal hirdette a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia" (ApCsel 9,20). Ez a hitvallás volt kezdettől fogva az apostoli hit középpontja, és elsőként Péter vallotta meg ezt a hitet mint az Egyház alapját.

Ha Péter föl tudta ismerni a Messiás Jézus istenfiúságának transzcendens jellegét, ez azért történt, mert ezt maga Jézus világosan tudtára adta. Jézus a főtanács előtt vádlói kérdésére: "Tehát te vagy az Isten fia?" válaszolta: "Ti mondjátok, hogy én vagyok" (Lk 22,70). Már sokkal korábban "Fiúnak" nevezte magát, aki ismeri az Atyát", aki különbözik a "szolgáktól", akiket Isten korábban küldött az ő népéhez, aki fölötte áll még az angyaloknak is. A maga fiúságát megkülönböztette tanítványaiétól azáltal, hogy sohasem mondta: "mi Atyánk", csak amikor parancsolta nekik: "Ti tehát így imádkozzatok: Miatyánk" (Mt 6,9); és kiemeli a különbséget "az én Atyám és a ti Atyátok" között (Jn 20,17).

Az evangéliumok két ünnepélyes pillanatban, Krisztus megkeresztelkedésekor és színeváltozásakor idézik az Atya szavát, aki "szeretett Fiának" nevezte Őt. Maga Jézus Isten "egyszülött Fiának" nevezi magát (Jn 3,16), és ezzel a címmel állítja örök praeexistentiáját. Követeli a hitet "Isten egyszülött Fiának nevében" (Jn 3,18). Ez a keresztény hitvallás megjelenik már a kereszten függő Jézus előtt álló százados fölkiáltásában: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt!" (Mk 15,39). De a hívő csak a húsvéti misztériumban értheti meg az "Isten Fia" cím végső jelentését.

Föltámadása után megdicsőült emberségének erejében jelenik meg istenfiúsága: "A szentség Lelke szerint azonban a halálból való föltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult" (Róm 1,4). Az apostolok megvallhatták: "Láttuk az ő dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be" (Jn 1,14).

Összefoglalva tehát az mondható el, hogy ez esetben az „Isten Fia” cím Jézus Krisztusnak Atyjához fűződő egyetlen és örök kapcsolatát jelenti. Ő az Atya egyetlen Fia, és maga is Isten.

Láthatod tehát, hogy Jézus nem egyszerűen „Isten fia”, hanem páratlan és tökéletes értelemben „Isten egyszülött Fia”. A Jordánnál történt kereszteléskor és a színeváltozáskor az Atya szava Jézust így nevezi: „Ő az én szeretett Fiam”. Amikor Jézus azt állítja magáról, hogy ő a Fiú, aki „ismeri az Atyát” (Mt 11,27), akkor Istennel, az ő Atyjával való páratlan és örök kapcsolatáról beszél. Ő „Isten egyszülött Fia” (1Jn 4,9), a Szentháromság második személye. Az apostoli igehirdetés központi témája, hogy ők látták „az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttének dicsőségét” (Jn 1,14).

„Ahogy te, vagy én "embernek a fiai" vagyunk, ezzel nem lettünk egyenlőek azzal, AKINEK a fiai vagyunk.” – Akkor ezek szerint se te, se én nem vagyunk egyenlőek az apánkkal? Az odáig rendben van, hogy a gyermek engedelmeskedik a szüleinek, amíg kiskorú, de attól még méltóságában egyenlő vele.

„Igen, egy fajból vagyunk, mint ahogy Jézus is "egy fajba" tartozik Jehovával, az imádott istenével, hiszen Ő is szellem!” – De ez nem értette meg kend, hogy a szellem itt nem a „faját” adja, hanem csak azt, mint ahogy a földi teremtmények anyagiak, ők szellemiek. Ha egy fajba tartozik a Fiú az Atyával, akkor ez itt nem csak a szellem-voltot jelenti, hanem azt is, hogy valóságos Isten, éppen úgy, abban az értelemben, mint az Atya. Továbbá ez a „Jézus és Jehova” szóhasználat ebben a formában nem több, mint egy jehovista zsargon. Az igaz, hogy a zsidók Istenének a neve Jahve vagy Jehova. Az is igaz, hogy Jézus az Atyát Istennek, és Istent az Atyjának nevezte. De ebből csak a Társulat számára logikus a Jehova / Isten = az Atya képlet. Az isteni Jahve vagy Jehova név nem csak az egyik személyt jelöli, hanem magát az Istenséget (theotész, Kol 2:9), akiben három személyt lehet azonosítani. A "kereszténység egyházainak hívei" ugyanazt az Istent ugyanazon néven (Jehova / Jahve) imádják, mint Jehova Tanúi, csak azt állítják, hogy Jehova Isten több mint Atya: Fiú és Szentlélek is.

"Jézusról és Jehovról" beszélni sajátosan őrtornyos, jehovista teológiai zsargon, és természetesen csak ennek keretében értelmezhető.

Ariánus tanítások hangsúlyozása végett ugyanis az isteni nevet kizárólag az Atyaistenre korlátozzák. Ebből fakad például az, hogy ha egy keresztény azt mondja, hogy "Jézus az Jehova", akkor azt a JT agy úgy érti, hogy "Jézus az Atya", ami nyilánvalóan nevetségesen hat nemcsak a JT-k, de a teológiailag korrekt kereszténység számára. Az olyan szóhasználattal, hogy pl. "Jehova és Jézus" szintén az ariánus teológiájukat erőltetik, hogy már nyelvi szintjén is berögződjön a JT-be az antitrinitárius dogma. Ld. Újbeszél

De persze ha kibontjuk a megfogalmazást, akkor érthetővé válik. Mi ugyanis nem azt mondjuk például, hogy Jézus "Jehovával egyenlő", hanem, hogy a JHVH istennév eleve nem csak egy személynek, az Atyának a neve, hanem magát az istenséget jelöli, amiben három személyt lehet azonosítani.

„Tökéletesen érthetővé válik a háromság nélkül is, hogy Jézus miként "Isten Fia" és miként "Emberfia".” – Az viszont nem lesz érthetővé jehovista-arináus teológia mellett, hogy Jézus miként az Atya EGYSZÜLÖTT Fia, és miként lehet „az Isten”, és „az Úr”, stb. Kendnek ez a módszertani tisztességtelensége: kijelöl egy-egy kisebb szakaszt az Írásban, majd csak azt szemlélve, megállapítja, hogy na, ez érthető jehovista módon is, az összefüggéseket figyelmen kívül hagyva. Mintha egy orvos végigmenne külön-külön a beteg testének egy-egy szervén, és azt állapítaná meg egyenként róluk, hogy egészséges. Lehetséges viszont olyan betegség, amely több szerv együttes valamely állapota esetében mutatkozik meg, és külön-külön egészségesnek látszdónának.

Nyilván érdemes elemezni az "isten" szót a bibliai előfordulások tekintetében, de nem csupán azt, hanem a jelentését is. Mert a szerző írásának első része láthatólag beéri azzal az eredménnyel, hgy úgy-ahogy kimutassa: mondták a Bibliában az Istenen kívül másra is valamiféle alappal, hogy isten. De nem fordít figyelmet arra, hogy ezeknek az "istenségét" mi választja el Jézus istenségétől, hanem beéri azzal, hogy mintegy megalapozzon egy "nem igazi" istenségi kategóriát, hogy aztán egy másik, de ugyancsak "nem igazi" istenségbe szorítsa bele Jézust is.

Pedig könnyűszerrel ki lehet mutatni, hogy Jézus istensége több, mint emezeké (ti. ők nem egyszülött istenek, alfák és omegák, teremtők stb), de kend csak annyit tud állítása mellett felhozni, hogy Jézus (születésével) az Atyától kapta istenségét. Tehát kend önkényesen állítja az említett, "Atya alatti" kategóriára hivatkozva, hogy Jézus egy ugyancsak Atya alatti kategóriában van istenség tekintetében. Mert csak egy ilyen kategória létét próbálta kimutatni, de semmit nem tudott kezdeni azzal a körülménnyel, hogy Jézus ebbe nem fér bele.

A 2Péter 1:4 nem üresíti ki Jézusnak az istenségével kapcsolatos állításait, mindjárt meg is magyarázom, hogy miért. Kendnek ez a nagy problémája, hogy ahelyett, hogy önállóan folytatni bibliai kutakodást, akár az ógörög nyelv alapszintű megismerése mellett (megsúgom, tényleg nem nehéz), inkább vakon rábízza magát a brooklynban összecsapott brosúrákra, aztán azt zengi itt vissza nekem, gyakran anélkül, hogy tisztességesen végiggondolta volna, hogy mit is írtam kendnek.

Na, most rátérek a kend által állított versre. Jézust nem pusztán az „isteni természet” (theia füszisz) RÉSZESÉVÉ vált, hanem az istenség (theotész) TELJESSÉGÉT (pléroma) birtokolja. Tetszik látni a különbséget? Tehát az üdvösséget elnyertek esetében ez a „theia füszisz” nem jelent az istenség mint lényeg felöltözését, hanem csak az Isten erkölcsi tisztaságához hasonló életet és az arra való erőt. (Erre utal a szövegkörnyezet, amit te elmismásolsz.) De ha te azt képzeled, hogy a megigazult ember ugyanazt az istenséget ölti magára, mint ami az Atyának van, és vele egy értelemben lesz Istenné (ahogy pl. a Fiú), akkor bevallom, hogy ezt az álláspontot csakugyan nem fogadom el. Itt az "isteni természet" a megelőző szövegben nem jelent többet, mint Isten erkölcsi tulajdonságainak bennünk való kifejlődését. Nagyon egyszerű: különbséget teszek Isten átruházható (pl. erkölcsi) és átruházhatatlan (pl. imádandósági) tulajdonságai között. De azt hiszem, ezt már sokszor elmondtam. A 2Pt levélben szereplő "isteni természet" nem azért erkölcsi jellegű, mert én annak állítom, hanem mert Péter csupa ilyesmi között, azokkal összefüggésben említi. De ha már megemlítettem, idézem is:

"Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel >megajándékozott< minket, >ami az életre és kegyességre való<, Annak >megismerése által<, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, >kikerülvén a romlottságot<, amely a kívánságban van e világon."

A Fiú pedig nem csupán részesedett egyes erkölcsi isteni tulajdonságokból, hanem az istenség teljességét bírja, ennélfogva tehát az Atya nem istenségében, hanem atyaságában nagyobb a Fiúnál, mert írva van: Jézusban lakozik az istenség egész teljessége testileg. (Hát miféle isteni természetbeli teljesség az, aminél van nagyobb vagy bővebb?) Másrészt Jézus Fiú volt, és mint ilyen, eleve engedelmes az Atyának (noha istenségére nézve egyforma volt ővele). Ettől az engedelmességből indíttatva lett emberré (mert nem tartozott vele senkinek, még az Atyának sem), és mint ember, saját bőrén tanulta meg az engedelmességet egy új szempontból: teremtményként. Ez a másik ok, aminél fogva elismerhette, hogy kisebb az Atyánál.

„Tehát szerinted a "szent szellem" és "Jehova ereje" nem is azonos?” – Bizony, mivel a Szentírás sokszor megkülönbözteti a kettő egymástól, tehát PNEUMA HAGION az nem pusztán erő.

„A 20-as vers szintén csak szimplán a szent szellemet említi.” – A hallgatásból (vagy a mást mondásból) való érvelés mindig gyönge, mert a másiknál pedig külön említi, méghozzá megkülönböztető ÉS-el, görögül KAI, ahol még hangsúlyosabb.

„A "Legfelségesebb ereje árnyékol be téged" rész miért van külön kiírva?” – Azért mert a PNEUMA HAGION nem azonos az Isten erejével. Püff. Ezek után amit kend bemásolt, az semmit sem felel arra, amit én írtam. Az effajta kapdosás a rövid lélegzetű, híg és vitára alkalmatlan felekezeti szajkózógépek sajátja, akik nem tudván arra felelni, amit az ellenfél mond, megkeresik az ahhoz szavak szintjén úgy-ahogy odafércelhető őrtornyos ócsárlóprogramot, és mikor az ellenfél abbahagyja beszédét, le is futtatják - függetlenül attól, hogy megcáfol-e valamit amabból.

Ezen ne haragudj, csak kacagni tudok: „Micsoda "félrevezető és zavaros" érvelés!” – Lám kend, kínjában nem tud mit felelni arra az egyértelmű elhatárolásra, amit a Szentírás megtesz az Isten Lelke/Szelleme és az ereje között, elkezdesz nagyhangú minősítésekbe. Kendnek nem elég azt bizonyítania, hogy a kettő szorosan összetartozik, hanem hogy egyazonos vele. Olyan logikai hátraszaltóra meg kend sem képes, hogy azt bebizonyítsa, hogy egy KAI-val elválasztott két fogalom ekvivalens volna: ha azt mondom, hogy kezet fogtam Bélával ÉS Istvánnal, az kendnek tán azt jelenti, hogy ez egyazon személynek a két különböző neve? Mert még ha testvérek is („szorosan összetartozik” – ahogy kend mondá), attól még a kettő nem azonos, mint ahogy a PNEUMA HAGION sem azonos az Isten erejével.

„Ha a szent szellem megnyilvánulási formája az "erő"…” – Nocsak, akkor nem is maga az erő? Mert az erőnek nem egyik megnyilvánulási formája az erő (olvassa ezt a mondatot többször, ha kell), hanem maga az erő. Eszerint a PNEUMA nem maga az erő, hehe.

„Miért ne lehetne "és"-el elválasztani, mintha azt mondanánk, hogy a "szent szellem és ereje"?” – De lehet, csak akkor bebubik kendtek teológiája, amely szerint a PNEUMA HAGION és az Isten ereje azonos. Ha a Szentléleknek van ereje, akkor nem lehet ő maga az erő, hiszen az erőnek nem ereje van, hanem ő maga az erő. Ez puszta logika, de kend nevezze csak „filozófiának”, hogy egyben maradhasson kend őrtornyos ideológiája.

Kend idézi a Mikeás 3:8-at, de bakot lő, mert az ÚVF ezt is (tőle nem túl meglepő módon) rosszul fordítja. Nem tudni, hogy vajon Fred Franz gyatra hébertudása, vagy pedig az inogó Őrtornyos ideológia megtámogatása az oka ennek, mindenesetre ezt is ellenőrizheti bárhol:

„Én azonban tele vagyok az >Úr Lelkének erejével<, igazsággal és bátorsággal, hogy feltárjam Jákob előtt az ő gonoszságát, és Izrael előtt az ő vétkét.” (Mikeás 3:8)

Ellenőriztem a héber eredetit is, ott sem azonosítja a choach-ot, a RUAH-hal. [link]

„Ha a szent szellem magában van megemlítve akkor ezt úgy értsük, hogy nincs ereje, vagy nem közvetít erőt másba? Nyilván nem!” – Kend már megint nem érti mit mondtam, és már el is rakta lemezt. Nem azt mondtam, hogy ha nincs megemlítve, akkor nincs ereje, hanem azt, hogy neki ereje van, akkor már is nem lehet pusztán maga az erő. Kendnek nagyon csikoroghatnak a fogaskerekei, ha ezt össze akarja egyeztetni a maga ideológiával.

„Akkor miért kellene a szöveget ilyen következetlen módon csűrni-csavarni, hacsaknem a hamis háromság védelmében?” – Ellenkezőleg: miért is kellene a szöveget ilyen logikai képtelenségekkel megerőszakolni, hacsak nem a hamis Őrtornyos-tan védelmében?

Én tökéletesen értem azt, hogy kend kiadványszerkesztői milyen logikai bakugrásokat izzadtak össze, csakhogy megmagyarázzák azt, hogy nem is a cselekedet által igazulnak meg, de gyakorlatilag mégis, hiszen aki nem megy kilincselni a magazinjukkal, az megnézheti magát. A katolikus megigazulástan ennél azért jobban kidolgozottabb, ld. [link]

Illetve van egy ilyen is, de alighanem ez meghaladná kendet, de azért hátha más megnézi: [link]

A megigazulást egyedül Isten kegyelme viszi végbe Jézus Krisztus által a Szentlélekben (sola gratia, solus Christus), de a hitnek a szeretetben, jótettekben kell gyümölcsöznie.

Kolosszé 2:9

A Kár. ezt írja: „Ő benne [Krisztusban] lakozik az istenségnek [görögül: the·o′té·tosz] egész teljessége testileg.” (A B.—D., Kat. és ÚRB hasonló gondolatot közvetít.) Az ÚV ezzel szemben ezt írja: „őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége testileg.” Egyes angol és német fordítások az ’istenség’ helyett ’isteni természetet’ írnak. Vesd össze: 2Péter 1:4.)

Való igaz, hogy a Kolosszé 2:9-et nem mindenki magyarázza azonosan. De melyik fordítás van összhangban a kolosszéiaknak írt ihletett levél többi részével? Van-e valami Krisztusban, ami azért a sajátja, mert ő Isten, egy háromság része? Vagy a ’teljesség’, amely benne lakozik, másvalaki döntése alapján lett az övé? A Kolosszé 1:19 (B.—D., Káldi, Kár., Kat.) szerint azért lakozott Krisztusban az egész teljesség, mert az „tetszett az Atyának”. A Maszny. azt írja, hogy „az Isten úgy akarta”.

Figyeld meg a Kolosszé 2:9 közvetlen szövegkörnyezetét. A 8. vers óva inti az olvasókat attól, hogy hagyják magukat félrevezetni filozófiákhoz és emberi hagyományokhoz ragaszkodó személyek által. Azt is közli, hogy Krisztusban „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve”, és felszólítja az olvasókat, hogy ’éljenek is őbenne, meggyökerezve és felépülve benne és megerősödve a hit által’ (3., 6., 7. vers). Benne, és nem az emberi filozófiák létrehozóiban vagy tanítóiban lakozik az a bizonyos értékes „teljesség”. Azt mondja talán itt Pál apostol, hogy a Krisztusban levő „teljesség” Krisztust magává Istenné teszi? A Kolosszé 3:1 szerint nem, mert itt azt olvassuk Krisztusról, hogy „az Isten jobbján ül”. (Lásd: B.—D., Káldi, Kat., Kár.)

Az Ógörög—magyar szótár szerint a the·o′tész (alanyeset, amelyből a the·o′té·tosz származik) jelentése: „istenség, isteni természet” (Györkösy Alajos, Kapitánffy István és Tegyey Imre szerkesztésében, Budapest, 1990, 497. o.). Istensége vagy isteni természete nem teszi Jézust mint Isten Fiát az Atyjával egyenrangúvá és hasonlóan örökkévalóvá, mint ahogy az „emberiség” vagy az „emberi természet” sem jelenti azt, hogy minden ember egyenrangú vagy egyidős.

"Ha a Szentléleknek van ereje, akkor nem lehet ő maga az erő, hiszen az erőnek nem ereje van, hanem ő maga az erő."

Következetlen az érvelésed, mert ugyanis (anélkül, hogy most belekeverném a válaszba ezt a másik témát) a "lélek" fogalmával is hasonlóan bánik a Biblia:

Azt mondjuk, hogy valaki él, vagyis élő személy. Úgy beszélhetünk róla, hogy neki élete van. Ugyanígy az élő személy maga a lélek a Biblia szerint. Amíg azonban él, azt mondhatjuk, hogy „lelke” van, mivel a „lélek” szó alkalmanként a személy vagy az állat által élvezett életre utal.

Tehát attól, hogy a szellem maga az Isten által irányított erő, még mondhatjuk, hogy a szent szellemnek "ereje van".

"Én tökéletesen értem azt, hogy kend kiadványszerkesztői milyen logikai bakugrásokat izzadtak össze, csakhogy megmagyarázzák azt, hogy nem is a cselekedet által igazulnak meg, de gyakorlatilag mégis, hiszen aki nem megy kilincselni a magazinjukkal, az megnézheti magát."

Te vajon most mit csinálsz? Tán csak nem a hitedet váltod cselekedetekre? Miért nem hagyod a csudába az egészet? Nem kell itt görcsölnöd és álérvekkel szórakoztatni a közönséget! Most akkor kellenek a cselekedetek, vagy csak unaloműzőként műveled ezt a "foglalkozást"? A Bibliát magát cáfolod, ha mást mondasz. Próbáld már az érveket - amiket e témában felhoztam -, másként értelmezni.

Tehát kell a hit, de a hitednek mi lesz a bizonyítéka? A tetteid. Ezek nélkül pedig a "hited halott", Jakab szerint.