Van e szentháromság?

"Péter olyan tévtanításokat közöl minden kérdésben ,

mintha maga Sátán bábja lenne !"

Az az igazság, hogy ez már nekem is megfordult a fejembe,(vagyis annyi, hogy olyan mintha fizetett eltévelyítő lenne)csak nem akartam vádaskodni, mert féltem, hogy az Isten elszámol velem, hogy mást megrágalmazok. Végül is úgy is kiderül a végítéletnél.

"Ebredjetek mar fel, es vegyetek eszre, hogy nyomaba sem erhettek Peternek, sem muveltsegben, sem embersegben, sem alazatban."

Miért?

És megmagyaráznád, hogy miért üti az, hogy nekem megfordult a fejemben, hogy "fizetett eltevelyito" azt, hogy szeretet van bennem???!!!

Léteznek fizetett eltévelyítők! És? Abból amit írt, erre lehet apellálni. Ettől én már nem lehetek szerető, és jó?

Ezt nem értem.

Kicsit elemezzük a háromság harmadiknak tartott "személyét" a szent szellemet.

Péter egy helyütt kénytelen volt elismerni, hogy a három közül a "legtitokzatosabb" a szent szellemről szóló leírás. Amivel szerintem azt akarta mondani, messze nincs olyan világosan kifejtve a szellem kiléte, mint a másik két személyé.

Pedig bizony ki van fejtve, csak azt az ideológiai előítélet miatt nem teszik elismerni. Rengetegszer szerepel a teljes bibliában Isten szent szelleme, többféle vonatkozásban és szerepben, a legtöbb helyen "erőként", bár előfordul, hogy meg van személyesítve - mint más fogalmak is -, de ennek ellenére sincs egyetlen olyan hely sem, ahol Istennek, vagy személynek neveznék! Ha időnként úgy ábrázolják mint Istentől megkülönböztetett dolgot, rendszerint ez azért van, mert Jehova lehelete (szelleme) külsőlegesen hat. (Nem kell a "bizonyítós" vers, ahol a szent szellemén keresztül, Istent csapták be, ami miatt az illetőknek meg kellett halniuk.)

Vannak, akik felsorolnak néhány helyet, ahol a Biblia megszemélyesíti, vagy legalábbis személyes tulajdonságokkal ruházza fel a szent szellemet. Valójában szemérmesen elhallgatva, hogy ezzel szemben rengeteg helyen tevékeny erőként, személytelen "valamiként" és nem "valakiként" van feltüntetve.

Amikor pl. 70 rátermett férfit kijelöltek Mózes mellé segítségképpen, Isten ezt mondta Mózesnek: „Elveszek a rajtad levő szellemből (ru’ach) és rájuk helyezem” (4Mózes 11:17).

Nagyon képlékeny személy lehet ezek szerint! Nem lenne-e sokkal ésszerűbb azt mondani, hogy Isten tevékeny ereje?

A 1János 5:6–8-ban nemcsak a szellemről, hanem a „vízről és a vérről” is az olvasható, hogy „tanúskodnak”. A víz és a vér értelemszerűen nem személy, így a szent szellem sem az.

Ezzel összhangban a Biblia általánosan a „szent szellemet“ személytelen módon használja, és együtt említi a vízzel és a tűzzel (Máté 3:11; Márk 1:8). Az emberek arra kapnak buzdítást, hogy bor helyett inkább szent szellemmel teljenek be (Efézus 5:18). A szent szellemmel ugyanúgy be lehet telni, mint ahogyan be lehet telni a bölcsesség, a hit, és az öröm tulajdonságaival (Cselekedetek 6:3; 11:24; 13:52). A 2Korinthus 6:6-ban a szent szellem több tulajdonság közé ékelődve fordul elő. Ezek a kifejezések korántsem lennének ennyire általánosak, ha a szent szellem valóságos személy lenne.

Még azokban a bibliai szövegekben is, ahol a szent szellem szól, egyéb szövegekből kitűnik, hogy ezt vagy embereken vagy angyalokon keresztül teszi (Máté 10:19, 20; Cselekedetek 4:24, 25; 28:25; Zsidók 2:2).

A bibliai prófécia megörökítése is úgy történt, hogy Istentől szóltak emberek, „ahogyan a szent szellem (görögül: pneu’ma) vezette őket” (2Péter 1:20, 21).

A Biblia tehát „Istentől ihletett”. A görög The·o’pneu·stos szó jelentése: „Istentől belélehelt” (2Timótheus 3:16). A szent szellem ezenkívül bizonyos embereket vezetett abban, hogy látomásokat lássanak és prófétai álmokat álmodjanak (2Sámuel 23:2; Jóel 2:28, 29; Lukács 1:67; Cselekedetek 1:16; 2:32, 33).

A szent szellemet egyszer galambként és egyszer lángnyelvekként jeleníti meg a Szentírás, de egyszer sem személyként!

Milyen istenkáromló tanítani akkor, hogy egy különálló isteni "személyiség" a szent szellem, "kinek" önálló akarata van.

A Biblia azt írja, hogy amikor Mária, Jézus édesanyja meglátogatta unokatestvérét, Erzsébetet, méhében a magzat megmozdult, „Erzsébet pedig betelt szent szellemmel” (Lukács 1:41). Ésszerű lenne azt képzelnünk, hogy egy személy ’betelik’ egy másik személlyel?

Persze titok. Csakugyan?

Lehetne még azzal érvelni, hogy a kereszténység nagy része ebben hisz, de valójában még ez sem igaz. Egy nem régi felmérés szerint például (a háromságot tanító egyházak tagjai közül) a megkérdezettek 61 százaléka hisz abban, hogy Isten szelleme "a jelenlétének vagy hatalmának a jelképe", és nem egy élő személy.

Péter egyik helyen ezt írta még a szent szellem "titokzatosságáról":

"testi alakban nem mutatja be őt az Írás, és arra sem bíztat, hogy közvetlenül szólítsuk meg. Jellemző, hogy mindig, mintegy az Atya és a Fiú mögött maradva a figyelmet teljességgel Krisztusra irányítja."

Meg az Atyjára, vagyis Jehovára, hiszen a saját tevékeny ereje a szent szellem. De ha már ilyen "visszahúzódó" a szent szellem és láthattuk, hogy jellemzően "valamiként" van ábrázolva, akkor nem lehet, hogy nem az, aminek ma az úgynevezett "keresztények" be akarják állítani?

Nem lehet továbbá, hogy ez a mítosz, mely bizonyíthatóan később került a hitehagyott kereszténység filozófiái közé, Sátán egy ügyes mesterkedése, mellyel Isten egyetlenségét, világos szuverén hatalmát akarta elhomályosítani?! Mert a Biblia VILÁGOSAN és félreérthetetlenül tanítja, hogy csakis egyes-egyedül Istent, a Mindenhatót szabad imádni - maga Jézus is megerősítette ezt Sátánnal szemben. Ezt hosszú évszázadokon át a hűséges zsidók így is tették a Biblia szerint és ez tökéletesen megfelelt Jehovának.

Ám a háromság tana azt mondja, hogy végül is mindegy melyiket szólítod meg a három személy közül, mert úgyis egy Isten a három. Amint láttuk ez nem igaz.

Ezek a klasszikus háromság melletti hamis érvek, melyekkel igazából nem lehet bizonyítani azt a fajta "egységet", melyet az a filozófia tanít.

János 10:30

Maga Jézus mutatta ki, mit értett az Atyjával való „egységén”. A János 17:21, 22 versben azért imádkozott Istenhez, hogy tanítványai "mindannyian egyek legyenek, úgy ahogyan te Atyám, egységben vagy velem, és én veled, hogy ők is egységben legyenek velünk,... hogy egyek legyenek, mint ahogy mi egyek vagyunk". Vajon Jézus azért imádkozott, hogy az összes tanítványa mind egyetlen istenséggé legyenek a "háromságban"? Nem, micsoda képtelenség lenne ez! Jézus félreérthetetlenül azért imádkozott, hogy egységben legyenek egyazon gondolatmenetben és szándékban, mint ahogyan ő és az Atyja egyek voltak. (Lásd még 1Korinthus 1:10.)

Tehát mi módon egyek Jézus és az Atyja? "...Úgy ahogyan te Atyám egységben vagy velem és én veled..."

Az 1Korinthus 3:6, 8-ban Pál ezt mondja: "Én plántáltam, Apollós öntözött... A plántáló pedig és az öntöző egy." Pál itt sem arra gondolt, hogy ő és Apollós ketten egy istenség lennének, két személyben, inkább arra gondolt, hogy szándékban egyek. A Pál apostol által használt "egy" (hen) szó semlegesnemű, szó szerint "egy (dolog)", ami az együttműködésben való egységüket jelzi. Jézus ugyanezt a szót használja a János 10:30-ban az Atyjával való kapcsolatának leírására. Ugyanezt a szót használta a János 17:21, 22-ben is. Így amikor az "egy" (hen) szót használta ezekben az esetekben, akkor szándékbeli és gondolatbeli egységről beszélt.

A János 10:30. vers után következő versek szövegösszefüggéséből erőteljesen kidomborodik, hogy Jézus nem amellett érvelt, hogy ő Istennel azonos. Azt kérdezte a zsidóktól, akik tévesen erre a következtetésre jutottak és akik ezért meg akarták őt kövezni: "Miért vádoltok engem káromlással azért, mert én, akit az Atya megszentelt és akit elküldött a világba, azt mondtam magamról, hogy ’az Isten Fia vagyok’?" (János 10:31–36). Nem, Jézus nem állította magáról, hogy ő Fiú Isten, csak azt, hogy az Isten Fia.

A János 5:18 után, rögtön a következőben mit is mondott válaszul Jézus? "Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú semmit sem tehet a maga kezdeményezéséből, hanem csak amit lát, hogy az Atya tesz."

Vajon miért válaszolt Jézus így arra a vádra, hogy "egyenlővé teszi magát Istennel"? Talán azért, hogy "bizonyítsa" azt ezzel? Nevetséges és teljességgel következetlen érvelési forma!

Azért szégyen, hogy a háromság hívei inkább Jézus ellenségei hazug vádjainak hisznek, mint Jézus és a Biblia tanúságának!

A többi érvelés is éppígy sántít és már itt is sokszor kitárgyalt témák.

A Titusz 2:13 is félrefordítás a hamis háromság érdekében. A Görög Íratok számtalan helyen világosa és következetesen különbséget tesz Isten és Jézus között, mint két külön személy között, mindenféle háromság-filozófia nélkül. Akkor miért ne tenné ezt ebben a versben is? Teszi is a pontos fordítás szerint:

(Titusz 2:13) "mialatt várjuk a boldog reménységet és a nagy Istennek és a mi Megmentőnknek, Krisztus Jézusnak a dicsőséges nyilvánvalóvá válását"

Itt másik:

(2Péter 1:1) "Simon Péter, Jézus Krisztus rabszolgája és apostola, azoknak, akik olyan hitre tettek szert, amely a miénkkel egyenlő kiváltságként van meg nekik, a mi Istenünknek, és Jézus Krisztusnak, a Megmentőnek igazságossága által"

Meg a harmadik:

(Héberek 1:8) "De a Fiúról: 'Az Isten a trónod örökkön-örökké, és királyságod jogara az egyenesség jogara'".

"A Jelenések könyvéből egy angyal azt parancsolta János apostolnak, hogy egyedül Istent imádja (Jelenések 19:10)."

Bizony, és ha emlékszel, maga Jézus is ezt mondta Sátánnak! Nem azt, hogy Őt is szabad, hanem csak azt az Istent szabad imádni, akit Ő maga, Jézus is imádott. Milyen érdekes, mindenki mutogat valaki másra! Oszt ki ez a "valaki más"? Az a mindenki felett álló, egyedülálló, szuverén szellemszemély, akit a Biblia szerint a földön soha senki sem látott és nem is láthat élve. Jézust viszont ezrek látták.

Akkor hogyan érthette Jézus azt, hogy "aki engem látott, látta az Atyát is"? Nyilván nem szó szerint, s így nem is a háromság részeként.

"A legfontosabb ok, amiért Jézusnak Istennek kell lennie, az az, hogy ha nem lenne Isten, akkor a halála nem lett volna elégséges fizetség a világ összes bűnének büntetéséért (1 János 2:2)."

Ez megint csak merő tévedés és túlzás.

Jézus, aki nem több és nem kevesebb, mint egy tökéletes ember, váltságul lett, és pontosan kiegyenlítette azt, amit Ádám elveszített — odaadta tökéletes földi emberi életjogát. Joggal nevezhette Pál apostol Jézust „az utolsó Ádám”-nak. Ebben az összefüggésben így idézte: "Mert amiképpen Ádámban mindannyian meghalnak, ugyanúgy a Krisztusban mindannyian életre kelnek" (1Korinthus 15:22, 45). Az isteni igazságszolgáltatás értelmében Jézus tökéletes emberi élete volt a "megfelelő váltságdíj" — se nem több, se nem kevesebb. Még az emberi igazságszolgáltatás is azt követeli meg, hogy annyi kártérítést fizessünk, amennyi kárt okoztunk másnak.

Ha Jézus az Istenség egyik tagja lett volna, a váltságdíj végtelenül magasabb lett volna, mint amit Isten saját törvénye előírt (2Mózes 21:23–25; 3Mózes 24:19–21). Édenben egy tökéletes ember, Ádám, és nem egy Isten vétkezett. Így a váltságdíjnak, hogy az isteni igazságszolgáltatást tökéletesen kielégítse, ezzel szigorúan egyenértékűnek kellett lennie — vagyis Jézusnak egy másik tökéletes embernek, "az utolsó Ádámnak" kellett lennie. Amikor tehát Isten elküldte Jézust a földre váltságul, hogy az igazságszolgáltatásnak eleget tegyen, Jézust nem istenemberré, vagy Isten megtestesülésévé tette, hanem tökéletes emberré alkotta, aki "alacsonyabb lett az angyaloknál"

Na, látom, Józsikám, kihasználtad, hogy az utóbbi hetekben nem igen értem rá, ezért teleszemetelted az oldalt az imádott Őrtornyos propagandáddal. De hát most se sikerült túl nagyot durrantanod, ami nem is csoda egy ilyen felekezet esetében. Lássuk csak, hogy mit írtál:

A „szent szellem” (nálam Szentlélek – ez nyelvi, és nem teológiai kérdés egyébként) nem „titokzatosabb”, mint az Atya és a Fiú, hanem arról van szó, hogy róla kevesebbet beszél KÜLÖN, mint az első kettőről, ámde értitik e kettő alatt, kiktől Ő származik. Mindazonáltal éppen elégséges információnk van a Bibliában arról, hogy tudhassuk, hogy a Lélek/Szellem az nem pusztán erő.

Ideológiai előítélet nem itt van, hiszen én most nem valami speciális katolikus kiadvány írásait használom fel (sőt, az ilyen vitákhoz nem is szoktam ilyesmikre támaszkodni), és nem is tekintélyelven fogadom ezt el, ellenben kendnek a feje fölö mindig ott lebeg az egyre gyakrabban kihangsúlyozott brooklyni, bölcsnek mondott „rabszolga osztály” tekintélye, azért nem tud máshoz nyúlni, mint elém borítani egy kiló Őrtornyot, mert hogy kendnek az a szentírás.

Először is, a Szentírás SOHA és SEHOL nem azonosítja a Lelket/Szellemet Isten erejével, sőt világosan meg is különbözteti tőle, lássunk rá néhány példát:

* „A Szentlélek száll rád, >ÉS< a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” (Lk 1,35) – Tehát a Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

* „...miképpen kente föl Isten Szentlélekkel >ÉS< erővel” (ApCsel 10,38) – Tehát a Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

* "Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek >ÉS< az erő bizonyságából..." (1Kor 2:4) – Mondanom se kell.

* „Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel >ÉS< Szentlélekkel is.” (1 Tessz 1,5) – Tehát a Szentlélek és az Isten ereje megint csak nem ugyanaz.

Püff. De van más is, hiszen a Szentírás azt is világosan kijelenti, hogy a Szentléleknek, Neki magának is van ereje – egy erőnek pedig nem lehet ereje, az értelmetlenség lenne, nem igaz? Lássunk csak erre is néhány példát:

* "Jézus most >a Lélek erejével< visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken." (Lk 4:14)

* "Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy >a Szentlélek erejével< bővelkedjetek a reményben." (Róma 15:13)

* "Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és >a Szentlélek erejével<." (Róm 15:18)

Az a hivatkozásod pedig igen csak célt téveszt, ha arra akarsz apellálni, hogy „nincs személynek nevezve”, hiszen ennyi erővel az Atya és a Fiú sincs SZEMÉLYNEK NEVEZVE, ti. azért, mert az elvont személy kifejezést a Szentírás nem használja, de van egy kevésbé konkrét utalás is:

Jn 15,26 - „Ő”-ként (görögül: ekeinosz) van utalva rá, ami hímnemű személyes névmás, pedig a "pneuma" ( = Lélek) semlegesnemű. (vö. Jn 14,26; 16,8.13)

Vagyis János evangéliumában ismételten olyan névmás utal a Szentlélekre, amely személy voltát mutatja: a hímnemű ekeinosz, holott a pneuma nyelvtanilag semleges (Jn 14,26; 15,26; 16,14). Tehát Jézus úgy utalt a Szentlélekre mint 'ő'-re és nem mint 'az'-ra. (Jn 16:13).

Egybként a „személy” kifejezést a Szentírásban a „név” (onoma) kifejezés helyettesíti - ebből is látszik, hogy a „név” szó a Szentírásban magára a személyre utal vissza, nem pedig egy külön mantrázandó mágikus szó, mint az Őrtornyos gyakorlatban. Az alábbiakban Dr. Budai Gergely református teológiai professzor Új Testámentomának (Budapest, a Mo-i Református Egyház Zsinatának Irodája, 1967; 709-710. oldal) a Függelékéből idézek egy rövid szótanulmányt, amely segít megérteni a név az igazi bibliai jelentőségét:

„Az Új Testámentomban a név (onoma) annyit jelent, mint a személy; a magyarban pedig a személy szó értelme ez: valakinek egyéni vonásokkal bíró egyedi mivolta, énje, kiléte. A héber nyelv és a görög nyelv - nem lévén a magyar személy szónak megfelelő szava, - a személy szóval megjelölt fogalmat a név szóval fejezi ki. Amikor tehát például a 75. zsoltár 8. verse így szól: „Tisztelünk téged Isten: neved közel van”, ez azt jelenti: köszönjük, hogyszemélyesen közel vagy hozzánk. Vagy a 116. zsoltár 4. versében: „Az Úrnak nevét segítségül hívtam” azt jelenti: az Úrhoz folyamodtam, ügyemet közvetlenül az Ő személye elé vittem, hozzá appelláltam. Vagy a 118. zsoltár 26. verse: „Áldott, aki az Úrnak nevében jön” (Mt 21:9, Mk 11:9, Lk 19:38, Jn 12:13, Mt 23:39, Lk 13:35) ez azt jelenti: áldott, aki az Úrtól nyert megbízatással jön, mint az Ő személyének képviselője. Az Acs 1:15-ben pedig szó szerint ez van: „Volt ugyanott neveknek sokasága, mintegy százhúsz”; ezt Károli 1590-ben így fordította: „Valának ott a helyen számszerént úgymint száz húsz emberek”; az 1908-as revízió pedig: „Vala pedig ott együtt mintegy százhúsz főnyi sokaság”. (Tehát a név itt is annyit jelent, mint: személy vagy ember.) Az Acs 3:16-ban ez a mondat: „Jézus neve meggyógyította ezt az embert” azt jelenti: Jézus személyesen gyógyította meg. A Mt 28:19-ben pedig az eisz to onoma kifejezést akár így fordítom:nevére, akár: nevébe, akár: nevében (lásd a Keresztelés címszót), mindegyik értelme lényegileg ez: a keresztelés által a gyermeket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek személyével hozzuk közvetlen kapcsolatba. Az Acs 4:11-12 így szól: „…ez a Jézus mégis szegletkővé lett, és senki más által nem üdvözülhetünk; mert az embereknek nem adatott az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk”; ez azt jelenti: Krisztus Jézuson kívül nincsen egy másik személy, aki által az emberiséget meg lehetne menteni, üdvözíteni. A Miatyánkban (Mt 6:9, Lk 11:2) ez a kérés: „Szenteltessék meg a Te neved” azt jelenti: az erős és mindenható, a jóságos és szerető mennyei Atya személyesen és az emberi értelem által is észrevehető módon vegye kezébe ennek a kiismerhetetlenül összevissza kúszált, fejvesztett és zabolátlan világnak a rendbehozását. - Így kell érteni az Új Testámentomban 228 helyen előforduló név szót.”

Márpedig tehát „neve” a Szentléleknek mégis van, mégpedig az Atyával és a Fiúval közös, ld. a keresztelési parancsban:

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19)

Itt azt kell mindenképpen megfontolni, hogy a név mindig valami konkrét valóságra utal, ami által valaki, vagy valami elkülönül és megkülönböztethető a csoport, vagy kategóriája más tagjától, elemétől. Ha a Szentlélek egy isteni erő, akkor viszont itt az van mindenképpen megfogalmazva, hogy jelen esetben az isteni erőről van szó. Azaz konkrétan Isten erejének egy valamely konkrét, és meghatározott erejéről van szó, amelynek a neve: Szentlélek. Ez esetben azonban itt az isteni erőnek - feltételesen maradjunk ennél a fogalomnál - nem csak a megszemélyesítése történik, hanem személyként való megvallása is. Néhányan azt mondják, hogy az Isten más tulajdonságáról is olvashatunk úgy, mint megszemélyesített dolog, de az mégsem személy: pl. Isten ujja ezt meg ezt teszi. Azonban úgy sehol sem található a Szentírásban, ahol ez a tulajdonság az Istentől megkülönböztetve állna, úgy pl., hogy: „Isten és az Isten ujja”.

A személy fogalma általánosságban azt jelenti, hogy értelmes természetű, egyedi létező, részletezve: értelemmel és szabad akarattal rendelkező egyed, a maga természetében tökéletes, önjogú és önrendelkező Létező.Tehát, ha meg akarunk bizonyosodni arról, hogy a Szentlélek személy, akkor két dolgot kell keresnünk a Szentírásban:

1. hogy a Szentlélek önálló, egyedi és értelmes;

2. hogy a Szentlélek más mint az Atya és a Fiú.

Az, hogy a Szentlélek az isteni erőnek a neve, már mindenképpen azt jelenti, hogy itt teljesül a személy meghatározásában az, hogy egyedi létezőről, egyedi valóságról van szó (és nem általánosságban az Isten erejéről). Az pedig, hogy a Szentlélek más, mint az Atya és más, mint a Fiú, ebből a részből onnan derül ki, hogy meg van tőlük különböztetve: Atya ÉS Fiú ÉS Szentlélek.

Azonban ez a három mégis valamiben egyezik, valamiben egyek, hiszen a név, amire meg kell keresztelkednünk az az Atya és a Fiú és a Szentlélek neve, és nem nevei, nem külön-külön az Atya nevére, a Fiú nevére és megint külön a Szentlélek nevére van a keresztség. Hogy mi ez az egység? Miben egyek ők? A következőkből meg lehet látni, hogy az Istenség, az isteni Valóság, az isteni természet az, amiben egyek, hiszen a Szentlélek számos helyen úgy szerepel, mint maga az Isten.