Jézus a pokolba került, amikor meghalt?

A Biblia szóhasználatában a lélek egy személyre vagy egy állatra, illetve egy személy vagy állat által élvezett életre utal. A Biblia meghatározása a lélekről egyszerű, következetes, és mentes az emberek bonyolult filozófiáitól és babonáitól.

A „léleknek” fordított héber szó a ne′phes, amely 754 alkalommal fordul elő a Héber Iratokban (közismert nevén az Ószövetségben). Mit jelent a ne′phes? A The Dictionary of Bible and Religion szerint ez a szó „általában az egész élőlényre, az egész egyénre” utal.

Az 1Mózes 2:7 például megállapítja: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” Figyeld meg, hogy Ádámnak nem volt lelke, hanem ő maga volt a lélek — éppen úgy, aki orvos lett, az maga az orvos. Ezek szerint a „lélek” szó pl. az egész személyt írhatja le.

Ez is egy kulcsfontosságú vers, mert tökéletesen összhangban van a Biblia egészével, amely a lélek természetéről szól.

Ha már a lélekhalhatatlanságot mindenáron bele akarod magyarázni a bibliába, akkor ennek a gondolatnak a Biblia elején (az ember 'összeállításánál', vagyis a lényegi természetét leíró szakasznál) is meg kéne jelennie, de pont az az érdekes, hogy nem jelenik meg, sőt azt érzékelteti (amit később is mindenhol), hogy a lélek semmiképpen nem az, amit bizonyos versek alapján bele akarnak magyarázni. Érdekes, hogy csak a katolikus apokrifokban fordul elő egyáltalán az a megfogalmazás, hogy "halhatatlan lélek", a Biblia jóval nagyobb részét kitevő egyéb könyvekben nem! Csak az ellenkezője - persze ott "mást jelent" - szerintetek.

Valójában egyáltalán nem olyan szerteágazóan sok jelentésárnyalata van e szónak. A "sok árnyalat" meséje csak egy indok, hogy a Biblia, egyébként következetes tanítását erről a szóról, ki lehessen forgatni a későbbi lélekhalhatatlanság mítoszának kívánalmai szerint.

Az 1Mózes 2:7 értelmezését támogatja a Héber Iratok minden része!

(3Mózes 5:1; 3Mózes 23:30; 5Mózes 24:7; Jób 19:2; Zsoltárok 119:28)

A Keresztény Görög Iratokban (közismert nevén Újszövetségben) több mint százszor „léleknek” fordított szó a pszü·khe′. A ne′pheshez hasonlóan ez a szó is gyakran az egész személyre utal. Figyeld meg például az alábbi megállapításokat: „az én lelkem háborog” (János 12:27). „Támada . . . minden lélekben félelem” (Cselekedetek 2:43). „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak” (Róma 13:1). „Beszéljetek vigasztalóan a lehangolt lelkekhez” (1Thessalonika 5:14, NW  ). „Kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által” (1Péter 3:20).

A ne′pheshez hasonlóan a pszü·khe′ is egyértelműen a teljes személyre utal. Egy tudós, Nigel Turner szerint ez a szó „arra utal, ami jellegzetesen emberi, a személyiségre, az anyagi testre, amelybe bele lett lehelve Isten rûaḥja [szelleme] . . . A hangsúly az egész személyre van helyezve.”

A „lélek” szó alkalmanként a személy vagy az állat által élvezett életre utal. Ez nem másítja meg a Biblia meghatározását a lélekről, amely maga a személy vagy az állat. Szemléltetésül: Azt mondjuk, hogy valaki él, vagyis élő személy. Úgy beszélhetünk róla, hogy neki élete van. Ugyanígy az élő személy maga a lélek. Amíg azonban él, azt mondhatjuk, hogy „lelke” (élete) van.

Ez logikus, vagy nem? Azt hiszem, minden értelmes embernek érthető kell, hogy legyen.

A Máté 10:28 is ’élet’ értelemben használja a „lélek” szót.

Ha nem vagy hajlandó elvonatkoztatni a "halhatatlan lélek" filozófiájától és mindenáron abból indulsz ki, akkor sohasem érted meg, hogy ez a vers is nagyon egyszerűen és tisztán, de ami a legfontosabb: a Biblia teljessége fényében, következetesen használja a "lélek" fogalmát.

"És ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."

W. G. Kümmel is joggal írja: a Máté 10:28 ’nem a lélek halhatatlanságát igyekszik kihangsúlyozni, hanem azt a tényt akarja kiemelni, hogy egyedül Isten képes elpusztítani nemcsak a földi életet, de a mennyei életet is’.

Teljesen logikus a vers, ha a bibliai feltámadás egyszerű reményét vesszük alapul. Itt nem a fizikai test halálát "túlélő" lélek megölhetetlenségéről van szó, hanem arról a "lélekről", vagyis "életről", ami a test halála után, a feltámadáskor újra a sajátja lehet a meghalt embernek. Vagyis a Bibliában világosan megfogalmazódó feltámadás későbbi REMÉNYSÉGÉRŐL szól ez a vers rész. (És nem a bibliában sehol meg nem fogalmazott "halhatatlan lélek" mítoszáról. Ha csak ezen körülményt vesszük is, melyik a valószínűbb jelentés?!)

A vers második része is csak így következetes és érthető. Itt már világosan tisztázódik, hogy a "lélek" elpusztítható a gyehennában, vagyis az a bizonyos (jövőbeli) "élet", ami a feltámadás reménységét jelenti, bizony a fizikai testtel együtt végleg elpusztítható, vagyis elpusztulhat!

Úgy látom beakadtál, mint egy rossz lemezjátszó, és úgy gondolod, hogy egy elegáns „suhintással” (amit természetesen egy kiló Őrtorony-iromány hozzámvágását jelenti – mi mást) elintézettnek véled a dolgot.

Hozzám vágod, hogy a nefes jelentette a személyt magát – na és ezt ki tagadta? Rákerestél az indexben a „lélek” szóra, és az első kézbe kerülő konzervirománnyal beérted, ahol meg se nézted, hogy mégis mit jelent?

„Ha már a lélekhalhatatlanságot mindenáron bele akarod magyarázni a bibliába, akkor ennek a gondolatnak a Biblia elején (az ember 'összeállításánál', vagyis a lényegi természetét leíró szakasznál) is meg kéne jelennie…” – Áhá, értem. Ilyeneket én is tudnék írni: Ha a kereszténység egy olyan vallás lenne, amely egy rövid lélegzet után 1800 évre nyom nélkül kipukkadt, mint egy lufi, hogy aztán egy gyermektelen posztókereskedő álpróféta újraalapítsa egy részvénytársaság formában, hogy az később feltalálja a kétkasztosított megváltástant, és különböző évszámzsonglőrködését vigyen végbe egy amerikai stíluson reklámprospektus-szerű újságon keresztül amit egy Szabad Nép-fél óra szerű rendezvényen magoltatnak be (stb. stb.), akkor „ennek a gondolatnak a Biblia elején is meg kéne jelennie”. Egyébként tévedni tetszik kend, hiszen a Bibliában létezik az ún. „fokozatos kinyilatkoztatás elve”. Hogy mi is ez?

Azt jelenti, hogy a Bibliában a későbbi iratok – nem felülírják, hanem – kiegészítik, további kinyilatkoztatott információkkal EGÉSZÍTIK KI a korábbiakat. Ezzel nem azt mondjuk, hogy lényegtelen lenne a Biblia bármelyik verse. Viszont azt se fogadjuk el, hogy minden vers azonos fontosságú, és csak úgy a középéből kivágható, másikhoz odavágható idézet lenne. Azt a teljesen helyes megállapítást, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett (Id. 2Tim 3,16), a magadfajták azzal a hamis következtetéssel kapcsolják össze, hogy ezért minden rész egyformán értékes, egyenlő súlyú. E szemlélet következménye az üdvtörténet elhanyagolása, valamint a Krisztustól, mint az írás közepétől való eltérés – mindenekelőtt eszkatológiai - mellékszínterekre. Ahogyan egy kőfejtőből a köveket, úgy a Bibliából is a legkülönfélébb helyekről vesznek elő kijelentéseket, és - többnyire a szövegösszefüggésre és a keletkezés körülményeire való tekintet nélkül - szabadon kombinálják őket. Brooklyni főnökeid alig tesznek különbséget az Ó- és az Újszövetség, ígéret és beteljesülés között, sőt az Ó- és Újszövetség elnevezést is elutasítják, és a „Héber Iratok" és „Keresztény Görög Iratok" kifejezéssel helyettesítik. A szektaszakértő Kürt Hutten a „lóugrás" módszerérőlbeszél (úgy „ugrálnak" a Szentírásban, mint egy ló/huszár a sakktáblán) egyik helyről másikra), tekintet nélkül az üdvtörténeti összefüggésre (Hutten 1982,128. o.).” Mivel Jehova Tanúi alig - legfeljebb érintőlegesen – különböztetik meg a régi és az új szövetséget, az ígéretet és a beteljesedést, a törvényt és az evangéliumot, olyan tanokhoz jutnak, mint a „Jehova-név" tisztelete, törvényeskedés (például a vér teljes tilalma), teljes halál és hasonlók. Az egykori Jehova Tanúja, Hans-Jürgen Twisselmann megállapítja, hogy" az Őrtorony Társulat annyira 'törvényesen' alkalmaz újszövetségi textusokat , mintha még a zsidó törvény korában élnénk", és ezért kérdés, hogy „a Jehova-név tisztelete vajon nem visszaesés-e a keresztyénség előtti gondolkodásba". „Minden olyan tanítást azonban, amely Krisztus mögé, például a zsidó törvénybe visszaesik, vissza kell utasítanunk" (Twisselmann 1992,13k.).

Egyáltalán nem igaz, hogy a „lélek halhatatlanságának” tanítását a görögök találták volna ki, hiszen az már általánosan elterjedt volt még az ókori sémiták (ahová a zsidók is tartoztak) körében. Az igaz, hogy a régebbi ószövetségi könyvek ez ügyben hallgatagok, de ennek egyszerű oka az, hogy Isten el akarta kerülni, hogy az elterjedt animizmusnak (amitől mi is elhatárolódunk, nincs „halottkultusz”!!) malmára hajtsa a vizet. Ha viszont a személyiségnek a testi halál után való továbblétezése, mint olyan, téves lenne, akkor a Szentírásnak elsők között kéne emiatt megdörögnie e hiedelmet, mivel a sémiták hittek benne, így ez volt az alapértelmezett. Mégis az Ószövetségben egyetlen olyan kijelentés nincsen, amely direkte és konkrétan kizárná a lélek halhatatlanságát, viszont nagyon sok kijelentésben burkoltan mégis benne van a lélek halhatatlanságának hite. Ebben is abból kell kiindulni, hogy az egész ÓSZÖVETSÉG egyenest és közvetlenül nem a másvilágra, hanem az Istenre van beállítva, és az Istenről való, a környezetben egészen újszerűnek számító hitet, a monotheizmust hozta elő a maga rendkívüli pedagógiájával.

Az Ószövetségben MÉG nemigen volt >világosan< kijelentve másféle ígéret, hanem csak a szokásos: hosszú élet, utódok, gazdagság. Ez a szemlélet szenvedett hajótörést végül Jób könyvében (Elifáz mondott hasonló okfejtéseket mázsaszámra), illetve a Prédikátornál. Ti ezekhez az ószövetségi, korlátozott érvényű ígéretekhez tértek vissza most tömegméretekben, mikor pedig az apostol azt mondja, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, szív meg nem gondolta, amit Isten az őt szeretőknek készített - azaz nyilván sokkal feljebb célzó ígéretet, mint az örök élet a paradicsomi földön.

Az a lényeg, hogy van a Bibliában egyfajta előrehaladása is a kinyilatkoztatásnak, és a későbbi fokról már nem szabad úgy visszalépni a korábbira, mintha a későbbi fejlődés nem esett volna meg. Vagyis a Bibliában a kinyilatkoztatás előrehaladása figyelhető meg, és ez a korábbi kijelentéseket nem nevezi tévesnek, csak korlátozottnak.

„…csak a katolikus apokrifokban fordul elő egyáltalán az a megfogalmazás, hogy "halhatatlan lélek"…” – Na, és az pedig, hogy „Királyság Terem” vagy „könyvtanulmányozás” az meg sehol sem fordul elő. Egyébként nem katolikus apokrifok azok, hiszen már a Septuagintában is benne volt az a bizonyos hét könyv (amire te „gondolsz”), az pedig nem katolikusok, hanem Kr. ELŐTT 3 évszázaddal élt zsidók készítették. Ezen kívül nem csak a katolikus Bibliában van benne, hanem a protestáns és protestáns hátterű amerikai szekták fordításain kívül MINDENKIéba, akik már több, mint másfél ezer éve elszakadtak a katolikus Egyháztól, hogy csak néhányat említsek: bizánci ortodoxok, ókeleti (nesztoriánus) egyházak, koptok, etióp keresztények, stb. stb. Kendtek alapító atyja egyszerűen kritikátlanul átvette a protestáns kánont (amit Luther dolgozott ki azért, mert Johann von Eck megszorongatta a lipcsei disputa során), egészen egyszerűen azért, mert amerikai volt, és ott a protestánsok voltak többségben. Te meg persze itt fújolsz, hogy apokrif, holott nem is olvastad el. Egyébként nem emlékszem, hogy ezekben benne lenne a „halhatatlan lélek” kifejezés, de hát nem is kell ennek benne lennie, bőven elég az a jézus kijelentés, hogy „lelket nem tudják megölni”, ami lényegében ugyanaz.

„Valójában egyáltalán nem olyan szerteágazóan sok jelentésárnyalata van e szónak.” – Hát, pedig ezt éppen az Őtorony egyik kiadványából, a ’Segítség a Biblia megértéséhez’ (Aid to Bible Understanding) vettem, ők írják, a lélek és a szellem kifejezésről, hogy „Széles jelentéstartalmuk van ezeknek a kifejezéseknek, különböző árnyalatokkal”.

De hát sokadszorra mondom kendnek, hogy az csak Brooklyn alattvalóit kötelezi, hogy ők megállapítják, hogy a nefes/pszükhé kifejezés az vagy csak személyt, vagy annak az életét jelenti, és így e kettő valamelyikét (hamis dilemma) kellene belepasszírozni mindenhová. A kend ostoba táblázata engemet nem kötelez.

„A „lélek” szó alkalmanként a személy vagy az állat által élvezett életre utal.” – Pontosabban így hangzik: A héber nefes vagy a görög pszükhé szó, amelyet a formális ekvivalenciára törekvő fordítások egységesen "léleknek" fordítanak, a szűkebb értelemben vett lélek fogalmán TÚL jelenti az embert magát és az életét IS.

„A Máté 10:28 is ’élet’ értelemben használja a „lélek” szót.” – Ez úgy hangzik, mintha valami orákulum kinyilatkoztatta volna, hiszen ezt valószínűleg a kend szavára kellene elhinnem, mert a Biblia semmi ilyesmit nem mond. Egyébként ideje volna elmagyarázni, hogy ha az ember élete egyszerűen a testi létezés, akkor mégis hogy a fenébe mondhatjuk egy testileg MEGÖLT – tehát HALOTT – emberre, hogy az életét nem lehet elvenni?

„Ha nem vagy hajlandó elvonatkoztatni a "halhatatlan lélek" filozófiájától és mindenáron abból indulsz ki, akkor sohasem érted meg, hogy ez a vers is nagyon egyszerűen és tisztán, de ami a legfontosabb: a Biblia teljessége fényében, következetesen használja a "lélek" fogalmát.” – Ezt természetesen így kell érteni: ha ezen versben nem veszed be a lélekjelentést-leszűkítő ideológiánkat, akkor soha nem fogsz eljutni az Őrtornyos ideológia igazságához, és akkor nagyon rossz lesz neked. Én is mondhatom: ha nem vagy hajlandó elvonatkoztatni a főnökeid materialista ideológiájától, és mindenáron abból indulsz ki, akkor sohasem vérted meg, hogy ez a vers is nagyon egyszerűen és tisztán, de ami a legfontosabb: a Biblia teljessége fényében stb. stb. Dehát ezek ócska jelszavak: attól, hogy máshol héber nefes vagy a görög pszükhé szó a szűkebb értelemben vett lélek fogalmán TÚL jelenti az embert magát és az életét IS, abból ugyan miért következne, hogy itt is azt kéne, hogy jelentse, pláne, hogy akkor semmi értelme nem lesz. Ja, értem, mert a „hű és értelmes rabszolga”(tartó) osztályos megaszondta- tekintélyelvű érvelés rulz.

Ez a „inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” – fordítás az Őrtornyos fordításból, az ÚVF-ből való, amely tőle nem meglepő módon a maga ideológiájához igazítja a fordítást. Az eredeti ugyanis semmiféle „el tudja pusztítani” nincs, hanem ahogy a Károli, a Káldi stb. is írja „elveszejteni” (ti. beleveszejteni a pokolba) van. Nézd csak meg számtalan példán keresztül:

„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja >veszíteni< (= apollumi)!” (Mt 10,28)

„Forduljatok inkább Izrael házának elveszett (= apollumi) juhaihoz!” (Mt 10,6)

„Aki meg akarja találni életét, >elveszíti< (= apollumi), aki azonban elveszíti (= apollumi) értem életét, az megtalálja.” (Mt 10,39)

„…hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam >elveszett< (= apollumi) bárányomat!” (Lk 15,6)

„És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam >elveszett< (= apollumi) drachmámat!” (Lk 15,9)

„hisz fiam halott volt és életre kelt, >elveszett< (= apollumi) és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.” (Lk 15,24)

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen (= apollumi), hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

„Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el (= apollumi) azok közül, akiket nekem adtál.” (Jn 18,9)

Tehát a görög apoleia NEM jelent megsemmisülést (annihilációt) vagy teljes nem-létet, miként azt néhány szekta hamisan tanítja, hanem sokkal inkább a pokol tüzében lévő örökös büntetést fejezi ki, mint azt a görög lexikonok, illetve szótárak egyöntetűen tanúsítják. A szó tágabb értelméhez vö. Mk 14:4; Mt 26:8; ApCsel 8:20. Ez a szó van a Jel 17,8.11-ben is, a vadállatra vonatkoztatva. Az ehhez kapcsolódó részek, a Jel 19,20, ill. a Jel 20,10 közlik velünk azt, hogy a vadállat (a sátánnal és a hamis prófétával együtt) gyötrődni fog éjjel-nappal, örökkön-örökké. Ugyanez a tragikus sors vár azokra az emberekre is, akik elutasítják Istent (vö. Mt 25:41,46; 8:12; 10:28; 13:24-30,36-43,49-50; Mk 9:43-48; Zsid 10:28-29; Jel 14:10-11; 20:15; 21:8; KEK 1033-1041). Ennek a rokonszava az apollumi = pusztulás (Mt 10,28), amit hasonlóképpen illusztrálhatunk. Az apollumi szó eltúlzott, szó szerinti értelmezésének alkalmazása sok esetben nyilvánvaló képtelenséghez vezet (vö. Mt 10:6; Lk 15:6.9.24; Jn 18:9). A helyes írásmagyarázat megkívánja, hogy összehasonlítsuk a szentírási részeket, kiértékeljük a szövegkörnyezet, és a görög és héber kifejezéseket rendesen megértsük.

Jehova Tanúi állandóan csatasorba állítják az Újszövetségben használt „apóleia" szót, amely állítólag „megsemmisülést" jelent. Ezt találjuk az Őrtorony 1987. július 1-jei számában „Túlélni a nagy nyomorúságot vagy megsemmisülni" címmel: „A görög nyelvi szótárak at 'apóleia' szónak a 'kiirtás', 'örök megsemmisülés' (Arndt /Gingrich), vagy 'végső kudarc, nem egyszerűen a fizikai lét kihunyása' jelentést (ThWNT - Újszövetségi Teológiai Szótár) adják." Az utóbbi idézet a maga összefüggésében éppen az ellenkezőjét mondja annak, amit az Őrtorony Társulat igazolni szeretne, hiszen rövidítés nélkül így hangzik: „Az 'apollouszthai" [ti. az Újszövetségben] a „szódzeszthai" és a „dzóé aióniosz" ellentéteként végső kudarc, nem egyszerűen a fizikai lét kihunyása, örök elsüllyedés a hádészbe, a halál reménytelen sorsa... Itt sem jelenti egyszerűen a lét kihunyását,... hanem a halál véget nem érő, gyötrelmes állapotát" (ThWNT I. 395k). A bibliai lelet alapján tehát megállapítható, hogy az„apollümi", „apóleia" és a hasonló gyökű formák egész sor jelentéssel bírhatnak: „elvész" (Mt 10,6.39; 15,24; 16,25; 18,11.14; Lk 15,4.6.8.9.24.32 stb.); elpusztul" (Mt 7,13; 9,17; 10,28; 2Pt 2,1; Jel 17,8.11 stb.); „pazarol" (Mt 26,8; Mk 14,4); „elveszít" (=megöl) (Mt 2,13; 12,14; 21,41 stb.);„elvész (=meghal) (Mt 5,29k; 26,52 stb.). Az apóleia tehát elsősorban nem „megsemmisül", hanem „elvész", „elpusztul" jelentéssel szerepel. Azapóleia „nem az egzisztencia/létezés elvesztése, hanem a jó(l) létezés vége" (Ronsdorf 1992,150. o.).

Egyébként meg amit a második hozzászólásban leművelt kend, az két lábára sántító "magyarázat." A Mt 10,28 éppen azt igazolja, hogy >a testi halállal< nem pusztul el a lélek. Semmi nem jogosít fel arra, hogy a lélek megölését azonosítsuk a feltámadás meggátlásával. Ráadásul az Úrnak van hatalma megölni a lelket - hát ezek szerint ő mégis megátolná, hogy a gonoszok feltámadjanak és visszanyerjék pszichéjüket? (Mer a psziché nem az "örökéletet" jelenti.) Harmadszor e "logika" alapján a "test megölése" azonos volna azzal, hogy a feltámadottak nem nyerhetnek testet. Hogyan, tehát kend elhinné, hogy a gonoszok feltámadásukkor sem testet, sem lelket nem kapnak? Próbáljon kend mást előhúzni az ötlettárból: ez nagyon gyenge volt.

Igazolja kend, hogy a "psziché" itt az "eljövendő életet" jelenti (egyébként kend már át is lépte a felekezete értelmezést, hiszen ő a pszükhének nem tulajdonít „eljövendő, örök élet” jelentést, hanem csak az életet, mint az absztrakt létezés tényét). De hát mégis, ha az üldözők a testet megölik, akkor az eljövendő testet tán el tudják venni tőlük? Így lett az "üldözők nem tudják megölni a lelket" kijelentésből az, hogy "az üldözők mindenkinek megsemmisítik a lelkét, de Isten újjáteremti." Kár, hogy erről az Ige mit sem ír. - De a logika kendet vasmarokkal fogva tartja. Hiszen ugyanilyen logikával kérdezhető volna: és a testüket miért kapják vissza a mártírok, ha azt az üldözők igenis megölték? Mi a különblég ITT a test és a lélek közt (mert Jézus szerint van), ha a mártírok mindkettőt úgyis visszakapják?

Jézus azt mondta, hogy az üldözők meg tudják ölni a testet. Ha a lélek megölése egyenlő volna azzal, hogy megakadályoznák azt, hogy az igazak lelket kapjanak (márpedig kend ezt állította), akkor a test megölése (amire igenis képesek) azt kell, hogy jelentse, hogy az üldözők képesek meggátolni a testben való feltámadást. Ne azzal a képtelen végeredménnyel vitázzon kend, ami a kend álláspontjából saját logikájának alkalmazásával következik, hanem próbáljon meg hibát találni ebben a következtetésben. A testet az emberek meg tudják ölni. Ha ugyanezen a vonalon értelmezzük ezt is, mint ahogy te most a lélek meg nem ölhető voltát értelmezted, akkor oda jutunk, hogy Jézus azt tanította: ama bizonyos új földön a testünk nélkül fogunk élni, hiszen azt igenis megölték.

Az ostoba Őrtornyos magyarázat a következő: az az elképzelés, hogy a lélek halhatatlan, Platóntól származik, és az ősegyház ezt a tanítást a görög filozófiától vette át. Biblikus használatban, a lélek a teljes embert, a szellem pedig vagy lélegzetet, vagy a belső embert jelenti.

Ezzel már foglalkoztunk, de még néhány gondolat ezzel kapcsolatban:

A lélek és a szellem szónak nem csak egy jelentése van, hanem több, különösképpen a héber nyelvben. Jellemző a héber nyelvre, hogy kevés szót tartalmaz, és mindegyik szónak sok jelentése van. Ez néha nehezíti a magyarázatot! De vannak egyértelmű esetek, ahol a nefeš nem a teljes embert jelenti (pl. I. Mózes 35: 18) és a következő vers megkülönbözteti a leheletet a szellemtől: „Ezt mondja az Úr Isten, aki… leheletet ad a rajta lakó népnek, és szellemet a rajta járóknak.” (Ézs 42: 5).

Az ószövetséget görögre fordították (LXX), és az újszövetségi könyveket görögül írták. Néhány esetben használtak a görög mitológiából átvett szavakat, hogy leírják a zsidó és keresztyén teológiai fogalmakat. Például, a klasszikus görög nyelvben a θεος és a δαιμων szónak hasonló jelentése van: pogány isten (vagy istennő = ή θεος). A Bibliában, viszont, a θεος általában az igaz Istent jelenti, δαιμονιον pedig egy gonosz szellemet, vagy hamis istenséget jelent. Ez a használatból világosan kiderül, pl.: „Démonoknak (LXX – δαιμονιοις) áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek.” (V. Mózes 32: 17); „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Isten, Izsák Istene és Jákób Istene (LXX – θεος)” (II. Mózes 3: 6). A görög szavakat hasonló de nem teljesen azonos értelemben használták. (Ugyanez történt angol nyelven is, mikor használni kezdték a germán mitológiából származó god szót az egyetlen igaz Istenre.) Érdekes megjegyezni, hogy a szó nem kapott teljesen új jelentést. A θεος szó soha nem jelent, pl. szamarat.

Jézus idején, Platón és Arisztotelész után a görögök már használták a lélek és szellem szót az embernek arra a részére, ami túléli a halált. Az újszövetségben, sokat használják ezeket a szavakat, ám több értelemben. Nincsen viszont olyan magyarázat sehol, hogy eredeti görög értelemben nem szabad érteni ezeket. A Jelenések 6: 9 mindenképpen így használja, és nehéz lenne Máté 10: 28-at is másképpen értelmezni. Pál azt kívánja a thesszaloniai görög hívőknek, hogy Isten őrizze meg a testüket, lelküket és szellemüket, de nem fűz hozzá magyarázatot.

Ugyanúgy, mint az Isten, a lélek és a szellem szónak hasonló de nem azonos jelentése van, mint az eredeti nyelvhasználatban.

Az ősegyházban nagyon jól tudták, hogy a keresztyén tanítás nem azonos a görög filozófiával, és azt is tudták (Origenész esetleges kivételével) hogy a lélek fogalom nem azonos a két rendszer szerint. Justinus keresztyénné válása előtt többféle filozófiát kipróbált, és ezeknek tanításait jól meg tudta cáfolni, mégis vallotta a tradicionális „evangéliumi” szempontot a lélekkel kapcsolatban.

A Biblia nem használja a „halhatatlan lélek” kifejezést, és én sem használtam a fönti érvelésemben. Mivel mindenki feltámad a halálból, és testben létezik az örökkévalóságban, a kérdés meglehetősen lényegtelen.

Nem szabad a halhatatlanságot sem az örök élettel, sem a csupa létezéssel összekeverni. Jelenleg, csak Isten halhatatlan: „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik.” (I. Tim 6: 16). Mikor feltámadnak, vagy elragadtatnak, a hívők halhatatlan testet kapnak: „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és a halandónak halhatatlanságba.” (I. Kor 15: 52-53). A halhatatlanság és az örök élet, azért, nem lehet ugyanaz, mert a hívőknek az egyik még nincs, a másik pedig már van. A gonosznak, viszont, még a földön sincsen élete, mert nincs kapcsolata Istennel, de nem lehetne azt állítani, hogy nem létezik.

Csak ezért, mert találunk párhuzamokat más vallási vagy kulturális rendszerekben, nem jelentheti azt, hogy Isten népe tőlük vette át ezeket a gondolatokat. Végül is, elhangzottak olyan javaslatok, mint hogy Mózes a hettita szolgai szerződésektől kapta meg a tíz parancsolat formáját, Sátán és a bukott angyalok a Zoroasztrianizmusból származnak, és Jézus szűztől való születését és feltámadását a misztériumvallásoktól vették át (pl. Mithrasz).

Láttuk, hogy egyszerűen a Biblia tanítása alapján is alá lehet támasztani a tradicionális szempontokat. Nem szükséges a görög filozófiához folyamodni.

Továbbá én is tudok amerikai szerzőket idézgetni (mivel tudok angolul, alighanem jóval többet is, mind kend) ilyen „még dr. X. Y. is megmondta, hogy” stílusban. De ezzel nem élek, így csak egy rövidet kap, majd lefordítja, ha akarja:

„Those who argue that the dead are annihilated — totally gone out of existence — often focus their arguments on the Hebrew and Greek words translated soul and spirit. At first glance, their arguments may appear to succeed. The reason for this is that, just as in English, the original-language words vary in meaning depending on context. When secular newspapers refer to a homeless person as a "poor soul," they mean an unfortunate individual, without intending any reference to an immaterial inner being. And when they say that those who gave to charity displayed a "spirit of generosity," the reference is to a quality rather than to an angel, demon, or ghost. Yet those same English words are used to convey those other meanings in different contexts.

The same is true in the Bible's use of the Hebrew and Greek words for soul and spirit. When Luke writes at Acts 27:37, "we were in all in the ship two hundred threescore and sixteen souls" (KJV), he means simply "people" or "individuals" — nothing more. When the Psalmist writes, "the assemblies of violent men have sought after my soul" (Psalm 86:14 KJV), he means simply that they wanted to take his life — to kill him. So, soul can be a person or a person's life. But do such examples prove that the soul is never an immaterial thing that survives the death of the body, as some religious authorities claim?

What is the flaw in their argument? Well, suppose we find in the rurals of some undeveloped country an illiterate peasant who has never seen the president of the United States, not even on TV or in newspaper photos. We could tell him that the president never wears a white shirt, and we could "prove" our point by showing him dozens of photos of the president in jogging sweats, in plaid sport shirts, in a bathrobe, etc. We might convince our victim, but we are only deceiving him. What is the flaw in our "proof"? The fact that we are hiding other photos that prove us wrong.

Similarly, while there are many Bible verses where the words for soul and spirit do not refer to an immaterial thing that survives the death of the body, there are other verses where that is exactly what is meant.

One unmistakable example is found at Revelation 6:9-11, where even the Watchtower Society's New World Translation fails to hide the truth. This passage speaks of "the souls of those slaughtered" and says that they "cried with a loud voice" and received an answer to their appeal:

And when he opened the fifth seal, I saw underneath the altar the souls of those slaughtered because of the word of God and because of the witness work that they used to have. And they cried with a loud voice, saying: "Until when, Sovereign Lord holy and true, are you refraining from judging and avenging our blood upon those who dwell on the earth?" And a white robe was given to each of them; and they were told to rest a little while longer, until the number was filled also of their fellow slaves and their brothers who were about to be killed as they also had been.

— Revelation 6:9-11 New World Translation

They had been killed, but their souls were alive in heaven. This should not come as a surprise, since Jesus said, "do not become fearful of those who kill the body but cannot kill the soul." (Matthew 10:28 NWT)

So, Jesus says the soul can survive the death of the body.

The souls at Revelation 6:9 receive a reward after death, but is punishment possible? Jesus said, "Be not afraid of them that kill the body, and after that have no more that they can do. But I will forewarn you whom ye shall fear: Fear him, which after he hath killed hath power to cast into hell [gehenna]" (Luke 12:5 KJV) „

[link]

"viszont nagyon sok kijelentésben burkoltan mégis benne van a lélek halhatatlanságának hite..."

Erre ezt írtam:

"A „lélek” szó alkalmanként a személy vagy az állat által élvezett életre utal. Ez nem másítja meg a Biblia meghatározását a lélekről, amely maga a személy vagy az állat. Szemléltetésül: Azt mondjuk, hogy valaki él, vagyis élő személy. Úgy beszélhetünk róla, hogy neki élete van. Ugyanígy az élő személy maga a lélek. Amíg azonban él, azt mondhatjuk, hogy „lelke” (élete) van."

Mondj olyan példát, amiben nem lehetne teljesen racionális érvvel igazolni a "lélek" egyszerű bibliai jelentését?

"Ószövetségben egyetlen olyan kijelentés nincsen, amely direkte és konkrétan kizárná a lélek halhatatlanságát..."

Akkor ez azt bizonyítja, hogy benne van? Ha nincs kiírva egyetlen versben sem, vagy nincs benne a Tízparancsolatban (tizenegyedikként), hogy "Nincs lélekhalhatatlanság", akkor van?! Érdekes érvelés, az biztos.

"„Valójában egyáltalán nem olyan szerteágazóan sok jelentésárnyalata van e szónak.” – Hát, pedig ezt éppen az Őtorony egyik kiadványából, a ’Segítség a Biblia megértéséhez’ (Aid to Bible Understanding) vettem, ők írják, a lélek és a szellem kifejezésről, hogy „Széles jelentéstartalmuk van ezeknek a kifejezéseknek, különböző árnyalatokkal”."

A később kialakult, vagy a mai értelmezéseik valóban szerteágazóak és a "szellem"-nek fordított szavak a bibliában eredetileg is sokrétűbbek voltak. De eredetileg semmiképpen nem jelentenek öntudatuknál lévő, "élő", "láthatatlan" és "halhatatlan" valamit!

"„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen (= apollumi), hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) "

Ezek szerint, aki "elveszik", az nem él örökké? Ebben az értelmezésben nyilvánvaló, hogy az "örök élet" ellentétéről van szó, az örök nemlétről!

Ehhez jön még az, hogy a Máté 10:28-ban a gyehennáról van szó, ez pedig nem a "pokol", vagy "hádesz", "seol", hanem a végső megsemmisülés szimbolizálása.

"Egyébként ideje volna elmagyarázni, hogy ha az ember élete egyszerűen a testi létezés, akkor mégis hogy a fenébe mondhatjuk egy testileg MEGÖLT – tehát HALOTT – emberre, hogy az életét nem lehet elvenni?"

Erre a félremagyarázásra és értetlenkedésedre írtam ezt:

"Teljesen logikus a vers, ha a bibliai feltámadás egyszerű reményét vesszük alapul. Itt nem a fizikai test halálát "túlélő" lélek megölhetetlenségéről van szó, hanem arról a "lélekről", vagyis "életről", ami a test halála után, a feltámadáskor újra a sajátja lehet a meghalt embernek. Vagyis a Bibliában világosan megfogalmazódó feltámadás későbbi REMÉNYSÉGÉRŐL szól ez a vers rész. (És nem a bibliában sehol meg nem fogalmazott "halhatatlan lélek" mítoszáról. Ha csak ezen körülményt vesszük is, melyik a valószínűbb jelentés?!)"

Másrészt nem állítottam sehol, hogy az ember élete csak "testi létezés".

Ez lehetne a materialista magyarázat - az anyagból van, az anyagra épül minden és kész. De valójában Isten szelleme (ruah) által váltunk "élő lélekké". A teljes egyéniségünk és szellemiségünk erre épül és ebből fakad minden pozitív tulajdonsága, ha jól élünk vele. A halhatatlan lélek mítosza ehhez semmi értelmeset és nélkülönözhetetlent nem tesz hozzá, nem is ebből a célból találták ki.

Hogy mikor volt ez? Már igen korán, mivel a kezdet kezdetén éppen Sátán állította, hogy "nem haltok meg", amivel halálosan félrevezette az első emberpárt. Valószínűleg csak egy kis időnek kellett eltelni és megjelent a halál utáni, örökké élő lélek fogalma, válaszul az isteni büntetésre, a halálra - csakhogy ez ördögi magyarázat!

Ugye nem azt akarod mondani, hogy a Biblia szőrszálhasogató jogi nyelven íródott, ahol minden egyes kifejezést, vagy mondatot fél oldalon keresztül értelmeznek? Mert amennyiben nem így van, akkor ebben a versben (Máté 10:28) egyszerűen, de nagyszerűen van megfogalmazva az, amit a lélek bibliai fogalma alapján, a feltámadás lehetőséről tudnunk kell.

A te kérdésed még mindig képtelen eltávolodni a "halhatatlan lélek" fogalmától. A "megölt, tehát halott" ember lelkét, vagyis "életét" - a "lélek" szó bibliai jelentése alapján - csakis akkor nem lehet megölni, ha Isten megemlékezik róla a feltámadás lehetősége által. Ebben az esetben képletesen a lelke, vagyis az élete "nem hal meg". Ha belegondolsz, a halottnak amúgy is egy "alvás" ez az állapot, amiben több ezer éves időszak is egy éjszaka hosszúságú csupán. Erről beszél a Biblia több helyen.

Nem véletlenül mondta Márta Jézusnak Lázárról, hogy „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon”, hiszen abban hitt, amit Jézus is érintett utána válaszában: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hitet gyakorol bennem, még ha meghal is, életre fog kelni..."

Vagyis a halál állapotát szembe állította az élettel. Nem azt mondta, hogy aki (látszólag) meghalt, az valójában tovább él a "halhatatlan lelke" által! Nem, ezt valójában ti állítjátok.

Ezek a Bibliai részek (és természetesen minden más rész is) jól alátámasztják a Máté 10:28-as versének a "lélek"-értelmezését is.

Nem véletlen, hogy a Máté 10:28 másik részében már a lélek halála is megfogalmazódik. Ezt a látszólagos ellenmondást nem a "lélek" fogalma jelentésváltásával kell feloldani, mert akkor viszont éppen a bibliával kerülünk összeütközésbe.

Nem, teljesen logikus, hogy Jézus a két "lélek" szót ugyanabban a jelentésben használta.

"De vannak egyértelmű esetek, ahol a nefeš nem a teljes embert jelenti (pl. I. Mózes 35: 18)"

Ezt már megbeszéltük, számtalan példa van arra, hogy a lélek a bibliában az ember, vagy az állat életét jelenti. Itt is ez történik:

"Ezért amikor már-már kiment belőle a lélek/"élet"/ (mert haldoklott), Ben-Óninak nevezte el; az apja azonban Benjáminnak hívta."

(Ézsaiás 42:5) "Így szól az igaz Isten, Jehova, az egek Teremtője, a Hatalmas, aki kifeszíti azokat, aki kiteríti a földet és annak termését, aki leheletet ad a rajta levő népnek, és szellemet a rajta járóknak:"

Hasonló szóhasználat:

(1Móz. 7:22) "Minden, aminek az orrában az életerő lehelete működött, vagyis minden, ami a szárazföldön volt, meghalt."

Most itt az utolsó válaszod első három bekezdését nem igen tudom értelmezni.

"Jézus azt mondta, hogy az üldözők meg tudják ölni a testet. Ha a lélek megölése egyenlő volna azzal, hogy megakadályoznák azt, hogy az igazak lelket kapjanak (márpedig kend ezt állította), akkor a test megölése (amire igenis képesek) azt kell, hogy jelentse, hogy az üldözők képesek meggátolni a testben való feltámadást."

Ez pl. mit akar jelenteni, mert nem értem mi alapján gondolod, hogy én "ezt állítottam"?

Ejj, és még te vádolsz engem azzal, hogy a saját ideológiámba vagyok belesülve, és nem tudok attól elvonatkoztatni. Pont arról van szó, hogy a nefes szó jelentése a személyen magán túl NEM CSAK az élet maga lehet, amit kend bele akar passzírozni. Ez nem „a Biblia meghatározását” másítja meg a lélekről, hanem legföljebb a kend főnökei – bibliainak nevezett, azzal önkényesen azonosított – meghatározását.

„Akkor ez azt bizonyítja, hogy benne van? Ha nincs kiírva egyetlen versben sem, vagy nincs benne a Tízparancsolatban (tizenegyedikként), hogy "Nincs lélekhalhatatlanság", akkor van?! Érdekes érvelés, az biztos.” – Először is ezzel – elvi szinten – kendnek nem kéne megsértődni, hiszen sokszor hallottuk már a háromság-tan elleni „érvelésük” nyitószavaként azt, hogy „a háromság szó nincs benne a Bibliában”. Másrészt, ami a leglényegesebb, az az, hogy mint állítottam, hogy a sémiták, sőt a zsidók körében általánosan elterjedt volt a lélek halhatatlanságának hite, így ez tekintendő ALAPÉRTELMEZETTnek, ami alól kendteknek ki kéne bújnia. De viszont ha Isten ez ellen egy árva szót nem szólt, akkor lényegében helybenhagyta ezt a hitet.

A pszükhé szó jelentése nem egy első század utánra odafantáziált „nagyhitehagyásos” összeesküvés elmélet okán vett fel olyan jelentést, mint az ember anyagtalan összetevője, az öntudat hordozója, amelynek létezése független a testi folyamatokétól, hanem ez volt a szó eredeti jelentése, és a Bibliában ez ellen az értelem ellen egy árva szava sincs. Ez volt a kereszténység eredeti hite, amelynek kimutatására szolgál a patrisztika. A mártírokat úgy mutatják be, hogy haláluk után azonnal kerülnek a mennybe. „Siettek Krisztushoz”, így mondja Euszebiosz, Egyháztörténet, 5. könyv, 1. rész. Azt mondja, hogy halálakor egy másik: „a halhatatlanság koronáját kapta meg.” Ugyanaz a rész. Szintén: „Békességben költöztek Istenhez.” 5. k., 2. r. Olyan valakiről, aki egy másikkal együtt halt meg, azt mondja: „hogy csatlakozzon az előzőhöz, mint társához a mennybe vezető úton.” Mártírok könyve, 11. rész. Az elhunyt mártírokról, azt mondja: „maguk a mennyekbe áthelyezve, és a mennyei örömök paradicsomába.” 10. k., 1. r.

A második század végét feldolgozva, Euszebiosz ezt írja: „Körülbelül az idő tájt, pedig, más emberek keletkeztek >Arábiában<, akik a hamis véleményeket terjesztették. Ezek azt állították, hogy az emberi lélek, amíg a világ jelen állapota tart, halálakor elpusztult és meghalt a testtel együtt, de ez újra feltámad a testtel a feltámadásban.” 6. k., 37. r. Láthatjuk, tehát, hogy ezek az eretnekek ugyanahhoz a doktrínához ragaszkodtak, mint az adventisták, vagy mint tőlük átvették az Őrtoronyék is. Azokban az ősidőkben, tehát, úgy bejegyezték őket, mint: „a hamis vélemények terjesztői” ugyanúgy, mint most.

Arra pedig szokás szerint egy szava nem volt, hogy kimutattam példákon keresztül, hogy a brooklyni főnökeid megint szépen elfordítottak valamit a maguk ideológiájának az Írásba belopása érdekében. Egyébként pedig az örök élet ellentéte nem az örök nemlét, hanem az örök halál. És bizony előfordul az Ige szerint, hogy valaki a földön élvén is "a halálban marad," ami nem jelent megsemmisülést, csak Istentől való elvetettséget, haragot, az ítélet várását vagy gyötrelmes megtapasztalását. Az örök halál az nem örök nemlét, hanem az Istentől való örök elszakítottság, kínok a tüzes tóban, fogak csikorgatása, stb. De igenis lét, sőt annak egy fölöttébb kellemetlen fajtája. Ezzel persze nem az elvetettségET neveztem halálNAK, hanem az örök halálról állítottam, hogy kulcsjellemzőjeként magában foglalja az örök elvetettséget. És a "vessétek a külső sötétségre" utasítás erre még fel is jogosít.

Bizony éppen a gyehenna, vagy a tüzes tó tekinthető éppen a pokolnak (nem a Seol/Hádész-t nevezzük tulajonképpen a pokolnak, ez egy félremagyarázás). A gyehennáról sehol nem mondatik, hogy ott megsemmisülés menne végbe, hanem sokkal inkább kínokkal és tűzzel írja le. A gyehenna nem teljes megsemmisülést jelent, hanem tulajdonképpen a gyehenna a pokol. Azt fejezi ki, hogy akik Istent elutasítva, ebben az állapotban hunytak el, tűzhöz hasonló kínokat fognak elszenvedni. A gyehenna nyilván létező (fizikai) helyről vette eredetét, de túlmutat rajta, mint a ahogy a menny is túmutat a csillagos égbolton, holott az is amattól vette a nevét. Tehát nem is lehet az elhamvadó szemét fizikai sorsából szükségszerű következtetést levonni arra, hogy az oda vetett emberek megsemmisülnének. A gyehennának a neve (kultúrtörténete) is arra utal, hogy ott égetés folyik, no meg a kénkővel égő tüzes tó leírása is. Már csak azonosítani kell ezeket, és nagyjából kész a következtetés, hogy a kárhozat tűzhöz hasonló kínokat okoz. A gyehennát mindenképpen átvitt értelemben kell venni, mert nem minden ember a jeruzsálemi szeméttelepre fog kerülni, mikor kiviszik közanyánk ölébe. Ez hasonló ahhoz, ahogy a mennyről mint szellemi szféráról beszél a Biblia, sőt Isten fedőneveként alkalmazza (pl. Dániel könyvében, de Máténál is). De első jelentése szerint a menny (ég) bizony egy teremtett dolog, amit Isten a maga idejében összeteker, ami ropogva megég, ami be nem fogadhatja Istent, és így tovább. Mégsem kezd senki abból dogmát gyártani, hogy az Isten és az angyalok létállapota olyan, mint a csillagos ég, vagy hogy véget fog érni, miként a csillagos égnek vége lesz egyszer.

A Máté 10:28-ban éppen arról van szó, hogy az üldözők megölhetik a testet (ahogy kend mondta a fizikai test halála), és hogy van egy olyan aspektusa amely a fizikai halált túléli, ezt nevezi pszükhének, ezzel elvágva a torkát a kendtek félremagyarázásának. Az „élet” szóhoz eleve nem is passzol a „megölni” szó, hiszen az életet elvenni szokták legföljebb (éppen a megölés által), így itt semmiképp nem arról van szó. Kend igen csak túlterjeszkedett már a felekezete értelmezésén, ugyanis itt már nem is szimplán életet ért alatta, hanem az eljövendő életet. Éppen erről írtam a 15:19-be hogy ez ez értelmezés is képtelenség, kend nem tud olyan teológiai duplaszaltót csinálni, hogy ezt kimagyarázza.

A kendtek antrpológiája igen csak materialista, és ezen éppen az sem változtat, hogy megtoldják az „Isten szellemével”, ami a kendtek rendszerében egyszerűen csak afféle energia (mint az áram a konnektorban), amihez semmi szükség Istenre, hiszen egyrészt az energia az nem szellem, hanem anyag, másrészt az ateisták is vallják, hogy az ember, amíg él (mármint a teste, hehe), addig van benne valamiféle energia, ami „hajtja”. Ám mind a Biblia, mind a józan gondolkodás ezt tovább viszi, hogy az ember nem csak energia hajtotta húskupac, hanem lelke van. Erről bővebben: [link]

A sátáni állítás „nem haltok meg” részletének semmi köze a lélek halhatatlanságához. Isten itt azt helyezte kilátásba, hogyha megszegik parancsát, akkor „amely napon eszel róla, meghalsz.” Ebből is látszik, hogy itt a „meghalsz” nem a szó szerinti, testi halálra vonatkozott, hanem éppen ennek lesz a következménye az, hogy az ember meghal, vagyis (teste) visszatér majd a porba.

Aztán a sátánnal való „vita” nem a lélek halhatatlanságáról volt, hanem az, hogy az emberiség el fogja-e veszíteni Istennek azon külön privilégiumát, hogy az ember testileg mentes a halál kényszerétől. Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de >azon a napon< nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett.

Vagyis a „halál“, amellyel Isten az embert megfenyegeti, kettős: a természetfeletti élet halála (vagyis a megszentelő kegyelem elvesztése), s [éppen ennek következtében] a test élet halandóvá változtatása: a bűnbeesés előtt az ember tudott volna meg nem halni, azóta az ember nem tud meg nem halni.

Ezt persze a jehovista magyarázat igyekszik elkerülni, és az itt szereplő „napot” pont ezer évvel akarja kimagyarázni. De már miért lenne ez „azon a napon” itt ezer év? Tudom, hogy van olyan bibliai kijelentés, hogy „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap” (2Pét 3:8), de attól még nem válik ténnyé, hogy ez erre vonatkoztatható lenne (ez a lóugrás érvelés), így hát ez teljes mértékben egy lóugrás-érvelés. Másrészt meg tudjuk azt is, hogy ez képes beszéd, azt szemlélteti, hogy Isten időn kívüli, és valójában előtte egy nap nem szó szerinti pont ezer év, hanem az örökkévalóság.

A Péteres rész (amit mégegyszer mondom, hogy önkényesen, biblia lóugrással kötnek össze a mózeses résszel) nyilván csak jelkép: pláne, hogy ott nem is arról szól a szövegkörnyezet, hogy megmagyarázza, hogy milyen értelemben „halt meg” >aznap< Ádám, hanem arról, hogy miért van az, hogy emberi léptékkel mérve késlekedik az Utolsó Ítélet napja, a válasz: azért, mert Isten szemszögéből a mi „időnk” csupán egy szimpillantás. „Ezer év” ókori hasonlattal: nagyon hosszú idő.

Meg aztán mint mondottam a vita témája eleve nem az volt, hogy van-e az embernek halhatatlan lelke, hanem, hogy meg fog-e halni testileg (vagyis Isten beváltja-e a fenyegetését, vagy megijed attól, hogy az ember olyan lett, mint az Isten, autonóm, vagyis ön-törvény-adó).

Így ha feltétlenül szó szerint akarnánk venni az aznapi testi meghalásra, úgy mint a JT-k teszik, de kiiktatjuk a hamis kifogást, akkor épphogy a Sátánnak lenne igaz: nem halt meg az ember aznap, hanem még hosszú ideig élt.

Egyébként mivel itt a témába vág megemlítem, hogy a JT-k gyakran meg szokták említeni, hogy akkor miért lenne a halál büntetés, ha utána tovább élne a lelkük a mennyben. Nos a kérdés eleve torz, hiszen mi nem ezt mondjuk. Ekkor valóban nem lenne büntetés, kár hogy ennek a felvázolt hipotetikus tételnek semmi köze ahhoz, amit tanítunk. Csak így első ránézésre:

* Az első emberpár lelke nem ment a mennybe, AKKOR amikor meghalt. Itt tehát ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk. Tehát még nem történt meg az, hogy Krisztus "fölment a magasba, magával vitte a foglyokat" (Ef 4:8)

* Mi nem azt mondjuk, hogy a mennyországnak az a szerepe, hogy az emberi testetlenül ott éljen örökké, mint egy szellemteremtmény. Ugyanis a mennyország itt nem szellemi birodalmat jelenti, hanem a kozmikus megdicsőültség állapotát.

* Mi is valljuk a test feltámadását. Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit egyik módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető.

* A feltámadás azonban nem azt jelenti, hogy az ember "kijön" a mennyből (mivel fentebb írtam, hogy az nem hely), hanem azt a test is feltámad és megdicsőül és egyesül a már megdicsőült lélekkel.

„Ugye nem azt akarod mondani, hogy a Biblia szőrszálhasogató jogi nyelven íródott, ahol minden egyes kifejezést, vagy mondatot fél oldalon keresztül értelmeznek?” – Hol állítottam ilyet? Ez inkább a kendtek rendszerére lenne igaz, amelynek értelmében a Biblia az önmagában nem érthető, hanem szükség van az Őrtorony kiadványokban szereplő magyarázatra. Erre a legjobb példa a szegény és a gazdag Lázár példázata, amelynek kimagyarázására a főnökeid kiadtak egy izzadtságszagú magyarázatot, amely hajítófát sem ér, és részletes, kimerítő és tárgyilagos cáfolat található róla itt:

* [link]

* [link]

Éppen a Máté 10:28-ban ez a magától értetődő válasz, amit ha egy egyszerű parasztembernek a kezébe adnék, akkor is megmondaná, hogy ez azt jelenti, hogy a testet meg lehet ölni, a lelket meg nem.

„A "megölt, tehát halott" ember lelkét, vagyis "életét" - a "lélek" szó bibliai jelentése alapján - csakis akkor nem lehet megölni, ha Isten megemlékezik róla a feltámadás lehetősége által.” – Na hát éppen ez az a „szőrszálhasogató-jogi okoskodás” amiről kend beszélt, mert éppen ez hiányzik a szövegben. Ezzel kendnek kár bírkóznia, hiszen itt nem a feltámadásról van szó (ami alatt kendtek amúgy is egy „újrateremtést” értenek). Itt épp a feltámadástól FÜGGETLENÜL állítja, hogy az ember lelke nem hal a testtel együtt. Püff.

Aztán hivatkozol arra, hogy a Biblia a fizikális halált az elalvással hasonlítja össze (erre egyébként már feleltem a 2. oldalon 12-17 17:14 válaszban), és ebből azt akarod levonni következtetésnek, hogy ha „alszanak” a halottak, nem lehetnek tudatuknál. Azonban:

* Az „alvás” mindig a testre vonatkozik, soha nem a lélekre. Sehol nincsen megírva, hogy a lélek vagy a szellem elalszik, vagy alszik, vagy megszűnik.

* A halált az alvással hasonlítani beszédfordulat. A holttest hasonlít az alvó testhez. Ráadásul, a hívők a halál miatt nem szomorkodnak, mert az nem végleges állapot. Annyira lényegtelen, mint egy kis alvás, amiből felébredünk, feltámadunk. Beszédfordulat alapján, azonban, nem szabad tanítani. Vagy a halottak valóban alulról szagolják az ibolyát?

* Ha valaki alszik, még mindig létezik, és időnként álmodik is. Az adventisták/jehovisták szerinti lélek megsemmisülését nem lehet e kifejezés alapján alátámasztani.

* A következő szakaszban, Pál apostol három külön fogalomra használja az „aludni” szót: a természetes alvásra, a közömbösségre, és a halálra: „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik részegednek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyünk magunkra a hit és a szeretet páncélját, és sisakként az üdvösség reménységét. Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.” (I. Thessz 5: 6-10). Az utolsó mondatban nem azt akarja hangsúlyozni, hogy mindegy, ha közömbösek vagyunk, hanem mindegy, ha meghalunk, akkor is élünk Krisztussal: Ha az ember Krisztusé, van olyan kapcsolata vele, amelyet semmi nem tud megrontani. Pál máshol is mondja, hogy a halál nem különít el minket Istentől (Róma 8: 38-39), és hasonló gondolat van II. Kor 5: 8-9-ben is: „De bizakodunk, és inkább szeretnék kiköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy akár hazaköltözünk, akár távol lakunk, kedvesek legyünk neki.”

* Összefoglalva, láthattuk, hogy akkor is, ha a hívő ember teste „alszik,” még mindig élvezi az Úrral való közösséget.

Egy rövid megjegyzés, Jézus soha nem mondott olyat, hogy „Aki >hitet _gyakorol_< bennem” – ez is csak a brooklyni „fordítók” betoldása.

„Nem véletlen, hogy a Máté 10:28 másik részében már a lélek halála is megfogalmazódik.” – Na ez az, pont hogy nem. Itt éppen arról van szó, hogy a lelket nem lehet megölni. A vers második fele meg csak a kendtek ÚVF-ben szól megsemmisülésről, valójában a pokolra való beleveszejtésről szól.

„Ezt a látszólagos ellenmondást nem a "lélek" fogalma jelentésváltásával kell feloldani…” – Nincs itt semmiféle ellentmondás, legföljebb Jézus ezen tanítása és az Őrtoronyé között. És nem a „lélek” fogalmát nem megváltoztatjuk (hiszen valljuk azokat a jelentéseket IS, amit kendtek), hanem kibővítjük.

„…mert akkor viszont éppen a bibliával kerülünk összeütközésbe.” – Egészen pontosan a Bibliában az Őrtorony-féle magyarázatába.

A második hozzászólásodban meg megint elismételed azt a torz elméletet, hogy mindenhol ahol a „lélek” nem a személyt magát, mint egészet jelenti, hogy életet kell, hogy jelentse. Erre azonban semmiféle kényszerítő ok nincs, hiszen ezt csak az Őrtoronyék állítják, az meg a kend problémája, hogyha nekik fogadott feltétlen engedelmességet.

Azt amit a végén nehezményezel: lényegében ezt állítottad, én csak kibontottam azt, amit bele kívántál magyarázni az OTTANI pszükhé szóba.

Én erről nem tudom, hogy miből gondolod rólam, hogy ebben hiszek:

"Ha a lélek megölése egyenlő volna azzal, hogy megakadályoznák azt, hogy az igazak lelket kapjanak (márpedig kend ezt állította)..."

Mit jelent az, hogy "az igazak lelket kapjanak"? Mikor? Miféle "lelket"? És ki akadályozza meg?

A Máté 10:28-ban a "test" és a "lélek" külön van választva, ez eddig stimmel, igaz? Erre szoktatok hivatkozni, hogy lám-lám, ugye...?

De Jézus itt a "lélek" kifejezést semmiképpen nem használta más értelemben, mint a Máté 20:28-ban!

"(Máté 20:28) Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért.”"

Teljesen önkényes lenne, ha ezt gondolnánk. Te szerintem még nem érted, hogy a Tanúk mit is hisznek erről valójában.

Igen, Jézus itt különválasztotta a fizikai testet a lélektől, de csak a szemléltetés végett. A "test lelke (élete) a vérben van" - ha emlékszel erre a versre. Jézus a Máté 10:28-ban is pont ebben az értelemben használta a két szót. Tehát a két kifejezés ilyenforma különválasztása egyáltalán nem meglepő, vagy szokatlan, de semmiképpen sem kell ezért automatikusan a lélek általatok favorizált, halhatatlan voltát jelentenie.

Te azt nem érted, hogy ha már Jézus a test haláláról (megöléséről) beszélt, akkor a mi "lélek" fogalmunk szerinti "élete", hogyan maradhat életben? Erre mondtam neked, hogy ne "jogi nyelven", vagy "szó szerint" érts mindent a bibliában, (főleg persze akkor, mikor az érdekedet, a tantételedet támogatja).

Teljesen logikus, hogy itt nem közvetlenül a test halála után él tovább az ember "élete", hanem a feltámadáskor lesz erre reménye! Vagyis magyarán, ne attól félj, aki, a tested megölheti, de a reménységedet (a későbbi feltámasztott lelkedet "életedet") nem veheti el... Hogy ezt jelenti, egyszerűen onnan lehet tudni, hogy a zsidóknak a feltámadás volt a reménységük, ahogy Márta is mondta Jézusnak.

Persze a vers második részében lévő "lélek" halálát ki lehet magyarázni azzal, hogy a gyehenna nem is jelent mást, mint a poklot és az szerintetek az öntudatuknál lévő "lelkek" állapota (most már nem "hely"), csakhogy ez a magyarázat a halhatatlan lélek tanítása későbbi bevezetése okán született.

Ez egy istentelen magyarázat - egy kegyetlen és (örökkön-örökké) bosszúszomjas istené!

" Ezek azt állították, hogy az emberi lélek, amíg a világ jelen állapota tart, halálakor elpusztult és meghalt a testtel együtt, de ez újra feltámad a testtel a feltámadásban."

A megfogalmazás rossz! A lélekről úgy beszél, mintha ténylegesen létezne egy olyasmi-szerű lélek, amiben ti hisztek, csak éppen pechjére halandó szegény.

Mi nem így hisszük, már sokszor leírtam, hogy a két jelentés szerint értelmezhető csupán - ha az élő lélek (maga az ember) meghal, "holt lélek" lesz.

"a sémiták, sőt a zsidók körében általánosan elterjedt volt a lélek halhatatlanságának hite, így ez tekintendő ALAPÉRTELMEZETTnek..."

Hacsak nem tértek el az igaz hittől, egyébként szó sincs róla! A Héber Iratok ezt nem tartalmazza.

"...ez volt a szó eredeti jelentése, és a Bibliában ez ellen az értelem ellen egy árva szava sincs."

Ha ez lett volna az "eredeti" jelentése, akkor az elejétől fogva világosan tanította volna, ami nem, hogy nem igaz, de ennek csak az ellenkezője igaz!! A biblia világosan igazolja azt a két jelentést, amit te is elismersz, a többi misztika! Számtalan helyen lett volna lehetősége a Szentírásnak a lélek állítólagos halhatatlanságával vigasztalni az embert, ha ez az eredeti és alaptanítása lett volna, de ezt feltűnően nem tette.

Sőt, mivel egy igen komoly és fő tanításról beszélünk, annál is inkább furcsa, hogy semmi konkrétum nincs!

"Ez volt a kereszténység eredeti hite..."

Az apostolokat követő (egyre kevésbé) "keresztény" ókor időszaka annyira ne legyen már hiteles, mint az ihletett Biblia! És talán nem az egyházatyák írásainak kellene "bizonyítani" azt, amit a Biblia tanít, hanem magának a bibliának. Hidd el, alkalmas rá!

"Az örök halál az nem örök nemlét, hanem az Istentől való örök elszakítottság, kínok a tüzes tóban, fogak csikorgatása, stb. De igenis lét, sőt annak egy fölöttébb kellemetlen fajtája."

Figyelj meg egy példát.

Arról, hogy mit tesznek majd az angyalok a „konkollyal”, miután kévékbe kötötték, Jézus ezt mondta: „ A tüzes kemencébe vetik őket. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás!” (Máté 13:42). Ne felejtsd el, hogy példázatot tanulmányozunk. Ha a „búza” és a „konkoly” jelképes, nyilvánvalóan a „tüzes kemence” is jelképes, valamint a „sírás” és „fogcsikorgatás” is az. A Máté 25:41, 46 megmutatja, hogy az „örök tűz” az „örök megsemmisítést” jelenti; a Jelenések könyve (20:14; 21:8) pedig azt mondja, hogy a „tűznek tava” a „második halált” jelenti, a feltámadás reménysége nélküli pusztulást. A „konkoly”-ra tehát pusztulás vár.

"A gyehennáról sehol nem mondatik, hogy ott megsemmisülés menne végbe, hanem sokkal inkább kínokkal és tűzzel írja le."

Akkor ki értelmezi szó szerint a bibliát (főleg persze, mikor az érdekei úgy kívánják)?

"Tehát nem is lehet az elhamvadó szemét fizikai sorsából szükségszerű következtetést levonni arra, hogy az oda vetett emberek megsemmisülnének."

Pedig ez történt és egyszerűen szükséges a következtetés...

"A gyehennának a neve (kultúrtörténete) is arra utal, hogy ott égetés folyik, no meg a kénkővel égő tüzes tó leírása is. Már csak azonosítani kell ezeket, és nagyjából kész a következtetés, hogy a kárhozat tűzhöz hasonló kínokat okoz."

Tényleg? Szó szerint?, Nem semmi. Azt azért ne felejtsd el, hogy a fizikai gyehennára nem vetettek élő embert!

"A gyehennát mindenképpen átvitt értelemben kell venni, mert nem minden ember a jeruzsálemi szeméttelepre fog kerülni, mikor kiviszik közanyánk ölébe."

A gyehennát tényleg átvitt értelemben használja szemléltetésül Jézus. Az örök megsemmisülés jelképeként és látod, éppen ezért sem szó szerinti kínokkal.

"* Az „alvás” mindig a testre vonatkozik, soha nem a lélekre. Sehol nincsen megírva, hogy a lélek vagy a szellem elalszik, vagy alszik, vagy megszűnik."

Persze hogy nem vonatkozik sohasem a lélekre külön, hiszen olyan értelemben, mint ti, a Biblia sohasem veszi külön a kettőt. Ha megjelenik így: "a test a lelkével", az annyit tesz: "a test az életével".

Ha az ember meghal, "holt lélek" lesz nem "halhatatlan"! Egyébként is: a halhatatlanság a "hűségesek JUTALMA", akkor hogyan lehet mindenkinek, még a gonoszoknak is halhatatlan lelkük? Sehogy.

Másrészt, mikor Jézus alváshoz hasonlította Lázár halálát, azt mondták neki, hogy akkor "jobban lesz és felébred". Ekkor viszont Jézus világossá tette, hogy Lázár meghalt, vagyis holt lélek lett.

"Ha valaki alszik, még mindig létezik, és időnként álmodik is. Az adventisták/jehovisták szerinti lélek megsemmisülését nem lehet e kifejezés alapján alátámasztani."

Az "alvás"-hoz való hasonlítás nem azt jelentette, hogy biológiailag egy az egyben hozzá kell hasonlítani, ez semmiképp nem lenne logikus, hanem azt, hogy visszafordítható folyamat ez Jézusnak. Ezért pontosította utána Jézus, hogy Lázár tényleg meghalt, mert volt aki azt gondolta, amit te is kb.

"Kend igen csak túlterjeszkedett már a felekezete értelmezésén, ugyanis itt már nem is szimplán életet ért alatta, hanem az eljövendő életet."

Ezt se tudom, honnan veszed. Hibás a CD-ROM? Pontosan ezt tanítják Jehova Tanúi, már csak azért is, mert csakis így értelmezhető. De a fentiek alapján talán megérted miért.

"A kendtek antrpológiája igen csak materialista, és ezen éppen az sem változtat, hogy megtoldják az „Isten szellemével”, ami a kendtek rendszerében egyszerűen csak afféle energia (mint az áram a konnektorban), amihez semmi szükség Istenre,..."

Ne viccelj már! A "szellem" (ruah) biblia jelentése legalább hatféle formában jelenik meg. Valójában azt, amit ti pluszban a lélek szónak tulajdonítotok, azt a Biblia a szellem kifejezéssel oldja meg, kivéve persze a "halhatatlanság" tanát.

Amit viszont Ádám haláláról írtál, nagyrészt egyetértek. Az "ezer év" magyarázat nem zárja ki a másikat, amit elmondtál, mindkettő szerepel a Tanúk hitében. A "nap" fogalma igen képlékeny a bibliában.

A "lóugrás" meg azért ne zavarjon, mert te is jól tudod (feltételezem), hogy a bibliában sok minden érthetősége csakis ilyen "lóugrásokkal" lesz világos.

Sátán szerepe viszont szintén világos a bibliai leírásokból és az emberiség vallásos hiedelemvilágát alapul véve. A lélek halhatatlanság hiedelme biztosan nagyon korán kialakult és feltűnően nagy a hasonlóság Sátán hazugságával. Akárhogy is szépíted, a kettő ugyanarra épít: "nem haltok meg"!

A második bekezdés pontosan:

"Teljesen önkényes lenne, ha nem ezt gondolnánk."