Ki itt Jehova Tanúja? Ha igen, hol tevékenykedik? Én dunakeszin!

2. rész: Lélektani és szociológiai megközelítés avagy a Jehova Tanúi által kimutatott szektás viselkedés vizsgálata

A szektakérdés a társadalomban elsősorban szociológiai problémaként jelentkezik. 1990 után Magyarországon a nem „hagyományos" vallásokhoz való csatlakozás több szociológiai kutatás tárgyát képezte, valamint törvényi korlátozás is született a destruktív szekták terjeszkedésének visszaszorítására (amit a következő kormány a rossz módszere miatt el is törölt). 1994-ben az ilyen felekezetek tagsága közé 221 ezer személy tartozott (Oktatáskutató Intézet felmérése szerint), vagyis az egész lakosság számát tekintve 2%. Érthető tehát az aggodalom, hogy vajon közeli barátunk, családtagunk nem-e szektába került? És minket, volt Jehova Tanúit is érdekel, hogy nem vallásos megközelítés szerint vajon szekta-e Jehova Tanúinak szervezete?

Szociológiai szempontból általában azokat a csoportokat tekintették a múltban szektának, amelyek a boldogulási vágyat a jelenlegi földi életből máshova helyezték át. Csakhogy az idő múlásával a szekták és a tanításaik modernizálódtak. Megjelentek a pénzes vallások-vallásutánzatok, melyek a tagokat befolyás szerzésére, vagy az anyagi jólétre és így a szektaszervezet és elöljáróinak eltartására késztették. Ahogy szükségessé vált tehát a szektakérdést új alapokra helyezni, úgy kristályosodott ki, hogy a szektás embereknek van egy jellemző viselkedésük a szektákban működő elmekontroll miatt. Mivel Jehova Tanúi (a tagok és a szervezet is) tagadják, hogy belül a kulisszák mögött magas szintű elmekontroll működik, ezért tartjuk szükségesnek ezeknek a közös viselkedési jellemzőknek az ismertetését és a Tanúkkal való szembesítését.

A szekták tanítása szerint a szervezetük Istentől ered, az oda tartozó személyek pedig Isten kiválasztott emberei. Ez a tanítás minden szekta alapja. Így teremtik meg a vezetőik, a szervezet számára a legitimációt, erre hivatkozva követelnek engedelmességet és teljes ellenőrzést a magánélet felett is. Ebből eredő szektás viselkedési mód, hogy kérdezni, kritizálni, kétségbe vonni nem lehet. Különös értelmes sincs ennek - szól a szektás érvelés - mivel ez Isten szervezete.

A szekták önmagukat és hitrendszerüket az igazságként azonosítják. Ezzel tagjaikat különleges státuszba helyezik, miszerint csak ők válaszoltak az egész világon egyedül Istennek a hívására. Ezt a társadalom fölé emelést természetesen szorgalmas munkával és odaadással hálálja meg a szekta tagja a személytelen szervezetnek. Ez természetesen egy önbecsapás és önszuggesszió. A szekta tagjában kialakul az elitizmus érzése (én más vagyok, jobb vagyok, mint a többi bűnös ember). A kívülállókat a beszervezés elején arra bíztatják, hogy kritikusan vizsgálja meg jelenlegi hitét és egyházát. A tagjelölt azt a látszatot kapja, hogy a szektában (amit a tagok nem annak neveznek) működik a vallási tolerancia, de nemcsak a tagok személyenként gyakorolják, hanem ezt a szervezetük szorgalmazza is. A beszervezés után ennek a kritikus gondolkodásnak és toleranciának nyoma vész. A szektaszervezet óvja a tagjait a független gondolkodástól. A kritikai gondolkodás a szervezet szóhasználatában keveredik a kritizáló szellemmel (magyarázatként: a kritikai gondolkodás mérlegeli az állításokat alátámasztó bizonyítékokat; a kritizáló pedig állandó jelleggel a hibát keresi). Azt mondják, hogy a bírálatokat maga az Ördög sugallja. A független gondolkodás, a kritikai gondolkodás egyenlő a büszkeséggel, ami az Ördög fő bűne volt. Ez létszükséglete a szektának, hogy a hatalmát ne kelljen féltenie a saját tagjaitól.

Ezért a mentális szakemberek, szociológiai kutatók figyelmeztetnek mindenkit: ha nem vizsgálhatod felül vallásod tanításait, történelmét, nem tehetsz fel kényelmetlen kérdéseket, akkor jó úton haladsz afelé, hogy áldozattá válj és kihasználjanak. A szektás csoportok ellenségként kezelik azokat akik kiállnak a tagjaik közül, főképpen akkor, ha azoknak elvi problémájuk volt vallásukkal. Így még a legapróbb csoportok vezetői is (a szektás szervezetben) teljes hatalmat kapnak a környezetükben. A szektás közösségből való kizárás a családi életbe is beleszól, mert a családon belül is és a hitvesi ágyban is hatalma van a szektának. Erre az eljárásra az érv a gyülekezet tisztántartása és a fegyelmezés szükségessége (a szekta nem bízik Istenben, hogy képes cselekedni, ő maga intézkedik az Istene helyett).Másik szektás viselkedési mód amit ezek a kutatók kimutattak, az, hogy a szervezet egybeolvad a megmentéssel. Nem minden esetben jelentik ezt ilyen konkrétan ki, de valahogy mégis le lehet vezetni a tanításokból, hogy a szervezet határai egybeesnek a megmentés határaival. A tagok állandó figyelmeztetésben és feddésben részesülnek a saját jólétükre hivatkozva, hogy igyekezzenek megmaradni a szervezetben. Ez azzal együtt jár, hogy állandóan utalni kell arra, hogy ki(k) a valóban legitim vezetők aki(k)nek szavára figyelni kell és aki(k)nek a tagok engedelmességgel tartoznak. Minden a hatalmat gyakorlót erősíti.

A legtöbb szekta azzal rejti el ártalmas mentális befolyását, hogy a tagjaik becsületes civil életével takarózik. Azonban a becsületes, tisztességes és példamutató civil élet nemcsak az adott szektás szervezet tagjaira jellemző. A társadalom egy jelentős része rendelkezik hasonlóan magas erkölcsi színvonallal. Sokszor elismerik a szektás kiadványok is, hogy mások is erkölcsösen élnek, nemcsak a tagjaik (pl.: Fiatalok kérdései könyv és az Ébredjetek folyóirat rendszeresen utal arra, hogy az amerikai tizenévesek fele nem él házasság előtt nemi életet). Ha azonban a szektás szervezethez tartozó személyek valóban nagyobb arányban élnek is erkölcsösen, becsületesebben, mint a társadalom átlaga, akkor sem menti ez fel a szervezetet a hibái alól. Egyes tagok élete nagyban jobb irányba fordul azzal, amikor káros szenvedélyeiket elhagyják, viselkedésük emberibb lesz, de ezek az emberek tulajdonképpen az egyik nem normális életvitelből egy másik abnormális életvitelbe esnek át. A környezetüknek kétségkívül elviselhetőbb, de magára a személyiségre majdnem ugyanannyira káros. A káros szenvedélyek, az asszociális viselkedések elhagyásának vannak olyan módszerei is, melyek nem foglalnak magukban manipulációt, és ezek sokkal tartósabb hatást tudnak elérni az érintett személyben. Az a szektás felfogás, hogy „az eltávolodottak visszakerülnek saját bűneikbe" pontosan azt igazolja, hogy a szekta kijózanító, életminőség-javító hatása nem volt elég mélyreható, változatlanul hagyta a lelki mechanizmusokat, nem volt képes igazi megoldást nyújtani.

Jehova Tanúit jól, esetleg belülről ismerő embereknek a fenti sorok elegendőek annak megállapítására, hogy a lélektani és szociológiai megközelítést alkalmazva szektának tekinthető-e Jehova Tanúi szervezete. A fenti sorokat nem Jehova Tanúiról írták, hanem általában a szektás viselkedés jellemzőiről.

Az a tény, hogy Jehova Tanúi évente 300 ezer fővel növekszenek azt bizonyítja, hogy a társadalomban szükség van megbízható felvilágosításra és védelemre a szektákról. Mivel a volt szektatagok testközelből ismerik a szektákat, ezért a jövőben a szektákért - így a Jehova Tanúiért - folytatott missziókból és más megmozdulásokból, akciókból, nem szabadna mellőzni őket.

Sziasztok!

Ajánlom figyelmetekbe az 1997.07.22-es ébredjetek cikkeit és jól teszitek ha alkalmazzátok ezen az oldalon is.

Amúgy a Privát e-mail a válasz írójának résznél elérhetek.

Előre kérem katolikus barátomat, hogy ne küldjön nekem fölöslegesen egy rakás emailt a hitével kapcsolatban / én sem teszem ezt vele/, köszönöm!

Ne engedd, hogy félrevezessenek!

az Ébredjetek 1990. június 8.-i száma alapján

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel" - Pál apostol az efezusi gyülekezet tagjain keresztül üzeni ezt nekünk. Az üres beszéd egyik formája a megtévesztés. A megtévesztés az nem egyenlő az igazsággal, ezért a megtévesztő félrevezető, téves érvelést alkalmaz azzal szemben, akinek nem tudja megcáfolni az érvelését. Pál a Róma 12:1-ben arra hívja fel minden keresztény figyelmét, hogy a testünket élő áldozatul szánjuk oda Istennek, de „ésszerű tisztelet" formájában. Ezért különösen a vallási kérdésekben helyes dolog az, ha nem engedjük, hogy valaki félrevezessen. A címben megjelölt, ma már sokak által nem ismert folyóirat egyik írása bemutatott 5 olyan megtévesztési módszert, amit vallási megtévesztésre is szoktak emberek használni. Ezek a megtévesztési módszerek annyira ráillenek az Őrtorony-szervezet módszereire is, hogy hasznosnak látjuk megismertetni ezeket.

1. A személy támadása

Ez a megtévesztési módszer akkor kerül alkalmazásra, amikor valakinek az érvelésére nem tud a másik fél válaszolni, és a megtámadhatatlan érvek helyett most a személy kerül a támadás középpontjába. Jézust is így támadták amikor azt mondták „És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik, mit hallgattok reá?" (János 10:20). Azonban a személyek támadása soha nem cáfolja meg az előadott érveket.

Jehova Tanúi vezetői 1980-82 között megélték, hogy több magas szolgálati helyen szolgáló testvér elhagyta a szervezetet. Ezen személyek nem lettek világi emberek, hanem a Szentírás alapján fogalmazták meg kritikájukat a Társulattal szemben. A kiadványok soha nem foglakoztak ezen elment személyek érveinek cáfolatával, hanem megvádolták őket büszkeséggel, lázadással és hitehagyással. Manapság sincs ez másként. A magyarországi szervezet helyi felvigyázói is sorra lázadónak, hitehagyónak és rombolónak bélyegzik meg azokat a testvéreiket akik hívőként megfogalmazzák mindazokat a tényeket, melyek miatt nem tudnak azonosulni a szervezet tanításaival.

2. Tekintélyre való hivatkozás

Ha az orvos azt mondja betegek vagyunk, mi visszakérdezünk miből gondolja, az orvos nem válaszolja azt, hogy „mert én vagyok az orvos, tehát tudom". A tekintélyre való hivatkozás, hogy „fogad el, mert én, a te ...-od mondom", nélkülözi az érvelést, a magyarázatot, nem teszi lehetővé a meggyőződést.

Jézus idejében a vallási vezetők is ezzel a módszerrel gyakorolták a hatalmukat. A János 7. fejezetében a következő elbeszélés található:

„Némelyek pedig közulök akarják vala őt megfogni, de senki sem veté reá a kezét. Elmenének azért a szolgák a fopaphoz és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért nem hoztátok el őt? Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember! Felelének azért nékik a farizeusok: Vajon ti is el vagytok-é hitetve? Vajjon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-é benne valaki?"

A farizeusok nem érveltek, hanem arra hivatkoztak, hogy a főemberek közül senki sem hisz Jézusban, ami nem volt érv amellett, hogy nem lehet neki igaza.

Az ilyen téves érvelés másik módszere amikor a tekintély nem is szakembere az adott területnek. Mint amikor sportolók valamilyen terméket reklámoznak, mint sportolók, miközben sportolóként nem is ismerik az adott terméket csak jó pénzért a nevüket adják mellé.

Amikor Jehova Tanúi vezetői nem tudják kellően megindokolni a tanításaikat, gyakran hivatkoznak a szervezet vagy annak a „hű és értelmes rabszolgájának" személytelen tekintélyére. Azt mondják, hogy „el kell fogadnod, mert MI mondjuk". Nem érvelik meg, hogy miért engedelmeskedj, hanem engedelmességet követelnek. 1995-ben Németh László, aki egyike volt a magyarországi körzetfelvigyázóknak, az egyik heti előadásában így fogalmazott: „Ha a szervezet mond valamit ne azt kérdezd MIÉRT tegyem meg, hanem azt, hogy hogyan!". Testvérünk nyílván a szervezet elvárásaival összhangban nyilatkozott így, utalva a szervezet - szerinte - vitathatatlan tekintélyére. Mindig is könnyebb egy (hamis) tekintély mögé elbújni, mint színt vallani és érveket hozni fel a követelések mellett. Figyeld meg, hogy a legtöbb szekta fő tanítása az, hogy igazolja saját vezetőinek a tekintélyét, akiknek engedelmeskedve elnyerheted Istentől a megmentést.

3. Kövesd a tömeget!

Az emberek szeretnek másokhoz igazodni. Ezt a mélyen rejtőző tulajdonságot tartja szem előtt a reklámszakma is, valamint a szekták is. A szekták vezetői a többi szektatagra mutogatva utasítanak, hogy tedd azt amit a többi „normális" tag tesz.

Ez esetben sem az érvelésedre kapsz választ, hanem azt sugallják neked, hogy a többség jól gondolkodik és nekik mindig igazuk van. Ez nagyon gyakori érvelés Jehova Tanúi között is. Amikor bibliai alapon Jehova Tanújaként kétségbe vonod a szervezet dogmáit, akkor számon kérik, hogy miért nem vagy képes megnyugodni, mint a többiek. Ezt az érvelést nagyon könnyű követni, és még olyan sokak által mélyen tisztelt felvigyázók is, mint például Kun Csaba is alkalmazta. Egy meghallgatáson amikor valaki levezette Jehova Tanúi egy tanításának a cáfolatát az Írásokból, azt mondta: „De azért ez nem lehet igaz, mert nem lehet egyszerre 6 millió embert félrevezetni!". Ő azt akarta ezzel kifejezni, hogy ha 6 millió ember hisz valamiben az szükséges, hogy igaz legyen. Ő és a többi szekta vezetője is megfeledkezett arról, mennyire veszélyes ez az érvelés egy szektás szervezetre nézve. A világon 800 millió katolikus él, és kb. 1,18 milliárd keresztény aki hisz Jézus Istenségében és a háromságban, valamint merőben másként vélekednek dolgokról, mint Jehova Tanúi vagy más szekták. Vagyis, nem az egyetértők létszáma dönti el egy állítás igaz vagy hamis voltát. A Mózes második könyvében a 23. fejezet így figyelmeztet: „Ne indulj a sokaság után a gonoszra, és peres ügyben ne vallj a sokasággal tartva, annak elfordítására.". Vagy eszünkbe juthat az is amit Jézus mondott a széles és pusztulásba vezető út támogatóiról és a keskeny, szoros útról ami az örök élethez visz, de csak kevesen vannak rajta.

4. Vagy/vagy érvelés

Jehova Tanúi jól ismerik ezt az érvelést, mert a vérkérés miatti álláspontjuk következtében elég gyakran nekik szegezik a kérdést: „Vagy elfogadja a vérátömlesztést vagy meghal?". Az ilyen érvelés azt a látszatot kelti, hogy CSAK kettő választási lehetőség létezik. Ilyen érvelés az is, hogy „vagy benne vagy a mai megmentést jelentő bárkában, a szervezetben, vagy nem jutsz át az új világba". A vagy/vagy érvelésnek két csapdája van. A (1.) választási lehetőségeket leszűkíti, mintha nem lenne harmadik vagy negyedik út, csak a pusztulás és a romlás, vagy amit a másik oldalra állítanak követelményként, legtöbbször a szektás vezető parancsát. Ilyenkor elfeledkeznek arról, hogy (2). a pusztulás elkerüléséhez a Biblia nem egy szektavezér vagy emberi vezető felé tanúsított engedelmességet kér tőlünk. Azt feltételezi a vagy/vagy érvelés alkalmazója, hogy az ő megoldásán kívül nincs semmilyen más, csak ő egyedül képviseli az igazságot. Az ilyen küldetéstudattal rendelkező politikusok lesznek a legvéresebb diktátorok.

5. Dolgok túlzott leegyszerűsítése

Az emberek szeretik egyszerűen, egyértelműen, feketén-fehéren látni a dolgokat. Főleg akkor, ha sok múlik rajta. Ha egy őszinte Istent kereső embernek van valami ami fontosnak számít, akkor az Istenről szóló tanítás az minden bizonnyal az. Azonban a Biblia olyan ma már nem beszélt nyelveken íródott le és olyan megfogalmazásokat, képi gondolatokat tartalmaz, amelyet a mai kor átlagos embere nem képes azonnal felfogni. Tehát a Biblia eredeti világának és az azt kifejező nyelv ismeretének nélkül szükség van olyanokra, akik segítséget nyújtanak kutatásaikkal, magyarázataikkal, mert így könnyebb megérteni az üzenetét. Ezt a természetes emberi szükségletet sok szekta kihasználja és olyan dolgokat ültetnek be követőik elméjébe, amelynek semmi bibliai alapja nincsen.

Jehova Tanúi vezetői így vannak az igaz keresztények azonosításával is. Azt mondják, hogy nem lehet Jézus igaz követője aki nem tagadja meg a Háromságot, aki hisz a Pokoltűzben és nem fogadja el 1914-et.

Olyan ez az érvelés, mintha azt mondanánk, hogy a „fejlődő országok szegénységének a sok gyermek az oka" és nem vennénk figyelembe az érintett országok gazdaságát befolyásoló egyéb tényezőket.

Másik tipikus leegyszerűsítése a dolgoknak amikor azt mondják, hogy „minden, ki az Úr (Jehova) nevét segítségül hívja megtartatik". Vezetőik Bibliájában pedig benne van a Cselekedetek könyvének 4. fejezet 12. verse, amelyik Jézusra utalva jelenti ki, hogy „És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk." Ezentúl abban rejlik a túlzott leegyszerűsítés, hogy Jehova Tanúi vezetői szerint a NÉV használata befolyásolja a megmentést. Holott ennél összetettebb dologról van szó. A Biblia nyelveiben nem létezett a SZEMÉLY szó és ezt a NÉV szóval helyettesítették. Amikor a NÉV szót olvassuk, nyugodtan behelyettesíthetjük a SZEMÉLY szóval.

A Példabeszédek 14: 15 azt állapítja meg, hogy „az együgyű hisz minden dolognak; az eszes pedig a maga járására vigyáz." Nekünk is szükséges vigyáznunk arra miképpen „járunk". Ügyelnünk kell az önjelölt szektás vezetők és azok félrevezetettjeinek tanításaira. Pál apostol világosan kifejtette: „A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. " (2Tim 3:13). Mi természetesen mindenkiért imádkozhatunk, hogy Isten mutassa meg magát nekik és jussanak el ők is a megtérésre. Miközben ezt teszed, vigyázz! Ne engedd, hogy félrevezessenek!

"A kiadványok soha nem foglakoztak ezen elment személyek érveinek cáfolatával, hanem megvádolták őket büszkeséggel, lázadással és hitehagyással."

A kiadványok minden egyes száma ezerféleképpen cáfolja ezen személyek tévedését és a fent ecsetelt negatív jellemzők igazát! Bizony nem másért mennek el.

Nem nevesíti őket, nem állítja őket pellengérre, de minden irodalom így, vagy úgy foglalkozik azzal, hogy egyesek miért mennek el...

"Jehova Tanúi vezetői így vannak az igaz keresztények azonosításával is. Azt mondják, hogy nem lehet Jézus igaz követője aki nem tagadja meg a Háromságot, aki hisz a Pokoltűzben és nem fogadja el 1914-et."

Azt állítod, hogy a Biblia ezt a kérdést (az imádat igazságát és tisztaságát) nem egyszerűsíti le hasonlóképpen?

Azt állítod, hogy a Biblia arra tanít, hogy mindegy miben hiszel, csak "őszintén higgy" abban?

Óh, dehogy cáfolta? Vagy azt a színvonaltalan, körbe-körbe járó, másokt lefikázó, néhány tudós idézetét kiragadó és azt bőszen lobogtató Őrtornyos cuccot neveznéd te "bizonyításnak"? Akkor itt vajon mi lehet a bizonyítás?

Végső soron a tekintélyelvű érvelés, a brooklyni vezetőségre, mint "rabszolga osztályra" mutogatás kerül előtérbe, meg a más véleményűekre a jelzők hajigálása.

Pl. ilyen állítás: gőgös állítás, ha valaki úgy érzi, hogy jobbn tudja, hogy mint Brooklyn. Az vajon nem gőgös állítás, hogy Brooklynnál senki sem okosabb?

Bizony nem egyszerűsíti le, pláne nem egy a Bibliához semmiféle történeti kapcsolattal nem bíró amerikai kiadókoszern aktuális és folyton változó "világosságainak" elfogadásáról nem szól semmit.

A helyes felfogás ezzel kapcsolatban az, hogy ha leszögezzük, hogy más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.

Tehát mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik.

Egység és konformitás: Miért csak a szekták érik el?

Vajon mi közös dolog lehet Jehova Tanúiban, a Mormon Egyházban, a Moon Egyházban és több más szektában? Mit ajánlanak fel ezek a szervezetek amit még a legjobban működő egyházak sem tudnak felajánlani? Miért nehéz elhagyni ezeket a szervezeteket? A megoldás kulcsa az egységben van.

Ez az egység nem az az egység, amire Pál az 1 Korinthus 1:10-ben gondolt:

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben."

A szekták elég gyakran annak bizonyítására használják ezt az idézetet, hogy bizonyítsák, ők az egyetlen igaz keresztény gyülekezet, mert csak közöttük valósult meg ez az egység. Az új tagoknak bemutatják az egység eme egyedi jeleit amelyről azt mondják, hogy Istennek az áldása a szervezeten. Az új tanítvány természetesen nincs tisztában azzal, hogy sok más egyéb szektás vallási szervezet ugyanezt hozza fel bizonyítékul, hogy az ő szervezetük az egyedül igaz vallás.

A szekták valóban egy olyanfajta egységet alkotnak meg, amely nem érhető el más felekezetekben, de az a kérdés, hogy hogyan érik el ezt az egységet és hogy ez ilyen formában kívánatos-e egyáltalán? Egy másik kérdés, hogy ez vajon ugyanaz az-e az egység melyről Pál beszélt?

Nagyon elképedek amikor azt hallom, hogy vezető keresztény pásztorok dicsérik a szektákat, milyen egység van a szektás gyülekezetekben és milyen nagy teljesítményre képesek csekély idő alatt. Sok pásztor be is akart vezetni olyan programokat, melyek hasonló eredményességet hoztak volna az ő gyülekezetében is. De az igazság az, hogyha ugyanazokat a technikákat használjuk, mint amiket a szekták, akkor az eredmények is ugyanolyanok lesznek, és az egyháztagokra is ugyanolyan rossz hatással lesz, mint a szektatagokra.

Miről beszélt igazából Pál?

Semmi sem bizonyítja, hogy a korinthusbeliek akikhez Pál a levelét írta, valaha is elérték volna a hitnek és az Istenről alkotott személyes nézőpontoknak a teljes egységét. Pál nem is akarta ezt elérni, mint ahogyan azt egyesek feltételezik. Azért sem, mert ha Pál ezt kívánta volna megcselekedni, akkor egy rendszeres (átfogó) teológiát és egy viselkedési szabályzatot kellett volna elkészítenie. Ehelyett Pál a leveleiben mindössze a szereteten alapuló egységet hangsúlyozza, és hogy viseljük el egymást sokkal inkább, semmint a tanításbeli konformitást (konformitás = gondolkodás vagy mérlegelés nélküli engedelmesség). A korinthusiak problémáját szellemi gyengeségnek tekintette, mert embereknek akartak tetszeni, bálványimádók voltak és így tovább, amiről az említett levelében bőven ír (az Őrtorony kiadványok sokszor elemzik milyen erkölcstelen és bálványimádó volt a korinthusi társadalom és milyen rossz befolyást gyakorolt ez az ott élő keresztényekre).

Ha az első három évszázad alatti keresztényeket vizsgáljuk akkor teljesen egyértelmű, hogy különböző véleményük volt apróbb dolgokról. Hitrendszerük Krisztusról, az Atyáról és a Szent Szellemről még teljesen gyermekies, kiforratlan stádiumban volt. Ha a Krisztus által a Jelenések könyvében megszólított 7 gyülekezetet úgy tekintjük, mint a kereszténység megjelenítését (az Egyház teljessége) az első század végén, akkor egyértelmű, hogy az akkori gyülekezetek erős küzdelmet vívtak az erkölcstelenséggel, a hamis tanításokkal és a világias viselkedéssel, attól függően milyen kultúrában éltek. Az az igazság, hogy a gyülekezetet Pálnak rendszeresen meg kellett feddenie, mint szülőnek a gyermekét, viszont mégsem állított fel szabályokat például az öltözködésre. Az emberi természet nem változott meg 2000 év alatt, így a mai kereszténység (mint Egyház) ugyanazzal a problémával találja szembe magát, mint a hét kisázsiai gyülekezet a Jelenések könyve elején. Erkölcstelenség, hamis tanítás, világias magatartásformák mindig is jellemező problémái lesznek az e világban működő keresztény gyülekezeteknek. Ellenben a szekták pontosan ezt akarják megváltoztatni azzal, hogy saját szervezetet alkotnak és minden más felekezettől elkülönítik magukat.

Nemes kezdetek szomorú végzetek

A legtöbb keresztény-bibliai gyökerű szekták egy idealista vezetőtől indultak el. Ez az alapító Isten választott szószólójának tekintette magát, aki majd helyreállítja az igaz imádatot a keresztényeknek. Az ilyen önjelölt követek (megváltók) útja eléggé jól előreláthatóak és általában a következő módon folynak le.

1. Kiábrándulás az akkori kereszténység általános állapotából

2. Az újonnan alakuló csoport azt állítja, hogy isteni kinyilatkoztatást kap és, hogy visszahozza az igaz imádatot a Földre, hogy Isten újra elfogadhassa népét.

3. Hűséges csatlakozók kis csoportja alárendeli magát az új üzenetnek és belőlük kerülnek ki a mozgalom vezetői. Hatalommal és egy elistista mentalitással ruházzák fel a vezetők a többieket azáltal, hogy a végzett missziós tevékenységnek túlzott fontosságot tulajdonítanak.

4. Az új vezetőknek megszületnek az írásaik és Írásmagyarázataik, amelyeket ihletettként kezelnek, de hivatalosan nem válnak azzá, hogy a jobb felüket mutassák a külvilág felé. A külvilág kételkedik ezekben az Írásokban, de a bent levő kiválasztottak törvényként tisztelik.

5. Az Istenhez való hűség jeleként bevezetik a kötelező evangéliumhirdetést. Az új tagok általában megkérdőjelezhető indíttatásból szerveződnek be. Pl.: kihasználják azt, hogy vágynak egy új világra, hatalmat kaphatnak mások felett vagy csak egyszerűen a biztonságérzetük növekszik (ahelyett, hogy a Krisztusnak a keresztjére utalnának). Érdekes módon azokban a szektákban amely furcsa és a társadalom számára elfogadhatatlan tanításokat (pl.: vérnélküliség, világ vége dátumok) hirdet, folyamatosan új tagokra van szüksége azért, hogy megerősítsék azt, hogy ez az igazság és pótolják az elmenőket.

6. A vezető mindenféle ellenállást (a tanítási gyakorlataikkal szemben) üldözésnek tekint és hatékonyan megvétózza a megalapozott kritikát a csoporttal kapcsolatosan. Az ő célja egy igaz cél (missziói cél helyett küldetés) és az Istent úgy tekintik, hogy háborúban van az összes ellenszegülővel. Ebben a stádiumban a szektavezér egója teljesen ki van teljesedve és az egosita tendenciákat könnyen meg lehet figyelni. Lifton 8. pontja, az elmekontroll testet ölt, mint például a speciális nyelvezet amit a csoport használ, a vallatás használata, környezet és az információ ellenőrzése, stb. Az eltávolodottak már létezésére sem méltóak ezért elkerülik, sőt fizikailag rosszul bánnak velük.

Szektás egység

Az egységet viszonylag könnyű elérni egy totalitárius rendszerben. Felállítanak egy hatóságot amely abszolút értékű és kritikán kívüli. És bárki aki ellenkezik az hitehagyott vagy eretnek (vagy reakciós). Mivel az ellenszegülőket azonnal kizárják, a szervezet mindig csak olyanokból fog állni, akik szóban teljesen támogatják a tanításokat, tehát a szekta totális egységnek tűnik. Viszont ez egy erőltetett egység, mivelhogy megkérdőjelezni valamit, az felér egy Isten elleni háborúval. A szekták a következőképpen érik el az egységet:

* az igazság centralizált forrása pl.: választott vezető testület amelynek abszolút engedelmesség jár

* tagok állandó benevelése az összejövetel és a tanulmányozási segédek által

* szervezet megkérdőjelezésének a félelme mivel ez Istennek a nemtetszését vonja maga után

* szabályok és törvények szabályozzák az emberek viselkedését és a legkisebb dolgokban is engedelmeskedniük kell

* az elbátortalanítás és a besúgói hálózat kialakítása amelyben titkos ügynökök felfedik a kételkedőket vagy távozókat

* ezek a technikák egy bizonyos testvéri szolidaritás érzetet eredményeznek, ami egy bizonyos elitista mentalitást fejleszt ki: ők Isten választott népe. Ez egy megemelkedett érzést okoz és a szektaszervezet elhagyása ennek a magas érzésnek a felhagyását jelentené. Csak a totalitárius és szektás rendszerek képesek ilyenfajta egységet teremteni.

Jehova Tanúi büszkén mondják az embereknek, hogy az egész világon ugyanabban a dologban hisznek és az ő összejöveteleik a jó viselkedésnek a modelljei. Amit viszont nem mondanának el, az az, hogy ha bárki is megkérdőjelezi az Őrtorony-doktrínát, akkor azonnal ki lenne dobva. Ez a legkevésbé sem kívánt egység. A jó viselkedést félelemmel, megfélemlítéssel kényszerítik ki. Vajon csodálkozni lehet-e azon, hogy Jehova Tanúi jól viselkednek és tanítási kérdésekben tulajdonképpen vezetőik klónjai? Nem arra mutat ez a tény, hogy a kikényszeritett egység csak a szektákra jellemző és leginkább azok szenvednek tőle, akik gyakorolják?

Jehova Tanúi egy olyan vallás, amelyik a legvégsőkig igyekszik egységet felmutatni. Ez érvényes a hitelveikre, a külsőségeikre, de sok esetben még olyan kérdésekben is, mint az öltözködés és az ápoltság. Vajon ez az egység annak a bizonyítéka, hogy ők lennének Isten igaz követői? Vajon ez a fajta egység valóban annak a bizonyítéka, hogy Istent ismerik és Isten megáldja őket? Egyáltalán: megkövetel-e a Szentírás ilyen fajta szigorú egységet, mint az Istenhez való megtérés jelét?

Hogyan valósul meg Jehova Tanúi egysége?

Valamikor az örökkévalóságban minden Istennel kapcsolatos igazság ki lesz nyilatkoztatva. Abban az időben kétség kívül meg fog valósulni a teljes imádati egység. Ezzel szemben Jehova Tanúi vezetői azt állítják, hogy már most létezik olyan fajta hitelvi egység, amely a kinyilatkoztatásra épül. Ezen írás későbbi részeiben fejezetről-fejezetre meg fogunk majd vizsgálni egyes témaköröket, hogy valóban így van-e. Mindenesetre le kell szögezni, hogy a hitelveken alapuló egység nem létezett az első században és az utána következő századokban sem. Az első századi keresztény közösségben egész gyülekezeteket megosztó viták osztották meg a testvéreket. Pál nem is egy levelében kitér ezekre a vitákra és a Cselekedetek könyve is betekintést enged közéjük. Az első század után is, még több évszázadon keresztül olyan kérdésekben sem tudtak egységre jutni a keresztények, hogy pl.: a Szent Szellem személy-e, mi módon egylényegű az Atya és a Fiú és így tovább. Valójában, a keresztény vallások történelme azt tanúsítja, hogy soha nem létezett hitelvi egység Jézus mindenkori követői között. Ami a leglényegesebb: ilyen egység az első században sem létezett.

Jehova Tanúi erre válaszul, az Efézus 4:1-3-at idézik fel, a következő kommentárral: „A Bibliából kitűnik, hogy azoknak, akik Jehovát szolgálják, az egyesült népet kell alkotniuk." Vajon tényleg erre utal az Efézus 4:1-3? A kommentár annyiban helyes, hogy Pál egy kívánalomról beszélt. Nem egy megvalósult helyzetről, hanem kívánt egy állapotot. Ezt mondta: „Kérlek titeket ... hogy járjatok úgy, mint illik elhivatásotokhoz, mellyel elhivattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben. Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelékében." Pál nem említette, hogy jussanak egyetértésre, hanem azt tanácsolta, hogy viseljék el egymást szeretetben és tartsák meg a Lélek egységét. Nem azt mondta, hogy teremtsék meg az egységet, hanem: „tartsátok meg". Ez különösképpen azért fontos, mert az efézusi gyülekezetben sem volt meg a hitbeli egység, amint a levélből kiderül. A Lélek egysége tehát márt élt a megosztott efézusi gyülekezetben is. Azt, hogy ez a fajta egység megvalósult, annak a Lélek vagy Szellem gyümölcseinek megléte volt a bizonyítéka. A Szellem működött és akkor béke lett - nem pedig teljes egyetértés.

Ezzel szemben Jehova Tanúi egysége azon alapul, hogy egy központi vezetés megmond mindent a legapróbb részletekig és azt a tagok elfogadják. Természetesen nem tagadható le, hogy bizonyos alapvető kérdésekben egyértelmű a Biblia kijelentése, azokban nem szabad megalkudni. Ellenben vannak olyan területek, amiben a Biblia hallgat, vagy nem nyerhető egyértelmű válasz. Az ilyen kérdésekben is a központi vezetés szava a döntő. Jehova Tanúi Vezető Testületének egykori tagja, Raymond Franz, a könyveiben több példát is felhoz annak bizonyítására, hogy a szervezet mennyire apró részletekig szabályozta a közösség tagjainak magánéletét. Még azt is meghatározták, hogy egy házaspár mit tehet és mit nem tehet a hitvesi ágyban és a Biblia által egyáltalán nem érintett kérdésekben is kötelező érvényű döntéseket hoztak. Ez, bár egységet hoz létre, mégsem a Szellem egysége, mert nem a Szellem működése hozza létre, hanem egy központi testületnek való feltétel nélküli engedelmesség.

Nézzünk a Tanúkra jellemző egység mögé!

Jehova Tanúi vezetői 7 pontban foglalják össze azokat a tényezőket, amelyek megteremtik a rájuk jellemző egységet. Vizsgáld meg, hogy ezek a tényezők vajon tényleg Isten áldását bizonyítják!

1. Istennek joga van meghatározni mi helyes és helytelen

- Amikor egyes dolgokat megtiltott a múltban a szervezet (pl.: alternatív katonai szolgálat vállalása, szexuális gyakorlatok házaspárok között, szervátültetés tiltása, stb.) akkor volt-e bibliai alap? Akiket kiközösítettek ezen dolgok miatt, azoknak a Bibliát mutatták meg, mint a tilalmak forrását?

Válasz: a tilalmak forrása az Őrtorony folyóirat állásfoglalása volt, mely a fentebb felsorolt dolgokban mind meg is változott.

Következtetés: vagyis nem Isten határozza meg a Tanúk számára, hogy mi helyes és helytelen, hanem a Vezető Testület.

2. Bárhol élünk is a világon, Isten Szava vezet minket

– Ha nem tudja egy Jehova Tanúja, hogy mit döntsön bizonyos dolgokban, akkor vezetést kell keresnie, kutatnia, imádkoznia kell. Vajon milyen forrásokat vesz ilyenkor igénybe a kutatáshoz?

Válasz: a szervezet tanácsa szerint ilyenkor imádkozni kell, gondolkozni kell mit tenne Jézus, de a kutatások között elsősorban a szervezeti kiadványokat ajánlja.

Következtetés: A szervezet nem elégszik meg a Biblia vezetésével, hanem szorosabb korlátokat állít fel a kiadványokban. Így az imádati egység megint csak a központi vezetésnek való engedelmesség által, nem pedig isteni vezetés által valósul meg.

3. Mindnyájan ugyanabból a szellemi táplálási programból részesülünk

– Akik nem részesülnek ebből a szellemi táplálási programból, azok között valóban nincs egység?

Válasz: a Jehova Tanúira jellemző katonás egység nem bibliai követelmény. A szervezet folyamatosan mutogat más vallások megosztottságára, miközben elfeledi azt, hogy az első századi keresztények is megosztottak voltak.

Következtetés: furcsa módon a szervezet ebben a dologban nem az első századi példát követve szabadságot enged, hanem a sötét középkor katolikus vallására emlékeztető eszközökkel biztosítja a hitelvi egységet.

4. Jézus a Vezérünk

– Vajon a szervezet Jézusnak rendeli alá a követőit?

Válasz: a szervezet kialakít bizonyos fajta tiszteletet Jézus irányában, de nem engedi, hogy a követői valóban Jézus követői legyenek. Még azt sem engedi, hogy a tagok Jézusnak megköszönjék a váltságot, bálványimádásnak bélyegezve a Jézushoz való imát. Az igazi vezetést sem Jézus hajtja végre, hanem a központi irányítás.

Következtetés: ismét megfigyelhető, hogy a vezetésnek az Atya, Jézus, az egyéni kinyilatkoztatás és a Biblia helyett a központi vezetés a szerve.

5. Közös reménység

– A keresztények nem tudják pontosan mi mindent fog cselekedni Isten a jövőben, de valóban a közös reménység összekovácsoló erő, de hogyan működik ez Jehova Tanúinál?

Válasz: Alázatosan le kell mondani a saját akaratunkról, hangzik az Imádat könyv válasza. A saját akaratunk, elképzelésünk helyére pedig a központi vezetésé kerül.

Következtetés: a közös reménység eszköz a tagok vezetésében, a központi vezetésnek való alárendelésben.

6. A szent szellem

– Pál is erre helyezte a hangsúlyt, hogy a Szellem teremtsen egységet. Vajon ez teremti meg a Jehova Tanúi között megfigyelhető egységet?

Válasz: az előbbi szempontokból nyilvánvaló.

7. Közös missziós munka

– A közös küldetéstudat valóban összekovácsolja a közösséget. A kérdés csak az, hogy Jehova Tanúi missziós munkája vajon bibliai alapokon nyugszik-e? Sőt, az is kérdés, hogy amikor az egység ilyen eszközökkel van megteremtve, akkor vajon a közös missziós munka, vajon nem csak egy eszköz a vezetés kezében az alárendeltség megteremtése érdekében?

Az előbbi 7 szempontot figyelembe véve az a kérdés, hogy vajon Istentől ered-e Jehova Tanúi egysége? Káros vagy hasznos a hívő embernek ez a fajta egység?

Egység helyett széthúzás?

Amikor a fenti kérdésekkel több Jehova Tanúját szembesítettem, akkor szinte egyöntetűen azon gondolkoztak, hogy akkor nem is kell egység? Az az igazság, hogy az egységre szükség van. Egyfelől vannak hitelvek, amikben nem lehet megalkudni, de ezen hitelveknek a forrása a Biblia. Másfelől a bibliai egység a Szellem munkája, a maga helyén és módján ma is megvalósul az. Ahol ilyen egység van, ott a hívők nem egy központi irányításnak, hanem közvetlenül Istennek vannak alárendelve. Mit gondolsz, ez a közvetlenül Istennek való alárendelés a függetlenség szelleme vagy az, amikor kiveszi egy központi vezetés Isten alól a személyeket? Vajon nem maga Sátán volt az, aki az Édenben arra bíztatta az embereket, hogy Isten helyett maguk legyenek a vezetőik?

Az alapvető kérdéseket nem megkerülve az az igazság, hogy Istennek nincs kiválasztott szervezete. Isten szervezeteken, egyházakon felül áll és mindenhol képes dolgozni az őszintén hívő emberekben. A különböző keresztény vallások mindegyikében vannak búza-keresztények és konkoly-keresztények. Jézus a búza és konkoly példázatában azt mondta, hogy először a konkolyt gyűjtik be (csak akkor amikor már nyilvánvaló ki konkoly és ki nem az - tehát ma még nem lehet tudni) és a konkoly elégetése után a búzát (Máté 13:30).

Amit te megtehetsz az annyi, hogy továbbra is keresed Istent és a vezetését a Bibliádban és kéred tőle imában, hogy válaszolja meg a kérdéseidet. Saját magad tapasztalhatod majd, hogy a Gondviselés akkor is működik, amikor nem a szervezet által diktált emberi vezetés szerint cselekszel, sőt, sokkal inkább!

"A helyes felfogás ezzel kapcsolatban az, hogy ha leszögezzük, hogy más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.

Tehát mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik."

Ezzel ki is vitatkozik? Most éppen mi ellen érvelsz? Mert nem hinném, hogy a Tanúk anyagával.