Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan lehetséges hogy István...

Hogyan lehetséges hogy István vértanú úgy imádkozik Mihály arkangyalhoz mint Istenhez? (Kérdés a tanúknak a Szentháromság valóságának igazolására)

Figyelt kérdés

Apcs 7:59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!

Apcs 7:60 Térdre esvén pedig, nagy fennszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék.



esetleg István rosszul imádkozik?


Vagy esetleg a tanítványok és az apostolok tudták és ismerték ki Jézust úgy ahogy a tanúk nem tudják és nem ismerik.....


nov. 29. 03:05
1 2 3 4 5 6
 51/60 anonim ***** válasza:
37%

46


Az igazság Isten szava, nem azt kell imádni, hanem engedelmeskedni annak.

Imádni Istent kell, Jézusnak pedig engedelmeskedni.

Az tény, hogy Jézusról is írja, hogy Ő az "igazság". Mert Isten a szándékát Jézus által valósítja meg. Tehát az igazság az emberek és a földdel kapcsolatban Jézus által, az ő tettei által fognak megvalósulni.

Ő róla tanúskodnak az írások, mint messiásról, akit Isten kiválasztott erre a feladatra.

Az írás, vagy is az igazság, ami Isten szava, Jézus által fog megvalósulni. A föld és az emberiség olyan életet fog élni, amilyet Isten elhatározott. Ez az igazság.


Ennek megvalósulása érdekében olvasunk Isten szándékának az előre haladásában. A megvalósulását pedig a messiási Király által fogja véghez vinni.

Jézus nem azért halt meg, hogy az emberek az égbe menjenek, ez hazugság, nem igazság. Az embert váltotta meg, hogy a halál többé nem legyen része az emberiségnek, ahogy eredetileg nem is lett volna, ha Ádám nem lázad fel Istene ellen.

dec. 3. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/60 anonim ***** válasza:
0%

46


Én nem csak szeretem az igazságot, hanem azzal összhangban is igyekszem élni, és ezt az igazságot megosztom másokkal. Ezt Jézus és az első követői is tették bizonyítva, hogy szeretik az igazságot, és másoknak is elmondják Isten igazságának jóhírét, és megtanítják arra, hogyan kell élni ezzel összhangban már most.

dec. 3. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/60 anonim ***** válasza:

47


Nem nekem gond, hogy miként követed Jézust.

Viszont az már az Én felelősségem, hogy tájékoztassalak a Biblia igazságairól, ahogyan az első tanítványok is tették Istentől kapott parancs alapján:

(Ezékiel 3:17, 18) 17 „Embernek fia! Őrállónak jelöltelek ki Izrael népe számára, és amikor üzenetet hallasz tőlem, figyelmeztesd őket a nevemben. 18 Ha azt mondom a gonosznak: »Biztosan meghalsz«, de te nem figyelmezteted, és elmulasztasz szólni neki, hogy figyelmeztesd, hogy hagyjon fel gonosz viselkedésével, és így életben maradhasson, akkor ő meghal a vétke miatt, mivel gonosz, de a vérét tőled kérem számon.


(Ezékiel 3:19) 19 Ha azonban figyelmezteted a gonoszt, és mégsem tér meg gonoszságából, mégsem hagy fel gonosz viselkedésével, akkor ő meghal a vétke miatt, de te biztosan megmented az életedet.


(Cselekedetek 20:26, 27) 26 Ezért e mai napon felszólítalak benneteket annak tanúsítására, hogy mindenkinek a vérétől tiszta vagyok, 27 mert nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent Isten szándékáról.

(Cselekedetek 20:20) . . .nem vonakodtam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket.

(1Korintusz 9:16) 16 Ha pedig hirdetem a jó hírt, az nem ok arra, hogy dicsekedjem, mert ez a kötelességem. Igen, jaj nekem, ha nem hirdetem a jó hírt!


Az Izraeliták, és később a keresztények tudták, hogy az életük múlik azon is, hogy megosszák ezt a jóhírt, és tanítványokat képezzenek, az egységes Istennek járó imádat tekintetében.

Ezt nevezik "vérbűnnek". Ha látod, hogy valakinek ég a háza, és nem szólsz neki, akkor meghal miattad. Az élete rajtad múlott.


Krisztus sem mondta, hogy mindegy hogyan követed. Sőt kifejezetten végig arról beszélt a tanítványaival együtt az embereknek, hogy mi az ami szerint elfogadható valaki Isten előtt.

(Máté 7:21–23) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem, hogy »Uram, Uram«, hanem csak az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, hát nem a te nevedben prófétáltunk, űztünk ki démonokat és tettünk sok csodát?« 23 De én akkor ezt mondom nekik: »Semmi közöm hozzátok! Távozzatok tőlem, ti törvényszegők!«


Krisztus tanításával, parancsaival, és Isten igazságának szavaival kell összhangban élni, ez pedig áldozattal jár.

Ha mindegy volna, akkor a Biblia nem írna arról, hogy mihez tartsd magad.

dec. 3. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/60 anonim ***** válasza:

A Kolossé 3 -at vajon tanítják a JW orgon...

Mert ez meg az én felelősségem, hogy tájékoztassalak, ha nem a Menny a célod, rossz irányba mész...


3 Mivel Krisztussal együtt feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is a mennyben ül, Isten jobb oldalán! 2 A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek! 3 Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. 4 Igen, a mi új életünk már Krisztusban van, s amikor majd ő megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek

dec. 3. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/60 anonim ***** válasza:
50%

54


Igen, tanultuk.

Ezek azokra vonatkoznak a teljes újszövetséget figyelembe véve, akikkel Krisztus szövetséget kötött a Isten királyságára, hogy együtt legyenk királyai és papja Istennek a földön maradottakon.


Azért nevezik "új szövetségnek", mert ennek az alapja az, amit eredetileg Isten nem valósított volna meg ha Ádám nem vétkezik, és nem kellett volna egy megváltó.

Isten kiválaszt néhány embert akiket meghív arra a feladatra, hogy Krisztussal uralkodjanak ezer évig. Azonban ez komoly áldozatot, és kitartást foglal magában.

Ezeknek az embereknek Krisztushoz hasonlóan kell élniük. Vagy is az életük végéig az életüket ennek a királyságnak szentelik elsősorban. Összhangban kell élniük Krisztus tanításával és életével.

Ez magában foglalja az erkölcsi alapelvek megtartását, a világ ügyeitől való teljes tartózkodást, a szolgálat és a tanítás feladatainak világméretű ellátását.

Lényegében ez minden magát kereszténynek vallóra vonatkozik, de az Atya határoz arról, hogy kiket talál alkalmasnak erre a kinevezésre.

ezért is nevezi Őket "kicsiny nyájnak", akik nem a fölre vonatkozó reménységet kapják.

(Máté 22:14) 14 Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”


Isten az uralmát nem csak az égre, hanem a földre is kiterjeszti.

(Jelenések 21:3) . . .„Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig a népe lesznek, és maga Isten lesz velük.

(Zsoltárok 37:11) . . .szelídek öröklik a földet,. . .

(Máté 5:5) 5 Boldogok a szelídek, mivel örökölni fogják a földet.


Ők sokkal többen vannak, akár több millióan is, mint akik megfelelnek annak, hogy Isten igazságos királyai és papjai legyenek.

Bizonyítaniuk kell, hogy igazságosak, nem részrehajlóak, nincs bennük faji, etnikai különbségtétel, teljesen Krisztushoz hasonlóan kell a tökéletlenségük ellenére élni a keresztény életüket.

dec. 3. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/60 anonim ***** válasza:
Úgy érzem, hogy arra már nem kapok választ a kedves két pipástól, hogy pontosan milyen módszerekkel tanulmányozza a Bibliát.
dec. 3. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/60 anonim ***** válasza:

56


Bocsánat, nem volt időm a válasz adásra, nem mindig ülök a gép előtt, sok más dolgom is van ami ennél fontosabb.

A tanulmányozásom, vagy téma szerint, vagy egy Biblia fejezet szerint zajlik. Elolvasom a fejezetet, vagy az erre vonatkozó részt, és utána elgondolkodom, mit akar nekem Isten ezzel tanítani. Illetve milyen tulajdonságát fedezem fel Istennek az adott témában, vagy részben.

Hogyan kapcsolódik, vagy milyen összefüggése van a témának, vagy a részletnek Isten szándékában.


Majd kutatok is a témában, más forrásanyagok alapján is.

Illetve itt a gyakorin is megfigyelem, ki mit ír egy témában, és az mennyire van összhangban Isten szavával és a szándékával, vagy a személyével, tulajdonságaival.

dec. 3. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/60 anonim ***** válasza:

56


Mindezt ùgy csinálod, hogy nincs Benned Krisztus Szelleme....és mindig csak tanulmányozod az írásokat, de megigazulni nem tudsz általuk.


Szent Szellem nélkül halott ügy.


Érdekes lehet... persze így az vág át, aki éppen akar a sok felesleges okoskodással.


A Kolossé pont azokra vonatkozik, akiknek az Új Szövetség íródott...nincs olyan, amit a JW org állít.

Vagy megváltott vagy, vagy elveszett...

Vagy Benned van Krisztus, vagy nincs.


Akikben Benne van Krisztus, azok örök életet kaptak.

Akikben nincs, azok elveszettek.


Ennyire egyszerű. Ott a JW tanúinál nem lehet megtérni Jézus Krisztushoz, hogy örök élet nyerj.

Keress egy olyan közösséget, ahol megtért emberek jönnek össze. Ahol örök életet kaptak a megváltottak és keresik Isten akaratát a saját életükre.


Vagy elveszett maradsz....

dec. 3. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/60 anonim ***** válasza:

58


És te ezt személy szerint eldöntötted?


Én tanulmányozás előtt, ahogy minden étkezés, vagy szolgálat előtt kérem Isten szellemét, hogy segítsen a helyes értelmezésben. Aki kér az kap.

dec. 3. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/60 anonim ***** válasza:

59

22 éve adtam át az életemet Jézus Krisztusnak. Szóval igen, mihelyts találkoztam Jézussal.

Az Ő tanítványa vagyok.

Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.


Örök életem van, a Menny az otthonom.

dec. 3. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!