Egyre gyakrabban, egyre világosabban ott kötök ki, hogy egyedül az Istenben bízhatok. Mit javasolsz, hol és hogyan érdemes közelebb kerülni hozzá?

Van egy kis figyelemkalandozásra hajlamosságom, a sima bibliaolvasás valahogy mindig valami elszomorodásféle alaphangulatba torkollva abbamaradt (Legalább másfél évtizede amúgy, inkább talán kettő, és most vagyok 44). Te hogy látod, mire érdemes koncentrálni, hogy érdemes feltenni a belső kérdéseket, kikhez érdemes fordulni a tényleges megállapodás reményében, hogyan kell egyáltalán valami lelkigyakorlatszerűséget tolni, csak hogy egyszerű Krisztus mood közelébe juthass lehetőségeid szerint, és hogyan kell számtalan szükségtelen, mégis meglehetősen kérlelhetetlen kényszered közepette kegyelemért folyamodni úgy, hogy annyira elsajátíthasd ezt, hogy a nem túl távoli jövöben a számodra fontos embereknek is képes legyél segíteni valamikor, amikor pont ideje lesz? Meg persze akár idegeneknek is, valami jó belső oldottságból fakadóan...

Számtalan fura próbálkozáson vagyok túl, vagy talán nem furák mégse, de az eredmény valahogy teljesen elmarad. Csak légyszi gyere és ötletelj, mi minden lehet a baj? Gyakoribbak, ritkábbak, egészen furcsák, miért nem tudok belépni köreitekbe? Mi tarthat vissza egy egyébként eléggé világos vonalon töprengő tesót attól, hogy odatolja magát? Megjegyzem: erő meg felelősségvállalás témakörben nem valószínűk problémák, de persze ha látsz valamit bármilyen általánosságban, hasonló szituációkban, ebben a felállásban is, alázattal hallgatlak.

Előre is köszönöm mindőtöknek a legkisebb erőfeszítésektől kezdve a legnagyobb áldott intuícióizzításokig minden gondolatotokat, ebből lehet valami, amit érdemes visszaadnom a közösségnek. Még akkor is, ha elveszettnek bizonyulok végül, és nem kell semmi már nekem. Persze ez egy skála, amin rajta vagyunk, és tudunk egymásnak segíteni valahova rendezettebb valóságba keveredni, ezt próbálnám kérni én most tőletek.

Akárhogy is próbálok gondolkodni, asszociálni, kérdezni és megválaszolni, kérdőre vonni magamat és akármennyire agyalni és tudakozódni, vagy akár meg se felelni az igazság kiderítésének, egyetlen vége van: egymásért tudunk valóban jelentős dolgokat tenni, és csak ezután nyer értelmet egyfajta önzés: mi magunk is inkább csak ezen keresztül leszünk képesek nagyobb léptékekben megérteni önmagunkat, hogy ténylegesen képesek legyünk kitörni az olcsó egyszerűségből, és átnyergelni valami sokkal értékesebb egyszerűségre, sosem egyedül, sosem elhárítva a tényleges felelősséget, sose spórolva az átadható ismeretek értő átadásával.

Na, szóval abban lenne szükségem segítségre, hogy ez az Istenhez közelebb kerülésről szóló intuíció valójában mi lehet, akár ha nem az, aminek látom, illetve ha mégis önmaga, akkor hogyan kell értelmesen, minél kevesebb feszültségkeltéssel bejárni az utat, meg hát úgy általában akik járják, járták, miket látnak fontosnak átgondolni ezen a ponton ezzel kapcsolatban.

Köszönöm, csodás gyógyítóink! Hát persze, hogy tovább fogjuk vinni mindazt, amit adtok nekünk!