A Sátán annyira szörnyű dolgokat követett el, hogy Isten nem akar megbocsátani neki?
Jézus azt tanítja, hogy szeresd a felebarátaidat és az ellenségeidet is, imádkozzál értük, hogy nemesebbé váljanak.
A szabad akarat fontosságát is hangsúlyozza a kereszténység.
Na most: Sátán Isten teremtménye, aki szabad akaratából fellázadt, és elméletben ezért bosszúból Isten kidobta a mennyből.
Ezt nem lehet megbocsátani az ördögnek? Miért nem szereti az ördögöt a lázadása ellenére is, ahogy a tanításban áll?
Ez a mai napokra szól👇🏻
"És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget: mert eljött az õ ítéletének órája;" (Jelenések könyve 14:6-7).
📖📚"Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;" (János 5:22).
"És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia." (János 5:27).
📖📚"És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot. A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki õt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon." (János 12:47-48).
📖📚"Mert [itt] az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Istennek házán" (1 Péter
Veteránmacska!
Mocskolódás helyett érvelj, kérlek.
Egy szóval sem mondtam, hogy Jézus gyilkos volt. Ha belenéznél az eredeti szövegbe, tudnád, hogy a “ne ölj!” parancs az emberi élet kioltását tiltja.
“ Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le.
Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát - tűzön megsütve - még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. Ne egyetek meg belőle semmit nyersen vagy vízben megfőzve, hanem csak tűzön sütve, a fejével, a lábával és belső részeivel együtt.” (Kiv 12, 6-8)
Ha azt állítod, hogy az Örökkévaló bűnre adott parancsot, akkor nem vagy keresztény.
“aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?” (Mk 14, 14)
Mint látjuk, Jézus evett húst. Na ki az eretnek?
"Egy szóval sem mondtam, hogy Jézus gyilkos volt. Ha belenéznél az eredeti szövegbe, tudnád, hogy a “ne ölj!” parancs az emberi élet kioltását tiltja."
Sátán hazugsága hogy ön imádók legyetek a hazug kegyelmében, és hogy gyötörje Istent általatok, és hogy meg tartsa ezt a világot általatok, hogy Jézus nevében jókat tesz, közbe eteti feletek az àllatokat!! Orrotoknál fogva vezet titeket! Gyilkolássza nektek az állatokat, mert a kezdeti élettől igénylitek a húst! Ő a világ istene.. blöff a biblia az egész hazugság ,és minden fordított
"Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát - tűzön megsütve - még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. Ne egyetek meg belőle semmit nyersen vagy vízben megfőzve, hanem csak tűzön sütve, a fejével, a lábával és belső részeivel együtt.” (Kiv 12, 6-8)
"
Ez jèzabel hanis proféta műve, abba az időben és bele tették a bibliába, isten nem gyilkos! Hé ezért istentől nagy büntetést kapsz!Ha azt állítod, hogy az Örökkévaló bűnre adott parancsot, akkor nem vagy keresztény.
“aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?” (Mk 14, 14)
Mint látjuk, Jézus evett húst. Na ki az eretnek? "
Fuss neki az írásaimnak mégegyszer!! Fogd már fel hogy az ördög keze van bibliába,
Jézus nem evett megölt állatot! Ezt a Lélek mondja.. de jajj neked ezért hogy vak vagy és nem veszed észre benne a romlást, mint a farizeusok írták!
"Mint látjuk, Jézus evett húst. Na ki az eretnek?"
Majd ad neked az Úr eretneket hs eljön az ő órája! Akkor sírni fogsz kisgyerek👇🏻
Nem Jézus órája lesz ez hanem maga az Úré:
" És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; 7 és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! 8 Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. "
Én ezt az evangéliumot hírdetem ha nem vetted volna észre! Vagy nem hiszel az eljövendő dolgokban?? Antikrisztusiak, az antikrisztus adott kegyelmet nektek hogy az urat ne imádjátok, ha nem egy küldöttet, és az állatait meg egyétek nemzeti ízlés szerint, létre hozzátok őket, (vágó hidak) kínoztassátok levágjátok őket.. ez a kegyelem ára, amit az örfög hozott Jézus nevében. hogy gyilkosok vagytok! Bohócok tudatlanok, ostobàk.. majd ad nektek az Úr vizet , meg vírusokat ítéletet szenvedést ahogy Noè idejében mert most nem marad meg senki! mert elege van, és az idő is közel van
Szóval szerinted a Szentírás hamisított, csak akkor nem, ha bele tudod magyarázni az igazad. Milyen primitív, be kell valljam, tőled többet vártam! Ez esetben keresztény biztos nem vagy. S mivel a teljes közös alap hiányzik, ezért értelmetlen bármit is írnom.
Laudetur Iesus Christus! (In æternum, amen.)
Igen hamisított! És látható módon nem tudom neked bizonyítani, mert nincs a bibliában, a szenteknél volt a tekercs mert isten mindent látott akkor! ! Mivel a vígasztaló itt van köztünk a Fiú, aki kapcsolatban van az atyával az jelentette ki! Meg vannak már a pecsétek.. és világ nem tudja befogadni! Ez az ítélet ez a próba.. ez egy nem látható ítélet ami úgy jött el, mint a tolvaj. Vissza lehet olvasni ha valaki nem értené a lényeget. De komolyan hogy bizonyítsam a bibliából mivel össze vissza van benne minden, és 80% a sátán betűje van benne.. higgye a lelki ismeretek, ne egyétek az állatokat, ne egyétek a tiltott gyümölcsöt ez az Atya parancsa, amit anno Jézus hirdetett a Próféta aki Szentlélektől született! Aki a bárányért halt meg, és az àllatokért.. istennek kérése van hozzátok! És haragszik, nincs elragattatva attól ami itt folyik..a bárány, a vigasztaló, a Fiú, a szörnyű lovas, a menyasszony, a szentlélek egy személyben van itt a földön egy rangban veletek, és hirdet.. de mivel ti Jézust fehérlovon vártátok, nem fogtok neki hinni és nekem se! Mert úgy jött el mint a tolvaj! Ne egyétek a kínzott állat húsát,- a bárány haragja! Jajj annak aki ennek ellenére öli, és eszi az állatot amiben élőLélek van
Nem hiszitek el mi? Kicsin hitűek! Majd akkor elhiszitek ha elönt bennetek a víz, meg el visz bennetek a vírus, a rák, ami pont hústól kapjátok el.
Jajj nektek ha ezeket szent és igaz írásokat ki gúnyoljátok és ellenkeztek a bàrány haragjával!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!