A római katolikus vagy az ortodox kereszténység a hitelesebb?
Egyik sem, mivel eltérnek az eredeti keresztény tanítástól és élettől.
Emberi hagyományokkal, más vallásokból vett tanításokkal kevert szokásokat tanítanak, gyakorolnak. A világ részévé is váltak,mivel nemzeti, nacionalista érdekeket is tartalmaz az életük, emberi politikai haszonnal élnek, nem a Jézus által hirdetett kormányzatban bíznak, amit Isten királyságának,vagy országának nevez Isten szava.
A tagjai között, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, megosztottság van nem csak a Tanításban, hanem a minden napi életben is.
#9
Pont ez a Dunning-Kuger effektus. Amikor olyan befolyásolható, naiv és buta emberek, mint pl. a Jehova tanúi, azt hiszik, hogy rájöttek az Egyház tévedéseire.
15
Nem csak a Tanúk jöttek rá erre, hanem bizony olyanok is akik ezekhez az egyházakhoz tartoznak. De változtatni nem akarnak, megszokták.
Maga Jézus is rájött a vallásvezetők tévedéseire, teljesen egyedül, néhány tanítvánnyal képesek voltak az emberek életét felrázni.
De mivel az emberek többsége félt a vallásvezetőktől meg következményektől, nem mertek semmit vállalni, pedig tudták, hogy helyes.
Az emberektől való félelem nagyobb volt, mint az Isten iránt érzett szeretet, hála.
(Példabeszédek 29:25) 25 Az emberektől való rettegés csapda,. . .
(Márk 8:35) 35 Mert aki meg akarja menteni az életét, el fogja veszíteni azt, aki azonban elveszíti az életét énértem és a jó hírért, meg fogja menteni azt.
(Lukács 9:26) 26 Mert aki szégyell engem és a szavaimat, azt szégyellni fogja az Emberfia, amikor megérkezik a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.
(1János 4:18) 18 A szeretetben nincs félelem, ugyanis a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem akadályoz minket. Valóban, aki fél, nem lett tökéletes a szeretetben.
15
Talán annyit, hogy nem maguktól jöttek rá, Kellett segítség is, ahogy az apostolok sem segítség nélkül jöttek rá erre.
Akiknek hatalom van a kezükben, azoktól többnyire félnek némelyek. Viszont akit a szeretet, és a helyes megoldás vezet, az nem fél, tiszta a lelkiismerete. Vállalják azt, amit a Messiás, a Mester is vállalt.
Nem mártírúságból!!
"Nem csak a Tanúk jöttek rá erre, hanem bizony olyanok is akik ezekhez az egyházakhoz tartoznak."
Látom, nem ment át az irónia.
Nem jöttetek ti rá semmire, csak azt hiszitek. De felőlem lehettek ebben a hitben. Már lemondtam arról, hogy kritikus gondolkodásra bírjam a Jehova tanúit. Szerencsére, mert így nem pazarlok rájuk időt.
Ezt utáltam a legjobban JT-iben, hogy rengeteg időm elvették, a semmire.
18
Ez azért nem állja meg a helyét, mert próféciailag a Katolikus egyház nem volt Isten választott népe. Ahogy más vallások sem, akár protestáns, akár reformációról beszélünk.
A bibliai prófécia szerint ami Istentő származik, a hitehagyás a pogányok meghatározott idejéig tart. Ezért nem lehet azt állítani, hogy az egyház egyetemes, mivel Isten ebben az időben nem vezett, nem választott népet.
Ugyanakkor a tetteik is elárulják, azonosítják a helyüket a világban.
A keresztények egységes népe nem lehet 'államvallás" és nem lehet másokat üldöző sem.
Ennek fényében a Biblia leplezi le azokat akik azt állítják, hogy Ők Isten választott népe, vagy sem.
A pogányok meghatározott ideje pedig az utolsó napok első jeleinek az idején ért véget.
Az "egyetemes vallások" pedig ebben az időszakban is mélyen a világ részei voltak, ahogy napjainkban is. Ezeket a próféciákat figyelmenkívül hagyják, elutasítják az Isten szellemétől való kijelentéseket.
A helyreállítást pedig megvetendőnek tartják, mivel nem egyezik a saját egyéni nézeteikkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!