Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az alábbiakon kívűl milyen...

Potyondi Gergely kérdése:

Az alábbiakon kívűl milyen érvek vannak még arra, hogy az Ószövetségben levő népek kiirtása nem hitelteleníti a Bibliát, és hogy Isten parancsolta meg? Csak keresztények válaszát várom.

Figyelt kérdés

Aki Istent, a Bibliát, a keresztényeket vagy a keresztények válaszait akarja kritizálni, az kérem szépen ne válaszoljon.


Isten és néhány keresztény honlap és könyv segítségével gyűjtöttem érveket arra, hogy az Ószövetségben levő népek kiirtása nem hitelteleníti a Bibliát, és hogy Isten parancsolta meg, de össze szeretném gyűjteni a világ összes érvét, és nagy valószínűséggel ti is tudtok még mondani.



1: Istennek joga van a választott népét arra használni, hogy elvegye mások életét.


Nekünk, bűnös embereknek nincs jogunk eldönteni azt, hogy a bűntelen Isten mit tehet és mit nem

Nincs jogunk eldönteni azt, hogy Isten tűzesővel, özönvízzel, vagy a választott népével törölje el a bűnösöket a földről.

Isten adta minden ember életét, és joga van elvenni olyan módon, ahogy azt Ő akarja.

Jézus ezt mondta akkor, amikor a házasságtörő asszonyt elé vitték: az dobja rá az első követ, akinek semmi bűne nincs.

Ha bűnösként a bűnösök felett sincs jogunk ítélkezni, akkor még inkább nincs jogunk ítélkezni Isten felett.



2: Ninive példája.


Ninive esete is alátámasztja azt, hogy Isten mindenkiről előre tudja azt, hogy meg fog-e térni vagy nem.

Ninive lakossága a figyelmeztetés hatására megtért.

Ha a kiirtott népek figyelmeztetés esetén megtértek volna, akkor Isten nem parancsolta volna meg a kiirtásukat.

Isten mindent tud, és tudja azt is hogy ezek a kiirtott népek akkor sem éltek volna Istennek tetsző életet ha a zsidók megpróbálják őket megtéríteni.

Igazságos volt azoknak a népeknek a kiirtása, akik semmilyen módon sem voltak hajlandóak megtérni.

Ott van a fügefás példabeszéd, ami szerint Isten biztos, hogy nem hagyja kivágni azokat, akikről előre tudja, hogy gyümölcsöt fognak hozni.

A kánaánitákról viszont előre tudta hogy nem fognak gyümölcsöt hozni.


Lukács13,6-9

És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve, és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála.

És monda a vincellérnek: Íme, három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok; vágd ki azt, miért foglalja a földet is hiába!

Az pedig felelvén, monda neki: Uram, hagyj békét neki még ez esztendőben, míg körös-körül megkapálom és megtrágyázom,

És ha gyümölcsöt terem, [jó]; ha pedig nem, azután vágd ki azt.



3: A csecsemők mennybe kerültek.


Csecsemők pokolra sohasem kerülhetnek, így csak a mennybe kerülhettek, ahol végtelen mennyiségű boldogság és szeretet vár rájuk.

Ha pedig a mennybe kerültek, akkor nincs jogunk megkérdőjelezni azt, hogy Isten minden embert szeret és hogy igazságos.

Isten tudta előre, hogy ezek a csecsemők milyen életet éltek volna felnőtt korukban, és egy olyan Isten, aki mindenkit szeret, inkább megparancsolja ezeknek a csecsemőknek a kiirtását, minthogy hagyja őket felnőttként pokolra kerülni.

Azok az emberek, akik a túlvilágra kerülnek, és látják, hogy a csecsemők mennyire boldogok, egyáltalán nem hibáztatják Istent a csecsemők megöletéséért.

Csecsemőként mennybe kerülni sokkal jobb, mint felnőttként pokolra kerülni.

A csecsemők életét is Isten adta, és joga van visszavenni olyan módon, ahogy azt Ő akarja.


2Sámuel12,23-23

Monda ő: Míg a gyermek élt, addig böjtöltem és sírtam, mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

De most, [hogy] meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza énhozzám.

Márk10,14-15

Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket, a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák.

Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede, és monda nekik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa.

Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba.

Máté18,2-4

És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük állítva vala azt,

És monda: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.

Aki azért megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.



4: A zsidók és a keresztények nem hamisítottak meg a Bibliát.


Van olyan helyzet, amikor Isten parancsba adja az ölést, és van olyan helyzet, amikor az Úr angyala öl embereket.


2Királyok19,35

És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az asszíriabeli táborban száznyolcvanötezret, és mikor jó reggel felkeltek, íme mindenütt holttestek [hevertek].


Ha a zsidók meghamisították volna az Ószövetséget, akkor nem azt írták volna, hogy Isten parancsára irtották ki a kánaánitákat, hanem vagy azt írták volna hogy az Úr angyala irtotta ki őket, vagy valami más csapással lettek volna kiirtva a kánaániták.

Csak akkor írhatták azt, hogy az Úr angyala ölt, hogyha az az igazság.

Ha a keresztények meghamisították volna a Bibliát, akkor ők is vagy kivették volna, vagy átírták volna azokat a részeket, ahol a zsidók Isten parancsára népeket irtottak ki, továbbá még sok Igét is kivettek volna, mint például azt, hogy Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni.

Jézus tudta, hogy a kánaániták kiirtása benne van a Bibliában, és egy szóval sem mondta azt, hogy hamisítás lenne.

Ha hamisítás lett volna az, hogy a kánaániták kiirtása Isten parancsára történt volna, akkor szó szerint ehhez hasonló dolgot is belehamisították volna a keresztények egy része: "szabad másokat erőszakkal áttéríteni a kereszténységre".

Egyszerűbb lett volna elterjeszteni a Bibliát akkor, ha könnyen érthetőre áthamisítják, de Isten nem hagyja, hogy az igazság eltűnjön.

Még rengeteg ellentmondásosnak látszó részt átalakítottak volna a keresztények, ha meghamisították volna a Bibliát.

Isten megakadályozta volna, hogyha valaki az Ő Igéjét megpróbálná mindenki számára meghamisítani.

Isten szabad akaratot adott, de vannak dolgok, amiket nem tűr el.

Ha pedig nincs hamisítás, akkor a kánaániták kiirtása Isten parancsára történt igazságosan.

Továbbá nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték arra, hogy a zsidók vagy a keresztények meghamisították volna a Bibliát.

Az antikrisztus fog majd kísérletet tenni arra, hogy hamis bizonyítékokkal és természetfeletti jelek mutatásával eltaszítsa az embereket a Bibliától, de ő se lesz képes megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot felmutatni.

A Biblia akkor lenne hamis, ha sohasem jönne el az az idő, amikor az igaz hívők száma megközelíti a nullát. Az igaz hívők fogyatkozása csak megerősíti a Biblia hitelességét.


Lukács18,8

Mondom nektek, hogy bosszút áll értük hamar. Mindazáltal az Embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön?



5: A Biblia elterjedése és elfogadása.

A Biblia a világ legjobban elterjedt könyve, és rengeteg ember elolvasta azt, amikor Isten megparancsolta a kánaániták kiirtását.

Rengeteg okos ember van, akik elfogadják azt, hogy a kánaániták kiirtása igazságosan történt.

Ha ez igazi ellentmondás lenne, akkor sose tudott volna ennyire elterjedni a Biblia, és szinte senki se hinne a Bibliában, mégis rengetegen vannak, akik hisznek abban, hogy a Biblia igaz, és hogy Isten mindig igazságosan cselekszik.



6: A kánaániták bűneinek súlyossága.


Ne várjuk el Istentől, hogy örökké eltűrje azoknak a népeknek a bűneit, akikről tudja, hogy semmilyen módon sem fognak megtérni.

Ábrahám népének meg lett ígérve Kánaán, de Ábrahám idején még nem voltak olyan súlyosan bűnösek a kánaániták, hogy megérdemeljék a kiirtást.

A negyedik nemzedék idején már annyira mélyre süllyedtek a bűnben, hogy szabad akaratukból már nem tudtak megtérni.


1Mózes 15,16

Csak a negyedik nemzedék tér meg ide, mert az emoreusok gonoszsága még nem tölt be.



7: Minél több ember üdvözüljön!!!!


Isten azt akarja, hogy a világon a lehető legtöbb ember üdvözüljön.

Tételezzük fel, hogy a föld teremtésétől kezdve, Jézus második eljöveteléig, az összes üdvözülő ember száma 7milliárd (a valós szám jelentősen eltérhet ettől).

Ha a kánaániták nem lettek volna kiirtva, akkor az üdvözültek száma sokkal alacsonyabb lett volna.

Ahhoz, hogy a lehető legtöbb ember üdvözüljön, szükség volt azoknak az embereknek a kiirtására, akik nem csak hogy semmilyen módon sem voltak hajlandóak megtérni, hanem még megakadályozták volna mások üdvösségét.



8: Bűnre csábítás megelőzése.


Ezek a népek Bálám tanácsára bálványozásra és paráználkodásra akarták csábítani a zsidókat.

Isten választott népét bűnre csábítani hatalmas bűn.

Isten tudta, hogyha ezek a népek nem lesznek kiirtva, akkor nem csak, hogy nem hagyják el bűnös szokásaikat, hanem még bűnre is fogják csábítani a zsidókat, és a leszármazottaik támadni is fogják őket a jövőben.

A zsidók nem végezték el teljesen a kiirtást, és azok és azoknak a leszármazottai, akiket élve meghagytak, tényleg bálványozásra és paráználkodásra csábítottak valamennyi zsidót, továbbá a leszármazottak támadták is a zsidókat a jövőben.

Hámán majdnem ki is irtotta a zsidókat, de Istennek hála, nem sikerült.

A bűn hasonlít egy vírusra. A sátán a gondolatainkon is, és másokon keresztül is meg tud fertőzni.

Itt a sátán Bálám gondolatait fertőzte meg egy bűnös tanáccsal, és ezt a tanácsot tovább adta Báláknak, aki ennek hatására a népet rávette, hogy vegyék rá a zsidókat bálványozásra és paráználkodásra.


2Mózes34,12-14

Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted.

Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket,

Mert nem szabad imádnod más istent, mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.

3Mózes18,25

És fertőzötté lett az a föld, de meglátogatom azon az ő gonoszságát, mert kiokádja az a föld az ő lakosait.

4Mózes25,1-3

Mikor pedig Sittimben lakozik vala Izrael, kezde a nép paráználkodni Moáb leányaival.

Mert hívogaták a népet az ő isteneik áldozataira; és evék a nép, és imádá azoknak isteneit.

És odaszegődék Izrael Baál-Peórhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izrael ellen.

4Mózes31,15-16

És monda nekik Mózes: Megtartottátok-e életben mind az asszonyokat?

Íme ők voltak, akik Izrael fiait Bálám tanácsából hűtlenségre bírták az Úr ellen a Peór dolgában; és lőn csapás az Úr gyülekezetén.

5Mózes20,18

Azért hogy meg ne tanítsanak titeket az ő mindenféle utálatosságaik szerint cselekedni, amelyeket ők cselekszenek az ő isteneiknek, és hogy ne vétkezzetek az Úr ellen, a ti Istenetek ellen.

5Mózes7,3-4

Sógorságot se szerezz ővelük, a leányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak;

Mert elpártoltatja a te fiadat éntőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.



9: Isten útjai kifürkészhetetlenek.


Az hogy valaki nem érti a matek logikáját, nem jelenti azt, hogy a matek hibás lenne, és az, hogy valaki nem érti a Bibliát, nem jelenti azt, hogy a Biblia hibás lenne.

Attól még hogy valaki nem érti azt, hogy miért volt igazságos a kánaániták kiirtása, nem jelenti azt, hogy igazságtalan volt.

Isten terve hasonlít egy végtelen és helyes egyenlethez.

Isten ismeri a végtelen egyenletet. Mi ennek az egyenletnek csak egy kis részét ismerjük.


Róma11,33

Oh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, s kinyomozhatatlanok az ő útjai!


Azt kijelenthetjük, hogy Isten terve szerint a lehető legtöbb ember fog üdvözülni.

Nem szabad azt gondolni Istenről, hogy robotként működik, és hogy mindig úgy cselekszik, ahogy szerintünk logikus.

Ha ellentmondásosnak látszó dolgot látunk, ott lehet hogy nem ismerjük a teljes egyenletet.

Az ellentmondásosnak látszó dolgok megértésében segíthet a tékozló fiú példabeszéd is.

Ott az apa elmagyarázza az idősebb fiúnak azt, hogy miért kell örülni a tékozló fiú visszajövetelének.


Lukács15,31-32

Az pedig monda neki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!

Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, és elveszett és megtaláltatott.

Ahhoz, hogy megértsük a Bibliát, szívből kell kérni Istent, hogy segítsen helyesen értelmezni a Bibliát, és félni kell attól, hogy ellene vétkezünk.



10: Isten nem csak féltőn szerető, hanem Szent és igazságos, és a bűnt nem hagyhatja büntetlenül.


Ha Isten nem lenne igazságos, akkor büntetlenül hagyná a bűnöket.

Isten akkor is szeret, ha megbüntet minket.

Amikor egy szerető apa megbünteti azt a gyerekét aki rosszat cselekszik, akkor az a gyerek lehet hogy azt hazudja magának hogy:"Apa nem szeret, mert ha szeretne akkor nem büntetne meg."

Pedig az igazság az, hogy az apa igenis szereti a gyerekét, csak a jó útra akarja terelni.

A kiirtott népeknél hasonló a helyzet, de ott nem az apa bünteti meg a gyerekét, aki a büntetés hatására megjavul, hanem Isten irtatja ki azokat a népeket, akikről tudja, hogy semmilyen módon sem térnének meg.

A Szeretet és az igazságosság nem egymás ellentéte.

Attól még, hogy megparancsolja Isten egy nép kiirtását, nem jelenti azt, hogy ne szeretne mindenkit.

A kánaániták elutasították Isten Szeretetét, és nem tartották meg az Ő parancsait.

Nem Isten hagyta el a kánaánitákat, hanem a kánaániták hagyták el Istent.

Akik nem fogadják el Isten Szeretetét, és nem tartják meg az Ő parancsait, azoknak számolniuk kell a büntetéssel.


Fent már írtam, de leírom még egyszer:


Csak keresztények válaszát várom.


Aki Istent, a Bibliát, a keresztényeket vagy a keresztények válaszait akarja kritizálni, az kérem szépen ne válaszoljon.



júl. 27. 17:22
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 81/82 anonim ***** válasza:
Kérdező, te tényleg nem tudsz olvasni?
aug. 13. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/82 anonim ***** válasza:
Minden eddigi kommentárjából kiderült, hogy a kérdező soha nem olvasta el a Bibliát, csak kivonatokat látott belőle és magyarázatokat hallgatott. Nincs értelme vele vitatkozni. Olyan, mint egy általános iskolással megvitatni a kvantumfizika törvényszerűségeit.
aug. 13. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!