Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az alábbiakon kívűl milyen...

Potyondi Gergely kérdése:

Az alábbiakon kívűl milyen érvek vannak még arra, hogy az Ószövetségben levő népek kiirtása nem hitelteleníti a Bibliát, és hogy Isten parancsolta meg? Csak keresztények válaszát várom.

Figyelt kérdés

Aki Istent, a Bibliát, a keresztényeket vagy a keresztények válaszait akarja kritizálni, az kérem szépen ne válaszoljon.


Isten és néhány keresztény honlap és könyv segítségével gyűjtöttem érveket arra, hogy az Ószövetségben levő népek kiirtása nem hitelteleníti a Bibliát, és hogy Isten parancsolta meg, de össze szeretném gyűjteni a világ összes érvét, és nagy valószínűséggel ti is tudtok még mondani.



1: Istennek joga van a választott népét arra használni, hogy elvegye mások életét.


Nekünk, bűnös embereknek nincs jogunk eldönteni azt, hogy a bűntelen Isten mit tehet és mit nem

Nincs jogunk eldönteni azt, hogy Isten tűzesővel, özönvízzel, vagy a választott népével törölje el a bűnösöket a földről.

Isten adta minden ember életét, és joga van elvenni olyan módon, ahogy azt Ő akarja.

Jézus ezt mondta akkor, amikor a házasságtörő asszonyt elé vitték: az dobja rá az első követ, akinek semmi bűne nincs.

Ha bűnösként a bűnösök felett sincs jogunk ítélkezni, akkor még inkább nincs jogunk ítélkezni Isten felett.



2: Ninive példája.


Ninive esete is alátámasztja azt, hogy Isten mindenkiről előre tudja azt, hogy meg fog-e térni vagy nem.

Ninive lakossága a figyelmeztetés hatására megtért.

Ha a kiirtott népek figyelmeztetés esetén megtértek volna, akkor Isten nem parancsolta volna meg a kiirtásukat.

Isten mindent tud, és tudja azt is hogy ezek a kiirtott népek akkor sem éltek volna Istennek tetsző életet ha a zsidók megpróbálják őket megtéríteni.

Igazságos volt azoknak a népeknek a kiirtása, akik semmilyen módon sem voltak hajlandóak megtérni.

Ott van a fügefás példabeszéd, ami szerint Isten biztos, hogy nem hagyja kivágni azokat, akikről előre tudja, hogy gyümölcsöt fognak hozni.

A kánaánitákról viszont előre tudta hogy nem fognak gyümölcsöt hozni.


Lukács13,6-9

És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve, és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála.

És monda a vincellérnek: Íme, három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok; vágd ki azt, miért foglalja a földet is hiába!

Az pedig felelvén, monda neki: Uram, hagyj békét neki még ez esztendőben, míg körös-körül megkapálom és megtrágyázom,

És ha gyümölcsöt terem, [jó]; ha pedig nem, azután vágd ki azt.



3: A csecsemők mennybe kerültek.


Csecsemők pokolra sohasem kerülhetnek, így csak a mennybe kerülhettek, ahol végtelen mennyiségű boldogság és szeretet vár rájuk.

Ha pedig a mennybe kerültek, akkor nincs jogunk megkérdőjelezni azt, hogy Isten minden embert szeret és hogy igazságos.

Isten tudta előre, hogy ezek a csecsemők milyen életet éltek volna felnőtt korukban, és egy olyan Isten, aki mindenkit szeret, inkább megparancsolja ezeknek a csecsemőknek a kiirtását, minthogy hagyja őket felnőttként pokolra kerülni.

Azok az emberek, akik a túlvilágra kerülnek, és látják, hogy a csecsemők mennyire boldogok, egyáltalán nem hibáztatják Istent a csecsemők megöletéséért.

Csecsemőként mennybe kerülni sokkal jobb, mint felnőttként pokolra kerülni.

A csecsemők életét is Isten adta, és joga van visszavenni olyan módon, ahogy azt Ő akarja.


2Sámuel12,23-23

Monda ő: Míg a gyermek élt, addig böjtöltem és sírtam, mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

De most, [hogy] meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza énhozzám.

Márk10,14-15

Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket, a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák.

Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede, és monda nekik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa.

Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba.

Máté18,2-4

És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük állítva vala azt,

És monda: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.

Aki azért megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.



4: A zsidók és a keresztények nem hamisítottak meg a Bibliát.


Van olyan helyzet, amikor Isten parancsba adja az ölést, és van olyan helyzet, amikor az Úr angyala öl embereket.


2Királyok19,35

És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az asszíriabeli táborban száznyolcvanötezret, és mikor jó reggel felkeltek, íme mindenütt holttestek [hevertek].


Ha a zsidók meghamisították volna az Ószövetséget, akkor nem azt írták volna, hogy Isten parancsára irtották ki a kánaánitákat, hanem vagy azt írták volna hogy az Úr angyala irtotta ki őket, vagy valami más csapással lettek volna kiirtva a kánaániták.

Csak akkor írhatták azt, hogy az Úr angyala ölt, hogyha az az igazság.

Ha a keresztények meghamisították volna a Bibliát, akkor ők is vagy kivették volna, vagy átírták volna azokat a részeket, ahol a zsidók Isten parancsára népeket irtottak ki, továbbá még sok Igét is kivettek volna, mint például azt, hogy Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni.

Jézus tudta, hogy a kánaániták kiirtása benne van a Bibliában, és egy szóval sem mondta azt, hogy hamisítás lenne.

Ha hamisítás lett volna az, hogy a kánaániták kiirtása Isten parancsára történt volna, akkor szó szerint ehhez hasonló dolgot is belehamisították volna a keresztények egy része: "szabad másokat erőszakkal áttéríteni a kereszténységre".

Egyszerűbb lett volna elterjeszteni a Bibliát akkor, ha könnyen érthetőre áthamisítják, de Isten nem hagyja, hogy az igazság eltűnjön.

Még rengeteg ellentmondásosnak látszó részt átalakítottak volna a keresztények, ha meghamisították volna a Bibliát.

Isten megakadályozta volna, hogyha valaki az Ő Igéjét megpróbálná mindenki számára meghamisítani.

Isten szabad akaratot adott, de vannak dolgok, amiket nem tűr el.

Ha pedig nincs hamisítás, akkor a kánaániták kiirtása Isten parancsára történt igazságosan.

Továbbá nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték arra, hogy a zsidók vagy a keresztények meghamisították volna a Bibliát.

Az antikrisztus fog majd kísérletet tenni arra, hogy hamis bizonyítékokkal és természetfeletti jelek mutatásával eltaszítsa az embereket a Bibliától, de ő se lesz képes megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot felmutatni.

A Biblia akkor lenne hamis, ha sohasem jönne el az az idő, amikor az igaz hívők száma megközelíti a nullát. Az igaz hívők fogyatkozása csak megerősíti a Biblia hitelességét.


Lukács18,8

Mondom nektek, hogy bosszút áll értük hamar. Mindazáltal az Embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön?



5: A Biblia elterjedése és elfogadása.

A Biblia a világ legjobban elterjedt könyve, és rengeteg ember elolvasta azt, amikor Isten megparancsolta a kánaániták kiirtását.

Rengeteg okos ember van, akik elfogadják azt, hogy a kánaániták kiirtása igazságosan történt.

Ha ez igazi ellentmondás lenne, akkor sose tudott volna ennyire elterjedni a Biblia, és szinte senki se hinne a Bibliában, mégis rengetegen vannak, akik hisznek abban, hogy a Biblia igaz, és hogy Isten mindig igazságosan cselekszik.



6: A kánaániták bűneinek súlyossága.


Ne várjuk el Istentől, hogy örökké eltűrje azoknak a népeknek a bűneit, akikről tudja, hogy semmilyen módon sem fognak megtérni.

Ábrahám népének meg lett ígérve Kánaán, de Ábrahám idején még nem voltak olyan súlyosan bűnösek a kánaániták, hogy megérdemeljék a kiirtást.

A negyedik nemzedék idején már annyira mélyre süllyedtek a bűnben, hogy szabad akaratukból már nem tudtak megtérni.


1Mózes 15,16

Csak a negyedik nemzedék tér meg ide, mert az emoreusok gonoszsága még nem tölt be.



7: Minél több ember üdvözüljön!!!!


Isten azt akarja, hogy a világon a lehető legtöbb ember üdvözüljön.

Tételezzük fel, hogy a föld teremtésétől kezdve, Jézus második eljöveteléig, az összes üdvözülő ember száma 7milliárd (a valós szám jelentősen eltérhet ettől).

Ha a kánaániták nem lettek volna kiirtva, akkor az üdvözültek száma sokkal alacsonyabb lett volna.

Ahhoz, hogy a lehető legtöbb ember üdvözüljön, szükség volt azoknak az embereknek a kiirtására, akik nem csak hogy semmilyen módon sem voltak hajlandóak megtérni, hanem még megakadályozták volna mások üdvösségét.



8: Bűnre csábítás megelőzése.


Ezek a népek Bálám tanácsára bálványozásra és paráználkodásra akarták csábítani a zsidókat.

Isten választott népét bűnre csábítani hatalmas bűn.

Isten tudta, hogyha ezek a népek nem lesznek kiirtva, akkor nem csak, hogy nem hagyják el bűnös szokásaikat, hanem még bűnre is fogják csábítani a zsidókat, és a leszármazottaik támadni is fogják őket a jövőben.

A zsidók nem végezték el teljesen a kiirtást, és azok és azoknak a leszármazottai, akiket élve meghagytak, tényleg bálványozásra és paráználkodásra csábítottak valamennyi zsidót, továbbá a leszármazottak támadták is a zsidókat a jövőben.

Hámán majdnem ki is irtotta a zsidókat, de Istennek hála, nem sikerült.

A bűn hasonlít egy vírusra. A sátán a gondolatainkon is, és másokon keresztül is meg tud fertőzni.

Itt a sátán Bálám gondolatait fertőzte meg egy bűnös tanáccsal, és ezt a tanácsot tovább adta Báláknak, aki ennek hatására a népet rávette, hogy vegyék rá a zsidókat bálványozásra és paráználkodásra.


2Mózes34,12-14

Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted.

Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket,

Mert nem szabad imádnod más istent, mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.

3Mózes18,25

És fertőzötté lett az a föld, de meglátogatom azon az ő gonoszságát, mert kiokádja az a föld az ő lakosait.

4Mózes25,1-3

Mikor pedig Sittimben lakozik vala Izrael, kezde a nép paráználkodni Moáb leányaival.

Mert hívogaták a népet az ő isteneik áldozataira; és evék a nép, és imádá azoknak isteneit.

És odaszegődék Izrael Baál-Peórhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izrael ellen.

4Mózes31,15-16

És monda nekik Mózes: Megtartottátok-e életben mind az asszonyokat?

Íme ők voltak, akik Izrael fiait Bálám tanácsából hűtlenségre bírták az Úr ellen a Peór dolgában; és lőn csapás az Úr gyülekezetén.

5Mózes20,18

Azért hogy meg ne tanítsanak titeket az ő mindenféle utálatosságaik szerint cselekedni, amelyeket ők cselekszenek az ő isteneiknek, és hogy ne vétkezzetek az Úr ellen, a ti Istenetek ellen.

5Mózes7,3-4

Sógorságot se szerezz ővelük, a leányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak;

Mert elpártoltatja a te fiadat éntőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.



9: Isten útjai kifürkészhetetlenek.


Az hogy valaki nem érti a matek logikáját, nem jelenti azt, hogy a matek hibás lenne, és az, hogy valaki nem érti a Bibliát, nem jelenti azt, hogy a Biblia hibás lenne.

Attól még hogy valaki nem érti azt, hogy miért volt igazságos a kánaániták kiirtása, nem jelenti azt, hogy igazságtalan volt.

Isten terve hasonlít egy végtelen és helyes egyenlethez.

Isten ismeri a végtelen egyenletet. Mi ennek az egyenletnek csak egy kis részét ismerjük.


Róma11,33

Oh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, s kinyomozhatatlanok az ő útjai!


Azt kijelenthetjük, hogy Isten terve szerint a lehető legtöbb ember fog üdvözülni.

Nem szabad azt gondolni Istenről, hogy robotként működik, és hogy mindig úgy cselekszik, ahogy szerintünk logikus.

Ha ellentmondásosnak látszó dolgot látunk, ott lehet hogy nem ismerjük a teljes egyenletet.

Az ellentmondásosnak látszó dolgok megértésében segíthet a tékozló fiú példabeszéd is.

Ott az apa elmagyarázza az idősebb fiúnak azt, hogy miért kell örülni a tékozló fiú visszajövetelének.


Lukács15,31-32

Az pedig monda neki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!

Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, és elveszett és megtaláltatott.

Ahhoz, hogy megértsük a Bibliát, szívből kell kérni Istent, hogy segítsen helyesen értelmezni a Bibliát, és félni kell attól, hogy ellene vétkezünk.



10: Isten nem csak féltőn szerető, hanem Szent és igazságos, és a bűnt nem hagyhatja büntetlenül.


Ha Isten nem lenne igazságos, akkor büntetlenül hagyná a bűnöket.

Isten akkor is szeret, ha megbüntet minket.

Amikor egy szerető apa megbünteti azt a gyerekét aki rosszat cselekszik, akkor az a gyerek lehet hogy azt hazudja magának hogy:"Apa nem szeret, mert ha szeretne akkor nem büntetne meg."

Pedig az igazság az, hogy az apa igenis szereti a gyerekét, csak a jó útra akarja terelni.

A kiirtott népeknél hasonló a helyzet, de ott nem az apa bünteti meg a gyerekét, aki a büntetés hatására megjavul, hanem Isten irtatja ki azokat a népeket, akikről tudja, hogy semmilyen módon sem térnének meg.

A Szeretet és az igazságosság nem egymás ellentéte.

Attól még, hogy megparancsolja Isten egy nép kiirtását, nem jelenti azt, hogy ne szeretne mindenkit.

A kánaániták elutasították Isten Szeretetét, és nem tartották meg az Ő parancsait.

Nem Isten hagyta el a kánaánitákat, hanem a kánaániták hagyták el Istent.

Akik nem fogadják el Isten Szeretetét, és nem tartják meg az Ő parancsait, azoknak számolniuk kell a büntetéssel.


Fent már írtam, de leírom még egyszer:


Csak keresztények válaszát várom.


Aki Istent, a Bibliát, a keresztényeket vagy a keresztények válaszait akarja kritizálni, az kérem szépen ne válaszoljon.



júl. 27. 17:22
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 11/82 anonim ***** válasza:
21%

"Ha Isten úgy dönt valakiről, hogy méltatlan az életre, egy ember nem írhatja azt felül. Ellenben Istennel és az általa hozott elvekkel szemben lázad."

Ezt hívják az erőszak jogának.


"Hidd el, Isten senkinek az életét nem oltotta ki ok nélkül."

Ez nyilvánvaló... de az oka becstelen. Egy szadista isten viselkedik így.

Főleg, ha még végtelen is, és 1000000+1 módja lenne arra, hogy igazságosan, becsületesen rendezze el a dolgokat.

Mégis mindig a pusztítást és a gyilkosságot választja, hogy is van ez?

Alig-alig van olyan helyzet a Bibliában, amikor valahogy másképp oldott volna meg egy problémát! Például a parázna nő esete, de mennyi ilyet tudnátok még mutatni?

Ja, és ez is Jézus volt, nem az isten maga.

júl. 27. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/82 anonim ***** válasza:

11


Már ne haragudj, de Isten iktatott egy törvényt.

Mennyire lenne hiteles egy uralkodó, ha a saját törvényéből nevetség tárgyát képezné.

Nincs másik megoldás.

Ha valaki halált érdemlő bűnt követ el törvény szerint, ott a törvény és a törvényt hozó nevetség tárgyává válna, és kijátszható lenne.


Napjainkban ennek a gyümölcsét látjuk.

Isten nem fog saját magából csúfot űzni.

Neked azért igazságtalan, mert saját bűnödet szeretnéd felmentetni.

Te magad is abban élsz, és neked nem tetszik, hogy Isten milyen ítéletet hoz azokra, akik menthetetlenek.

júl. 27. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/82 A kérdező kommentje:

11-es: Nem értek egyet.

Kérlek szépen hogy ne kritizáld a keresztény válaszolók válaszait.

júl. 27. 18:43
 14/82 anonim ***** válasza:

"1: Istennek joga van a választott népét arra használni, hogy elvegye mások életét."

Valóban, ez az ERŐSZAK JOGA.


"joga van elvenni olyan módon, ahogy azt Ő akarja"

Hogyne, még meg is kínozhatja közben. Ahogy majdnem minden haldokló kínok között ha meg. Miért? Nyilván a végtelen kegyelem miatt.


"Isten mindenkiről előre tudja azt, hogy meg fog-e térni vagy nem"

Akkor miért teremtette meg?

Ez egy szadista cselekedet!


"A csecsemők mennybe kerültek."

EZ egy pár 100 éves tanítás csak!

Ezer éven keresztül a pokolba kerültek!


"Ha pedig a mennybe kerültek, akkor nincs jogunk megkérdőjelezni azt, hogy Isten minden embert szeret és hogy igazságos."

Pontosan ezek hogyan függenek össze?


"Isten tudta előre, hogy ezek a csecsemők milyen életet éltek volna felnőtt korukban, és egy olyan Isten, aki mindenkit szeret, inkább megparancsolja ezeknek a csecsemőknek a kiirtását, minthogy hagyja őket felnőttként pokolra kerülni."

Akkor kb. minden emberrel így kéne csinálnia, így lenne igazságos. Nem?


"A csecsemők életét is Isten adta, és joga van visszavenni olyan módon, ahogy azt Ő akarja."

Ez továbbra is az erőszak joga!


"A zsidók és a keresztények nem hamisítottak meg a Bibliát."

A Bibliát nagyon sok helyen bizonyítottan átírták. Ebben vannak véletlen hibák is, és szándékos betoldások, kivágások, átírások - minden.


"Csak akkor írhatták azt, hogy az Úr angyala ölt, hogyha az az igazság."

IQ 0.


"Ha a keresztények meghamisították volna a Bibliát, akkor"

Nem. Nem az egész Bibliát egyszerre hamisították, mindig csak egy részét, és akár jó szándékkal is tehették. Nem minden ember olyan, mint te.


"Jézus tudta, hogy a kánaániták kiirtása benne van a Bibliában, és egy szóval sem mondta azt, hogy hamisítás lenne."

Jézus pontosan mit is írt bele a Bibliába?


"Egyszerűbb lett volna elterjeszteni a Bibliát akkor, ha könnyen érthetőre áthamisítják, de Isten nem hagyja, hogy az igazság eltűnjön."

Isten pontosan miért is hagyta, hogy a Biblia ennyire megváltozzon Jézus tanításaihoz képest?


"Továbbá nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték arra, hogy a zsidók vagy a keresztények meghamisították volna a Bibliát."

De van, csak te vaknak tetteted magad.


"A Biblia akkor lenne hamis, ha sohasem jönne el az az idő, amikor az igaz hívők száma megközelíti a nullát."

Te kit nevezel igaz hívőnek?

Azt ugye tudod, hogy ha most odaállnál Jézus elé, igencsak meglepődne a nézeteiden?

De ugyanúgy egy 1000 évvel ezelőtti keresztény is.

Tehát, ha így nézzük, valószínűleg a "Biblia" szó maga sohasem fog eltűnni. De hogy mit értenek majd alatta... hát... nem sok köze lesz majd az eredetihez.


"Rengeteg okos ember van, akik elfogadják azt, hogy a kánaániták kiirtása igazságosan történt."

Mármint... egy végtelen istennek?

Hát ezt soha. Egy értelmes és erkölcsös ember UNDORODVA fordul el egy ilyen istentől!!!


"sose tudott volna ennyire elterjedni a Biblia, és szinte senki se hinne a Bibliában"

Mert?

Mi köze van a kettőnek egymáshoz?


"A kánaániták bűneinek súlyossága."

Ez önmagában is érdekes dolog. Isten hozta be a bűnt a világba, a bűn elkövetésének a lehetőségét is, és a bűnös hajlamot is.

VAJON MIÉRT hozta be? Mi másért, mint hogy elkövessék?

Amikor ráadásul TUDTA is, hogy el fogják követni!


"Isten azt akarja, hogy a világon a lehető legtöbb ember üdvözüljön."

Ha ezt akarta volna, akkor mindenki üdvözül. Ugye el se tudod képzelni, mit jelent a VÉGTELEN?


"Ahhoz, hogy a lehető legtöbb ember üdvözüljön, szükség volt azoknak az embereknek a kiirtására"

Egy végtelen istennek SOHA nincs szüksége ilyesmire.


"Bűnre csábítás megelőzése."

Isten teremtette a bűnre csábítást. Akkor miről beszélünk?


"Isten útjai kifürkészhetetlenek."

Akkor te miért állítod, hogy van fogalmad róla?


"Attól még hogy valaki nem érti azt, hogy miért volt igazságos a kánaániták kiirtása, nem jelenti azt, hogy igazságtalan volt."

Tudod: képére és hasonlatosságára.

Örököltük a jó erkölcsöt, nem? Tehát igen: értjük. Igazságtalan és erkölcstelen volt.


"Isten terve szerint a lehető legtöbb ember fog üdvözülni."

Egy végtelen istenél ez 100%-ot jelent.


"Nem szabad azt gondolni Istenről, hogy robotként működik, és hogy mindig úgy cselekszik, ahogy szerintünk logikus."

De semmiképpen nem cselekedhet erkölcstelenül. Semmiféle körülmények között.


"Ahhoz, hogy megértsük a Bibliát, szívből kell kérni Istent, hogy segítsen helyesen értelmezni a Bibliát, és félni kell attól, hogy ellene vétkezünk."

Egy végtelenül jó isten CSAK olyan Bibliát készíthet, amelyik egyetlen módon érthető, és soha nem lehet benne kétség.


"Isten nem csak féltőn szerető, hanem Szent és igazságos, és a bűnt nem hagyhatja büntetlenül."

Egy jó és igazságos isten nem hozta volna be a bűnt a világba.

júl. 27. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/82 anonim ***** válasza:
50%

Itt nem Isten hiteltelenítéséről van szó, hanem atz Őszövetségi istenképről.

A a kérdésben felsoroltak épp azt támasztják alá, hogy JHVH nem a teremtő Isten. Sőt Istennek is primitív.

A teremtő Isten alkottja az élet törvényeit.

Ezek a törvények magukban foglalják azt, hogy az istentelen életmód magát írja ki a létezésből. Ott nincs szükség isteni beavatkozásra. Istennek nem kell a saját törvényeit felülírni, vagy beavatkozva érvényre juttatni azokat. Azok működnek, ha igazak.

JHVH magát hitelteleníti az Ószövetségben.


egy keresztény.

júl. 27. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/82 A kérdező kommentje:

14-es: Nem értek egyet:


Isten azért teremtette meg az embert, mert Ő a Szeretet. Isten azt akarta hogy legyünk. Nem szadista cselekedet. Nem Isten hagyja el az embert, hanem az ember hagyja el Istent azzal, hogy bűnt követ el.


Bibliai alapja van annak, hogy a csecsemők a mennybe kerülnek. Fent leírtam, de bemásolom ide is:


2Sámuel12,23-23

Monda ő: Míg a gyermek élt, addig böjtöltem és sírtam, mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

De most, [hogy] meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza énhozzám.

Márk10,14-15

Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket, a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák.

Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede, és monda nekik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa.

Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba.

Máté18,2-4

És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük állítva vala azt,

És monda: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.

Aki azért megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.


A csecsemők mennybe menetele és az, hogy nincs jogunk megkérdőjelezni azt, hogy Isten minden embert szeret és hogy igazságos, úgy függ össze, hogy Isten nem küldi pokolra az embert olyan dologért, amiről nem tehet.

A csecsemők nem követtek el szándékos bűnt, és ezért is haláluk után mennybe kerültek.


Nem kéne minden emberrel azt csinálni, mint a kánaánita csecsemőkkel.

A felnőttek is juthatnak mennybe.

Ha egy ember pokolra kerül, az nem Isten miatt van, hanem az ember miatt, mert a sátánt választotta azzal, hogy bűnt követett el, és még élete végén sem bánta meg.

Nem Isten hagyja el az embert, hanem az ember hagyja el Isten azzal, hogy bűnt követ el.


A csecsemők kiirtása nem az erőszak joga.

El kell fogadni, hogy Istennek joga van a választott népét arra használni, hogy kiirtsa azokat a népeket, akik semmilyen módon sem hajlandóak megtérni, és joga van magához venni a csecsemőket.


Nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték a Biblia hamisítására, és a Bibliában nincs hiba.

Sokan próbálkoztak megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot találni a Biblia hiteltelenségére, de senki sem talált megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot.


Igaz az, hogy csak akkor írhatták azt, hogy az Úr angyala ölt, hogyha az az igazság, de ezt a Bibliába való beírásra értettem, és nem egy közönséges papírra vagy pergamenre.

Ha valaki megpróbálta volna belehamisítani a Bibliába, hogy az Úr angyala irtotta ki a kánaánitákat, és az eredeti verziót megpróbálta volna teljesen eltüntetni, azt Isten nem hagyta volna.


A keresztények egyáltalán nem hamisították meg a Bibliát.


Jézus semmit sem írt bele a Bibliába. Máté írta le ezt Isten segítségével:


Máté5,17

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.


Ha a keresztények meghamisították volna a Bibliát, akkor a Máté5,17 lenne az egyik olyan Ige, amit a legnagyobb eséllyel kivettek volna, de nem tették.


Isten nem hagyta, hogy Jézus tanításai megváltozzanak a Bibliában.

Ha valaki mégis megpróbálkozik a Biblia meghamisításával, az nem csak hogy súlyosan meg lesz büntetve, de nem is fogja tudni elterjeszteni az egész világon.


Máté5,18

Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.


Tényleg nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték a Biblia hamisítására. Ha lenne, akkor már sok éve egy keresztény se lenne.


Vannak akik abban hisznek, hogy a túlvilágon nincs semmi, de ahhoz, hogy be legyen bizonyítva az, hogy a túlvilágon nincs semmi, ahhoz:


1. El kell menni a túlvilágra.

2. Vissza is kell jönni a túlvilágról.

3. El kell hozni ezt a "semmit"

4. Be kell bizonyítani megkérdőjelezhetetlenül azt, hogy ez a semmi a túlvilágról van.


Ez persze lehetetlen.


Istennek van joga eldönteni azt, hogy ki az igaz hívő, hisz Ő a szívek és a vesék vizsgálója.

Jézus második eljövetelekor azoknak az embereknek a száma, akiket Isten igaz hívőnek tart, vagy nulla lesz, vagy nagyon megközelíti a nullát.


Egy értelmes, erkölcsös és okos ember is lehet keresztény.


Nem Isten hozta a bűnt a világba. Isten a szabad akaratot adta az embernek. Ádám és Éva a szabad akaratukat felhasználva tudatosan megszegték Isten parancsát, és bűnt követtek el.

Nem Isten parancsolta meg hogy kövessenek el bűnt, hanem a sátán csábította Évát bűnre, Éva pedig Ádámot bűnre.


Mégegyszer mondom hogy nem Isten hozta be a bűnt a világba. Isten a szabad akaratot adta az embereknek, de nem azt akarta, hogy ezzel az emberek visszaéljenek és bűnt kövessenek el.

Isten = Szeretet.

Isten azt akarta hogy mi emberek is szabad akaratunkból szeressük Őt, és ne úgy, mint egy beprogramozott robot.


Isten tudta, hogy a kánaániták nagyon súlyos bűnöket fognak elkövetni, de nem akarta hogy elkövessék. Isten tiszteletben tartja a szabad akaratunkat.


Isten tényleg azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, de azok akik szabad akaratukból elhagyják Istent, és szabad akaratukból a sátánt választják életük végén is, azok a sátánnal lesznek örökre.

Nem Isten hagyja el az embert, hanem az ember hagyja el Istent azzal, hogy bűnt követ el.


1Timóteus2,4

Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.


Ahhoz, hogy a lehető legtöbb ember üdvözüljön, szükség volt azoknak az embereknek a kiirtására, akik nem csak hogy semmilyen módon sem voltak hajlandóak megtérni, hanem még megakadályozták volna mások üdvösségét.


Nem Isten teremtette a bűnre csábítást. A kígyó képében a sátán csábította bűnre Évát, de ezt nem Isten parancsára tette.

Az angyalok és a bukott angyalok is szabad akaratot kaptak.


Sehol sem írtam azt, hogy van fogalmam Isten útjairól.

Én, se más ember sem képes a világ összes kérdésére megadni az összes igaz választ.

Csak Isten képes minden kérdésre igazat válaszolni.


A kánaániták kiirtása, nem volt igazságtalan és nem volt erkölcstelen.

Isten az embert jónak teremtette, de az ember engedett a sátán csábításának, és bűnt követett el.

Ne várjuk el Istentől, hogy a bűnt büntetlenül hagyja.


Isten terve szerint a lehető legtöbb ember fog üdvözülni, azonban nem fog Isten beleavatkozni a szabad akaratunkba. Akik szabad akaratukból életük végén is a sátánt választják, azok a sátánnal lesznek örökre.

Te is választhatod a sátán helyett Istent azzal, hogy elkezdesz Istennek tetsző életet élni, és elfogadod Jézust megváltónak.

Ateisták is tértek meg.


Nincs jogunk megmondani Istennek, hogy milyennek kell lennie az Ő Igéjének.

A lelkiismeretünk az Isten hangja bennünk, és segít nekünk Istennek tetsző életet élni, viszont nem szabad összekeverni a lelkiismeretünket a vágyainkkal.


Isten nem csak féltőn szerető, hanem Szent és igazságos, és a bűnt nem hagyhatja büntetlenül. Nem Isten hozta be a bűnt a világba.


Isten és a Biblia kritizálása provokál engem.


Továbbra sem a valláskritikában vagyunk, és írtam, hogy csak keresztények válaszát várom.

Ha vallást akarsz kritizálni, akkor kérlek szépen ne tedd, főleg ne a vallás kategóriában.


Nem véletlenül van külön választva a két kategória.

júl. 27. 21:20
 17/82 anonim ***** válasza:

"Nem Isten hagyja el az embert, hanem az ember hagyja el Istent azzal, hogy bűnt követ el."

Nem vitatkozom veled, mert valóban nem a vitafórumon vagyunk.

CSAK azokat igazítom ki, ahol nem mondasz igazat.

Isten előre eltervezte, hogy az ember el fogja őt hagyni. EZ volt az akarata!

Ha mást akart volna, akkor olyan világot teremt. Vagy netán kételkedsz az ő előrelátásában és a tudásában???


"Bibliai alapja van annak, hogy a csecsemők a mennybe kerülnek."

Amit írtál, az egyik se egyértelmű. NEM mondják ki ezt!

Inkább azt mondják, hogy a mennyekbe kerüléshez gyermeki ártatlanság kell. DE ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek a mennybe kerülnek!

Arról nem is beszélve, hogy aki nincs megkeresztelve, azzal mi lesz?


"El kell fogadni, hogy Istennek joga van a választott népét arra használni, hogy kiirtsa azokat a népeket, akik semmilyen módon sem hajlandóak megtérni"

SEMMILYEN módon? Mégis: MILYEN módokon próbálta őket megtéríteni az isten? Hallgatom...

Tehát továbbra is kétségbe vonod az isten képességeit?

De akkor pontosan miért is teremtette meg ezeket a népeket?


"Nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték a Biblia hamisítására, és a Bibliában nincs hiba."

Ezt csak egy teljesen tönkrement agyú ember mondhatja. Annyira nyilvánvaló, hogy nem igaz.


"Ha valaki megpróbálta volna belehamisítani a Bibliába, hogy az Úr angyala irtotta ki a kánaánitákat, és az eredeti verziót megpróbálta volna teljesen eltüntetni, azt Isten nem hagyta volna."

Ez pontosan hol van leírva?

És akkor máshol miért lehetett átírni? Bizonyítottan egy csomó helyen át van írva.


"Isten nem hagyta, hogy Jézus tanításai megváltozzanak a Bibliában."

Rosszul tudod. Pál gyakorlatilag az egészet átírta. Ahol Jézus a szeretetről és a bocsánatról beszélt, ott Pál a bűnről és a büntetésről. UTÓBBI van benne a Bibliában!


"Ha valaki mégis megpróbálkozik a Biblia meghamisításával, az nem csak hogy súlyosan meg lesz büntetve, de nem is fogja tudni elterjeszteni az egész világon."

Hmmm... ezt pontosan honnan is tudod? Hiszen a te kezedbe már csak ez került!


"Istennek van joga eldönteni azt, hogy ki az igaz hívő"

Csak tudod, az embernek is van erkölcsi érzéke. Istentől kapta, nem?


"Jézus második eljövetelekor azoknak az embereknek a száma, akiket Isten igaz hívőnek tart, vagy nulla lesz, vagy nagyon megközelíti a nullát."

Ezt hiszed te. De jelenleg úgy néz ki, hogy a kereszténység ugyan csökken, de sose fog eltűnni.


"Egy értelmes, erkölcsös és okos ember is lehet keresztény."

Igen, ez igaz. De akkor szemet kell hunynia sok-sok fura dolog fölött a Bibliában. Ezt pedig egy erkölcsös ember NEM teszi meg.

Inkább elfogadja, hogy a Biblia nem tökéletes.


"Nem Isten hozta a bűnt a világba."

DE IGEN!

Ott van a Bibliában leírva! Nem ismered a Bibliát? Milyen hívő vagy te?


"Nem Isten parancsolta meg hogy kövessenek el bűnt, hanem a sátán"

A sátánt ki teremtette ilyenre? Ki tudta előre, hogy mit fog csinálni? Egyértelműen a sátán is az ő akaratát követi.


"Isten azt akarta hogy mi emberek is szabad akaratunkból szeressük Őt, és ne úgy, mint egy beprogramozott robot."

Még mindig kételkedsz az ő képességeiben?

Mégis, miféle hívő vagy te?

Egy végtelen istent MINDEN híve imád! Ellenségei pedig nincsenek.


"Sehol sem írtam azt, hogy van fogalmam Isten útjairól."

Valahogy mégis oldalakon keresztül erről írsz.


"Isten az embert jónak teremtette"

A sátánt is jónak teremtette, nem? A tökéletes pedig magától nem romlik el.


"Isten terve szerint a lehető legtöbb ember fog üdvözülni"

Egy végtelen istennél ez az ÖSSZES embert jelenti!


"Isten és a Biblia kritizálása provokál engem."

Miért?

Ha nem jogos a kritika, akkor ki kell igazítani.

Ha pedig jogos, akkor tudomásul kell venni!

Vagy felétek hogyan szokás ez?

Amúgy csak szólok, hogy most TÉGED igazítalak ki, és nem az istent.

júl. 27. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/82 anonim ***** válasza:

Szerintem:


A Biblia Isten Lelkétől ihletett könyv,de NEM általa diktált!


Az ihletett író a nyuszit kérődzőnek írja,holott rákcsáló. A Vöröstengert egyik helyen Mózes vesszőjével választja netté s másutt a keleti szél.


Isten jellemét CSAK egyedül Jézus mutatta be tisztán, márpedig Ő nem tett erőszakot s különösen nem ölt meg senkit.(Mág az árulóját sem.)


Az Ószövetség ihletett,de nem diktált könyv!

Az írói műveltségüknek,szókincsüknek megfelelően írták le az ihletet.

Mózesnek nem hiszem,hogy Isten parancsolta meg nemzetek kiirtását. Azt,az egyiptomi stratéga Mózes keverte össze az ihlettel.

júl. 27. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/82 anonim ***** válasza:

"milyen érvek vannak még arra, hogy az Ószövetségben levő népek kiirtása nem hitelteleníti a Bibliát"

A Bibliát nem hitelteleníti el egyik tömegmészárlásos vagy népirtásos fejezet sem. Szerintem pontatlanul fogalmazhattad meg a kérdésed.

Az általad felsorolt bibliavédő pontok ellentétesek az állítólagos szándékoddal, mert úgy hitelesítik a Bibliát, hogy közben besározzák Isten, Jézus moralitását. Hogy eljuss erre a következtetésre, csak egyetlen plusz lépést kellett volna tegyél.

A legtöbb racionális ember ezt megteszi, valószínűleg ezért kapsz olyan sok választ ateistáktól is, hiába kéred őket, hogy ne írjanak.


"és hogy Isten parancsolta meg?"

Ha a Bibliáról beszélünk, nem tudhatjuk biztosan mely részeket kell egy az egyben elfogadnunk történelmi tényként, és melyek azok, amelyek a hívő emberek képzeletének szüleményei, ami valamilyen meghatározott célból került be vagy lett módosítva. Az Ószövetség is többször módosult, kerülhettek bele történelmi elemek (pl. háborús konfliktusok), amelyekhez hozzászőtték az "isteni jóváhagyást".


Egy jó tanács: ha egy szakdolgozathoz gyűjtesz anyagot, akkor megértem a szándékod, de ha a keresztény vallás védelme érdekében kérdezel, számodra valóban hasznos válaszokat remélve, akkor pontosabban kellene fogalmaznod, vagy jobban végig kellene gondolnod a kérdésed.

júl. 28. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/82 anonim ***** válasza:
34%

A Mózesi törvényben a szexuális perverziók felsorolása után Isten hozzáteszi, hogy ezek miatt a bünök miatt hányja ki a föld azokat a népeket az igéret földjéről.

Kik vagyunk mi hivők, vagy az ateisták, hogy Istent birálgassuk? Amikor ő az erkölcsi törvényhozó, és az erkölcsi törvények az ő szent természetének a tükröződései. Amikor egy ateista veszi a bátorságot és gonosz szavakkal csácsog ilyenekért Isten ellen, akkor a saját egóját helyezi Isten fölé. Az egója a bálványa. Nem kell törődni velük. Nekünk van egy abszolút mércénk, ez pedig a Biblia, ök pedig a kis relativ és szubjektiv erkölcsükkel akarják osztani az észt.

júl. 28. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!