Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogy lehet értelmezni?

Hogy lehet értelmezni?

Figyelt kérdés

A Biblia szerint amikor meghalunk, lelkünk is velünk hal meg, tehát amit a médiumok mondanak, hogy tudnak a halott emberek szellemeivel kommunikálni, ez a Biblia szerint hamis: nincsenek szellemek/lelkek.

Viszont a Biblia azt is mondja, hogy feltámadunk (a temetők bejárata felett gyakran szerepel), tehát akkor mégis van lélek/szellem.


2024. márc. 4. 12:42
1 2 3 4 5
 1/41 Grimfox ***** válasza:

A biblia két külön tanítást tartalmaz. Az első a zsidóktól átemelt, ószövetségi tanítás, ahol szinte semmi utalás nincs a halál utáni létre. Csak közvetett utalások vannak a bibliába átemelve. Az újszövetség a lelket már másként értelmezi, és ahogy a kereszténység fejlődött, ez az értelmezés erősödött, míg úgy 1000 környékére meg nem szilárdult a menny-pokol, és az ide jutó halhatatlan lelkek tana. A kettő közötti ellentmondást maga a biblia nem próbálja kezelni, és nem olvastam még kielégítő teológiai magyarázatot sem a témában.

A feltámadás amolyan isteni csoda, nem szükséges hozzá halhatatlan lélek, az isten a porból támasztja fel az arra érdemeseket. Például a jehova tanúi, akik elvileg keresztények is úgy hiszik, hogy nincs halhatatlan lélek. Nekem úgy magyarázták, hogyaz isten majd emlékezetből támasztja fel az érdemeseket. A bűnösök része meg az örök halál lesz.

Ugyanakkor a biblia szerint vannak szellemek. Éppen ezért tiltja is a szellemidézést. Ez egy közvetett utalás arra, hogy valami a zsidó vallás szerint is megmaradt az emberből halála után. Legalább is a zsidó valláson belül az egyik nagy csoport így vélekedett. Náluk még ma sincs hivatalosan elfogadott túlvilág kép, több elgondolás is létezik.

2024. márc. 4. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
31%
Hogyne lenne lélek, Pál apostol olyan sokszor ír róla. A lélek pedig nem hal meg az emberrel, hanem a test enyészik a porban, majd feltámadáskor kap az ember új, megdicsőült testet.
2024. márc. 4. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat!
2024. márc. 4. 18:09
 4/41 anonim ***** válasza:
32%

"A lélek pedig nem hal meg az emberrel," - ezt a hülyeséget sürgősen felejtsd el!

Amelyik lélek (ember) vétkezik, annak kell meghalnia:


Ez 18:4 Ímé, minden lélek enyém, úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; amely lélek vétkezik, annak kell meghalni!

Jak 5:20 (H Karoli rev 2011) tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg a tévelygés útjáról, annak lelkét mentette meg a haláltól, és sok bűnt elfedez.


Elképesztő, hogy a kétezer éves kereszténység nem volt képes az efféle hamis tanítás és tanítóikat felvilágosítani.


Isten mondta, ha eszel a tiltott fáról, meghalsz. Ha a lelke tovább élt volna, nem halt volna meg. Ilyen egyszerű, de mégis vannak, akiknek még az alaptanítások is érthetetlenek. Most mindenkit egyenként pelenkázni kell, akik képtelenek megérteni a Bibliát?

2024. márc. 4. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/41 anonim ***** válasza:
15%

#4

Te így értelmezed, a keresztények pedig másként :)


"Lent az alvilág megrendült jöttödre;

felriasztja kedvedért az árnyakat,

a föld minden fejedelmét,

felkelti trónjáról a nemzetek minden királyát."


Már az Ószövetségben olvashatjuk, hogy a lélek valami formán tovább él az alvilágban. Az Újszövetség tanítása erről még világosabb, Jézus határozottan állítja, hogy a zsidó ősatyák élnek. Mivel testük még a porban, ezért csak lélekben élhetnek.

2024. márc. 4. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 anonim ***** válasza:
16%
"Már az Ószövetségben olvashatjuk, hogy a lélek valami formán tovább él az alvilágban." Miért nem adtad meg az igehelyet és a hozzá tartozó pontos magyarázatot?
2024. márc. 4. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/41 KZitus ***** válasza:
39%

Szia

Nagyon egyszerű a kérdésedre a válasz, ha el tudjuk fogadni azt, amit Isten mond róla.

Mit mond Isten a lélekről? Ezt:

"És ekkor Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő emberré(lélekké Héberül neʹfes, amelynek a jelentése: ’lélegző teremtmény’)." 1Mózes 2:7

Mikor vált az ember élő lélekké? Amikor elindította Isten az emberben az élet folyamatát. Nem a teste kapott élő lelket, maga az ember vált élő lélekké.

A Máté 10:28 azt is mondja, hogy Isten „a lelket (pszü·khénʹ) is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában”. Ebből látható, hogy a pszü·khéʹ nem olyasvalamire utal, ami halhatatlan vagy elpusztíthatatlan. Sőt mi több, egyetlen olyan vers sincs a Szentírásban (sem a Héber Iratokban, sem a Keresztény Görög Iratokban), melyben a neʹfes és a pszü·khéʹ szavak előtt például olyan jelzők állnának, hogy halhatatlan vagy elpusztíthatatlan.

(A Szentírásban a „lélek”-nek fordított héber (neʹfes [נֶפֶשׁ]) és görög (pszü·khéʹ [ψυχή]) szavak utalhatnak egy személyre, egy állatra vagy azok életére.)

Mi történik, amikor az ember meghal(és miért hal meg?), vagyis megszűnik élő lélek lenni?

A halál oka: "De a jó és rossz tudásának a fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz.” 1Mózes 2:17 Vagyis az engedetlenség miatt hal meg az ember.

1Mózes 3:19

"Arcod verítékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.” vagyis a meghalt ember azzá válik, amiből teremtette őt Isten.

Zsoltárok 146:4

"Kimegy a szelleme, ő pedig visszatér a földbe, még aznap semmivé válnak gondolatai." Ha nincsen agyműködés, gondolkodás sem létezik. És ezzel megdől a halál utáni élet minden írásellenes tanítása.

Prédikátor 9:5

"Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és nincs több jutalmuk....."

2024. márc. 4. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/41 anonim ***** válasza:
19%

KZitus !


Minden jó,amit írtál,de le fognak pontozni,mert a ti fordításotoktól allergiás a többség. Hiába jók az idézett ígék elutasítják a fordítás miatt.


Sajnos annyi IQ-juk nincs,hogy egyeztessék az általuk kizárólagosan hitelesnek vélt fordításokkal.

2024. márc. 5. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 anonim ***** válasza:

@Zitus!


A sok hamis tanitás helyett olvass kicsi igazság morzsákat is...

A Biblia a halhatatlanságot az örök élettel kapcsolja össze. Vagyis sokak szerint csak Istenre és az igazakra érvényes:


"aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által." (2Tim 1:10)


Jézus szavai szerint pedig mégsem csak az igazak élnek örökké, hanem Isten egyetlen angyala sem képes meghalni, még a gonosz angyalokat sem zárta ki, tehát nem igaz az az érv, hogy a gyehennában megszűnik mindenki létezni:


de akik méltónak bizonyulnak arra, hogy annak a világkorszaknak és a halottak közül való feltámadásnak részesei legyenek, se nem nősülnek, sem férjhez nem mennek, (Luk 20:35)

sőt még csak meghalni sem képesek többé, mert angyalszerűekké válnak, és Isten fiai lesznek, mivelhogy a feltámadás fiai. (Luk 20:36)


Tehát az igazak a feltámadás után úgy léteznek tovább mint az angyalok vagyis nem halhatnak meg soha többé. Jézus nem korlátozta le a létezésüket még a gyehennában sem, hanem azt állitotta, hogy képtelenek meghalni vagyis az ő természetük része is egyfajta halhatatlanság csak ez a halhatatlanság el tud szakadni az élettől vagyis Istentől mint az élet forrásátók. Ezért nem használja a halhatatlan szót rájuk még Jézus sem, mégis azt állitja nem tudnak, "képtelenek" meghalni és nem tett különbséget jó és rossz angyal között sem.

Egy Bibliától elidegenedett hazugság az, hogy csak az igazak léteznek örökké.

Általában Jehova tanúi azok akik kiforgatják a halál utáni lélekkel kapcsolatos dolgokat. Tagadják azt is, hogy a lélek a halál után Krisztushoz a mennybe költözik.

De akkor mire gondolt itt Jézus?


Örüljetek és ujjongjatok, hogy nagy fizetség jár nektek a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek! (Máté 5:12)


Mégis csak ott lesz a lélek a mennyben méghozzá nem korlátozta le Jézus valami felsőbbrendű kiválasztott osztályra hanem mindenki akit az igazság miatt üldözés ér, a halála után nem alszik hanem ott a mennyben fogja megkapni a jutalmát. Még számtalan példát lehetne hozni.

2024. márc. 5. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/41 anonim ***** válasza:

#6

Bocsi, azt hittem, hogy ismeritek a Bibliát, tévedtem.

2024. márc. 5. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!