A szocializmusban Magyaroszágon tényleg szinte mindenki ateista volt, mert tilos volt templomba járni?
Az Enver Hodzsa által vezetett Albánia hangoztatta azt, hogy az országban mindenki ateista lett. Állítólag a mai napig ezt állítják az albánok is. Ennek ellenére amikor 4 éve Albániában nyaraltam, elég sok mecsetet lehetett látni (és napjában ötször lehetett hallani a müezzin imára hívását).
A kommunista berendezkedésű államok vezetése ugyan tűzzel vassal harcolt a vallások ellen, de sehol senki sikerült teljesen eltörölniük, talán még Észak-Koreában sem
Nem volt akkora vallásüldözés, csak azt akarták elérni, pontosabban el is érték, hogy az egyházak ne politizáljanak (aminek volt hagyománya, KDNP, KALOT, stb.), társadalmi ügyekben pedig csatornázódjanak be az állampárt által felügyelt mozgalmakba (pl. Hazafias Népfront). Illetve a "térítés"-t erősen visszafogták, tehát a médiában tilos volt még megemlíteni is a vallásos kötődést (a többség pl. nem tudta, hogy Öveges professzor piarista szerzetes), a történelemtanításban viszont az egyház úgy volt bemutatva - mondjuk nagyrészt joggal - mint az uralkodó osztály hatalomban maradásának ideológiai támasza.
Miután így konszolidálódott a dolog, az MSZMP-ben is bocsánatos bűnnek számított, ha megkeresztelik a gyereket, vagy mondjuk Pannonhalmára járatják középiskolába, mert az az egyik legjobb suli, és "ott legalább megnevelik".
A renitens kisegyházakat, akiknél az állami akolba terelés nem sikerült, hivatalosan nem tudták üldözni, mert elvileg vallás és gyülekezési szabadság volt Magyarországon, de "packáztak" velük, ahol tudtak, gyakran a jogszerűség vonalát is túllépve.
Emiatt talán kevesebben mondták magukat hívőnek, akik viszont hívők voltak, azok komolyan vették, nem ilyen Tóth Gabi-féle luxuskeresztények voltak.
ha valaki tagja volt az allampartnak (MSZMP), akkor nem mehetett templomba, muzeumkent sem, megnezni sem, es a csaladja sem
tehat iskolaigazgatok, a fegyveres erok tagjai, barmilyen vezeto pozicioban levok kotelesek voltak parttagok lenni
masoknak nem volt tilos, de nem nagyon beszeltek rola, akik jartak
#13 ez egyrészt igaz, másrészt a gyárból lopni is tilos volt, mégis mindenki lopott anyagból, céges szerszámokkal dolgozott a 2. műszakjában...
Orbán Viktort is megkeresztelték, hiába volt Orbán Győző MSZMP-tag, sőt propagandista.
Kezdjük visszafelé.
#14 Orbán Győző párttitkár volt. A fiát nevelte, ahogy nevelte. Én nem nevezném azt nevelésnek. Mindenesetre a jelek szerint senki nem üldözte.
#13 Aki tagja volt az állampártnak, azt tett, amit akart. Abban a városban, ahol gyerekkoromat töltöttem, az öreg plébánossal vasárnap délutánonként a főtéren beszélgettek, az öreg ott pihent. A meghatározó gyár párttitkára minden vasárnap ott volt a nagymisén. Ismerte az egész város. A gimnázium legtöbb tanára járt templomba, az osztályfőnököm (piarista) rendszeresen beszélt a vallásról. Soha senkinek semmi baja nem esett. Az ok, ilyen volt a városi párttitkár. Másutt meg egy buta pribék. Ott kicsit máásképp alakultak a dolgok. A vallásról bárhol lehetett beszélni, csak nem szoktak, volt jobb témájuk. Elgondolkodom azon, vajon miért teszi valaki később, hogy valótlanságokat állít. Egyik ok, hogy elfelejtett utánanézni. Van nyomósabb: önmaga előtt vezekel, mert akkoriban szépen, sőt buzgón beilleszkedett. Ismerek néhány ilyen fazont, ma lelkes (bigott) fideszesek.
#12-vel tökéletesen egyetértek. Igen, pontosan az történt.
#11 Albániában szimplán e régi mecseteket világi célokra használták (nagyon nem mindet), aztán a változáskor visszakapták az egyházak. A tűzzel vassal egy hatalmas lódítás, egy szó se igaz belőle. Azért megkérdezem, egy mai bármely ország bármely pártja nem veszi zokon, ha eszmeiségével ellentétes nézeteket hangoztatnak tagjai? Mindegy, hiszed-e, veszi zokon. Egy különbség azért van. A maiak önként veszik zokon. Az állampárt idején túlbuzgalomból (Rákosi) vagy kényszerből (Kádár).
#10 köszönöm a kiváló elemzést. Nem is érdemes hozzátenni semmit. Csak hígulna tőle.
#7 aki ennyire szándékosan és művi módon „ért félre” mindent, azzal nem érdemes foglalkozni, időpocsékolás.
#6 kétségtelenül nem derül ki, hogy a félelem általánosan értendő. Hiszen a mai megjátszott vallási túlbuzgalommal összehasonlítani nem érdemes. A mai helyzet e téren kiválóan példázza a középkort. Ezt sokan állapítják meg, csak nem mindenki szereti meghallani.
#5 jórészt egyetértek a helyzet értékelésével. A búcsújárásról annyit (ami sok vonatkozásban akkor és mai is, sok területen igaz), hogy az állampárt helyzete nagyon eltérő volt függően attól, milyen térségről van szó, de még inkább függően attól, milyen habitusú ember volt azadott településen (megyében) a főnök. Számos helyen voltak búcsúk, jellemzően az volt a kikötés, ne főidőben és ne látványosan történjék. Ez egyes helyeken könnyebben, másutt nehezebben volt teljesíthető. Budapesten szinte sehogy. Meg aztán ez mégiscsak főváros volt annak minden jellemzőjével.
Kérdezőhöz: a kegyhelyek jellemzően (most is) személyes buzgóság okán néznek ki úgy, ahogy kinéznek. Akkor kétségtelenül kisebb volt az indíttatás erre. Előfordultak főleg kisebb települések azért, ahol a faluszéli keresztek alatt rendszeresen volt virág, egyházi ünnepek idején égő gyertya. Hagyták. Az ateizmus dolgában is kétségkívül van egy réteg, amely dacból teszi a hivatalos álláspont ellenkezőjét. Ez levezethető az ember evolúciós tulajdonságaiból, továbbá a neveltetés jellegéből (tapasztalat mint motiváció). #5 és #10 magyarázatához nem érdemes többet hozzáfűzni, talán annyit jegyeznék meg, emberi tulajdonság (evolúciós agyműködés), hogy az ember első hallásra elfogadja, ha valami szimpatikusat hall. Nagyon sokaknak nincs is módjuk ellenőrzésre, kevesek ha megteszik, juthatnak ellentmondásra és elvetik. A világ összes manipulációja az ókortól napjainkig ezen alapul. Ez pedig az ősi életösztönnel van összefüggésben. Így alakul ki minden helyzetben egy „fősodor” egyközszemlélet, ezzel szembe menni kevesen mernek. Egyfelől komoly tudás ÉS előzetes neveltetés szükséges hozzá, anélkül veszélyes is. Többek között ezt a fősodort elégelték meg 1956-ban néhányan (köztük Nagy Imre), ez vezetett az állampárt puha felbomlásához, és ezt sajátította el kiválóan Orbán, hogy a mai napig képes (és minden tevékenysége erre irányul) elejét venni a szembe menésnek. Egy bizonyos (szellemi vagy fizikai) erőszakszint fölött már nem is lehetséges belülről, mert minden ellenállás szervezést igényel, ha idő előtt leleplezik, az kegyetlen tud lenni. És például ez a tulajdonság eredményezte, hogy a magyarság a Cheausescu terror ellenére meg tudott maradni az egyházakba tömörülve (persze nem láthatóan). Ma ugyanez ott se megy, hála az akkori ottani vezető elfideszesedésének.
A környékünkön az egyik faluban még új templom is épült, a 70-es évek végén.
13-as:
A párttag megnézhetett templomot múzeumként, csak egyházi szertartásra nem mehetett, pl. esküvőre sem. Kivétel volt a temetés.
Az általános iskolánkban volt valaki, aki járt hittanra, és elkezdett téríteni. Nyílt balhé nem lett belőle, de az osztályfőnöki órákon beiktatták az ateista propagandát, ami sem előtte, sem utána nem volt szokás. Milyen rezsim lehetett ez, hogy már a tízévesek egymást közti beszélgetését is elenőrizni kell?
15
13-as vagyok
"Elgondolkodom azon, vajon miért teszi valaki később, hogy valótlanságokat állít. Egyik ok, hogy elfelejtett utánanézni. Van nyomósabb: önmaga előtt vezekel, mert akkoriban szépen, sőt buzgón beilleszkedett. Ismerek néhány ilyen fazont, ma lelkes (bigott) fideszesek."
ez en lennek?
nem vagyok semmilyen fideszes, soha nem szavazok magyar valasztasokon senkire
a szocializmus utolso 2 evtizedeben eltem egy magyar nagyvarosban
elmenyeim: egyik gyar vezeto igazgatojanak a kamasz fiat hivtak ejfeli miset "megnezni" a haverok, nem mehet, az apja parttag
kisebb kozseg tanitobacsija reformatus kantor volt, kineveztek az iskola igazgatojanak, elfogadta, de be kellett lepni a partba, es onnan kezdve istentiszteletre sem tehette a labat, nemhogy kantor lehetett volna
nagyvallalat egyik vezeto elvarsa, a kamasz lanya titokban lett vallasos, az ágya alatti dobozban tartotta az angol nyelvu Bibliajat es egy varos melleti kiskozsegben kereszteltette meg magat, keresztanyja egy gimnaziumi osztalytarsa lett, ha kiderul, a szulei ossze-vissza vertek volna, mert ezt neki tilos
katonatiszt 10 eves lanya iskolabol hazajovet benezett egy katolikus templomba, mire hazament, mar tudtak a szulei, pofon, tanuld meg, ezt neked tilos
tortenelemora, altalanos iskola, tanar: "nalunk mindenki lehet vallasos, vilagnezeti szabadsag van. Van itt valaki, akinek a csaladja vallasos? (1 random gyerek jelentkezik) Neked? Kislanyom, te ezt komolyan elhiszed???"
igaz, hogy attol is fugg, MIKOR, igaz, hogy 1985 utan sokat lazult az egesz es az is, hogy biztosan nem mindenki tartotta be a szabalyokat korabban sem
azert ne gyere rogton azzal, hogy en allitok valotlansagokat meg a psziches folyamatokkal, elhiszem, hogy ismersz ilyen fazonokat, de az nem en vagyok
#16
Ateista propaganda alatt mit értesz?
Ez érdekes..hogy itt miért hagyta ott azonnal a vallást a nép. Erdélyben is eleg durvan vették, bebörtönözték a papokat, nem volt szabad templomba járni, Istent emlegetni, imátkozni, a karácsonyt is betiltották helyette vmi télifa ünnep volt.. mégis a mai napig több a hívő ember. Él a vallás, rengetegen járnak ifjusagi Istentiszteletre ami nem ciki egyáltalán sőt. Majdnem mindenki meg van keresztelve. Magyarországon meg kevesen vették fel a keresztséget.
Az a baj, hogy nincs helyette semmi, csak a telefonjuk..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!