A szocializmusban Magyaroszágon tényleg szinte mindenki ateista volt, mert tilos volt templomba járni?

Nem, sőt. Szerintem most több az ateista. A keresztényellenes időszakban pont, hogy több volt a hívő, az üldözés ellenére.

Amúgy attól függ, hogy a szocializmus melyik időszakára gondolsz. Kifejezetten templomba járni még a Rákosi-korszak alatt sem volt tilos, csak megfigyeltek és esetleg felhasználták ellened.

Búcsújárás mondjuk tömeges eseménynek számított, ami valóban a pártállam szerint "veszélyes" volt. Nem tudom, hogy minden búcsú tilos volt-e, de pl. Szent Jobb-körmenet egész rendszerváltoztatásig nem volt.

"Akkor hogyan nyilvánult meg ez az üldözték a vallásokat kifejezés?"

Az egyházak vezetőinek nagy részét 1948-50 folyamán, tehát a kommunista hatalomátvételkor bebörtönözték (néhány ismertebb név: Mindszenty József bíboros, Grősz József kalocsai érsek, Márton Áron erdélyi püspök, Ravasz László református püspök, Ordass Lajos evangélikus püspök)

Magasabb rangú, de egyszerű papok közül is sokakat megöltek. Meszlényi Zoltán püspök, Scheffler János őüspök vagy pl. Romzsa Tódor kárpátaljai görögkatolikus püspök: őt 1947-ben megpróbálták elütni, de túlélte a balesetet, majd a kórházban egy kommunista titkos ügynök takarítónak öltözve egy méreginjekcióval megölte.

Hétköznapi emberek ellen felhasználhatták, ha tudták, hogy gyakorolják a hitüket, akár koncepciós perekben. A hívő emberek egyfelől ostobának és elmaradottnak voltak bélyegezve, másfelől kissé ezzel ellentmondásosan veszélyesnek, akik a fennálló kommunista "államrend" megdöntésére készülnek és szövetkeznek. Csak néhány családi példa: nagyapámat pl. azért nem vették fel az egyetemre, mert bencés gimnáziumba járt. Ez nem csak sejtés: nyíltan megmondták neki. Dédapámat azért rúgták ki a hivatali állásából, mert osztályvezetőként nem volt hajlandó aláírni az egyházi iskolák államosításának támogatását és a Mindszentyt vádoló nyilatkozatot.

Megnyugtatlak, alapvetően más ugyan, de a szocializmusban sokkal kevesebben féltek, mint ma. Csak ma erről még beszélni sem nagyon mernek.

Nem, nem feltétlenül ölik meg őket, ma sokkal kifinomultabb mocskos eljárások léteznek. Csak ma ez elől lehet külföldre menekülni, akkor nem lehetett.

Kedves kérdező!

Honnan a feltételezés?

#6

"alapvetően más ugyan, de a szocializmusban sokkal kevesebben féltek, mint ma."

Tényleg?

Én úgy tudtam hogy az állam nem szólhat bele a vallásgyakorlásba és nem találok erre utaló jelet.

Szóval nem tudom, hogy milyen félelemről beszélsz.

"Csak ma erről még beszélni sem nagyon mernek."

Vannak hívő barátaim és rokonaim, de ők sem érzik ezt.

Tudnál valami közelebbit is írni erről?

"nem feltétlenül ölik meg őket, ma sokkal kifinomultabb mocskos eljárások léteznek"

Most pontosan mire gondolsz?

"Csak ma ez elől lehet külföldre menekülni, akkor nem lehetett."

És merre kell elkezdeni menekülni?

Észak, kelet, nyugat vagy dél?

Van egy szólás-mondás szerű közhely:

"A tiltott gyümölcs édesebb"

Lényegében ez egyfajta emberi bölcsesség, ami arról árulkodik, hogy ami tiltva van az embernek az valamiért kívánatosabb annál, mint ami nem.

Én 88-ban születtem. Nem nagyon emlékszem a rendszerváltás előtti időkre. De azt tudom, hogy aki politikában volt vagy pedig valami állami helyen dolgozott valamiféle főnökként, azok nem igazán jártak templomba. Nem akarták felvállalni nyilvánosan a hitüket, nehogy emiatt elveszítsék az állásukat. Ez viszont oda vezetett, hogy a szegényebbek és a lázadóbb természetűek pont hogy felvállalták, hogy ők keresztények.

Ha belegondolunk, a kereszténység terjedése a világban pont akkor terjedt leginkább és azokban a régiókban, ahol nem igazán aratott osztatlan sikert a vezetőségben. Akár a korai kereszténységre figyelve is azt látjuk, hogy a rómaiak nem igazán rajongtak ezért az életformáért. Kellett kis idő, amire belátták, hogy ezzel a jelenséggel, amit Jézus elindított nem lehet mit tenni. Terjedt, mint a vírus. Aztán itt-ott átszabva, de elismerték. De évszázadok kellettek hozzá. Addig is a történelem ontotta magából a mártírokat és vértanúkat.

Egy keresztény, ha megérti, hogy miről is szól ez az egész csakhamar rájön, hogy mekkora dicsőség azért meghalni, mert hisznek az Úrban, Jézusban. Tulajdonképpen ez most kicsit furán fog hangzani, de menő dolog volt meghalni az igazságért, ami Jézus. Pláne ártatlanul.

Ezt manapság Európában nehéz lenne bárkinek elérni. Aki ilyen dicsőségre vágyik, annak a közel-keleten kell prédikálnia.

Kérdésed kapcsán úgy fogalmaznék, hogy aki a szocializmusban a világi dolgokba vetette a hitét és politikai megbecsülés volt a célja, annak nem volt célravezető templomba járnia vagy vallással foglalkoznia. Nem vették komolyan a vallásos embereket.

De csak mendemondákra támaszkodom, mert én nem emlékezhetek azokra az időkre.

5-ös jól írja.

Ezen kívül inkább a kisközösségeket igyekeztek ellehetetleníteni. Ha egy pap pl. ifjúsági csoportot szervezett, számíthatott rá, hogy hamarosan áthelyezik.

A 70-es, 80-as években pl. egy karácsonyi, húsvéti misén akkora tömeg volt, hogy alig lehetett beférni. Most fele annyian sincsenek. Bár lehet, hogy csak kihaltak, akkor nekem mindenki olyan öregnek tűnt.

Emberből mindig háromféle szokott lenni. Vannak, akik emígy gondolnak valamit, és vannak, akik amúgy gondolnak valamit. Bármi is legyen a külső nyomás rajtuk, ennek a két, vitában álló csoportnak (valójában egy embertípusnak) határozott, önálló gondolkodási képessége van, amit megtart, ami mellett kiáll, akkor is, ha egyedül dacol vele a szélben. És akkor vegyük a harmadik csoportot (valójában a másik embertípust), mely tagjai önálló gondolatfelvetésre képtelenek, egyszerűen szólva buták, egész életükben azt lesik, és azt mondják, amit a másik, a szomszéd, a főnök, az erősebb... Hajlanak a szél irányába, de nincs is az a képességük, hogy mélyebben gondolkozzanak bármin is, és saját véleményük legyen. Ez az embertömeg mindig oda lesz pakolva, ahová az aktuális hatalomban lévők, az erősebbek húzták őket. Ennek az embertömegnek bármikor megváltoztatható a nemzeti identitása, a nyelve, a vallása, a ruhája, a frizurája, a politikai nézete, mert valójában nincs neki. Miattuk szinte lehetetlen VALÓS képet adni arról, hol tart valójában egy társadalom egy kérdésben, mert mindig csak azt fogod tudni kisütni, hogy a hatalom mit akar társadalmi véleményként láttatni.

Hogy a konkrét példára visszatérjünk: Nem kellett a szocializmusban különösebben dugdosni a vallást, egyszerűen nem tolták az emberek elé. Ha csak valaki direkt nem fáradozott, hogy önszorgalomból, különös elhivatottságból utána menjen, nagyobb városban, lakótelepen garantáltan nem találkozott vele, hogy olyan is van. A pakolható, vezethető embertípust egyszerűen nem vezették be a vallásba. Korábbi ezer évben igen. Nyomás volt rajtuk, kiközösítette volna a falu őket, ha nem csinálják, amit kell, amit a többi. A nyomás megszűnt, ki fog hát felkelni az egyetlen szabadnapján, ha végre aludhat tovább?

Napjainkban ismét megfordult a világ, ha csak valaki különösebb elhivatottságból nem kéri ki magának, és nem utazik másfél órával többet, igen könnyen hittanórán meg egyházi iskolában találja magát, és azt látja, hogy körülötte a többi is. Egyre több abszolút vallástalan ember kap ismét egyházi szertartást a temetésekor, mert elfelejtette kikérni magának, és keresztelik az unokáit, csak mert azt látják, hogy a szomszéd is, meg most körülöttük ezt tolják.

Egyébként az ok, okozat fordítva van, mint sokan gondolják, illetve gondolni, és láttatni szeretnék. Nem azért terjedt az ateizmus, mert a kommunisták erőltették, hanem a kommunisták is már azért lettek, mert az ateizmus a nagyvárosokban a 20. század elejére már erősen el volt terjedve. Annak ellenére, hogy muszáj volt a neved mellé valami vallást beírni az összes papírodon.

Valójában az elvallástalanodás évszázada szép lassan, de folyamatosan megy magától, és ha megnéznénk egy görbén, hogy a kommunistáknak mi többet sikerült ezen a saját hatalmi időszakukban púpozni, hát meg lennénk Sztálin elvtárs által dorgálva, mert annyira nem kiemelkedő az "eredmény", mint azt szerették vón.