Legyek hithű muszlim?
"A szűz fiúk sem vettek részt orgiában mégis legyilkolték a fiúkat, fiú csecsemőket is."
Náluk sajnos fennált a veszély, hogy késõbb lázadók lesznek. Egyébként Isten kegyelmet gyakorolt azzal, hogy magáhiz hívta õket, mielõtt vétkezhettek volna.
"azt mondja az általad elkövetett bűnökért egy ártatlan ember kap büntetést. "
Nem ember, hanem Isten emberi testben.
"a Biblia szerint Isten csak a zsidó néphez küldött prófétát és senki mással nem foglalkozott."
Apostolok cselekedtei 10.
"Náluk sajnos fennált a veszély, hogy késõbb lázadók lesznek."
Tehát szerinted csecsemők legyilkolása elfogadható azzal az indokkal hogy lehet később fellázadnak. Mondom, a kereszténység egy kegyetlen beteg vallás és aki követi az is beteg.
"Egyébként Isten kegyelmet gyakorolt azzal, hogy magáhiz hívta õket, mielõtt vétkezhettek volna."
Hazugság. Nem érkezett hozzájuk próféta.
"Nem ember, hanem Isten emberi testben."
Keresztények szerint 100% -ban ember volt Jézus. Tehát az általad elkövetett bűnökért egy ártatlan ember kap büntetést.
"Apostolok cselekedtei 10."
Idézd akkor.
Annak ellenére, hogy az iszlám azt állitja magáról hogy ábrahámita vallás és osztja a judaizmus és a kereszténység alapvető erkölcsi értékeit, a tizparancsolatról kevés szó esik a quránban és sok esetben a szöges ellentétét hirdeti.
Az egyik abdultól korábban megtudtuk, hogy amikor a quran azt állitja, hogy minden világosan el van benne magyarázva -quran16.89- az csak az erkölcsi tanitásokra vonatkozik, olyan apróságokra mint a teremtéstörténet, nem. Ezek szerint a tizparancsolatot nem tekinthetjük erkölcsi útmutatónak, hiszen a qurán csak ennyit mond róla, hogy "táblákra részletesen leirták az alapjait mindennek"
Q7.145 [link]
Ezek után nem csoda, hogy Muhammad a tizparancsolat összes pontját megszegte:
Mózes II.20
1. Én vagyok Yahweh a te istened, ne legyen más istened!
A kereszténységben Yahweh egyenlő a szentháromsággal. Atya, fiú, szentlélek. Az iszlám tagadja a szentháromság létezését, tehát Muhammad és a muszlimok nem Yahweh-t imádják. A kába kő előtti hajbókolás, rohangálás mind pogány ceremóniák és az iszlám előtti időben pogány isteneknek szóltak, de valamiért a mai napig szerves részei az muszlim gyakorlatnak. Ezekről később egy hosszab posztban lesz szó.
2. Isten nevét hiába a szádra ne vedd!
Az muszlimok által a köznyelvben gyakran ismételgetett kifejezések: wallahi, mashallah, subhanallah, insha-allah, alhamdulillah, astaghfirullah, audubillah.
3.Tartsd meg a Sabbathot!
A muszlimok nem tartanak sabbathot. Lehet azért, mert nem tudják eldönteni, hogy a teremtés 6 vagy 8 napos.
4. Tiszteld a szüleidet!
... de csak akkor ha muszlimok. Quran 9.23-24, 58.22 szerint tagadjuk meg a szüleinket, ha ők nem muszlimok.
5. Ne ölj!
Hivatalos források szerint csak egy bizonyos Ubay ibn Khalaf nevű férfit ölt meg saját kezűleg
emellett hadifoglyok kivégzését is elrendelte és a quranban több helyen is felszólitja a muszlimokat, hogy öljék a hitetleneket:
9.29, 9.73, 9.111, 9.123, 48.29
6. Ne paráználkodj!
Muhammad mindenkivel is szexelhet, a többieknek "csak" 4 felesége és annyi szexrabszolgája lehet, amennyit nem szégyellnek.
7. Ne lopj!
Karavánokat fosztogatott:
8. Ne hazudj!
Ebben a hadithban Muhammadék tőrbe csalnak és megölnek valakit, mert kérdőre merte vonni Muhammadot az atrocitásaiért:
9. Felebarátod házastársát ne kivánd!
Muhammad szemet vetett az örökbefogadott fia feleségére, és elvette tőle. Persze mindezt csak azért, mert Allah demonstrálni akarta az embereknek, hogy mi a követendő példa ilyen esetben. Aztán betiltotta az örökbefogadást, hogy ez többször ne fordulhasson elő.
Quran 33.4-6, 40, 33.37
10. Mások tulajdonát ne kivánd!
Ez takarja a fosztogatást, paráználkodást stb amit már kifejtettünk.
Zárom mindezt egy gyönyörű ideillő verssel a quranból:
33.21.
A kánaániták egy törzse, a moábiták, miután Józsué "kiirtotta" őket, Jordánia és Sziria területén telepedtek le és vitték magukkal a bálványaikat is. Egy Mecca környéki törzs vezetője, Amr bin Luhay gyakran utazott arra a környékre üzletelni. Egyik útja során hazahozott egy kis bálványt, amit Hubaalnak neveztek.
Arabul Hu-ő maszkulin névmás + Baal. Aki olvasta a hozzászólásomat a zsidó háborúról, annak ismerős lehet ez a név. Hubaalt elhelyezték a kába szentélyben, amit pogány isteneknek épitettek helyi arab törzsek és ott a holdistenné, főistenné avanzsálódott.
A régi időkben a sivatagban élő arab törzsek jártasak voltak az asztrológiában, hiszen a folyamatosan vándorló homokbuckák között a csillagok segitették a tájékozódást. Ezért egyes égitesteket istenként tartottak számon.
A Hold volt az isten, a Nap az istennő és 5 bolygó amit ismertek: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz. Összesen 7.
A pogányok Muhammad előtt már gyakorolták az iszlámból is ismert zarándoklatot és gyakorlatokat. Körbefutották a kaaba szentélyt hétszer, majd 2 domb között, amin egy-egy bálvány állt, futkostak oda-vissza hétszer, igy tisztelegve a 7 istenség előtt. A muszlimok ugyanezt teszik ma, csak más köritéssel. A kába körüli futás a muszlim nemzet egységét hivatott erősiteni, a dombok között futkosás pedig Hágárról emlékezik meg, aki állitólag hétszer futott oda vissza a dombok között, hogy vizet találjon a fiának, Ismailnak.
Az iszlám szerint Ismail meccában nőtt fel, felnőttkorában meglátogatta őt az apja, Ábrahám és együtt épitették fel a kába szentélyt Allahnak.
Történészek szerint azonban Hágár és Ismail miután Ábrahám kitette őket, visszamentek Egyiptomba, ahonnan jöttek.
Muhammad csak bekamuzta a történetet Ismailról és Hágárról hogy megtarthassa a pogány szokásokat.
Hubaal a Quraish törzs bálványa és védelmezője lett. Muhammad a Quraish törzsból származott.
Mikor Muhammad hatalomra jutott, betiltotta a többi bálványt és saját vallást kezdett kiépiteni, aminek Baal volt az egyetlen istene. Később ezért el is hagyták a Baal nevet és szimplán istenként, azaz mint "ALLAH" kezdtek rá hivatkozni.
Baal neve az Újszövetségben is feltűnik, mint Belzebúb.
Márk 3.22-30: Itt magával a Sátánnal azonositják.
Tehát Sátán egy Baal nevű holdistennek, majd az iszlámban az egy igaz istennek álcázza magát. A vallás történetében Isten legfőbb kihivója mindig a Sátán és ez ma sincs másként. Ahogy az Ószövetségben Baal próbálta elcsábitani a zsidókat Istentől Kánaánban, úgy próbálja jelenleg újracsomagolva magát, mint Allah, az embereket Isten ellen forditani.
"a tizparancsolatról kevés szó esik a quránban és sok esetben a szöges ellentétét hirdeti."
A tízparancsolat benne van a Koránban. Nyilván nem úgy hogy tízparancsolat de a pontok tartalma, erkölcsi tanítása benne van.
"A kereszténységben Yahweh egyenlő a szentháromsággal. Atya, fiú, szentlélek."
A hazug keresztény egy ordas nagy hazugsággal kezdi. A Tízparacsolatban szó nincs Atya, fiú, szentlélekről. Ez bálványimádás és a zsidó vallás is bálványimádásnak tekinti a szentháromságot, tehát keresztények szegték meg a Tízparacsolatot.
"A pogányok Muhammad előtt már gyakorolták az iszlámból is ismert zarándoklatot és gyakorlatokat. Körbefutották a kaaba szentélyt hétszer,"
A Kába az emberiség kezdetétől állt de volt hogy pogányok kezébe került. Ettől még nem lesz pogány elem. Zarándoklat minden vallásban van.
"Az muszlimok által a köznyelvben gyakran ismételgetett kifejezések: wallahi, mashallah, subhanallah, insha-allah, alhamdulillah, astaghfirullah, audubillah."
És ez miért hiábavaló szerinted? Ezek többek között hálaadást jelentenek, Allah magasztalását stb.
"A muszlimok nem tartanak sabbathot. Lehet azért, mert nem tudják eldönteni, hogy a teremtés 6 vagy 8 napos."
A muszlimok pénteket tartják meg. Ha már itt tartunk keresztények sem tartják meg a szombatot.
"... de csak akkor ha muszlimok. Quran 9.23-24, 58.22 szerint tagadjuk meg a szüleinket, ha ők nem muszlimok. "
Az iszlám előírja a szülők tiszteletét. Amiről te beszélsz azha a szülők tiltják hogy muszlim legyen az illető. A Bibliát amúgy azt írja öld meg a szüleidet ha más vallást akarnak követni.
"Hivatalos források szerint csak egy bizonyos Ubay ibn Khalaf nevű férfit ölt meg saját kezűleg emellett hadifoglyok kivégzését is elrendelte és a quranban több helyen is felszólitja a muszlimokat, hogy öljék a hitetleneket:"
Ez mind hazugság. A Korán tiltja foglyok kivégzését. A Biblia viszont előírja az ellenség kiirtását.
"Muhammad mindenkivel is szexelhet, a többieknek "csak" 4 felesége és annyi szexrabszolgája lehet, amennyit nem szégyellnek."
Mohamed prófétának feleségei voltak ami nem lehet így paráználkodás. És a Biblia is engedi a többnejűséget.
"Karavánokat fosztogatott:"
Akikkel háborúban állt önvédelemből kizárólag. A Biblia viszont engedélyezi a más vallásúak kifosztását.
"Ebben a hadithban Muhammadék tőrbe csalnak és megölnek valakit, mert kérdőre merte vonni Muhammadot az atrocitásaiért:"
Nem igaz. A Korán több helyen tiltja a hazudozást.
"Muhammad szemet vetett az örökbefogadott fia feleségére, és elvette tőle."
Hazugság. A Korán azt írja Mohamed próféta a házasság fennmaradását akarta, de nem müködött ezért elváltak.
"Aztán betiltotta az örökbefogadást, hogy ez többször ne fordulhasson elő."
Gyámságba lehet fogadni gyerekeket de ennek semmi köze ehhez az esethez. Amúgy a Biblia szerint megengedett a szexrabszolgaság.
"Ez takarja a fosztogatást, paráználkodást stb amit már kifejtettünk."
A Biblia engedi a fosztogatást, paráználkodást stb a Korán tiltja.
"Történészek szerint azonban Hágár és Ismail miután Ábrahám kitette őket, visszamentek Egyiptomba, ahonnan jöttek."
Egy történész sem állít ilyet. Csak a Biblia és Korán írja le Ábrahám történetét eltérően. A Biblia hitelessége viszont nulla. Tudományos tény hogy össze vissza hamisították.
"Mikor Muhammad hatalomra jutott, betiltotta a többi bálványt és saját vallást kezdett kiépiteni, aminek Baal volt az egyetlen istene. Később ezért el is hagyták a Baal nevet és szimplán istenként, azaz mint "ALLAH" kezdtek rá hivatkozni."
Allah azt jelenti Az egyetlen Isten és semmi köze Baalhoz vagy más hamis istenséghez. A zsidók el is ismerik hogy Allah ugyanaz az egyetlen Isten akiben ők is hisznek. Csak a keresztények hazudják hogy Baal vagy holdisten meg mindenféle hasonlót.
"Ahogy az Ószövetségben Baal próbálta elcsábitani a zsidókat Istentől Kánaánban, úgy próbálja jelenleg újracsomagolva magát, mint Allah, az embereket Isten ellen forditani."
Ti keresztények három istenséget imádtok ami bálványimádás és van képed az egyistenhívő muszlimokat rágalmazni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!