Jézus, meg a Buddha történetiségét tagadni olyan, mintha azért tagadnám Elvis létezését, mert más zenét hallgatok és nem szeretem a rock'n'roll-t?

Attól még, hogy nem hiszem el a csodáit és a messiási/fiúi/csak prófétai/közvetítői szerepét sem, nem kell tagadni is a létezését... Kicsit olyan komcsi feeling, mint amikor Sztálin letöröltette a fotóiról azon párttársait, akiket időközben már nem kedvelt, mintha nem is léteztek volna. Nem értem mi értelme tagadni, ha a történészek, régészek szinte mind egyetértenek abban, hogy léteztek (mondjuk nem is ezen két szakterület vezetői szokták a Jézus-mítosz, illetve hasonló elméletet hangoztatni).

Az, hogy elismerem a történetiségét egyáltalán nem tagadja az ateizmust, sőt még az antiteizmust sem feltétlenül. A pápáról is tudjuk, hogy létezik, ráadásul kortársunk, mégsem befolyásol ez semmit. A dalai lámáról is tudjuk, hogy létezik (őt ráadásul Avalokitésvara reinkarnációjának tartják, tehát van természetfeletti vonal is benne), mégsem befolyásol semmit, a konstantinápolyi, meg az alexandriai pátriárka is létezik stb.

Peiszisztratosz történetiségét sem tagadjuk, annak ellenére, hogy nem volt egy túl szimpatikus alak bizonyos szempontokból.

Sokan támadják a világvallásokat, különösen a kereszténységet, hogy térítő vallás, meg hitviták stb. De akkor az antiteisták (nem ateisták) nagy része miért érzi feltétlen szükségességét, hogy minden hozzáköthető dolgot a történelemből megpróbáljon aláásni, kitörölni, kidobni? Kicsit néha már konteós képet ad, ott jön elő, hogy: "Mindenki hazudik", "Átverték az emberiséget, ellenben mi tudjuk a frankót" stb.