A biblia szerint mi vár a kereszteletlen csecsemőre a halál után, kivált, ha mondjuk más vallású családba születik? Kérem az írjon, aki ismeri a biblia álláspontját!

#10

Hogy szolgálhatta volna Krisztust mielőtt kereszténnyé lett? Ha a korát mondta volna, akkor azt írja le, hogy annyi idős. Elég egyértelmű, hogy őt gyermekként, nagyon kisgyermekként keresztelték meg, vagy az egyik apostol, vagy az apostolok egyik küldötte. Polikárp azt is írja, hogy már fiatal korától kezdve János apostol tanítványa.

"A "háznépe" kifejezés csak egy erőltetett érvelés."

Akkor kellene mondani az apostoloknak, hogy ne írjanak ilyen erőltetett dolgokat ;)

Hogy szolgálhatta Krisztust, mielőtt fel nem nőtt, és annyira érett nem lett? Ez pedig nem 1-2 éves kor!

Tehát ha a születése és a halálának a dátuma stimmel, akkor sehogyan sem jó.

Nem az apostolok írtak erőltetett dolgokat, hanem az érvelés az, amivel bele akarod magyarázni a csecsemőkeresztelést.

Krisztust szolgálni nem csak a házalásból áll, sőt... Egy lebénult ember is szolgálhatja Krisztust, pedig nem tud a kis magazinos standoknál állni a Népstadion mellett vagy a Blaha aluljáróban. Itt a szolgálat azt jelenti, hogy azóta keresztény, azóta Isten gyermeke. Tehát Polikárpot kisgyermekként keresztelték meg, azóta élt Istennek (ahhoz viszonyítva, amikor leírta).

Tehát az apostoloki korban, sőt maguk az apostolok is kereszteltek kisgyermekeket. Ez olyan tény, amit kár is tagadni, mert minden történelmi forrás ezt mutatja. Ha ezzel bármi probléma lenne, akkor vagy Jézus vagy az apostolok megtiltották volna, helyette gyakorolták.

A "házalás" valami egészen más, nézd meg a szótárban.

Ezen kívül a Biblia ihletett írói is azt írták, hogy "házról-házra" folyt a szolgálat!

A magukat keresztényeknek nevező emberek és csoportok túlnyomó többsége nem végzi ezt a munkát.

De egy lebénult ember nem csecsemő és nem is kisgyerek, aki még nem dönthette el felelősséggel, hogy milyen utat követ! Nem döntötte el, mert nem képes még eldönteni. És ezt senki sem kéri számon tőle.

A Tanúk között is van sajnos olyan, aki fizikailag nem tudja végezni így ezt a szolgálatot. Ettől még amire képes, megteszi.

A Biblia szerint, akik megkeresztelkedtek, azok előtte ’hallották a szót’, ’szívesen fogadták azt’, ’megbánást tanúsítottak’ (Cs 2:14, 22, 38, 41), és megfontolt döntést hoztak. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a keresztelkedőnek elég idősnek kell lennie ahhoz, hogy hallgatni tudja a szót, higgyen, és meghozza ezt a döntést. Vannak, akik úgy vélik, hogy a csecsemőket meg kell keresztelni. Azokra az esetekre hivatkoznak, amikor egész ’háznépek’ keresztelkedtek meg, például Kornéliuszé, Lídiáé, a filippi börtönőré, Kriszpuszé és Sztefanászé (Cs 10:48; 11:14; 16:15, 32–34; 18:8; 1Ko 1:16). Szerintük ez arra utal, hogy ekkor kisgyermekeket is megkereszteltek. Ám Kornéliusz háznépéből azok keresztelkedtek meg, akik hallgatták a szót, szent szellemet kaptak, nyelveken szóltak és magasztalták az Istent. Csecsemők erre nem képesek (Cs 10:44–46). Lídia „az Isten imádója volt. . ., és Isten szélesre tárta a szívét, hogy odafigyeljen a Pál által mondottakra” (Cs 16:14). A filippi börtönőrnek ’hinnie kellett az Úr Jézusban’, ami azt sugallja, hogy a családjából a többieknek is hinniük kellett ahhoz, hogy megkeresztelkedhessenek (Cs 16:31–34). „Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hívővé lett az Úrban, és ugyanígy az egész háznépe is” (Cs 18:8). Mindebből arra lehet következtetni, hogy akkor keresztelkedhetett meg valaki, ha hallotta a szót, hitt Istenben és dicsőítette őt, amit csecsemők nem tudnak megtenni. A szamáriaiak azután keresztelkedtek meg, miután hallották „az Isten királyságáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló jó hírt”, és hittek. A Szentírásból kiderül, hogy ekkor „férfiak és asszonyok” keresztelkedtek meg, nem pedig csecsemők (Cs 8:12).

Pál apostol korintusziaknak mondott kijelentése, hogy a gyermekek a hívő szüleik révén „szentek”, nem annak a bizonyítéka, hogy a csecsemőket megkeresztelték. Ez pont az ellenkezőjét támasztja alá. Azok a gyermekek, akik túl kicsik ahhoz, hogy ilyen döntést hozzanak, a hívő szülő által válnak elfogadhatóvá, és nem a keresztség úgynevezett szentsége által. Ha helyénvaló lenne a csecsemők megkeresztelése, akkor nem csak a hívő szülő révén lehetnének „szentek” (1Ko 7:14).

Igaz, Jézus a következőket mondta: „ne akadályozzátok [a kisgyermekeket] tovább abban, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké az egek királysága” (Mt 19:13–15; Mk 10:13–16). De Jézus nem megkeresztelte a gyerekeket, hanem megáldotta őket, és semmi sem utal arra, hogy valamiféle szertartás keretében tette volna rájuk a kezét. Ezenkívül a szavaiból kiderül, hogy nem azért „ilyeneké az Isten királysága”, mert megkeresztelkedtek, hanem azért, mert taníthatók és bíznak másokban. Elvégre a keresztények ezt a parancsot kapták: „a rosszaságra nézve legyetek kisgyermekek; a felfogóképességben azonban felnőtté legyetek” (Mt 18:4; Lk 18:16, 17; 1Ko 14:20).

Az egyháztörténész August Neander ezt írta az első századi keresztényekről: „a csecsemők keresztelése ebben az időszakban ismeretlen volt . . . Az, hogy először csak Iréneusz idejében [i. sz. kb. 120/140 – kb. 200/203] találkozunk a csecsemők megkeresztelésével (semmiképpen sem korábban), és először csak a harmadik évszázad folyamán ismerték el apostoli hagyománynak, az apostoli eredet elismerésének inkább ellene, semmint mellette szóló bizonyítéka” (History of the Planting and Training of the Christian Church by the Apostles. 1864, 162. o.).

Csak éppen ez az információ nem az ihletet Biblia része!

Márpedig minden hitkérdésben elegendőnek kell lennie a Szentírásnak, mert ezt írta Isten Szava:

"A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására, az igazságosságban való nevelésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre tökéletesen felkészített legyen." (2Timoteusz 3:16,17)

És amint látható, ebben a kérdésben is elég sok információt lehet biztosan tudni.

Márpedig Polikarposz se nem volt az ihletet írók közül való, se nem mondhatta szó szerint, hogy a teljes életideje óta szolgálja Istent, mert a csecsemő és kisgyermekkora természetszerűleg nem tette erre alkalmassá!

Így aztán nem vehető szó szerint a kijelentése, vagy bizonytalan valamelyik évszám. De a Biblia egyértelmű.

Egyébként ez más egyházi szokásoknál is jellemző érvelési forma, amikor a bibliai korszak után élt hitvédők vagy az egyházatyák a tekintély, még akkor is, ha egyértelműen ellent mond a szentírásnak.

"History of the Planting and Training of the Christian Church by the Apostles. 1864, 162. o."

Ezt pontosan hol találom meg az ihletett Bibliában?

Ő is a bibliára alapozva érvelt!

Ha én most idézek bárkit, aki a bibliai szövegekre támaszkodva érvel, akkor az a kérdésed, hogy mire alapozta? Szerinted mire? Az amerikai alkotmányra? 👍

Azt mondod, hogy a Bibliára alapozva érvelt, hát Iréneusz hol szerepel a Bibliában, mert ő is az érvében szerepel.

""A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására, az igazságosságban való nevelésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre tökéletesen felkészített legyen." (2Timoteusz 3:16,17)"

Kíváncsiságból, nézz utána, hogy Pál apostol mikor írta ezt és mikor írta János apostol az evangéliumát. Mert ez alapján a János evangéliuma és Jelenések könyve már nem lehet a Biblia része.

Mert ha teszem azt nem Iréneuszra hivatkozik, hanem valaki másra, mert annak az idejében jelent volna meg a csecsemőkeresztelés, akkor is azt várod el, hogy miért nincs ez benne a bibliában? Mert egyéb történelmi személyekre, eseményekre nem lehet hivatkozni, ha azok megerősítik a bibliai eseményeket?

Miért nem lehet a Biblia része? Mert később írták őket? Szerinted Isten tudta-e akkor, akkor Pált ihlette, hogy mennyi szöveg lesz még, amely a teljes Írást alkotja?

És ami ennél is fontosabb kérdés: vajon Isten úgy gondolta ezzel a szöveggel, hogy ami eddig íródott, az hasznos a tanításra és az igazságosságban való nevelésre, de ami ezután, az már nem? 😉