Csak keresztények! Isten elítél ha vámpírrá változtatnak?
Ha átváltoztatnak az elég ahhoz, hogy pokolra küldjön vagy csak akkor ha ennek hatására ártok másoknak?
Amennyiben az átvoltázás után az áldozat öngyilkos lesz, akkor az bűnnek számít? Beszélhetünk egyáltalán ilyenkor öngyilkosságról?
Én nem mondtam, hogy mindenben hiszek ami nem ellenkezik a keresztényi hittel. Neked volt az az állításod, hogy a vámpírok nem szerepelnek a Bibliában ezért nem keresztényi az, hogy ha valaki elhiszi a létezésüket. Ebből következik az is, hogy egyéb dolgoknak az elfogadása ami nem szerepel a Bibliában az sem keresztényi.
Én azt állítottam, hogy nem csak az létezik a világban amit a Biblia meg említ. Ez nem jelenti azt, hogy az hétfejű sárkány és amiket még felsoroltál létezne. A vámpírok létezését számomra bizonyított. Majd ha találkozom egy valódi hétfejű sárkánnyal akkor majd arról is beszélhetünk.
A keresztényi hitnek nem része a vámpírok, nem szerepelnek a Bibliában, nem említette Jézus sem. De nem is ellentétes vele.
Ha valódi keresztény hívők lennétek akkor nyitottabban állnátok a világhoz. De ha Isten az orrotok előtt tenne csodát sem hinnétek el.
Próbáljátok kiforgatni a szavaimat (nagyon esetlenül), próbáljátok bizonygatni minden áron, hogy amit gondolok, tudok az tévedés és még sorolhatnám,
Ezek után el kéne hinnem, hogy nem vagytok ateisták. Kezdjétek azzal, hogy nem viselkedtek úgy, mint gyerekes, szöveget értelmezni nem tudó, a véleményüket minden áron igazolni akaró ateisták.
"Neked volt az az állításod, hogy ..."
Ez itt egy névtelen oldal, nem tudhatod, hogy mi kinek az állítása. Egyébként nem az enyém volt, de tökmindegy, a lényeg az, hogy vámpírokban hinni egyszerűen épelméjűség kérdése, semmi köze a vallásos hithez vagy a Bibliához.
Oké, hogy nem lehet benne minden a Bibliában, de abból, hogy valami nincs benne, még se az nem következik, hogy létezik az a valami, se az, hogy nem. Mikrohullámokról sincs szó a Bibliában, azok mégis léteznek - meg hétmérföldes csizmáról se, az viszont nem. A vámpírok meg a hétmérföldes csizma kategóriába tartoznak, nem a mikrohullámok kategóriájába.
"A vámpírok létezését számomra bizonyított. Majd ha találkozom egy valódi hétfejű sárkánnyal akkor majd arról is beszélhetünk."
Tehát a vámpírok létezését azért hiszed el, mert már találkoztál vámpírral? Honnan tudtad, hogy tényleg vámpír?
Igen, összekevertem az anonim embert az anonimmal. Ha nem akarod, akkor kapcsold be a neved. Az azonban te voltál, aki megpróbálta kiforgatni a szavaimat, mint egy kisgyerek aki nem tud szöveget értelmezni.
Mondom. Ha ateista vagy akkor keress másik kérdést. Elégé beképzelt dolog őrültnek nyilvánítani az össze hívőt.
Azt jól látod végre, hogy a dolgok Bibliában nem szereplősége nem jelent semmit annak létezéséről vagy nem létezéséről.
"A vámpírok meg a hétmérföldes csizma kategóriába tartoznak, nem a mikrohullámok kategóriájába."
Miért is? Szerinted Jézus álltal tett csodák is a hétmérföldes kategóriába esnek gondolom. Isten létezése is a hétmérföldes kategóriában tartozik szerinted.
Ezért is mondom, hogy ateistaként keress másik kérdést.
A vámpírokról nem fogom leírni a történetemet mert itt nem az a kérdés és mert nagyon hosszú lenne. Ha neked még semmilyen dolgod nem volt vele akkor adj hálát annak aminek ateistaként szoktál.
"Ha ateista vagy akkor keress másik kérdést."
1. Miért keresnék? Ez a kategória is mindenkié, nem csak a vallásosoké. Nem csak őket érdekelhetik a vallásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok.
2. Keresztény vagyok.
"Elégé beképzelt dolog őrültnek nyilvánítani az össze hívőt."
Csak a vámpírhívőket nyilvánítottam őrültnek, nem az összes hívőt.
"Azt jól látod végre, hogy a dolgok Bibliában nem szereplősége nem jelent semmit annak létezéséről vagy nem létezéséről."
Mindig is így láttam, csak te nem tudtál róla.
"Szerinted Jézus álltal tett csodák is a hétmérföldes kategóriába esnek gondolom."
Rosszul gondolod.
"Isten létezése is a hétmérföldes kategóriában tartozik szerinted."
Ezt is rosszul gondolod.
"Ezért is mondom, hogy ateistaként keress másik kérdést."
1. Még mindig nem vagyok ateista.
2. Nem te írod elő, hogy melyik kategória kié, bármennyire szeretnéd is. De még ha úgy lenne, hogy a vallás kategóriába csak vallásosok írhatnak, akkor is simán maradhatnék, mivel keresztény vagyok.
"A vámpírokról nem fogom leírni a történetemet mert itt nem az a kérdés"
Hát de, itt pont az volt a kérdés, ha figyeltél...
"és mert nagyon hosszú lenne"
Tömören is elég lenne.
"adj hálát annak aminek ateistaként szoktál"
Tele vagy előítéletekkel, tudsz róla?
Egyébként ha ateista lennék, akkor is lehetne attól még igaz az, amit írok, tehát akkor is érdemes lenne odafigyelned rá. Meg persze attól, hogy vallásos vagyok, még nem feltétlenül igaz minden, amit írok, természetesen. Ezért is kérdezem, hogy te, aki állítólag vallásos vagy, milyen alapon írod azt, amit, hogy el tudjam dönteni, vajon mennyire igaz. Próbálok nyitott lenni a világra, azért kérdezem, hiszen te írtad, hogy
"Ha valódi keresztény hívők lennétek akkor nyitottabban állnátok a világhoz. ... Próbáljátok kiforgatni a szavaimat ..., próbáljátok bizonygatni minden áron, hogy amit gondolok, tudok az tévedés ... Kezdjétek azzal, hogy nem viselkedtek úgy, mint gyerekes, szöveget értelmezni nem tudó, a véleményüket minden áron igazolni akaró ateisták."
Ha azt írod, hogy már találkoztál vámpírral, de arra nem adsz választ, hogy hogy is volt ez az egész, honnan tudtad, hogy tényleg vámpír-e, akkor marad az, hogy biztos csak valami lázálmodban találkoztál vele, vagy hogy valaki nagyon át akart verni és sikerült is neki - úgyhogy továbbra is azt mondom, a vámpírok a hétmérföldes csizma kategóriája.
Ha én azt mondanám, hogy vallásos vagyok és már láttam hétmérföldes csizmát, akkor simán elhinnéd, csak mert vallásos vagyok? Vagy megpróbálnád kideríteni, hogy nem tévedek vagy hazudok-e? Ha az utóbbi, hogyan tennéd? Szóval szerinted nekem most - csak azért, mert azt mondod, vallásos vagy - simán el kéne hinnem a vámpírokat, vagy az rendben van és a világra való nyitottságomat mutatja, ha elkezdem kideríteni, hogy vajon nem tévedsz vagy hazudsz-e a vámpírokról?
"Miért keresnék?"
Mert nem ateistáknak szól a kérdés. Mint ahogyan azt az elején kiírtam.
"Keresztény vagyok."
Akkor miért írod azt amit egy ateista írna? Miért sugárzik minden válaszodból az ateista hozzá állás?
"Mindig is így láttam, csak te nem tudtál róla."
Mert nem ezt írtad.
"Rosszul gondolod." "Ezt is rosszul gondolod."
Tehát elhiszed, hogy Jézus vízen járt, gyógyított, feltámadt, hogy Isten bármire képes és még sorolhatnám. De azt nem, hogy tudott volna vámpírokat alkotni.
"Hát de, itt pont az volt a kérdés, ha figyeltél..."
Hát nem. Itt pont az a kérdés, hogy "Isten elítél ha vámpírrá változtatnak?".
"Ha én azt mondanám, hogy vallásos vagyok és már láttam hétmérföldes csizmát, akkor simán elhinnéd, csak mert vallásos vagyok? Vagy megpróbálnád kideríteni, hogy nem tévedek vagy hazudok-e?"
Az állításod rám semmilyen hatással nem lenne. Ha hazudtál, ha nem majd Isten megítéli a cselekedeted.
De ha kiírnál egy kérdést arról, hogy teszem azt a hétmérföldes csizmának a használatát Isten elítéli-e akkor megpróbálnék rá legjobb tudásom szerint válaszolni.
"Tömören is elég lenne."
Tömören sem fogom. Mert ha leírnám akkor csak jönne a szokásos ateista duma ami már vagy milliószor volt az oldalon, amikor a csillagokat is lehozzák az égről csak azért, hogy ne kelljen elhinniük azt amit a másik ír.
Lenne egy kis esély arra is, hogy te vagy valaki elhiszi azt amit írok. De ennek a kérdésnek továbbra sem ez a lényege. Nem azt akarom elérni itt, hogy higgyetek a vámpírokban. Sokan élnek le teljes életeket úgy, hogy soha nem szereznek róluk tudomást. Ha én megmutatom, egy ilyen embernek, hogy már pedig vannak akkor csak tönkre teszem az addigi boldog életét.
Akkor lenne értelme, meggyőzni bárkit is ha tudna kezdeni valamit, amikor éppen ő lesz kiszemelve. De erre sem láttok semmi esélyt.
Ezért nem is fogom neked kilistázni az eltűnéseket, végül eltűnt ügyeket, és elmesélni, hogy mi volt az én esetem.
A kérdés lényege az, hogy ha valaki ilyen helyzetbe kerül és véletlen ide tévedne, vagy emlékezne arra, hogy mi lett itt a végső megállapítás, akkor legyen egy kis iránymutatás számára, hogy Isten mit is gondolhat arról, ami vele történt.
Köszönöm a kedves privát levelet, de mint írtam előző válaszomban is, nem szeretném leírni.
Ahhoz, sem szeretnék senkinek sem segítséget nyújtani, hogy valaki hiú reményeket táplálva megkeresse őket. Nem olyan jó vagy vicces mint ahogyan azt sok filmben ábrázolják.
"elhiszed, ... hogy Isten bármire képes ... De azt nem, hogy tudott volna vámpírokat alkotni."
De igen, azt is elhiszem, hogy tudott volna vámpírokat is alkotni, mint ahogy azt is elhiszem, hogy tudna Üveghegyet alkotni - csak azt nem, hogy meg is tette az utóbbi kettőt, ugyanis semmi sem utal erre (rajtad kívül).
"az a kérdés, hogy "Isten elítél ha vámpírrá változtatnak?"
Mi miatt merül fel ez a kérdés egyáltalán? Miből következne, hogy esetleg talán elítél? Jó lenne az neked, ha elítélne vagy rossz? Ha rossz: nem úgy tudod keresztényként, hogy Isten maga a szeretet, hogy Istennél jobban senki sem szeret? Ha így van, miért akarna neked rosszat, vagyis miért ítélne el?
"megpróbálnék rá legjobb tudásom szerint válaszolni"
Jól van, tessék, legjobb tudásom szerint, bár már voltak mások is, akik (miért ne feltételezhetnénk, hogy) legjobb tudásuk szerint próbáltak válaszolni, mégsem nyugodtál meg: nem, nem ítél el. Szeret. Abból pedig az következik, hogy jót akar neked. Ha elítélne, az szerinted rossz lenne vagy jó? Ha jó, miért félsz az ítélettől? :) Ha rossz lenne, akkor meg: szeret, tehát nem akar rosszat neked, tehát nem, nem ítél el, megnyugodhatsz.
Tanulj természettudományokat és/vagy pszichológiát, hogy igazán megnyugodhass.
Nyugodt vagyok. A válaszok pedig ellent mondásosak voltak.
"Miből következne, hogy esetleg talán elítél? Jó lenne az neked, ha elítélne vagy rossz? "
Ha megölök valakit is rossz lenne nekem az, hogy ha elítélne. De attól még elítélhet mert vétkeztem.
Egyébként nekem az se jó, hogy léteznek. De az se jó, hogy létezik a világon szenvedés, halál, bűn. Mégis van.
"De igen, azt is elhiszem, hogy tudott volna vámpírokat is alkotni, mint ahogy azt is elhiszem, hogy tudna Üveghegyet alkotni - csak azt nem, hogy meg is tette az utóbbi kettőt, ugyanis semmi sem utal erre "
Mert arra mi utal, hogy létezik?
Egyébként, gondolj bele. Lehetne ennél jobban elbújni, mint hogy az emberek csak mesének hisznek?
"elítélhet mert vétkeztem"
Elítélhet, mert mindenható.
De ha vétkezel és megbánod, meg is bocsáthat (bármilyen bűnt!) - hisszük is, hogy megbocsát, hiszen mindennél és mindenkinél jobban szeret.
Úgyhogy nem kell izgulni a vámpírok miatt (sem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!