Mitől lenne jobb a Katolikus Egyház?
#75 IstenGyermeke1
Minden tiszteletem mellett, szerintem muszáj megfogalmaznunk kritikákat.
"egyáltalán nem minden pap politizál"
Ez igaz. De amikor egyes papok egy konkrét párt mellett állnak ki hangosan vagy a kereszténységgel kapcsolatos témák helyett az adott esetben konkrét, jelen lévő híveket is mocskoló politikai hitvallást fogalmaznak meg, az káros. Ha a papok 1%-a teszi csak, az sem mentség.
"a papok között több pedofil"
Nem szeretem ezt a témát, mert sokan csak a polémiát látják benne. De úgy van ez, mint a korrupcióval. Ha a bűnüldöző szerveken belül is akkora lenne a korrupció, mint a hétköznapi emberek közt, akkor joggal háborodnánk fel mindannyian. Az egyház nem egy cserkészklub, hanem az erkölcsöt kell képviselje és példát kell mutatnia. Ha ebben elesik, az emberek joggal tiltakoznak az ellen, hogy az egyház akarja megmondani nekik, mit tegyenek, mi a helyes.
Az egyházi molesztálásos esetek eltussolása, az áldozathibáztatás, az áldozatok védelme helyett azok üldözése védhetetlen,sorozatos bűn.
A hozzászólásod java azt sugallja, hogy az egyház mindent jól cselekszik, semmi teendője. A hiba a hívőkben van és a hitet keresőkben. Lehet nem ezt akartad írnk, de én ezt éreztem. És szerintem ez az egyik legnagyobb probléma a katolikus egyházzal. A hibákkal való alázatos szembenézés helyett a mások hibáztatása. Lehet csak én vagyok így vele, de én érzek ebben egyfajta ellenszenves gőgöt.
""egyáltalán nem minden pap politizál" ... Ha a papok 1%-a teszi csak, az sem mentség."
Persze az 1%-ból általánosítani teljesen rendben van, ugye?...
„Karlheinz Deschner, az eredetileg katolikus szerző, egy egész életet áldozott arra, hogy hat kötetben megírja ezt a „krimit”. Művében a bűntettek minden elképzelhető formájáról olvashatunk, amelyeket az egyház a külpolitika, a kereskedelem, a pénzügy és az oktatáspolitika területén elkövetett, a tudatlanság és a babonák terjesztéséről, valamint a szexuális erkölcs, a házasságjog és a bűntetőjog gátlástalan kihasználásáról. És mindez oldalak százait tölti meg.” /Hans Küng: A katolikus egyház Európa kiadó, Budapest, 200516. old./
Anno konkordátumot kötött a fasiszta Mussoninivel, hogy magát legalizálja. Korábban embereket vallatott - de csak fél óráig - pl. spanyolcsizma, stb. utána küldte őket elevenen a máglyára vagy üstben szurokban élve megfőzni-sütni. Lásd az olasz diákot, Pomponio Algieri esetét:
Algieri 25 éves volt, amikor meghalt. Azon a napon, amikor kivégezték Rómában, elutasította a gyónást és az áldozást. Kivégzőeszköze az átlagosnál még kegyetlenebb volt. Nem egy farakáson égették el. Ehelyett éghető anyagokkal — olajjal, szurokkal és gyantával — megtöltött nagy üstöt helyeztek a vesztőhelyre, melyet jól láthatott a tömeg. A fiatalembert megkötözték, és beleeresztették az üstbe, tartalmát pedig meggyújtották. Lassan, elevenen égették el. Lásd:
De égetett a katolikus klérus Bibliákat is, pl. Komáromi Csipkés György fordítását.
1718-ban: Leydenben a Komáromi Csipkés György bibliafordítása, amely nem került forgalomba. Mint ismeretes, az egri püspök néhány példány kivételével összes példányait elégettette. ” (Trócsányi Zoltán: A XVIII. század magyar könyveinek olvasóközönsége és példányszáma)
Vajon Isten szent ügye védelmezőjének mondhatja magát bárki is, aki azon fáradozik, hogy Isten emberiségnek szánt szeretetteljes üzenetét tartalmazó könyvét elpusztítsa, csak mert azt nem a saját nézőpontja szerint fordították? Nem bármely fordítónak a saját felelőssége Isten előtt, hogy e szent könyvet az isteni szentséghez méltóan fordítsa le a nép nyelvére? Reménykedhet-e Isten áldásában az, aki hátráltatja az isteni üzenet elterjedését?
Gyakorlatilag nem létezik olyan közkézen forgó magyar származású teljes bibliafordítás, amely Isten nevét az eredeti szövegek szerint az Őt megillető helyen tartalmazná. Például a Magyar Biblia Tanács protestáns, un. Ökumenikus fordítás szövegében sehol nincsen benne. Pedig Isten áldásának elnyeréséhez elengedhetetlen követelmény, hogy kimutassuk az értékelésünket Őiránta!
„És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet.” (Zsolt 5:12, Károli ford.)
„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, ahogyan szoktál azokon, akik szeretik nevedet.” (Zsolt 119:132, Magyar Biblia Tanács, MBT. ford.)
„Tiéd óh Jehova a' nagyság, az erölség és a tisztélség, és az örökké-valóság, és méltóság; mert minden a' mennyben és a' földön tiéd; Tiéd óh Jehova az ország, és a' ki fel-magasztalod magadat mindenek felett Fönek.
A gazdagság és a ditsőség te elöled jö, és te uralkodol mindeneken: és a' te kezedben az erö és a' birodalom, a' te kezedben mindeneknek felmagasztalása, és megerösitése.
Mostan azért óh mi Istenünk hálát adunk mi tenéked, és ditsérjük a' te ditsölségednek nevét.” (1Krónika 29:11-13, Komáromi Csipkés György fordítása, 1718-as kiadás)
A katolikus egyház lenne az a SZENTSZAJHA, aki Isten népét maga köré gyűjti? Ilyen gyümölcsökkel?
Máté 7:17 Eképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Máté 7:18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Máté 7:19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. Máté 7:20 Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Az inkvizíciót szentnek nevezni, Jézus kősziklaságát, amire az egyháza épült ráruházni egy trónnal soha nem rendelkező emberre, és azt hirdetni, hogy a pápák Péter trónján ülnek, és a földi kincseket a Vatikánba felhalmozó főeretneket szentatyának nevezni - ez mind nem totális istenkáromlás? És mégis milliók bálványozzák. De majd meglátjuk, hova vezeti őket a pápaságuk, a mennyekbe vagy a gyehennára. (Jelenések 18:4)
"Jézus kősziklaságát, amire az egyháza épült ráruházni egy trónnal soha nem rendelkező emberre ... nem totális istenkáromlás?"
Maga Jézus bízta az egyházát Péterre, nem?
#82
<< "egyáltalán nem minden pap politizál" ... Ha a papok 1%-a teszi csak, az sem mentség."
"Persze az 1%-ból általánosítani teljesen rendben van, ugye?..."
Félreértesz, semmilyen módon nem általánosítottam. Ha keménykedni akartam volna, nem 1 ℅-ot írok, hiszen mind tudjuk, hogy sokkal többen politizálnak.
Arról van szó, hogy a katolikus egyház nagyon komolyan kontrollálja melyik tagja mit tehet és mit nem. Ha ez a fajta politizálás, amiben a kereszténység zászlaját tűzik ki egy párt szavazólapjára akár egyetlen százaléknak is elfogadott, akkor az probléma.
Képzeld el azt, mi lenne, ha a cölibátus is pont ennyinek lenne elnézhető.
De igen. Csak az általánosítást nem szeretem.
Egyébként meg én úgy érzem, hogy sokszor sokan azt is politizálásnak veszik, amikor pedig tényleg csak arról beszél egy pap, hogy az egyház szerint mi újság. Egyszerűen azért, mert akik saját maguk politizálnak, kb. tisztában vannak vele, hogy hol vannak a töréspontok a pártok nézeteit tekintve, és akkor már bármit mond a pap bármiről, beindulnak a fejükben az áthallások. Ha pl. csak annyit mond a pap a mise végén a hirdetések után, hogy "ma választások vannak, menjük el és szavazzunk, mert nem mindegy, és nekünk is felelősségünk van benne, hogy kik lesznek az ország vezetői", az még nem politizálás (pártpolitizálás értelemben), sokan mégis simán oda sorolják.
"Maga Jézus bízta az egyházát Péterre, nem?"
Római katolikusok!
Ha Jézus Krisztus nem Péterre építette az egyházát, hanem saját magára, akkor bukik az egész r. katolikus rendszer, ezt remélem tudjátok!!!
Máté 7:24 Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:
Máté 7:25 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.
Mt 16:18 " ... ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat,"
Ján 2:19 Felele Jézus és monda nekik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.
Ján 2:20 Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Ján 2:21 Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.
1Kor 10:4 És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.
Róm 9:33 Amint meg van írva: Íme beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és aki hisz benne, nem szégyenül meg.
1Kor 3:11 Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus
1Pét 2:4 Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz
1Pét 2:7 Tisztesség azért nektek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegletnek fejévé a és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
Ézs 28:16 Ezért így szól az Úr Isten: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki [benne] hisz, az nem fut!
Mit mond erre a katolikus?
A felsorolt szentírási idézetekből hiányosan idézi Mt 16,18-at.
A teljes szentírási hely: 17Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. 18Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt."
Ha ez így van akkor nem bukik "az egész katolikus rendszer". Sőt, ha a katolikus rendszer rossz, hogyan bírta ki a reformáció előtti 1500 évet és az utána következő 500 évet napjainkig. Miért nem omlott össze még?
A szövegösszefüggés így szól:
„Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
14 Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.”
15 Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?”
16 Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.”
17 Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
18 Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.
19 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.
20 Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.” /Mt 16. rész. Katolikus fordítás/
13 vers – Jézusról szól – ki az Emberfia?
14 vers - Jézusról szól – hogy kinek tartják
15 vers – Jézusról szól - ti kinek tartotok engem?
16 vers - Jézusról szól - te vagy Krisztus
17 vers – Jézusról szól – nyilatkoztatta ki EZT, tehát hogy Jézus a Krisztus
18 vers - Jézusról szól - ERRE a sziklára, vagyis hogy Jézus a Krisztus, mert ez egy sziklaszilárd kijelentés, mármint az azonosítás, mivel nem embertől tudja ezt Péter, hanem az Atyától sugalmazás által.
19 vers - Jézusról szól – neked ADOM, ezen van a hangsúly, mivel a Krisztusság hatalommal jár, azt gyakorolja Jézus. A hatalomgyakorlás következménye Péternek adott kiváltság, hogy fel lesz használva az evangélium továbbadására, a szellemi felkenetés kiárasztására
először a zsidóknak:
„Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat!” /Csel 2:14/
majd a pogányoknak:
„Rajta, Péter, öld le és edd meg!” - szólalt meg egy hang.
„Szó se lehet róla, Uram - felelte Péter -, sosem ettem én semmi közönségest vagy tisztátalant.” Másodszor is megszólalt a hang: „Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak.” /Csel 10:13-15/
20 vers – Krisztusról szól – hogy el nem mondják, hogy Ő A KRISZTUS
„az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.”
Pontosan nem a r.k. egyházról szól, amelyen az alvilág kapui /a sátáni erők/ hihetetlen sokszor erőt vettek, Péter de Rosa írja többek között, hogy emberi szörnyetegek ültek a pápai trónon. Nem részletezem a történelmi bűnöket. A kor módszereivel magyarázzák, hogy embereket kínoztak /fél óráig/, aztán tudatosan elevenen elégették, mikor Krisztus parancsait ismerniük kellett, amiket parancsba adott az I. században, Tehát vérbűnben vétkesek, a többi bűn csak e mellé társult és társul!
"...ha a katolikus rendszer rossz hogyan bírta ki a reformáció előtti 1500 évet és az utána következő 500 évet napjainkig. Miért nem omlott össze még?”
„De életben hagytalak, hogy megmutassam neked hatalmamat...” /2Mózes 9:16/
Azért nem omlott össze, mert elvégzi a piszkos munkát, azokat beszippantja és bent is tartja, akik az összes gonosz cselekedettel azonosulnak és mellette kiállnak.
„Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja. „ /Jel 18:4/
Tehát a tisztátalanoknak ad hajlékot, fészket és odút. /Szellemileg tisztátalanok, mert hamis a tanításuk és gonosz a cselekedetük! /
Isten fenntartja magának a jogot az ítéletre, azért nem omlott össze magától.
„Jel 18:8 Ennek okáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt”.
Jézus teste a szellemi templom, rá van építve, azért is tudta felépíteni.
Ján 2:19 Felele Jézus és monda nekik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.
Ján 2:20 Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Ján 2:21 Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.
S mert feltámadt a halálból, következik: „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.”
Mert „ Róm 6:9 … aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik,”
Jézus Krisztus a rendíthetetlen szikla, akin felépül az Isten megváltása:
„minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.
Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette:
ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz.” /Efézus 1:21-23/
Becsaphatnak millió és millió embert, akik hisznek abban, hogy a Péterre épült egyház a katolikusoké, s a pápák Péter trónján ülnek, de Péternek soha nem volt trónja, meg a többi maszlag, amit hirdetnek s amivel önmagukat csapják be!
Azt mondom, készüljenek az ítéletre, mert amit Istentől kapnak a történelmi bűneikért, az rettenetes lesz.
A tettek beszélnek, nem lehet kimagyarázni. Lám, ha én látom őket, hogy ne látná az, aki a szívek és vesék vizsgálója!
“Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt 16, 18)
“Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: "Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?" "Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek." Erre így szólt hozzá: "Legeltesd bárányaimat!" Aztán másodszor is megkérdezte tőle: "Simon, János fia, szeretsz engem?" "Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek." Erre azt mondta neki: "Legeltesd juhaimat!" Majd harmadszor is megkérdezte tőle: "Simon, János fia, szeretsz?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: "Szeretsz engem?" S így válaszolt: "Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek." Jézus ismét azt mondta: "Legeltesd juhaimat!"” (Jn 21, 16-17)
Kire hagyta Jézus az ő Egyházát?
#81
A logikád abszolút nonszensznek tűnik nekem, legalábbis. Olyan, mintha az összes 1933-1945-ig élt németre azt mondanánk, hogy antiszemita! Az Egyház, hiába szent az Alapítója és a megdicsőült Egyház hívei miatt; a zarándokló Egyház emberekből áll, az emberek nem tökéletesek, követnek el bűnt. A papi felszentelés hatására az ember a Főpap Krisztushoz válik hasonlatossá, hogy a szentségeket kiszolgáltassa, a szentmiseáldozatot bemutathassa; de sajnos nem lesz bűntelen, ember marad. Viszont abban igazad van, hogy kicsit másképp kéne kezelni a pedofil papokat. Ha én lennék, laicizálnám őket (bár a felszentelés örök érvényű pecsétjét semmi nem törölheti el, de a klerikusi állapottól megfoszthatók).
#89 IstenGyermeke1 (50%)
"A logikád abszolút nonszensznek tűnik nekem, legalábbis. Olyan, mintha az összes 1933-1945-ig élt németre azt mondanánk, hogy antiszemita!"
Teljesen érthetetlen számomra, milyen nyakatekert logikával hoztad ezt ki. Megmagyarázhatnád, légy szíves.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!