Jézus és az Úr egylényegű, de külön akarattal bírnak?
Ha mindegyik isteni személy a teljes isteni természet birtokában van és mindegyik egyformán örökkévaló, mindentudó, mindenható. Akkor miért kéri az egyik a másiktól az alábbiakat?
"Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” Márk 14, 35-36.
Isten Jézus által teremtett mindeneket.
Kol.1,16. Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;
Pél.8;
22. Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
23. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
24. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
25. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
26. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
27. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
28. Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
29. Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
30. Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
Ez az igevers bizonyítja azt, hogy Isten Jézus által teremtett mindeneket!
Minden munkája előtt, az örök idők kezdete óta!
Jn.1,1. Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
Nem kell ezt túl bonyolítani és túl spilázni! Nem kell Jézus Isteni mivoltát letagadni és meghazudtolni, mert az az Antikrisztustól van!
1Jn.2,22. Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.
1Jn.2,23. Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.
Aki tagadja Jézus Istenségét az nincs az igazságban, hanem a hamisság szelleme van rajta.
1Tim.3,16. És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben,...
1Jn.4,2. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
1Jn.4,3. És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
2Jn.1,7. Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.
Azaz aki tagadja az Atya és a Fiú egységét, Istenségét az nincs az igazságban, hanem ahitetés áldozatává vált.
20#
Nem gondolom, hogy így lenne. Ő az első teremtmény, akit a legtöbb hatalommal ruházott fel Isten.
Kedves Kérdező,
A Biblia sehol nem állítja, hogy az Úr Jézus Krisztus teremtmény lenne.
Példabeszédek 8 amit idéztél az Új világ Bibliádból, így kezdődik:
“Hát nem kiált a bölcsesség, és nem hallatja hangját a tisztánlátás…” - majd így folytatódik: “Én, a bölcsesség, együtt lakom az eszességgel, és rátaláltam az ismeretre és a gondolkodóképességre” (12. vers) mondhatod, hogy ez szerinted Krisztussal azonos, de akkor sem olvasunk itt “teremtményről” hiszen így folytatja: “Akkor születtem” (24. vers). Amúgy a ti magyarázatotok: “megszemélyesített bölcsesség szavai” 😉
A kolossé 1:15 is “elsőszülött” kifejezést használ nem “teremtett” kifejezést. Itt a görög “prototokosz” kifejezés található amit pedig olyan értelemben használnak az apostolok, mint az egyház első „tagjára”, a halálból elsőként újjászületett testű emberre: Lásd még: Rm. 8,29; jól. 1:18, vagy Jel. 1,5.
Üdv. Péter
23#
Teljes mértékben elfogadom, hogy egy általad említett legnagyobb politikai hatalmat bírtokló vallást képviselő ember magyarázatában hiszel. Volt rá példa, hogy aki nem igy tett, azt kiátkozták. Én úgy gondolom, a Biblia érthetően fogalmaz, belemagyarázás nélkül is. Az "elsőszülött", bizony később keletkezik, mint aki létrehozta. Teremtette!
@ "(Példabeszédek 8:22) 22 Maga Jehova hozott létre engem az ő útjának kezdetéül, legkorábbi műveként réges-régen."
A Példabeszédek könyvének 1-9 fejezete végig Isten Bölcsességéről szól, sokszor megszemélyesítve. A héber szövegen teljesen egyértelműen végig látszik, hogy a megszemélyesített Bölcsesség egy nő, a mi nővérünk. (Péld 7,4) A bölcsesség szó ugyanis nyelvtanilag nőnemű, ezért a megszemélyesített Bölcsesség is nő, s a ráutaló összes személyes és birtokos névmás mind nőnemben áll, tehát egyáltalán nem lehet szó szerint az Isten Fia, de még csak egy angyal se, mert rájuk nem szokás nőnemű nyelvtani alakokkal hivatkozni.
Mivel az Isten Fia Isten igazi Fia és Bölcsessége ezért nem csodálkozhatunk azon, isteni Fiú és a megszemélyesített női Bölcsesség között elég nagy a párhuzam, s némely mondat valóban egy az egyben alkalmazható a Fiúra is, a legtöbb azonban csak jelképes és átvitt értelemben. Az egész 9 fejezet erősen képletes. Ahogy például a Fiú jelképesen lehet az Isten Báránya, úgy lehet egy nő is, s ahogy az Isten Bárányából nem következik, hogy a Fiú egy állat, ugyan úgy nem következik, hogy egy női teremtmény volna.
@ "(Kolosszé 1:15) . . .az egész teremtés elsőszülötte;"
Egy másik fordításban: "minden teremtmény Elsőszülötte" (Kol 1,15)
Jehova tanúi nagyon-nagyon szeretnék, hogy ez a mondat azt jelentse, hogy Krisztus első teremtmény, vagyis a teremtmények úgymond Isten később született fiai, Krisztus úgymond testvérkéi. Sajnos valakinek az elsőszülöttje sehol nem jelenti a Bibliában valakinek az elsőszülött testvérét. Például Dávid elsőszülöttje, nem Dávid legidősebb bátyját, hanem legidősebb fiát jelenti. Ha a Biblia azt akarná mondani, amit Jehova tanúi, akkor így fogalmazott volna: Krisztus az elsőszülött a teremtmények közül.
A teremtmények elsőszülötte azt kéne, hogy jelentse, hogy Krisztust a teremtmények szülték, amit nyilvánvalóan nem jelenthet, vagyis itt egy kicsit más értelemben van használva a szó. Az elsőszülött királyok esetében a trónörököst jelenti (2Kir 3,27), tehát például a parasztok mondhatnák trónörökös urukra: Ő ami elsőszülöttünk. Természetesen nem abban az értelemben, hogy ők szülték, hanem hogy a királyuk elsőszülötte. S ahogy a parasztok királya nem paraszt, úgy a teremtmények elsőszülött méltóságú ura sem teremtmény.
@ "Isten és Jézus nem paraszt. Sem tudásban, sem gondolkodásban vagy tettekben nem összehasonlítható velük."
????????????????????
@ "Magyarázatod emberi és mint gyarló ember, nem tiszted az isteni kinyilatkozásba belemagyarázni. Sem elvenni, sem hozzátenni!"
Lehetséges, de mivel semmit nem értettél abból, amit magyarázok, ezt nem igazán tudod eldönteni.
Kedves szp72,
Hagyd rá a Kérdezőre, gondolj bele, hogy a saját bibliaszövegük értelmezésével is problémáik vannak, nemhogy a te általad leírtakkal. Az Úr Jézus Krisztus misszió parancsa így hangzik az ő Bibliájukban: “ Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek a nevében” - és nem gondolnak bele, ha ez utóbbi csak egy személytelen erő lenne, akkor miért kellene a “nevében” keresztelni. Ezt kellett volna írniuk a saját elveik szerint: “kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak a nevében és a szent szellemnek erejével”, de ekkora hamisítást már nem mertek bevállalni, inkább csak kisbetűvel írtak az utolsót… 😉😁
Üdv. Péter
28#
Értem. Csak fogadjam el, mert te mondod!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!