Miért vannak ateisták?
Mert Isten megteremtette őket. Vagy nem ő teremtett mindent és mindenkit?
De picit komolyabban:
Én ugyan nem ateista vagyok hanem agnosztikus, de abban biztos vagyok, hogy ha van valamilyen Isten, annak köze sincs a keresztény Bibliához. Az nem más mint az akkori uralkodó osztály szegények és munkások kordában tartására kitalált ( ezer sebből vérző) meséje. Ami ráadásul a 2000 év oda-vissza fordításai miatt ma már köszönő viszonyban sincs az eredetivel. ( És akkor a kanonizációról még nem is beszéltem!)
A logika azt mondja, hogy Isten nem teremtette az ateistákat.
Az ateistákat a szabad akarat teremtette.
A szabad akaratot az ember akarta, a Biblia szerint a bűnbeeséssel kezdődött, ami miatt az ember elvált Istentől, aki az egyetlen utat ajánlotta az "emberpárnak", azt hogy az ember éljen Usten közelségében.
"A szabad akaratot az ember akarta"
Felfogod, hogy ez így hülyeség?
A kérdés talán bonyolultabb, ha az én esetemet vesszük:
Nagyapám hatására már gyerekként nagy vallásos voltam (katolikus), majd egy neoprotestáns felekezetbe kerültem. Ott aztán nagyon mélyen benne voltam a vallásban, Bibliakört vezettem, délelőtti istentisztelet tartottam a szószékről. Vagyis odáig jutottam, ahová a hívők egy része sem jut el. Ennek ellenére ma ott tartok, hogy a kereszténységet rossznak tartom.
Vajon hogyan lett egy mélyen hívő fiatal srácból egy, a kereszténységet rossznak tartó, egy bizonyos értelemben harcos ateistának is nevezhető személy?
Rajtam kívül a gyülekezetből egy másik ember is kivált. Aki hozzám hasonló buzgalommal tanulmányozta a Bibliát, ketten is voltunk a szószéken. Ismertem őt, tudom, hogy mennyire komolyan vette a vallást.
Talán túlzás lesz amit mondani fogok, de a gyülekezet talán a két legértékesebb emberét veszítette el.
Helyettünk ott maradt például az a nő, aki minden utasítást betart, de a prédikációhoz nem nagyon van érzéke, (vagyis akkor nem volt, mikor láttam) az egyik délelőtti istentiszteletét papírról olvasta fel. Az, hogy a gyülekezet odáig jutott, hogy egy ilyen embert prédikáltat, jelzi, hogy mennyire meg volt szorulva. Gondolom nem volt embere.
Na akkor, Isten ha létezik hogyan hagyhatta, én, meg az a másik ember eltávolodjunk a gyülekezettől és a kereszténységtől is, mikor szükség lett volna ránk, hiszen eltökéltük magunkat a keresztény hit mellett?
Az egész teljesen logikátlan. Nincs Isten.
Túl sokat gondolkodtatok!
Szerinted miért hívják ezt HIT-nek? Aki pedig műveli, az HÍVŐ-nek?
A gondolkodás ÁRT a hitnek!
16
Bocs, de akkor szerinted azért nincs isten, mert épeszű isten nem mond le egy olyan fantasztikus emberről, mint szerénységed?
Hiszen te be tudtad magolni a prédikációt, hogyan is engedhette, hogy olyan söpredék maradjon, akinek nem jó a memóriája? Teljesen logikátlan, nincs isten. :-D
Igen, a szabad akaratot Isten adta. A kérdésed teologiára vonatkozott.
A Biblia szerint nem olyan világot teremtett, hogy van olyan benne akik nem hisznek benne, hanem paradicsomi ideális állapotokat.
A szabad akarat teszi lehetővé azt, hogy higgyünk benne vagy sem.
Ez egy önállóság adó, de Isten adománya amivel az ember szabadon dönthet. A teológia szerint viszont egyetlen jó út van, de mivel elszakadtunk saját akaratbol Istentől, nehezen látjuk.
Az egyetlen jó út a kérdésed szerint teológiai magyarázat szerint Isten útja.
Az ember életében rengeteg módon szeretne boldogulni a teológia szerint a földi dolgokban hinni hiábavalóság a mulandóságuk miatt.
Krisztus szerint a szabad akaratot a magasabbrendű hit megszerzésére kellene fordítanunk, amivel olyan képességeket tudunk elérni ami neki volt, illetve még nagyobbakat is. Ő tőle származik: A hittel hegyet tudsz mozgatni.
Teljes döntési szabadságban élünk, / a teológia szerint Isten hatalmas szeretete adott ennyi szabadságot az embernek./ teljesen természetes hogy vannak ateisták, hiszen semmilyen érzékszervi vagy egyéb tapasztalati bizonyosság nincs Istenről.
Inkább az nagyobb kérdés hogy mindezek ellenére miért vannak hívők, akik hiszik hogy van Isten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!