A biblia hol tesz emlitést Mohamed próféta eljöveteléről?
"Távolkeleti vallásokat honnan ismerhette?"
Elnézést, azt hittem, hogy kereskedő volt. A kereskedők pedig nem csak maguk jártak messzi földekre, de találkoztak olyanokkal is, akik onnan jöttek. Azért ez már évszázadokkal korábban is így volt...
"Mert az iszlám tanításai ezekben is megtalálhatóak."
Egész pontosan néhány távolkeleti vallási elem is megtalálható az iszlámban.
"Egyébként is ez egy keresztény hazugság hogy innen onnan másold."
Nem, ez egy általánosan elfogadott tény. Ateistákat is megkérdezhetsz nyugodtan, őket igazán nem vádolhatod azzal, hogy keresztények.
"Sorold már fel hogy a keresztény vallásból mit mertített mert én sehol nem látom."
Például Jézus személyét, történeteket Jézusról, amiket néhol kicsit átírt Mohamed.
"Elnézést, azt hittem, hogy kereskedő volt. A kereskedők pedig nem csak maguk jártak messzi földekre, de találkoztak olyanokkal is, akik onnan jöttek. Azért ez már évszázadokkal korábban is így volt..."
Kereskedő volt de ez nem azt jelenti hogy eljutott avilág másik felére. A 600-asd évek elejéről beszélünk. Csak a környező tereületeken járt és Mekkába sem jutottak el távol keleti kereskedők.
"Egész pontosan néhány távolkeleti vallási elem is megtalálható az iszlámban."
Ez kizárt mert a távol-keleti vallások nem juthattak el 600-ban Mekkába. Mutss már valamibizonyítékot hogy ismerték a hinduizmust, konfucizmust és buddhizmust Mekkában 600 körül. Egyébként a napokban egy másik keresztény hozzászóló azt bizonygatta hogy Mohamed próféta alig iserte a keresztény vallást és nem is volt lehetősége rá a térségben akkoriban. Te meg azt állítod a távolkeleti vallásokat is ismerte.Ez is mutatja keresztények mindenfélét behazudnak csak hogy ne kelljen elfogadni az igazságot.
"Nem, ez egy általánosan elfogadott tény. Ateistákat is megkérdezhetsz nyugodtan, őket igazán nem vádolhatod azzal, hogy keresztények."
Ateisták azt is mondjk hogy Jézus fogta a júdeizmust és hozzácsapta saját elképzeléseit, így született meg a keresztény vallás. Meg azt is mondják az ateisták hogy a zsidók a zoroasztrizmus másolták a vallásukat. Ezekkel is egyet értesz? :)
"Például Jézus személyét, történeteket Jézusról, amiket néhol kicsit átírt Mohamed."
Jézus személyét sem. Az iszlám szerinti Jézus ember, próféta. A kersztény vallás szerinti Jézus maga Isten, tehát hatalmas a különbség. Szóval még erre sem mondhatod hogy átvetet az iszlám. Jézus esetében csak a neve az ami egyezik. A keresztény tanításból pedig mindent elutasít az iszlám. Persze a hazug keresztények újból és újból behazudják ezt.
"Na akkor mutasd meg a tiltást a Bibliában."
Mózes 5. 17:17
"Ha pedig vallási szempontból engedélyezve lenne akkor lehet az állam is engedné."
Az iszlám vallás engedi a többnejűséget, de Törökországban illegális, tehát nincs igazad.
"Nem arról beszélek hogy kötelezik-e a nőket hanem egyáltalán arról hogy a keresztény egyyház nem tekinti előírásnak, pedig a Bibliában egyéretlműen szerepel. Ezért mondom hogy keresztények nem a Bibliát követik hanem az egyházat."
De mi az, hogy "a keresztény egyyház" amikor felsoroltam nem is egy gyülekezetet, amelyik igen is elvárja?
"Zsidók szerint a szentháromság bálványimádás. A rabbik még azt is tiltják hogy zsidó ember egyáltalán betegye a lábát szentháromság hívő keresztény templomba."
Nos, erre Tovia Singer rabbi (aki gyűlöli a kereszténységet, az iszlámot meg a muszlimokat pedig nem győzi dícsérni) azt mondta, hogy amiatt nem mehet be zsidó ember egy templomba, mert ott konkrétan bálányok vannak (ikonok, a szentek szobrai vagy Jézus szobra vagy Mária szobra, vagy feszület, vagy a szentek vagy az angyalok festményei vagy freskói). Nos, egy református templomban nicsenek ilyesmik, tehát, Tovia Singer rabbi logikája alapján a mi templomainkba igen is beléphetnek a zsidó emberek.
"Minden egyistnhívő azt mondja amit én..."
Nincs igazad, lehet a többség ezt mondja, de én olvasgatom muszlimok meg zsidók meg szentháromság tagadó keresztények kommentjeit nem csak itt hanem más oldalakon is, és bizony vannak akik nem gondolják, hogy a szentháromság 3 istent jelent, noha továbbra sem hisznek benne és az mondják inkoherens.
"Ti keresztények azt állítjátok hogy Jézus szó szerint Isten fia, tehát ő maga is Isten külön személyiséggel. A szentlélekre is azt mondjátok Isten, külön személyiséggel. Ők egymástól függetlenek és alá fölé rendeltégi viszonyban vannak egymással. Tehát ti kerestzények daraboljátok fel Istent. Nyilván Isten igéje is örök, de ennek semmi köze a szentháromsághoz."
Hogy ne lenne köze? Jézus Isten Igéjének a megtestesülése a Biblia szerint.
"Miért ne állná meg a helyét?"
Mert nem ugyan az.
"Egyébként meg rengeteg keresztényt láttam aki például szentek képeit csókolgata vagy valamilyen ereklyét, keresztet, szobrot stb. A pápa kezét is csókolgatják de olyat is látam hogy valami halott pap kezét csókolgatták. Szóval akkor ezekkel mi a helyzet?"
Mi reformátusok nem csinálunk ilyesmiket.
"Szerintem egyébként te nem is vagy tisztába a bálványimádat fogalmával. Az iszlámban annak a kőnek nincs vallási jelentősége. Nem szimbolizálja Istent, nem tulajdonítunk istni erőt sem így nem lehet bálványimádat."
Csak tudod az a baj, hogy az egyik állításodból nem következik a másik. Hiába nincs szimbolizálja Istent a fekete kő, hiába nem tulajdonítasz neki isteni erőt, nem mondhatod, hogy nincs nincs vallási jelentősége, amikor a LEGSZENTEBB oltárotokon van és a hamis prófétátok is csókolgatta.
"Nem a mennyből esett le hanem egy angyal hozta mikor újjápítették a Kábát."
Más muszlimok ezt mondták.
"Úgy közli a Korán hogy behatárol egy területet az emberi testben egészen a bordák vonaláig."
Az semmi, csak belemagyarázás. Megint azt mondod amit neked mondtak a hazug sejkek meg imámok. Bele látsz valamit a Koránba ami nincs is benne.
"Mi az hogy arámi legenda? :) Az arámi egy nyelv."
Nem tudom mit nem lehet ezen érteni. Eredetileg arámi nyelven íródott a mű amit a Korán plagizál.
"Ki írta, mikor, miről szól stb. Az biztos hogy amit a Korán ír annak semmi köze Nagy Sándorhoz."
Már be linkeltem magát a művet is de akkor itt van megint:
Szinte teljesen egyezik a két sztori. Góg és Magóg, a fal felépítése, minden, de azért van egy-két eltérés, pl. a Nap nem egy sáros pocsolyában merül el az eredeti műben, hanem a Menny kapuján megy át.
"Kereskedő volt de ez nem azt jelenti hogy eljutott avilág másik felére. A 600-asd évek elejéről beszélünk. Csak a környező tereületeken járt és Mekkába sem jutottak el távol keleti kereskedők."
Selyemút se létezett, csak keresztény hazugság az is :D
Írtam már, de újra írom, szánalmas vagy... És nagyon buta is.
Ezen felül ott volt a Tömjén út is, mind a kettő már a Kr.e. évszázadokban virágzó kereskedelmi útvonalak voltak. Továbbá ezen főbb utak kiszolgálására az Arab-félszigetet is kereskedelmi utak szőtték be:
Bár lehet nem kereskedők által vitték a luxuscikkeket, mint írod, hanem teleportálták. ;)
"Ez kizárt mert a távol-keleti vallások nem juthattak el 600-ban Mekkába."
Mert te azt mondod? Odaálltál és STOP táblát tartottál nekik?
"Asóka rendeletei közül néhány megemlíti a buddhizmus terjesztése érdekében tett erőfeszítéseket a hellenisztikus világban, amely akkortájt összefüggő egységet alkotott egészen Indiáig. Ezekből világos képet kapunk a hellenisztikus területek politikai szervezeteiről: a főbb görög uralkodók neveiről, fővárosairól. Ezen állítások szerint sok uralkodó kapott buddhista hittérítést: II. Antiokhosz szeleukida uralkodó (Szeleukida Birodalom - i. e. 261–246), II. Ptolemaiosz (Egyiptom - i. e. 285–247), II. Antigonosz makedón király (Makedónia - i. e. 276–239)."
Az idézetben említett uralkodók, országok bizonyára a világ túlsó oldalán voltak Mekkához képest. S ugye itt még Kr.e. időkről van szó. Tényleg az lehet, hogy STOP táblát tartottál a buddhizmusnak és hinduizmusnak.
"Egyébként a napokban egy másik keresztény hozzászóló azt bizonygatta hogy Mohamed próféta alig iserte a keresztény vallást és nem is volt lehetősége rá a térségben akkoriban."
Én nem tudom, hogy pontosan ki és mit bizonygatott, te pedig szüntelenül hazudsz, mint a vízfolyás, szóval abba a részbe nem mennék különösebben bele. Mohamed élőhelyén (és ahhoz közel) akkoriban nagyon sok zsidó élt, illetve egy kisebb zsidó-keresztény szekta, az ebioniták. A 7. században még egész biztos, hogy léteztek, később beolvadtak a judaizmusba és az iszlámba. Teológiájuk nagyon hasonlít arra, amit Mohamed tanított például Jézusról. Meg is jegyzik, "A későbbi ker. teol-ra nem, az iszlámra viszont erős hatással voltak."
"Ateisták azt is mondjk hogy Jézus fogta a júdeizmust és hozzácsapta saját elképzeléseit, így született meg a keresztény vallás."
Lényegében igazuk van. Én veled ellentétben nem tagadom a történelmi tényeket. Mohamed pedig ezen felül fogta a zsidó és keresztény vallást, hozzácsapta az arab mitológia neki tetsző elemeit és saját elképzeléseit, majd létrehozta az iszlámot.
"Meg azt is mondják az ateisták hogy a zsidók a zoroasztrizmus másolták a vallásukat. Ezekkel is egyet értesz? :)"
Ez viszont már nem állja meg helyét történelmileg sem. Valószínűleg ilyet nem is mondanak történészek. A judaizmusra inkább a babiloni vallás volt hatással.
"Jézus esetében csak a neve az ami egyezik."
Újabb hazugság. A kereszténység szerint Jézus egyszerre a Próféta és a Messiás is. Iszlámban talán nem? Tudtommal az iszlám is elfogadja, hogy szűztől született, a Korán is említi csodáit, stb... Valószínűleg még többet tudnék írni, ha olvastam volna a Koránt. Tehát ne hazudj, mert elég unalmas a folyamatos hazugságáradat tőled.
"Mózes 5. 17:17"
Ez a vers csak annyit ír hogy ne legyen sok feleséged, nem azt hogy nem lehet egynél több. Akkoriban korlátlan felesége lehetett annak aki megengedhette magának.
Az alábbi Bibliai versek például engedélyezik a két feleséget:
Krónikák 2. könyve 24:2-3 Jóás Jójádá főpap egész életében azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Jójádá két feleséget szerzett neki, ő pedig fiakat meg leányokat nemzett.
"Az iszlám vallás engedi a többnejűséget, de Törökországban illegális, tehát nincs igazad."
Mert Törökország szekurális de van olyan olyan muszlim ország ahol engedélyezett.
"De mi az, hogy "a keresztény egyyház" amikor felsoroltam nem is egy gyülekezetet, amelyik igen is elvárja?"
A főbb keresztény irányzatok közül melyik hirdeti hogy kendő viselése kötelező ?
"Nos, erre Tovia Singer rabbi (aki gyűlöli a kereszténységet, az iszlámot meg a muszlimokat pedig nem győzi dícsérni) azt mondta, hogy amiatt nem mehet be zsidó ember egy templomba, mert ott konkrétan bálányok vannak (ikonok, a szentek szobrai vagy Jézus szobra vagy Mária szobra, vagy feszület, vagy a szentek vagy az angyalok festményei vagy freskói). Nos, egy református templomban nicsenek ilyesmik, tehát, Tovia Singer rabbi logikája alapján a mi templomainkba igen is beléphetnek a zsidó emberek."
Gyülöli persze :) Mindenki biztosan gyülöli a kereszténységet aki kritizálja. Én is kb minden alkalommaal megkapom ezt a rágalmat. Nem csak Tovia Singer rabbi mondja ezt hanem sok más rabbi is. Ez az általános nézet a vallásos zsidók körében. Továbbá református templomban is bálványimádás történik, akkor is ha nincsenek szobrok meg freskók mert ott Jézust imádják ami bálványimádás.
"Nincs igazad, lehet a többség ezt mondja, de én olvasgatom muszlimok meg zsidók meg szentháromság tagadó keresztények kommentjeit nem csak itt hanem más oldalakon is, és bizony vannak akik nem gondolják, hogy a szentháromság 3 istent jelent, noha továbbra sem hisznek benne és az mondják inkoherens."
Jó akkor nem mind hanem az egyistenhívők 99,99 %-a. Így már jobb? :) Egyébként aki nem tekinti bálványimádásnak az téved mert a szentháromság egyéretlműen az.
"Hogy ne lenne köze? Jézus Isten Igéjének a megtestesülése a Biblia szerint."
Meg Isten fia is szó szerint, külön személyiséggel, aki alá van rendelve az Atyának. Ez így egy pogány tanítás.
"Mi reformátusok nem csinálunk ilyesmiket."
A keresztények háromnegyede viszont csinál. Akkor ez bálványimádás vagy nem?
"Csak tudod az a baj, hogy az egyik állításodból nem következik a másik. Hiába nincs szimbolizálja Istent a fekete kő, hiába nem tulajdonítasz neki isteni erőt, nem mondhatod, hogy nincs nincs vallási jelentősége, amikor a LEGSZENTEBB oltárotokon van és a hamis prófétátok is csókolgatta."
Ha nincs vallási jelentősége akkor egész nap csókolgathatod, az nem lesz bálványimádás. Ahogy az sem bálványimádat ha anyádat csókolod. Ahogy mondtam annyi a jelentősége hogy ez a kő maradt meg az erdeti épületből. Bálványimás akkor lenne a Istent jelképezné.
"Az semmi, csak belemagyarázás. Megint azt mondod amit neked mondtak a hazug sejkek meg imámok. Bele látsz valamit a Koránba ami nincs is benne."
Te magad állítottad hogy a Korán szerint a sperma a bordák és a gerinc között termelődik ami szerinted hiba. Erre válaszoltam hogy ez nem hiba hanem tudományos tény amit akkoriban nem tudhattak. Linkeltem az oldalt ami leírja. Erre az a válaszod hogy belemegyarázás :))) Az elején te magad is azt állítottad hogy így van és ez hiba :)
"Szinte teljesen egyezik a két sztori. Góg és Magóg, a fal felépítése, minden, de azért van egy-két eltérés, pl. a Nap nem egy sáros pocsolyában merül el az eredeti műben, hanem a Menny kapuján megy át."
Most sem idéztél ebből de utanánéztem mi ez. Ezt írják:
"Several argue that the form of this narrative in the Syriac Alexander Legend (known as the Neṣḥānā) dates to between 629 and 636 CE and so is not the source for the Qur'anic narrative[3] based on the view held by many Western[4] and Muslim[5][6] scholars that Surah 18 belongs to the second Meccan Period (615–619)"
Tehát a Korán előbb keletkezett mint ez a mű. Ráadásul név szerint nem is szerepel benne Dhul-Qarnayn. Aztán Góg és Magóg máshol is megjelenik, például a Bibliában. A sáros pocsolya meg csak egy naplemente leírása metaforával semmi több amit a keresztények szándékosan szó szerint vesznek és behazudják hogy hiba.
"Selyemút se létezett, csak keresztény hazugság az is :D
Írtam már, de újra írom, szánalmas vagy... És nagyon buta is."
A selyemút nem érintette Mekkát de még az arab félszigetet sem te retardált. Kínából indult és a Földközi tengernél végződött.
"Ezen felül ott volt a Tömjén út is, mind a kettő már a Kr.e. évszázadokban virágzó kereskedelmi útvonalak voltak. Továbbá ezen főbb utak kiszolgálására az Arab-félszigetet is kereskedelmi utak szőtték be:"
A tömjén út Indiát kötötte össze az Arab félszigettel. Tudjuk hogy Mohamed próféta nem járt Indiában. Van arra bármiféle bizonyítékod hogy a hindu vallás megjelnt Mekka környékén?
"Mert te azt mondod? Odaálltál és STOP táblát tartottál nekik?"
Mutatnál bizonyítékot arra hogy a távol keleti vallások ismertek voltak Mekkában a 600-as évek elején és az írásaikat lefordították arabra?
"Én nem tudom, hogy pontosan ki és mit bizonygatott, te pedig szüntelenül hazudsz, mint a vízfolyás, szóval abba a részbe nem mennék különösebben bele. Mohamed élőhelyén (és ahhoz közel) akkoriban nagyon sok zsidó élt, illetve egy kisebb zsidó-keresztény szekta, az ebioniták. A 7. században még egész biztos, hogy léteztek, később beolvadtak a judaizmusba és az iszlámba. Teológiájuk nagyon hasonlít arra, amit Mohamed tanított például Jézusról. Meg is jegyzik, "A későbbi ker. teol-ra nem, az iszlámra viszont erős hatással voltak."
Ti hazudtok nem én. A másik keresztény hozzászló azt állította Mohamed nem próféta hanem hamisító. Én pedig kérdeztem tőle hogy miért nem a főbb keresztény irányzatok tanításait vette át? Miért olyan apokrif iratokból vett át amit a kersztények nagy többsége kukázott? Egy hamisító nyilván a főbb keresztény irányzatokból vesz át hiszen őket akarja meggyőzni. A kismillió keresztény irányzatnál is ez látszik. Erre az volt a válasza hogy Mohamed nem ismerte a keresztény vallást csak minimálisan és azt hitte ezekek a főbb keresztény tanítások. Szóval mindent behazudtok. Hol azt hogy ismerte a keresztény tanításokat, hol azt hogy nem ismerte :) De akkor megkérdezem tőled is. Ha hamistó volt, miért olyan iratokból vett át amit a keresztények kukáztak? Miért utasította el az összes keresztény tanítást ha keresztényeket akart meggyőzni? :) Egy hamisító ezek ellenkzőjét tetet volna.
Sincs semmi bizonyték arra hogy a 7. században Mekka környékén éltek ebioniták, és ha éltek is nem ugyanazt tanították mint az iszlám. A szentháromságot például elutasították de nem tanítottak olyat hogy nem Jézus halt meg a kereszten. Meg egyébként is Mohamed miért egy ilyen kis szektától vett volna át tanításokat mikor a keresztények 99 %-a eretneknek tekintette őket? Ez egy keresztény hazugság. Volt egy kis keresztény szekta aki nem tekintette Jézust Istennek és ez már elég a kerestzényeknek hogy behazudják, biztos Mohamed róluk másolt, amire egyrészt nincs bizonyíték másrészt totál logikátlan.
" Én veled ellentétben nem tagadom a történelmi tényeket. Mohamed pedig ezen felül fogta a zsidó és keresztény vallást, hozzácsapta az arab mitológia neki tetsző elemeit és saját elképzeléseit, majd létrehozta az iszlámot."
Ez a sokásos hazugság. Ha nem vallási hanem történelmi szempontból nézzük akkor kapásból a keresztény vallásból kb semmit nem vett át egy két személy nevén kívül. Az arab mitólógiából sem vett át semmit. Azt is levezettem hogy egy olyan társadalmi helyzetben amiben Mohamed volt, totál logikátlan hogy valaki ilyet tegyen. Volt családja, gyerekei. Gazdag és ismert volt a Mekkában. Megbecsülték. 40 körül volt ami akkoriban már idősnek számít. Szóval nagyon sok vesztenivalója volt. Miért tenné ezt kockára ráadásul egy olyan vallási tanítással ami azt hirdeti hogy a többi vallás teljsen hamis vagy hamisított amivel kapásból negatívan indul a többi vallás hívei között. És el is vezített mindent. Volt hogy konkrétan éhezeett, folyamatos életveszélyben élt, többszörös létszámfölényben lévő hadseregek ellen kellett harcolnia köztük az akkor világ vezető hatalmaival. Egy hamisító rég feladta volna. Ezt csak az csinálja végig aki meggyőződésből teszi. Szóval a hamisító egy teljsen logikátlan, életszerűtlen rágalom.
"Ez viszont már nem állja meg helyét történelmileg sem. Valószínűleg ilyet nem is mondanak történészek. A judaizmusra inkább a babiloni vallás volt hatással."
Sokszor hallottam már ezt és egyértelmű azonosságok vannak a judaizmus és a zoroasztrizmus között.
"Újabb hazugság. A kereszténység szerint Jézus egyszerre a Próféta és a Messiás is. Iszlámban talán nem?"
Egyáltalán nem. A Messiás egészen mást jelent az iszlámban. Csak annyit jelent hogy áldott. Egyébként a kereszténységben és a júdeizmusban is egészen más a messiás fogalma.
"Tudtommal az iszlám is elfogadja, hogy szűztől született,"
Egészen másképp írja a Korán és az Újszövetség. A keresztény verzió szerint Máriát megszállja a szentlélek és így esik teherbe. Az iszlám szerint Gabriel angyal közli Máriával és ehhez elég annyi hogy Allah azt mondja legyél és az lesz.
"a Korán is említi csodáit, stb"
Olyan csodákat említ amik a keresztények által apokrifnak nyilvánított iratokban szerepel.
"Valószínűleg még többet tudnék írni, ha olvastam volna a Koránt. Tehát ne hazudj, mert elég unalmas a folyamatos hazugságáradat tőled."
Ti hazudoztok nem én. Ráadásul még a hazugságaitok is változnak. Hol azt hauzdjátok hogy nem ismerte a keresztény, máskor szakértő volt. Most meg azt hazudod hogy a távolkeleti vallások szakértője volt :)
"Ez a vers csak annyit ír hogy ne legyen sok feleséged, nem azt hogy nem lehet egynél több."
Aki nem agyilag zokni, az úgy értelmezi, hogy a "ne legyen sok feleséged" azt jelenti, hogy csak egy legyen.
"Mert Törökország szekurális de van olyan olyan muszlim ország ahol engedélyezett."
De te azt mondtad, hogy ha az egyház engedné akkor engedné az állam is, én erre reflektáltam, hogy nem biztos, Törökországot felhozva példának.
"A főbb keresztény irányzatok közül melyik hirdeti hogy kendő viselése kötelező ?"
Kik a főbb keresztény irányzatok? Szerintem az ortodox egyházak is azok, fel is hoztam ezeket is példának. Felhoztam több protestáns egyházat is, most mi alapján határozod meg, hogy melyik protestnás egyház tartozik a főbb keresztény irányzatokhoz?
"Gyülöli persze :) Mindenki biztosan gyülöli a kereszténységet aki kritizálja."
Nem egy videóját, az ahogyan ő beszél, abból nekem ez jön le.
"Én is kb minden alkalommaal megkapom ezt a rágalmat."
Erről te tehetsz, és csakis te. Abdullah is szokta itt kritizálni a kereszténységet, érdekes módon neki senki sem vágta ezt a fejéhez. Szerintes miért? Megmondom, mert Abdullah szavaiból nem érzünk sem rosszindulatot, sem arroganciát. Illetve Dr. Shabir Ally, egy kanadai muszlim imám is rendszeresen kritizálja a kereszténységet, nem egy videóját láttam, nem egy hitvitáját láttam keresztény apalogétákkal, róla sem gondolom, hogy arrogáns volna, vagy hogy gyűlölné a kereszténységet. Az a te hibád ha ilyennek jön át amiket itt össze hordasz.
"Nem csak Tovia Singer rabbi mondja ezt hanem sok más rabbi is. Ez az általános nézet a vallásos zsidók körében."
Nem is mondtam, csak Tovia Singer rabbi mondja. Csak azt mondtam, hogy ő konkrétan mivel indokolta, hogy nem mehetnek be a zsidók egy templomba.
"Továbbá református templomban is bálványimádás történik, akkor is ha nincsenek szobrok meg freskók mert ott Jézust imádják ami bálványimádás."
Akkor nem ha igazunk van. :)
"Egyébként aki nem tekinti bálványimádásnak az téved mert a szentháromság egyéretlműen az."
Ja, neked egyéretlmű mert ezt mondta neked a sejk meg az imám, meg a zsidóknak ezt mondja a rabbi, meg a jehovásoknak a hamis tanítóik, de veletek ellentétben mi nem a klérust követjük hanem a Szentírást. Lehetetlen más konklúzióra jutni a Biblia alapján, Jézus nem csak egy próféta volt, ezt nem csak látja aki nem olvasta, vagy aki NEM AKARJA elfogadni, hogy ez mondja a Biblia.
Persze mondhatod, hogy a Bibliát átírták, de ebben én nem hiszek, és a jelenlegi Biblia szerint egyéretlmű, hogy Jézus nem csak egy próféta volt.
"Meg Isten fia is szó szerint, külön személyiséggel, aki alá van rendelve az Atyának. Ez így egy pogány tanítás."
Mért pogány? Miért ne lehetne Jézusnak külön személyisége? Mi alapján mondod ezt?
"A keresztények háromnegyede viszont csinál. Akkor ez bálványimádás vagy nem?"
Hát szerintem az, hogy Mária vagy Jézus szobra előtt imádkoznak, akkor azt hiszik, hogy Isten vagy épp Mária, vagy maga Jézus jobban hallja őket, az is bálványimádás, vagy ha azt hiszik, hogy a feszületet szorongatva vagy csókolgatva Isten jobban hallja az imáikat, az bálványimádat szerintem.
"Ha nincs vallási jelentősége..."
De ez az amit nem hiszek el. Ha nem lenne vallási jelentősége, nem csókolta volna meg a hamis prófétád sem.
"Bálványimás akkor lenne a Istent jelképezné."
Nem igaz. Például szerintem a pénz imádata is bálványimás, pedig nem tekintenek rá istenként. Vagy pl. politikai vezetők, pl. Hitler vagy Sztálin vagy Mao vagy Kim Jong-un imádata is bálványimás szerintem, pedig nem jelkéznek istent.
"Te magad állítottad hogy a Korán szerint a sperma a bordák és a gerinc között termelődik ami szerinted hiba. Erre válaszoltam hogy ez nem hiba hanem tudományos tény.."
Csak épp nem tudományos tény, meg a Korán nem megy bele olyan részletekbe amit bemásoltál.
"Tehát a Korán előbb keletkezett mint ez a mű."
Nem igaz.
"Could the Aramaic Alexander legend be based upon the Qur'anic story about the Two-Horned One? The answer is simple: No, it couldn't. Since it is way more detailed, it would have to be an expansion on the cryptic story in the Qur'an, an attempt to decipher and interpret it. But is shows no signs thereof. There are no references to the Arabic language which we would expect in such case. At the same time, it seems impossible that an Aramaic apocalypse written around 630 AD would be drawing from Arab traditions and of course the very specific political message would not make any sense in this scenario. On the other hand, everything makes perfect sense of we conclude that the Qur'anic text was copied from the Aramaic original."
"Ráadásul név szerint nem is szerepel benne Dhul-Qarnayn."
Dhu al-Qarnayn azt jelenti, hogy a "Kétszarvú".
(...) Alexander the Great who was historically known as the Two-Horned One. After he conquered Egypt, Alexander visited the oracle of Ammon in the Libyan desert, which revealed to him that his real father was the god Ammon-Ra who was called "the Two-Horned" and whose symbol was the Ram. That is why we have many ancient coins depicting Alexander with ram-like horns.
Bladel, Kevin van. "The Alexander Legend in the Quran 18:83–102". In: The Qur'an in its Historical Context. Routledge, 2007, pp. 175–203.
Ezek mind a gyalázatos mohamed(égjen a pokolban) álpróféta működésének nyomai a világban:
"Aki nem agyilag zokni, az úgy értelmezi, hogy a "ne legyen sok feleséged" azt jelenti, hogy csak egy legyen."
Ha nem lenne sok más Bibliai vers ami engedné a többnejűséget, akár lehetne úgy is értelmezni hogy csak egy legyen, de így hogy van, például amit idéztem ott kettő volt, úgy kell éretlmezni hogy ne legyen nagyon sok.
"De te azt mondtad, hogy ha az egyház engedné akkor engedné az állam is, én erre reflektáltam, hogy nem biztos, Törökországot felhozva példának."
És erre mondtam hogy több muszlim országban engedi is az állam a többnejűséget.
"Kik a főbb keresztény irányzatok? Szerintem az ortodox egyházak is azok, fel is hoztam ezeket is példának. Felhoztam több protestáns egyházat is, most mi alapján határozod meg, hogy melyik protestnás egyház tartozik a főbb keresztény irányzatokhoz?"
A hívők száma alapján értem hogy főbb keresztény irányzatok. Ezek egyike sem tanítja hogy kötelező a kendő viselése. Milyen ortodox egyház írja elő? A keresztény nők hány százaléka visel szerinted kendőt vallási megfontolásból?
"Nem egy videóját, az ahogyan ő beszél, abból nekem ez jön le."
Nekem egyáltalán nem ez jön le. Komolyan veszi az egyistenhitet. Én ezt látom.
"Erről te tehetsz, és csakis te. Abdullah is szokta itt kritizálni a kereszténységet, érdekes módon neki senki sem vágta ezt a fejéhez. Szerintes miért? Megmondom, mert Abdullah szavaiból nem érzünk sem rosszindulatot, sem arroganciát."
Ez sem igaz. Abullah testvéremet is ugyanazzal rágalmazzátok mint engem. Neki is árták már többen is hogy fanatikus kereszténygyűlölő. Lehet nem te voltál, de keresztények mondták.
"Nem is mondtam, csak Tovia Singer rabbi mondja. Csak azt mondtam, hogy ő konkrétan mivel indokolta, hogy nem mehetnek be a zsidók egy templomba."
Akkor sem mennének be vallásos zsidók keresztény templomba ha nem lenne ott szobor vagy kép. Ha ott Jézushoz imádkoznak a keresztények ugyanúgy bálványimádás.
"Akkor nem ha igazunk van. :)"
Már a Biblia szerint sincs igazatok hiszen azt mondja a Tízparancsolat hogy ne imádj semmit ami a földön jár, így a földön járó Jézus nem lehet Isten.
"Ja, neked egyéretlmű mert ezt mondta neked a sejk meg az imám, meg a zsidóknak ezt mondja a rabbi, meg a jehovásoknak a hamis tanítóik, de veletek ellentétben mi nem a klérust követjük hanem a Szentírást."
Te totál el vagy tévedve. Az iszlámban nincs is egyház. Nincs olyan hogy ehhez a sejkhez vagy imámhoz tartoznak a muszlimok. Pont hogy a keresztények táncolnak úgy ahogy az egyház fütyül. Ahogy mondtam erre jó példa példa a többnejűség és kendő amiről ír a Biblia de az egyház mást mond a keresztények pedig az egyházat követik.
"Lehetetlen más konklúzióra jutni a Biblia alapján, Jézus nem csak egy próféta volt, ezt nem csak látja aki nem olvasta, vagy aki NEM AKARJA elfogadni, hogy ez mondja a Biblia."
Én inkább úgy mondanám hogy a Biblia képtelen egyértelműen közölni azt hogy ki Jézus. Sehol egy egyértelmű kijelentés Jézustól hogy ki is ő. Mindenki azt képzel bele amit akar és talál is olyan verset ami arra utalhat. Ez persze az emberi hamisítás következménye.
"Persze mondhatod, hogy a Bibliát átírták, de ebben én nem hiszek, és a jelenlegi Biblia szerint egyéretlmű, hogy Jézus nem csak egy próféta volt."
De ez nem hit kérdése. Az hogy a Bibliát átírták vagy sem, tudományos kérdés. És igen, tudományos tény hogy a Bibliát átírták. Kb a vak is látja csak nem akarjátok elfogadni.
"Mért pogány? Miért ne lehetne Jézusnak külön személyisége? Mi alapján mondod ezt?"
Olyan nincs hogy Istennek külön személyiségei vannak akik egymással társalognak, és alá fölé rendeltségi viszonyban vannak egymással. Ilyen az egyistenhitbe nem fér be egyáltalán.
"Hát szerintem az, hogy Mária vagy Jézus szobra előtt imádkoznak, akkor azt hiszik, hogy Isten vagy épp Mária, vagy maga Jézus jobban hallja őket, az is bálványimádás, vagy ha azt hiszik, hogy a feszületet szorongatva vagy csókolgatva Isten jobban hallja az imáikat, az bálványimádat szerintem."
Az iszlámban ezek egyike sem igaz arra a kőre. Egyébként te is Jézushoz imádkozol nem? Ha egy Jézus szobor előtt teszed akkor bálványimádás de szobor nélkül nem? Megsugom, akkor is bálványimádás ha szobor nélkül imádkozol hozzá.
"De ez az amit nem hiszek el. Ha nem lenne vallási jelentősége, nem csókolta volna meg a hamis prófétád sem."
Dehogynem. Vallási jelentőség nélkül is lehet fontos. Képzeld el hogy lenne egy kő egy olyan templomból amit maga Jézus épített és maga Jézus tartotta a kezében. A keresztények minden nap sorban állnának hogy láthassák, megfoghassák és sokan meg is csókolnák. Ne mond hogy nem így lenne. Ha a jelenlegi keresztények háromnegyed mindenféle szentnek nevezett ember tárgyait vagy akár hulláját is csólolgatja akkor egy ilyen követ meg egészen biztos. Azt pedig a Biblia alapján is bizonyítottam hogy Mohamed igazi próféta, Ha azt állítod hamis próféta a saját Bibliádat tagadod meg.
"Nem igaz. Például szerintem a pénz imádata is bálványimás, pedig nem tekintenek rá istenként. Vagy pl. politikai vezetők, pl. Hitler vagy Sztálin vagy Mao vagy Kim Jong-un imádata is bálványimás szerintem, pedig nem jelkéznek istent."
Akkor nem vagy tisztában a bálványimádás fogalmával. Olyan nincs nincs hogy pénz imádata. Legfeljebb valakinek a pénz az életcélja de nem állít olyat senki hogy a pénz maga Isten. Politikai vezetők esetében meg csak akkor bálványimádat ha istennek tekintik vagy olyasmit kérnek, várnak az illetőtől amit csak Isten adhat.
"Csak épp nem tudományos tény, meg a Korán nem megy bele olyan részletekbe amit bemásoltál."
Mi az hogy nem tudományos tény? Belinkeltem a wiki cikket ami leírja. Részletekbe nem megy bele de ez következik abból amit ír.
"Nem igaz."
De igaz. Ott van a cikk ami leírja hogy az arámi szöveg későbbi mint a Korán. Az általad idézett cikk meg arra hivatkozik hogy az arámi szöveg részletesebb de ez nem bizonyíték arra hogy előbb keletkezett. Egyébként is egy valláshamisító miért venne át részeket valami arámi nyelvű legendából. Nem hivatkozik rá de felismerhetik. Ráadásul a Korán cask néhány mondtaban említi. Egy hamisító esetében semmi értelme hogy benne legyen.
"Dhu al-Qarnayn azt jelenti, hogy a "Kétszarvú"."
Megnéztem és még van sok ilyen elmélet hogy ki lehet Dhu al-Qarnayn. Azt írják lehet Cyrus perzsa király aki szerpel az Ószövetségben is:
Dániel próféta könyve 8:20 Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, a médek és a perzsák királya.
A kétszarvú kos volt a jelképe. Meghódította Egyiptomot és Babilont ami azt jelentheti járt nyugaton és keleten és a Kaukázusra teszik a falat ami perzsiához tartozott.
És még felsorol vagy tíz történelmi személyt akire valamennyire passzol. Szóval ezek csak elméletek.
"Újabb hazugság. A kereszténység szerint Jézus egyszerre a Próféta és a Messiás is. Iszlámban talán nem? Tudtommal az iszlám is elfogadja, hogy szűztől született, a Korán is említi csodáit, stb... Valószínűleg még többet tudnék írni, ha olvastam volna a Koránt. Tehát ne hazudj, mert elég unalmas a folyamatos hazugságáradat tőled."
Igen Jézus nálunk is a Messiás, azonban ez a kifejezés nem azt jelenti, amit a keresztények gondolnak róla. Jézus próféta volt, Allah küldötte, csodákat valójában nem ő tett hanem magasztos Allah tette ezeket...pontosabban Allah adott jézusnak erőt hogy csodákat vihessen véghez. Érthető ez így ?
"Nem igaz. Például szerintem a pénz imádata is bálványimás, pedig nem tekintenek rá istenként. Vagy pl. politikai vezetők, pl. Hitler vagy Sztálin vagy Mao vagy Kim Jong-un imádata is bálványimás szerintem, pedig nem jelkéznek istent."
Ebben nagyjából egyetértünk, egyes esetekben. A muszlim vallástudósok egy része a pénz túlzott szeretetét például társításnak tekintik. A hívőknek Allahra kell hagyatkozniuk, de vannak akik a pénz harácsolásától várják hogy jobbra forduljon az életük. Nos, ha ti keresztények a pénz (mammon) imádatát báványimádásnak tartjátok, akkor tudnotok kell, hogy a muszlimok is így gondolják.
"Csak tudod az a baj, hogy az egyik állításodból nem következik a másik. Hiába nincs szimbolizálja Istent a fekete kő, hiába nem tulajdonítasz neki isteni erőt, nem mondhatod, hogy nincs nincs vallási jelentősége, amikor a LEGSZENTEBB oltárotokon van és a hamis prófétátok is csókolgatta."
Az a kő, Ábrahám próféta idején épült mecsetnek az utolsó maradványa semmi több.
"A Kába az az épület, amit Ábrahám épített fel fiával erre a szent helyre. Ez az épület az első isteni parancs által felépített imaház, ezért nagy tiszteletben van.
A Kába kő, az az egyetlen építőelem, ami az eredeti Ábrahám által épített épületből maradt vissza Mohammed (blv) koráig. Majd Mohammedtől (blv) napjainkig már csak néhány kavics maradt belőle. Ez nagy tiszteletben áll, mivel már csak ennyi maradt meg az eredeti épületből. De a muszlimok nem imádják, és nem felé imádkoznak, hanem mint mondtuk a hely felé.
Ahogy a iszlám jogi könyvek is leírják, a muszlimnak a Kába épületének helye felé kell imádkoznia. Ahogy Allah parancsba adta: "Bárhonnan is jöttök, fordítsátok az arcotokat a Sérthetetlen Mecset felé!" mert ez jelzi a szent helyet.
Aki a Kábával szemben áll, az a Kába felé imádkozik. Aki Mekkában van, az a Mecset (haram) felé. Aki Mekkán kívül van, az Mekka felé. Aki Hijaz-on kivül van, az Hijaz felé. (Aki a Holdon van az a Föld felé.) Innen is látszik, hogy nem a Kába épülete az ima irány, hanem a szent hely."
"Ez sem igaz. Abullah testvéremet is ugyanazzal rágalmazzátok mint engem. Neki is árták már többen is hogy fanatikus kereszténygyűlölő. Lehet nem te voltál, de keresztények mondták."
Igen a többség, ellenséget lát bennem is ez kétségtelen. Legutóbb "sunyi, alattomos ember voltam, aki szándékosan elhallgat dolgokat" és ezek csak finom bókok a többihez képest. :D Azt utálom a legjobban, amikor egyesek megjátsszák a korrektség látszatát, aztán pedig hátba támadnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!