A biblia hol tesz emlitést Mohamed próféta eljöveteléről?
"Dehogynem, egy csomó mindent."
Amiket felsoroltál a Korán szeint az Eredeti Tórából és Evangéliumból van tehát meg van jelölve a forrás így nem lehet lopás. Szóval a keresztények még ebben is hazudnak.
Egyébként honnan tudod hogy ezek nem igazak? Honnan tudod hogy a hét alvó története nem igaz? Honnan tudod hogy Jézus nem beszélt amikor a világra jött, stb? Azért mert az egyházad kidobálta azokat az evangliumokat amikben ezek szerepeltek? És mi van ha rosszat dobdatk ki? :)
"Fel is ismerték, Mohamed tündérmeséket prédikál. Surah 6:25 is ezt bizonyítja:"
Ez egy újabb hazugság. 6:25-ben nem írja hogy konkrétan erre a történetre mondták ezt hanem általánosságban.
"Hiába akarsz belemagyarázni akármit, egyértelműen Nagy Sándorról szól."
Egyáltalán nem. Egyrészt az a legendfa későbbi mint a Korán, másrészt meg sok mindenkire rá lehet húzni mert nem sok minden derül ki róla, például lehet a perzsa király is.
"Mondja az akinek a hitében nincs megváltás."
Mert nincs mit megváltani. Az eredendű bűn egy keresztény hazugság és igazságtalan. Minden embert kollektíven bűnösnek nyilvánít egyetlen ember bűne miatt. Az általad elkövetett bűnök miatt pedig vállalnod kell a számonkérést mert így igazságos. Nem gondolod komolyan hogy te össze vissza bűnzöl, aztán ezek miatt más ember kap büntetést, te meg lazán besétálsz a Mennyországba. Ti normálisak vagytok? :)
"Milyen sokat? Az üzenete elveszett, nem váltott meg senkit az iszlám szerint, akkor egy nagy semmit tett le az asztalra, értelmetlen felkentnek nevezni."
Megtatte azt amit minden próféta. Allah üzenetét hirdette, tanította az embereketet és figyelmeztette őket. Ez neked semmi? Akkor az ószövetségi próféták tettei is szerinted nagy semmi? Itt most a saját bibliádat is degradálod. A megváltás pedig egy pogány hamisítás.
"Megváltotta az emberiséget."
Tehát szerinted Isten emberként eljött a földre hogy megölesse magát mert csak így tud megbocsátani olyan bűnöket amiket az emberek el sem követtek vagy olyan bűnöket amiket számon kellene kérni az elkövetőkön. Akkora pogány hamisítás mint a ház.
"Az nem szex."
Egyfajta szex, mert történt valamilyen megszállás. A Korán szerint viszont ugyanez úgy történt hogy Allah anyit mondott "legyél" és lett.
"Zeusz, aki Heraklész apja, szó szerint szexelt egy ember nővel a sztori szerint."
És ha nem szexelt volna? Akkor a történet többi része rendben van? :)
"A Korán azt mondja Mohamedet kövesd. Nem tudod követni a hadíszok nélkül Mohamedet. Vagyis a hadíszok nélkül a Koránnak lehetetlen engedelmeskedni."
A hadiszokból a részletek derülnek, de ettől még a Korán teljesen érthető. Szóval ez is egy tipikus keresztény hazugság.
"Akkor mért nem azt teszitek? Nem írja hogy csókolgasd azt a követ, de azt írja Mohamedet kövesd, aki pedig csókolgatta."
Nem írja így nem kötelező de aki csókolgatja az sem bálványimádás mert nem tekinti Istennek azt a követ és nem tulajdonít neki istenti erőt sem.
"Meg vicces, hogy ha valaki Isten káromolja vagy Jézust szidja titeket nem is érdekel, de ha Mohamedet szidja valaki azt meglincselik a muszlimok. Nektek Mohamed fontossab mint Jézus, de még Istennél is fontosabb. Mintha Mohamedet imádnátok Allah helyett."
Ez szintén keresztény hazugság. Az alábbi cikk is bizonyítja hogy a muszlimok Jézust is védik. Például Jordániában megjelent egy Jézus karikatúra, amiben az utolsó vacsorát mint keresztény eseményt karikatúrázták ki, amire a hatóság letartóztatta a készítőket.
Ehhez képest a keresztények meg szólásszabadságnak tekintik a nagyon durva Mohamed karikatúrákat. Ebben is lászik ki hogyan viszonyul a másikhoz. Ez a Mohamed fontosabb mint Isten istipikus keresztény hazugság. Ezért mondom hogy a keresztények gátlástalanul hazudnak.
"A Jehova tanúi saját Biblia fordítást használnak. Nem meglepő, hogy a fordításuk tükrözi a krisztológiájukat. De azt ugye tudod, hogy a Jehova tanúi szerint Jézus nem csak próféta, hanem Mihály arkangyal?2
Minden keresztény irányzat a saját fordítását használja szóval nincs ebben semmi különös. Sőt, minden keresztény irányzat saját Bibliát használ ami eltér a többitől. Akár többszáz oldal különbség is lehet az egyes irányzatok Bibliái között mert más-más könyveket tekintenek hitelesnek.
"Sőt, minden keresztény irányzat saját Bibliát használ ami eltér a többitől."
Miben tér el a református és evangélikus Biblia?
"Nem álszent, hiszen a Biblia azt írja a nők imádkozás közben viseljenek kendőt."
Nem álszent? A templomban felöltözik, máshol meg levetkőzik.
"Jézus valóban próféta. És?"
Most akkor próféta vagy Isten? :)
"Az iszlámban is van siíta és szunita irányzat, tehát akkor a Korán sem képes mindent egyértelműen közölni."
A Koránból egyértelműen kiderül ki Jézus és Mohamed. A siíta különválás nem teológiai vita miatt történt. A Biblia viszont nem képes arra sem hogy egyértelműen közölje, ki Jézus.
"Vannak olyan muszlimok, akik terroristák (akik a te logikád alapján félreértik az iszlámot). Tehát akkor ha képes is a Korán mindent egyértelműen közölni, akkor is vannak olyan emberek, akik félreértik"
A terroristák nem félreértik az iszlámot hanem fogalmuk sincs róla és nem is érdekli őket. Többségűk nem vallásos és nem vallási meggyőződésből csatlakoztak. A vezetőik pedig a nyugat emberei.
"Akkor mért nem lehetnek olyan emberek, akik a Bibliát és Jézust értik félre?"
Ez nem félreértés kérdése. Mindenki azt képzel bele amit akar mert a Biblia nem írja le pontosan ki Jézus. Mindenki a saját elképzelésének megfelelő versekre hivatkozik. Nyilván Jézus pontsan elmondta ki csak ugye a Bibliát megváltoztatták.
"Allah kijelentette a könyveit, például az Evangéliumot Jézusnak, de ezek nagy részét az emberek meghamisították, de maradtak fenn belőlük eredeti részek. Szerinted ilyen rész a Pártfogóról szóló rész. Allah kijelentéséből egy tiszta és hamisítatlan prófécia."
Szóval sem momdtam hogy ez egy tiszta és hamisítatlan prófécia. Például azt is írja, Jézus fogja elküldeni a pártgogót, ami nem igaz. Jézus nemküldhet senkit.
"Akkor mért állítja a Korán Allahról, hogy ő a Pártfogó?"
Allah egyik neve a Pártfogó de nyilván nem ugyanaz a Bibliai pártfogóval. Lehet a Biblia helytlenül használja a megjövendölt prófétára ahogy tévesen írja hogy Jézus fogja küldeni.
Viszont nem válaszoltál a kérdésre. Akkor ti keresztények olyan istenségben hisztek aki fizikailag korlátozott mert itt van vagy ott van, ide oda lehet küldözgetnei, és nem tud más mondani csak amit hall? Mert ugye ez következik abból hogy szerintetek a megjövendölt Pártfogó a szentlélek aki Szerintetek Isten.
"Amiket felsoroltál a Korán szeint az Eredeti Tórából és Evangéliumból van..."
Akkor a Korán hamis, mert azokban az apokrif iratokban és a Talmudban ugyan úgy nincs jövendölés Mohamed eljöveteléről.
"...tehát meg van jelölve a forrás így nem lehet lopás."
Hol van megjelölve? Hol van oda írva a Koránban, hogy ezek a sztorik az evangéliumból meg a Tórából vannak?
"Szóval a keresztények még ebben is hazudnak."
Te hazudsz meg a sejkek meg az imámok.
"Egyébként honnan tudod hogy ezek nem igazak? Honnan tudod hogy a hét alvó története nem igaz?"
Azt a sztorit egy 5. századi püspök írta.
"Honnan tudod hogy Jézus nem beszélt amikor a világra jött, stb? Azért mert az egyházad kidobálta azokat az evangliumokat amikben ezek szerepeltek? És mi van ha rosszat dobdatk ki?"
Az Arab csecsemőkori evangélium a 6. század elejére tehető.
"Ez egy újabb hazugság. 6:25-ben nem írja hogy konkrétan erre a történetre mondták ezt hanem általánosságban."
Vagyis azt gondolták, hogy Mohamed általánosságban tündérmeséket prédikált, ebbe tartozhatnak ezek a sztorik is.
"Egyáltalán nem. Egyrészt az a legendfa későbbi mint a Korán, másrészt meg sok mindenkire rá lehet húzni mert nem sok minden derül ki róla, például lehet a perzsa király is."
Te csak nem akarod elhinni az igazságot. Olvasd el az arámi sztorit ha mered. Azonnal tudnád, hogy onnan lopta Mohamed azt a sztorit. Félsz mi? Félsz hogy meginogna a vak hited?
"Mert nincs mit megváltani."
Ha ezzel minden muszlim egyet ért, akkor itt a bizonyíték, hogy az iszlám még csak nem is Ábrahámi vallás, hanem csak azokat próbálja majmolni. Nincs mit mondanom erre ezen kívül, ez itt nem vélemény kérdése hanem tény.
"Megtatte azt amit minden próféta. Allah üzenetét hirdette..."
Ami szerintetek elveszett.
"Ez neked semmi?"
Nektek semmi, hiszen szerintetek vezett el az üzenete.
"Akkor az ószövetségi próféták tettei is szerinted nagy semmi?"
Az ő üzenetük sem veszett el sem a zsidók, sem keresztények szerint, csak az eretnekek (vagyis a muszlimok) szerint.
"A megváltás pedig egy pogány hamisítás."
Te komolyan nem tudsz semmit. A megváltás koncepciója a judaizmusban is meg van, ha még ezt sem tudtad akkor ostoba vagy.
"Tehát szerinted Isten emberként eljött a földre hogy megölesse magát mert csak így tud megbocsátani olyan bűnöket amiket az emberek el sem követtek vagy olyan bűnöket amiket számon kellene kérni az elkövetőkön."
Nem azt értjük a megváltás alatt amit te most leírtál. Megint szalmabáb ellen érvelsz. Soha nem az ellen érvelsz amiben hisznek a kereszténynek, hanem csak kitalálsz valamit és azt támadod.
"Egyfajta szex..."
Nem, megint csak a saját baromságodat magyarázod bele. Ostobaságokat beszélsz és közben kétséged nincs róla, hogy igazad van. Egy ostoba vagy, egy címeres hülye, egy arrogáns egosta hiú ember vagy, mert csak az ilyenek holtbiztosak a saját baromságaikban. Ugyan ilyen magabiztosak a Holdra szállas tagadók meg a lapos Föld hívők mint te.
"És ha nem szexelt volna? Akkor a történet többi része rendben van?"
Akkor sem igaz, az is csak tündérmese mint Mohamed sztorijai.
"A hadiszokból a részletek derülnek, de ettől még a Korán teljesen érthető. Szóval ez is egy tipikus keresztény hazugság."
Akkor ezek szerint azokkal a muszlimokkal akik csak a Korán követik, nincs is semmi baj, ugye?
"Nem írja így nem kötelező de aki csókolgatja az sem bálványimádás..."
A katolikusok nem tekintik isteneknek a szenteknek, ezek szerint a szentekhez imádkozni meg csókolgatni az ikonjaikat nem bálványimádás, a te logikád alapján.
"Ez szintén keresztény hazugság. Az alábbi cikk is bizonyítja hogy a muszlimok Jézust is védik. Például Jordániában megjelent egy Jézus karikatúra, amiben az utolsó vacsorát mint keresztény eseményt karikatúrázták ki, amire a hatóság letartóztatta a készítőket."
100-ból egyszer kiálltok Jézus mellett, gratula.
"Ehhez képest a keresztények meg szólásszabadságnak tekintik a nagyon durva Mohamed karikatúrákat."
Mert az szólásszabadság.
"Ebben is lászik ki hogyan viszonyul a másikhoz."
Nem. Nektek elvileg Jézus és Mohamed is fontos. Nekem csak Jézus fontos. Vagyis ha engem nem zavar, hogy ki hogyan gúnyolja ki Mohamedet, az nem ugyan az, mintha titeket nem zavar, hogy ki hogyan gúnyolja ki Jézust.
"Félsz mi? Félsz hogy meginogna a vak hited?"
Annyira azért erős hite nem lehet neki. Akinek erős hite van, annak nem kell hitét folyamatosan, kényszeresen bizonygatnia. Akinek erős hite van, annak hite önmagában áll. Az ő hite csak a kereszténység ellenében értelmezhető.
"Annyira azért erős hite nem lehet neki. Akinek erős hite van, annak nem kell hitét folyamatosan, kényszeresen bizonygatnia. Akinek erős hite van, annak hite önmagában áll. Az ő hite csak a kereszténység ellenében értelmezhető."
Testvérem bizonyàra küldetèsènek tekinti, hogy bizonyítsa nektek hogy az Iszlàm a helyes út.
Èn a magam rèszèről el tudom fogadni, hogy keresztènyek vagytok, pontosabban nem akarlak meggyőzni titeket semmiről sem.
"Testvérem bizonyàra küldetèsènek tekinti, hogy bizonyítsa nektek hogy az Iszlàm a helyes út."
Ez akkor lenne igaz, akkor önmagában bizonyítaná. Ha jön egy hindu térítő, akkor nem a kereszténységről fog untalan beszélni (sokszor kifacsart és hazug módon), hanem a hindu vallásról. A másfélpipás fanatikus muzulmán csak a kereszténység ellenében tud beszélni az iszlám hitről.
"Akkor a Korán hamis, mert azokban az apokrif iratokban és a Talmudban ugyan úgy nincs jövendölés Mohamed eljöveteléről."
Sem a Talmudra sem azokra az evangéliumokra nem azt mondja a Korán hogy úgy ahogy van hitelesek, hanem csak azok a történetek.
"Hol van megjelölve? Hol van oda írva a Koránban, hogy ezek a sztorik az evangéliumból meg a Tórából vannak?"
Mi az hogy hol? Sok vers ír az Evangéliumról meg a Tóráról. Írja hogy Jézus kapta az Evangéliumot.
"Te hazudsz meg a sejkek meg az imámok."
Mondja ezt egy hazug keresztény aki még a saját Bibliáját is megtagadja csak ne kelljen az iszlámnak igazat adni. A másik keresztény válaszoló is megerősítette hogy a Biblia engedi a többnejűséget de te továbbra is tagadod. És egy ilyen nevez hazugnak? :)
"Azt a sztorit egy 5. századi püspök írta."
Honnan tudod hogy nem volt benne az erdeti Evangéliumban? Egy püspük miért találna ki ilyesmit? :)
"Vagyis azt gondolták, hogy Mohamed általánosságban tündérmeséket prédikált, ebbe tartozhatnak ezek a sztorik is."
Akkor az illető a Bibliai sztorikat is tündérmesének tekinti.
"Te csak nem akarod elhinni az igazságot. Olvasd el az arámi sztorit ha mered. Azonnal tudnád, hogy onnan lopta Mohamed azt a sztorit. Félsz mi? Félsz hogy meginogna a vak hited?"
Mert te végigolvastad igaz? :) Ahogy mondtam rákerestem hogy mit írnak róla és egyből azt dobta ki hogy későbbi mint a Korán. Meg ugye egy hamisító miért venne át egy ilyen legendából ráadásul csak néhány sort. Meg azt is mondtam hogy azt írták még vagy 10 történelmi személyre illik a leírás mert igazából ali ír erről a Korán.
"Ha ezzel minden muszlim egyet ért, akkor itt a bizonyíték, hogy az iszlám még csak nem is Ábrahámi vallás, hanem csak azokat próbálja majmolni. Nincs mit mondanom erre ezen kívül, ez itt nem vélemény kérdése hanem tény."
Szerinted akkor lesz Ábrahámi egy vallás ha azt tanítja hogy meg kell váltani az embereket? :) Csak a te pogány hamisítás vallásodban kell megváltani az embereket, ráadásul olyan bűntől amit el sem követtek :) amit meg elkövettek, amiatt más kell hogy szenvedjen. Épp eszű ember ebben hogy hihet?
"Ami szerintetek elveszett."
Tudsz mutatni egy Evangéliumot Jézus idejéből? Ja hogy egy árva betűt sem tudsz felmutatni, de még az első szövegtöredékek is átlag Jézus után 2-300 évvel későbiek. Szóval ja, az eredeti Evanglium elveszett.
"Nektek semmi, hiszen szerintetek vezett el az üzenete."
Nekünk nem semmi, mert Jézus elvégezte azt a feladatott amivel Isten megbízta.
"Az ő üzenetük sem veszett el sem a zsidók, sem keresztények szerint, csak az eretnekek (vagyis a muszlimok) szerint."
Szerinted az Ószövetség hiteles? Akkor te abban hiszel hogy Isten megparancsolta hogy irts ki népeket, nőket gyerekeket, öld meg a saját gyermeked is ha másban akar hinni és verd agyon a rabszolgád? Nem csoda hogy a kerestzények ennyire erőszakosak.
"Te komolyan nem tudsz semmit. A megváltás koncepciója a judaizmusban is meg van, ha még ezt sem tudtad akkor ostoba vagy."
Te nem tudsz semmit. A judaizmusban nincs semmi olyan megváltás mint a kereszténységben. A bűntől és büntetéstől történő megváltás kizárólag a keresztény vallásban van és egy pogány hamisítás. Tartalmilag nevetséges vicc kategória.
"Nem azt értjük a megváltás alatt amit te most leírtál. Megint szalmabáb ellen érvelsz. Soha nem az ellen érvelsz amiben hisznek a kereszténynek, hanem csak kitalálsz valamit és azt támadod."
Ne beszélj mellé. Igy van vagy nem így van? Szerinted Isten emberként eljött a földre hogy megölesse magát mert csak így tud megbocsátani olyan bűnöket amiket az emberek el sem követtek vagy olyan bűnöket amiket számon kellene kérni az elkövetőkön?
"Nem, megint csak a saját baromságodat magyarázod bele. Ostobaságokat beszélsz és közben kétséged nincs róla, hogy igazad van. Egy ostoba vagy, egy címeres hülye, egy arrogáns egosta hiú ember vagy, mert csak az ilyenek holtbiztosak a saját baromságaikban."
Tipikus keresztény reakció. Ha nem tetszik az igazság akkor egyből megy a személyeskedés, sértegetés. Máriát megszállja a szentlélek vagy nem?
"Akkor sem igaz, az is csak tündérmese mint Mohamed sztorijai."
Miért nem igaz Heraklész története mikor nagyon hasonlít a keresztény Jézus történetéhez? De nem csak Heraklész története hasonlít nagyon Jézuséhoz. Ott van például Mithrás története a zoroasztrizmus vallásban. Ez kb egy az egyben ugyanaz mint a keresztény Jézus története. Idézek egy cikkből:
"Mithras (kb.600 évvel Jézus előtt lett Istenként elfogadva) perzsa nap- vagy fényisten, akit a Római Birodalomban is, mint egyik főistenként tiszteltek. A tulajdonságai szinte azonosak voltak Jézuséval. December 25-én született egy szűztől. Nagy mesternek tartották az emberek. Ö volt a bölcs, az igazság és a hit. Messiásnak, megváltónak is hívták. Az ő szentnapja vasárnap volt, az isten napja. 12 kísérője volt. Csodákat tett. El lett temetve és három nap után feltámadott. A feltámadását minden évben megünnepelték az emberek. A püspöki süveget Mitra-nak hívják"
Te három egyezőség miatt azt hazudtad hogy Mohamed próféta valami arámi legendából másolt. Itt felsorolnak több 10-15 azonosságot, tehát egyértelmű hogy a keresztény hamisítók a Mithras történetéből plagizáltak. Tehát egyértelmű hogy a keresztény Jézus egy pogány hamisítás. És még van képed Mohamed prófétát plagizálással rágalmazni miközben a te kerersztény vallásod egy pogány vallásból szedte egy az egyeben Jézus történetét. Ez is bizonyítja hogy az iszlám szerint Jézus a valós.
"Akkor ezek szerint azokkal a muszlimokkal akik csak a Korán követik, nincs is semmi baj, ugye?"
Azt írtam a hadiszokból a részletek derülnek, nem azt hogy nincs rájuk szükség.
"A katolikusok nem tekintik isteneknek a szenteknek, ezek szerint a szentekhez imádkozni meg csókolgatni az ikonjaikat nem bálványimádás, a te logikád alapján."
Nem tekintik Istennek a szenteket de hozzájuk könyörögnek, olyasmiket várnak, kérnek a szentektől amit csak Isten teljesíthet ami bálványimádás.
"100-ból egyszer kiálltok Jézus mellett, gratula."
Megint hazusz. Hol nem álltak ki a muszlimok Jézus mellett?
"Mert az szólásszabadság."
Szóval szerinted ha Mohamed prófétáról készítenek karakatúrát az szólásdszabadság, de ha Jézusról készítenek karakatúrát az a keresztények sértegetése, provokációja ?
"Nem. Nektek elvileg Jézus és Mohamed is fontos. Nekem csak Jézus fontos. Vagyis ha engem nem zavar, hogy ki hogyan gúnyolja ki Mohamedet, az nem ugyan az, mintha titeket nem zavar, hogy ki hogyan gúnyolja ki Jézust."
Ja értem. Szóval te elvárod hogy a te vallásodat ne gúnyolja ki senki, de nem zavar téged ha a másik vallását kigúnyulják. Le sem tagadhatnád hogy keresztény vagy. Ez is mutatja milyen a keresztények valódi arca. Van egy cukormázás nagyon vékony felszín az ilyen üres hippi szlogenekkel hogy szeresd a másikat, de egy kis beszélgetés otán egyből előjön a keresztények valódi, agressziv, erőszakos, intoleráns, hazug, álszent valódi énje.
Hazugnak neveztél mikor mondtam hogy keresztények még a papok hulláját is csokolgatják. Linkeltem képeket de semmit nem reagáltál. Akkor újból:
Egyrészt várok egy bocsánatkérést mert hazgnak neveztél. Másrészt meg várnék egy magyarázatot hogy mi ez. Ugye kifogásoltad hogy egyes muszlimok miért csokolgatják azt a követ de itt meg azt látjuk hogy keresztények sorban állnak hogy csokolgassanak egy hullát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!