Nevelnéd a gyerekedet kereszténynek?

Miért nem tudod magad mögött hagyni akkor?

Már rég nem is kellene ezzel foglalkoznod, mégis teszed.

Mi motivál?

Olyan a kérdés, mintha azt mondanád, hogy a jó állampolgárnak való nevelés azt jelenti, hogy engedelmeskedsz a rendőrnek meg a megválasztott politikusoknak.

Igen,a jó állampolgár jellemzően együttműködő, de nem azért, mert engedelmességet nevelnek belé, meg a szuverenitás hiányát, hanem mert érti az intézmények szerepét és jelentőségét.

A kereszténységben ugyanígy, az egyház egy intézmény, ami bizonyos feladatokat ellát, többek között vezetést is, ezzel mi bízzuk meg, nyilván nem azért, hogy utána minden egyes lépését megkérdőjelezzük. De ez nem azonos azzal, amiről te beszélsz.

Amiről te beszélsz, az a szekta, ahol a vezető személyéből van levezetve minden. Ott az eszmék a vezető személyén belül léteznek csak, tehát a vezetőhöz tartozik és igazodik az eszme, nem az eszméhez tartozik és igazodik a vezető.

„De végső soron a jó keresztény engedelmeskedik a vallási vezetőknek.”

De nem attól lesz jó keresztény, még az egyház szerint sem, ez csak egy ismérve a jó kereszténynek, de nem ez teszi azzá.

„Titus, ne felejtsd el, hogy a kereszténység is egy szekta volt”

Ez bármilyen eszme formatív korszakára igaz, hiszen valamikor ki kell alakulnia az eszmeiségnek, és olyankor bizonyos személyek megfogalmazott gondolatai teszik ezt.

„Ez ma is így van. Aki csatlakozik egy keresztény felekezethez, az ugyanebbe a helyzetbe kerül, a vallási vezetők azok, akik megmondják bizonyos dolgokról, hogy bűn-e, helyes-e vagy sem. ”

A posztmodern gondolkodók szeretnék ezt hitetni, de ez nagyon nincs így. Mert ha így van, akkor meg a demokrácia a bírók önkényét és a nekik való engedelmességet jelenti, hiszen ők döntik el, hogy mi volt bűncselekmény és mi nem. Gondolhatod ezt, de akkor semelyik társadalom nem lesz több, mint őnkényurak és szolgáik összessége, ami egy rendkívül destruktív gondolat.

Ha mondjuk a katolikus egyházat vesszük, nem a papok és a püspökök döntik el, hogy mi bűn és mi nem az (ahogyan nem is a bírók a szekuláris jogban), de még csak nem is a pápa. Ezért is létezik egy objektív dogmatika, egy hagyomány, ami a papoknak, püspököknek, pápáknak éppúgy megszabja ezeket a határokat, mint bármelyik másik embernek.

Mert szerinted mi akadályozza meg a pápát mondjuk, hogy egy önjelölt szektavezérhez hasonlóan azt kérje minden katolikustól, hogy a vagyona egészét adományozza az egyháznak? Talán csak nem az, hogy vannak magasabb rendű elvek, amiknek ők ugyanúgy alárendeltjei, mint bármilyen másik ember?

Az a baj azzal, amit mondasz, hogy ezt bármire kivetítheted a világban, ahol embernek alá kell rendelnie magát valami autoritásnak. Egy tanár vagy az iskola vajon önkényesen dönti el, mi számít ötös dolgozatnak és mi hármasnak? A rendőrség vagy egy rendőr önkényesen dönti el, mi számít gyorshajtásnak? Egy kórház önkényesen dönti el, hogy mi számít betegségnek?

És azt ne feledjük, hogy a kereszténység tízezerszer több mindenről szól, minthogy most megmondjuk, mi bűn meg mi nem az. Ha valakit kereszténynek nevelünk, az sokkal, de sokkal többről szól annál, minthogy kinek kell vagy nem kell engedelmeskedni. Őszintén szólva én nem emlékszem, hogy valaha is ilyen jellegű ideológiai fejmosást kaptam volna keresztény nevelésem során, hogy most amit a pap mond, az úgy van, és kész. A papbácsi olyan, mint az orvos, meg a tanár, meg a szülő. Mond és tesz dolgokat, amiről azt gondolja, hogy segít, hogy teljesebb, jobb ember legyek, és ne kerüljek bajba, vagy hogy legyen erőm kijönni onnan. Gyerekként én így viszonyultam hozzá, sosem öncélú engedelmességről meg önkényeskedésről.