Fura helyzetben vagyok?
A családom vallásos, keresztény, de nem tartozunk semmilyen nagyobb csoporthoz, nem járunk templomba.
Én sosem hittem ebben a dologba, viszont amióta többször elolvastam a bibliát találtam benne nagyon meggyőző dolgokat és nagyon undorító dolgokat, amitől egyszerűen elment a kedvem magától a vallástól.
Valaki volt ilyen helyzetben?
Mik a gondolataitok?
#31
az múltban elkövetett rettenetes dolgokra ha azt mondod oké, mert most már más van, de közben nem, mert ugyan abban az istenben hiszel, amely szörnyűségekre ösztönözte az embereket.
#30
Ha valaki be tudná bizonyítani, hogy isten létezik, akkor sem lenne morális.
Ismételgeted azokat az álláspontokat, amelyeket eddig már megválaszoltam, de újra beillesztem.
Te: "Hogy más népeknél hogy alakultak ki a rabszolgaság, más mint ha valaki Isten népén belül volt rabszolga. S ezekkel is szabályok szerint kellett eljárni."
Én: "Ez a kijelentés semmit nem jelent.
Szerintem ezt te sem gondoltad őszintén, mert ha én most elmennék megvernélek, elrabolnálak, aztán rabszolgának tartanálak és csak azt mondom, hogy jobb, mert csak 3 évig fog ez tartani, akkor én bármilyen szinten morális tettet hajtok végre?"
Végül is csak 3 évig lennél a rabszolgám. Nem tovább, még kedvezményt is adok istenhez képest.
Viszont igazad van ott rosszul fogalmaztam.
Viszont a véráldozat és vérmágiát megköveteli az ószövettség istene.
Okés szóval, ha valaki azt mondja, ha megvered a rabszolgáidat és meghal 4 nap múlva, akkor semmi féle felelősséged nincs. Tehát oké.
"Leírtam, hogy Isten vagy az angyalokat, vagy a népét használta fel ítélet végre hajtására."
Okés, szóval beismered hogy isten döntötte el a rabszolgák sorsait, most jöhetsz és demonstrálhatod, hogy isten létezik.
"Mert nem tudod az okát, miért engedi meg a jelenlegi helyzetet. Vagy ha még is tudod, akkor figyelmen kívül hagyod."
Nah mond el, mi az oka a rabszolgatartásnak és miért megengedhető.
"Ettől függetlenül, nem hülye a Teremtő, hogy az ember büntetlenül tegye az aljasságait."
Rabszolgatartás nem aljasság?
"Ha Te nem büntetnéd meg azokat, akik lázadoznak és megbontják a békés rendet, akkor támogatója vagy a lázadásnak. Ezért ne csodálkozz, hogy itt tart a világ."
Hidd el akkor a keresztényeket elég sok dolog miatt meg lehetne büntetni, de rabszolgaságnak nem nagyon vetném alá őket.
Mellesleg lemészárolsz egy falut, de a fiatal szűz lányokat megtartani szexrabszolgákká még akkor sem morális, ha az istened azt mondja.
"Márk apostol is tartott szolgákat, és hatalmas házban lakott, és jómódú volt. De soha nem élt ezzel vissza."
Szolga és rabszolga között eléggé nagy a különbség.
Te emberként szemléled a dolgokat, és csak részben látod az emberek helyzetét, tetteit, gondolkodás módját. Isten viszont fentről teljesen rálát mindenre, és ezért igazságos, és ahogy Te nevezed, morális a Döntése.
A "szüzek" pedig nem is voltak annyira ártatlanok, hiszen kilettek képezve, hogy mit tegyenek ha fogságba kerülnek...
A pogány városokban lakó nők körében szokás volt, hogy amikor már látszott, hogy az ellenség foglyai lesznek, a legszebb ruhájukat öltötték fel, hogy vonzónak tartsák őket a katonák, és így talán feleségül vegyék őket.
Nem ismersz minden kulturális dolgot, és nem tudod mi volt némelyek háttere.
Hát, gratulálok, #33.
Nem akartak meghalni!
Azért te is sok mindent megtennél, nem?
De miért kéne az emberek moralitását és rémtetteit az Istenre kenni? Amikor Isten világosan fogalmaz a bűn kerüléséről a Bibliaban.
A Bibliaban elítélik a rabszolgaságot
A Biblia szerint a nő és a férfi egyenrangú Jézus Krisztus előtt
A Biblia szerint nem helyes a " a fiatal szűz lányokat megtartani szexrabszolgákká" mert a Biblia szerint a szex csak házasságon belül helyes.
Hogyan írhatnám le egyszerűbben, hogy megértsd.
Vagy a keresztényekkel van gondod? Az teljesen más.
De beszélgethetünk a sötét középkortól nyugodtan. Fikázhatjuk a kereszténységet oldalakon keresztül tudnám csinálni én örömmel megteszem mondok ennél cifrábbakat is. De ne okoljuk már ezért Istent vagy a Bibliát mert egyszerűen nem igaz amit írsz
"a bűn kerüléséről"
Miért teremtette meg a bűnt?
És miért teremtette meg a bűnre való hajlamot is hozzá?
Adhatott volna úgy is szabad akaratot, hogy mindent lehet, csak a bűnt nem.
Most is hasonló van: sok mindent nem akarhat az ember, de a bűnt sajnos igen.
Kicsit jobban kellett volna megoldani.
De igen.
Pl. Nérónak volt szabad akarata?
Akarhatott atomreaktort?
...na látod.
Ilyen alapon úgy is meg lehetett volna oldani, hogy a bűnt ne tudja akarni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!