Ki minek tartja a kereszténységet?
Egyszerű véleményektekre vagyok kiváncsi. Én személy szerint félelem keltésnek tartom a kereszténységet én úgy látom hogy egy jó Isten nem ilyen.
Én minden vallást elfogadok és Isten szavanák tekintek kivéve ezt a pokolal való fenyegetést nem.
Szia!
Szerintem egy egész rendes,jóindulatú vallás. Alapvetően a szeretetre koncentrál,és az erkölcsi normái is viszonylag elfogadhatóak. Mondjuk az Ószövetségbeli istenkép kicsit durva,de az újszövetségben már sokkal szerethetőbb.
Ahogy figyelmeztetve is lettünk, a kereszténység kialakulása a jelenlegi formájában, nem Isteni elrendezés. Hiszen akkor hazugság volna a prófécia.
Már az első században felütötte a fejét a hitehagyás kisebb formája, és az utolsó apostol halála után jó 100 évvel, meg is történt a teljes hitehagyás.
Nem ugyan azt jelenti a kereszténynek vallom magam, vagy keresztény életet élek meghatározás.
A világban, Kereszténynek mondhatja az is magát, aki nem tagadja Jézust, de egyébként nem él keresztény elvek szerint.
Ezért mondta Jézus, hogy az örök élethez ismeretre van szükség, és az Istentől jövő oktatás, vezetés szerint kell élni egységben.
A keresztények istene bizonyítottan nem létezik.
Ezek után a vallás... hát...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!