Van élet a halál után? Hisztek a természetfeletti jelenségekben?

"még senki nem jött vissza a halál után"

Honnan tudod?

Nem várhatjuk el az emberektől, hogy olyan dolgokban higgyenek, amiket még nem láttak, épp ezért, szerintem hagyjuk a vitát arról, hogy ki mennyit képes befogadni, mert éppúgy lehet valaki szűk látókörű, mint valaki fanatikus fantáziatúltengésben szenvedő.

Kedves Kérdező, én hiszek a reinkarnációban, mert úgy vélem, a lélek csak akkor lehet igazán boldog, ha mindent megértett és tapasztalt, amihez pedig egy élet nem elég.

Mert könnyű azt mondani, hogy ha mindent megbánunk, majd a Mennyországba kerülünk, de milyen lélekkel? Sok a visszaeső megbánó. Tehát csak mert megbánok valamit, még nem azt jelenti, hogy megtanultam mennyire rossz az nekem.

Most elmondom minden kedves szidalmazó hozzászólónak:

Az merje lehülyézni a másikat ilyenért, aki már visszatért a halálból..

Tudtommal még 1 embernek sem sikerült, aki beszámolt volna róla.(Biblia)

Amíg biztosra nem tudsz valamit, addig a másikat ne alacsonyítsd le a gondolkodásmódoddal.

Csak gondoltam szólok, hogy van erre egy egész kategória "Ezotéria" címmel, sok altémával.

A vita meddősége ott kezdődik, hogy az alapfogalmakat is tisztázni volna szükséges (ilyen az élet, halál, természetfeletti, stb.).

Én biztosra tudom.

Ajánlom, hogy olvasd el Dannion Brinkley: Megmentőm a Fény és A békét adó fény című könyvét. Ő ugyanis visszatért a halálból, részletesen leírt mindent, hogy ott milyen. Minden benne van ezzel kapcsolatban e két könyvben.

Élet a halál után

A Biblia egészén végigvonuló szemlélet, hogy az ember élete nem ér véget a HALÁL eseményével, hanem valamilyen formában tovább folytatódik. Olyan lokusok, mint Jób 7,21; Zsolt 39,14; Jer 31,15 nem abszolút módon, a teljes megsemmisülés vonatkozásában értendők, hanem csak a földi élet elmúlására vonatkoznak. A halál utáni élettel kapcsolatos felfogás azonban az idők folyamán folyamatos változáson, fejlődésen ment keresztül, ezért a kérdést történetiségében szükséges megragadni. Megjegyzendő, hogy a halál utáni élet képzete valamilyen formában a környező vallásokban is megtalálható, s bizonyos esetekben azok hatással lehettek a B-i szemlélet kifejezési formáira, alapvetően és lényegét illetően azonban különböznek attól.

A legősibb felfogás valószínűleg abban fogalmazható meg, hogy a halott valamilyen módon a sírban él tovább. Valószínűleg ez a képzet áll annak a fordulatnak a hátterében, amely szerint a halott őseinél, atyáinál pihen meg, s ez adta meg a családi sírba való temetkezés jelentőségét is (1Móz 25,8; 35,19; 37,35; 37,30; Bír 8,32; 1Kir 2,10; 13,22). Sokkal pregnánsabb azonban az a nézet, amely szerint az ember halála után a SEOLba, a holtak hazájába távozik, ahol egy sötét, vigasztalan és reménytelen létforma vár rá (1Móz 37,35; 4Móz 16,30; Jób 7,9; Zsolt 139,8; Péld 1,12; 9,18; Ézs 57,9; 14,9kk; Ez 26,20; 31,14; 32,18). Ezzel a gondolattal rokon, annak mintegy más formában történő kifejezése, hogy az embernek vissza kell térnie a porba, amelyből vétetett (1Móz 3,19; Zsolt 90,3; 104,29; 146,4; Préd 12,7). A legrégebbi időkben felismerhető az a több helyen viszszatükröződő gondolat, hogy a halál utáni élet teljesen kívül esik Isten fennhatóságán, ott megszakad vele minden kapcsolat (Zsolt 6,6; 88,11; 115,17k; Ézs 38,18k). Ez a nézet kollektív vetületében úgy nyilvánul meg, hogy Izráelnek, mint népnek, a jövőben remélt üdvét is csak földi keretek között gondolták el hosszú ideig (Ézs 10,20k; 37,32; Jer 31,7; Ám 5,15; Mik 5,6; Zof 3,12k). Izráel katasztrofális hanyatlásával párhuzamosan, amely azonban a szabadulás reménységét nem szüntette meg, valamint az egyéni élet problematikájának az előtérbe kerülésével azután felerősödött az a gondolat, hogy Jahvénak van hatalma és befolyása a halottak világára, a halál utáni életre is (5Móz 32,22; 1Sám 2,6; Zsolt 23,4; 30,4; 16,10; 73,26; 86,13; Ézs 7,11; Ám 9,2). Ebből a szemléletből következően bontakozott ki azután az a felfogás, amely szerint a jók és a gonoszok sorsa a halál után különböző (4Móz 16,30; Jób 24,19; Zsolt 9,18; 31,18; 49,15; Péld 9,18; Ézs 14,9kk; 66,24). Ez 32,17kk a holtak birodalmának különböző helyeiről beszél, egyfelől Izráel ellenségei, másrészt a régen élt hősök számára. Újabb fejlődési foknak tekinthető a FELTÁMADÁS gondolatának kialakulása és fokozatos előtérbe kerülése.

Az ÚSZ-ben számos esetben felismerhető a halál utáni élettel kapcsolatos ÓSZ-i felfogás továbbélése. Mt 12,40; ApCsel 2,27; 2,31; Róm 10,7; Ef 4,9; Jel 20,13k részben az ÓSZ-re történő közvetlen utalás formájában beszélnek arról, hogy minden ember a halottak birodalmába kerül. Lk 16,19kk a kegyesek számára elkülönített helyről, az ÁBRAHÁM KEBELÉről beszél, amely élesen el van választva a bűnösök számára fenntartott POKOLtól. Lk 23,43 az üdvösségre jutók tartózkodási helyeként említi a PARADICSOMot. Krisztus feltámadása után az Atya jobbjára ült (Mk 16,19 par; ApCsel 2,23k; Zsid 8,1; Ef 1,20; 1Pt 3,22). Általa a hívőknek is polgárjoguk van a MENNYben (Fil 3,20), ott van örök lakásuk (2Kor 5,1). A Krisztushoz hűségesek a mennyben jutalomban részesülnek (Mt 5,12; Lk 6,23). A halál és a feltámadás közötti állapotról részletes ismereteket nem közöl az ÚSZ, e vonatkozásban inkább arról van szó, hogy vigasztalást nyújt a hívők számára: ebben a helyzetben sem szakadnak el Krisztustól (Jn 11,24kk; 8,51; ApCsel 7,59; Róm 8,38k; 14,8; 2Kor 5,1kk; Fil 1,23; Jel 14,13). A bűnösök ezzel szemben a pokolba, a GYEHENNÁra kerülnek (Mt 5,22; 10,28; 25,41; 23,15; 9,43; Lk 12,5; Jak 3,6). Jel 20,14 szerint végül a halál és a pokol belevettetik a tűz tavába és véglegesen rnegsemmisül.